Uj Idők, 1909 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-03 / 1. szám - Herczeg Ferenc: A királyné futárja / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap 1. szám Előfizetési ára Félévre 8 korona Szerkeszti Herczeg Ferenc igeg januar 3 Egyes szám ára 40 fillér A KIRÁLYNÉ FUTÁRJA Regényes történet Irta HERCZEG FERENC I. 1789 Az ifjúzöld hársfákkal szegélyezett versaillesi uton két beláthatatlan hosszúságú kocsisor robogott el egy­más mellett. Az egyik Párisból jött és Versailles felé igyekezett, a másik pedig a királyi kertek városából érkezett és a főváros felé sietett. A francia társaság akkoriban idejének tekintélyes részét a király ország­útján töltötte. A versaillesi paloták lakóinak mindig akadt dolguk Párisban, a városból pedig napról-napra a főúri világ, az udvari szolgálattevők, a kíváncsi uta­zók, az ü­gyes-baj­os emberek, a kereskedők, szerencse­vadászok és koldusok nagy serege özönlött a királyi rezidencia felé. A könnyű porfelhőben, mely ezüst ködként csillo­gott a tavaszi verőfényben, oly tarka és fényes volt a tovagördülő kocsisor, mint a szivárványszínű lánc. A méltóságosan döcögő, baldakinos aranyhintó hátsó kapaszkodóján, négy papagályruhás lakáj szorong. A kagylóformájú, nyitott határ tigrises szőrű négyesét nyeregben ülő zsoké hajtja. A határban tornyos frizu­rájú, selyem porköpönyeges udvarhölgyek Amint a menet megreked egy percre, a hátul ülnek. ügető hintó lovai belefújnak a hölgyek nyakába és ezek ijedt kacagással hajolnak előre. Egy aranysárga lakkos, nagy útihintó következik. Hidegszemű, de nagyon ele­gáns angol urak ülnek benne. Aztán zöldre festett, pá­risi bérkocsik kocognak papokkal és ügyvédekkel meg­rakva. Óriás ládákkal megterhelt társzekerek után furcsa alakú divatkocsi robog. A kocsi oly keskeny, hogy csak ketten férnek el benne, azoknak is szemben kell egymással ülniök. A kocsi föltalálója és tulajdo­nosa egy főúri léhűtő, a hölgy pedig, aki vele van, a párisi olasz opera táncosnője. Egy ostorát pattogtató, hosszúlábú fullajtár nyomában hat remek nápolyi cső­dörtől vont aranyhintó robog. Egy irtóztatóan elhízott házaspár ül benne. Öt mázsát is nyomnak ketten. A férfin is, az asszonyon is száz gyémánt ragyog. Az óraláncuk, a cipőjük csattja is gyémántos. Az embe­rek mosolyogva és megbotránkozottan fordulnak utánuk. — Hogy mer ez a rüpők hat lóval hajtani? A gyémántos úr hirhedt nevű adóbérlő. Semmi dolga Versaillesben, — ki állna ott szóba vele? — csak a nagyzolás kedvéért kocsikázik arrafelé. Aztán egyszerre aranyfelhő vonul végig az úton. Sok száz káprázatos fényű lovas egy csapatban. A szolgálatot tevő marsall a tisztjeivel s a csatlósaival. Az utolsó lovászgyereken is annyi az aranyhimzés, hogy a bámész vidékiek ezredesnek nézhetnék. Megint aranyhintók, határok és berlinák. Közbe lovasok és fullajtárok. Aki végighalad az úton, annak a ragyogó női sze­mek egész sortüzét kell kiállania. A gáláns hölgyek itt se vesztegetik az idejüket. A pillantások hintóról hin­tóra szállatnak, ismeretségeket kötnek, vallomásokat tesznek féltékenységi és szakítási jeleneteket rendez­nek. A versaillesi országút mostanában Franciaország legdivatosabb szalonja. Harsány kiáltás hallatszik az úton: — A királyné futárja! Minden kocsis belekap a gyeplőbe és hátra veti magát a bakon. Aki teheti, félreáll az útból. Tajtékos paripán egy lovas ember közeledik Ver­sailles felől. Bársonycsótáros fehér ménen ül. Sárga­paszomántos, fehér huszárruhát visel. Csúcsos csákó helyett azonban kócsagtollas török turbán van a fején. A nyeregkápaján nagy selyemtáska függ, mely teli van hímezve a­­ Bourbonok aranyliliomával. Ez Marie An­toinette királyné futárja. A kocsikázó hölgyek, külö­nösen az idősebbek, akik már elég fölvilágosodottak arra, hogy az emberben a férfit nézzék és ne a rangját, izzó szemmel bámulnak rá. Némelyikük (persze me­gint csak az idősebbek közül!) úgy összecsucsorítja a száját és úgy mosolyog, mintha valami édes italt szür­csölne. A királyné futárjáról azt tartják, hogy ő a világ legszebb embere. Nem Párisé, nem is Franciaországé, hanem az egész világé. Ezt a Trianon női társasága állapította meg róla és ha egyrészről bizonyos is, hogy a szóban forgó hölgyek Párisnál egyebet nem igen lát­tak a világból, azért másrészről nem tagadható, hogy a férfinem külső erényeinek megítélésében kiváló szak­ér­tők. A futár különben tényleg pompás legény volt. Húsz, legfölebb huszonkét esztendős. Az arca nemes és merész vágású, amellett bájos és rózsás, mint egy fiatal leányé. A tartása pompás, a termete tökéletes. Meglátszott rajta, hogy nem francia nemzetség. Ha egyébként nagy fogékonyságot mutatott is a párisi hölgyek rokonszenve iránt és tőle telhetőleg igyekezett magát arra méltóvá tenni, ezúttal sehogy sem akart tudomást venni a feléje szálló pillantásokról. Hi­degen, gőgösen, fontos küldetésének teljes tudatában vágtatott a liliomos táskával Páris felé. A táskát a ki­rályné küldte Clermont hercegnének. Féltett tartalma egy háromarasznyi hosszú fababa volt. Tudni való dolog, hogy Clermont hercegné valóságos genje új ruhadivatok kieszelésében. (A hosszában csíkozott se­lyemharisnyák pikáns divatját ő találta ki egy ihletett pillanatban, sőt vannak, akik azt állítják, hogy a tor­nyos hajviselet gondolata is tőle ered.) Ha valami új ruhát komponált, megcsináltatta kicsiben, felöltöztetett vele egy babát és kiküldte Versaillesbe, a legkereszté­nyebb király felséges hitvesének. A királyné, akinek ugyancsak sok egyéni ízlése volt, megtette kritikai megjegyzéseit és visszaküldte a babát a hercegnének. Volt rá eset, hogy a baba tizenötször-húszszor is bo­lyongott Páris és Versailles között, míg végül a ma­­ i XV. évfolyam 1

Next