Uj Idők, 1901 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-15 / 51. szám - W. P.: A vörös kakas / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások

MULANDÓSÁG Te­ van, hólepte szép, fehér, hideg tél, Elmúlt a földről bűbáj, szín és élet, Csak csöndes álom — s vágyak végtelenje, Mely tetszhalott szivemben újra éled. Miért vágyódnék fakadó tavaszra? Miért várnám a rózsa felnyitását. Miért ahítnám az élet tünde fényét, Ha már előre látom elmúlását? Magányos szívem néha visszadobban Más szív vigasztaló gyöngéd szavára, Mit ér, mit ér, ha édes szeretetnek. Gyöngéd vigasznak keserű az ára? Mit ér, hogy van még néhány jó barátom, Hogy szivem érez, hisz, remél, szeret? Ha úgy is mind, mind elszakadnak tőlem, Mint őszi fáról hervadt levelek. A FEHÉR HAVAS ÉJSZAKÁBA Kristályos hó­fehérlő leple Széles, hideg mezőkre vetve, Fellobban ezer csillag lángja, A fehér havas éjszakába. Fehér pehely hull minden ágról, Bagoly szállt el a havas fáról. Hangtalanul siklik be szárnya A fehér havas éjszakába. És ott egy kóbor, árva lélek, Hidegtől dermed, hóba téved, Ki néz utána és ki várja A fehér havas éjszakába ? ALTATÓ Ömlik, terjed a széles nagy Déli meleg. Lassan hullnak a hamvas, lágy Mák-levelek. Nehéz kalászok csendesen H­ajlonganak, Ezüst sugáru nyári fény Fátyla alatt. A teljes boldog földi lét Virágba van, S a sziv oly boldog, oly nyugodt, Mert vágytalan. ASSZONY-ÉLET Violák, szegfűk, rezedák közt Itt lölté máskor a nyarat, Most a nagy kertben eltemették Sugár magas fényük alatt. Szép asszony volt, fiatal is még, Ereje még­ megtörött Az élet pókháló-szövésű Gyapot-lágy torlaszi között. Hogy várta itt a boldogságot, — Nem jött — ő c­sak fárlódva élt, Mert a teljes nagy boldogságnál: Létörömnél „többet" remélt. Késő lett már, midőn megtudta, — De annál jobban fájt a seb — Hogy boldogság művészetében E „több" mindig a „kevesebb." Hogy sétált a porondos úton, Hogy rendelkezett azelőtt, Gyümölcsfa, virágágy a kertben Csakis az ő szavára nőtt. Gyümölcs érik, lehull a fáról, Nem küldi a kertészeket Kosárba szedni — foszló keze Már virágot sem tépeget. Virág ha nyilik, már nem látja, Madár ha dalol is a fán, Soha, soha többé nem hallja : Vadgalamb­­ vagy csalogány? Gróf Apponyi Albertné. Az illusztris államférfi hitvesének arcképét abból az alka­lomból közöljük, hogy elvállalta a Klotild kir. hercegnő védnöksége alatt álló Fehérkereszt­ Egyesület elnökségét. E tisztség elvállalásával Apponyi grófn­é jelét adta annak, hogy női hatáskörében részt kiván venni abban a nagy és áldásos munkában, melyet ura a magyar közélet terén végez. Az osztrák születésű grófné komolyan és úgy készült erre a fel­adatra, amint ez egy Apponyi Albert nejénél természetes : tökéletesen megtanulta a magyar nyelvet. Megismerte és megszerette az irodal­munkat is és kedves olvasmányai közé tar­toznak az újabb magyar írók művei. —«H»— Eötvös József báró összes munkái. Két esztendeje körülbelül, hogy megalakult egy országos bizottság, mely feladatának tekinti Eötvös munkáiból egy olyan kiadást juttatni a magyar olvasóközönség kezébe, mely amellett, hogy minden tekintetben tel­jes, külső dísz tekintetében is méltó Eötvös nevéhez. Most jelent meg a húsz kötetre tervezett nagy vállalatból az első sorozat: öt kötet, melyben a Karthausi, A falu jegy­zője és Magyarország 1514-ben című regé­nyek foglaltatnak. Az egyes kötetek ára négy korona. Megjegyzendő, hogy az Eötvös­alap, melyre Eötvös József munkáinak tu­lajdonjogát örök időkre átruházta, a mos­tani kiadás tiszta jövedelmét a Tanítók Háza fentartására szánta, melyben szegény­sorsú tanítók és tanárok érdemes fiai kap­nak részben ingyenes ellátást, mialatt fő­iskolai tanulmányaikat végezik. Foltényiné Tegyük rá a megemlékezés pálmáját a debreceni temetőben egy friss sír fagyos gö­röngyeire . . . Egy szellemes színésznő mondta nemrégi­ben, hogy a közönséget mi sem festi jobban, minthogy hamar lelkesedik és hamar­­ felejt. Igaz. Most, hogy lehunyta szemeit örök álomra egy nagy magyar művésznő, alig egy-két ember szeme akadt meg a pár­soros híren : Foltényiné Szákfi Amália meg­halt. Épp tizennegyedik évfordulóján, élete leg­szebb napjának , ötvenéves jubileuma ünne­pének, 1887 december elsején este tapsolt utoljára a közönség a jó öreg Foltényinénak. Búcsúzott a színpadtól, amely mindene volt, bölcsője, háza, temploma. Búcsúzott a vászon és papírmaséból épült tündérvilágtól, ahol a festett fák kopott, színtelen levelei sok ked­ves emlékről, sikerről susogtak neki. Aradon született egyszerű polgárembe­rektől. Nagybátyja Szákfi József neveltette, Udvarhelyi Miklósnéra bízva a kis Marikát, s Debrecenben lépett először színpadra — hét­éves korában — a Paraszt mint dúsgazdag című látványosságban. A harmincas évek végén Marosvásárhelyre került Pály Elek tár­sulatához, jó iskolába, a nagy Kántorné Engelhart Anna s a dédelgetett Dériné Szép­pataki Róza mellé. Pomp is kis naiva lett Huszár Ilona bárónő művei A Mű­barátok Körének kiállítása MODERN BÚTORDARABOK Gróf Apponyi Albertné

Next