Uj Idők, 1909 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-03 / 1. szám - Herczeg Ferenc: A királyné futárja / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap 1. szám Előfizetési ára Félévre 8 korona Szerkeszti Herczeg Ferenc igeg januar 3 Egyes szám ára 40 fillér A KIRÁLYNÉ FUTÁRJA Regényes történet Irta HERCZEG FERENC I. 1789 Az ifjúzöld hársfákkal szegélyezett versaillesi uton két beláthatatlan hosszúságú kocsisor robogott el egymás mellett. Az egyik Párisból jött és Versailles felé igyekezett, a másik pedig a királyi kertek városából érkezett és a főváros felé sietett. A francia társaság akkoriban idejének tekintélyes részét a király országútján töltötte. A versaillesi paloták lakóinak mindig akadt dolguk Párisban, a városból pedig napról-napra a főúri világ, az udvari szolgálattevők, a kíváncsi utazók, az ügyes-bajos emberek, a kereskedők, szerencsevadászok és koldusok nagy serege özönlött a királyi rezidencia felé. A könnyű porfelhőben, mely ezüst ködként csillogott a tavaszi verőfényben, oly tarka és fényes volt a tovagördülő kocsisor, mint a szivárványszínű lánc. A méltóságosan döcögő, baldakinos aranyhintó hátsó kapaszkodóján, négy papagályruhás lakáj szorong. A kagylóformájú, nyitott határ tigrises szőrű négyesét nyeregben ülő zsoké hajtja. A határban tornyos frizurájú, selyem porköpönyeges udvarhölgyek Amint a menet megreked egy percre, a hátul ülnek. ügető hintó lovai belefújnak a hölgyek nyakába és ezek ijedt kacagással hajolnak előre. Egy aranysárga lakkos, nagy útihintó következik. Hidegszemű, de nagyon elegáns angol urak ülnek benne. Aztán zöldre festett, párisi bérkocsik kocognak papokkal és ügyvédekkel megrakva. Óriás ládákkal megterhelt társzekerek után furcsa alakú divatkocsi robog. A kocsi oly keskeny, hogy csak ketten férnek el benne, azoknak is szemben kell egymással ülniök. A kocsi föltalálója és tulajdonosa egy főúri léhűtő, a hölgy pedig, aki vele van, a párisi olasz opera táncosnője. Egy ostorát pattogtató, hosszúlábú fullajtár nyomában hat remek nápolyi csődörtől vont aranyhintó robog. Egy irtóztatóan elhízott házaspár ül benne. Öt mázsát is nyomnak ketten. A férfin is, az asszonyon is száz gyémánt ragyog. Az óraláncuk, a cipőjük csattja is gyémántos. Az emberek mosolyogva és megbotránkozottan fordulnak utánuk. — Hogy mer ez a rüpők hat lóval hajtani? A gyémántos úr hirhedt nevű adóbérlő. Semmi dolga Versaillesben, — ki állna ott szóba vele? — csak a nagyzolás kedvéért kocsikázik arrafelé. Aztán egyszerre aranyfelhő vonul végig az úton. Sok száz káprázatos fényű lovas egy csapatban. A szolgálatot tevő marsall a tisztjeivel s a csatlósaival. Az utolsó lovászgyereken is annyi az aranyhimzés, hogy a bámész vidékiek ezredesnek nézhetnék. Megint aranyhintók, határok és berlinák. Közbe lovasok és fullajtárok. Aki végighalad az úton, annak a ragyogó női szemek egész sortüzét kell kiállania. A gáláns hölgyek itt se vesztegetik az idejüket. A pillantások hintóról hintóra szállatnak, ismeretségeket kötnek, vallomásokat tesznek féltékenységi és szakítási jeleneteket rendeznek. A versaillesi országút mostanában Franciaország legdivatosabb szalonja. Harsány kiáltás hallatszik az úton: — A királyné futárja! Minden kocsis belekap a gyeplőbe és hátra veti magát a bakon. Aki teheti, félreáll az útból. Tajtékos paripán egy lovas ember közeledik Versailles felől. Bársonycsótáros fehér ménen ül. Sárgapaszomántos, fehér huszárruhát visel. Csúcsos csákó helyett azonban kócsagtollas török turbán van a fején. A nyeregkápaján nagy selyemtáska függ, mely teli van hímezve a Bourbonok aranyliliomával. Ez Marie Antoinette királyné futárja. A kocsikázó hölgyek, különösen az idősebbek, akik már elég fölvilágosodottak arra, hogy az emberben a férfit nézzék és ne a rangját, izzó szemmel bámulnak rá. Némelyikük (persze megint csak az idősebbek közül!) úgy összecsucsorítja a száját és úgy mosolyog, mintha valami édes italt szürcsölne. A királyné futárjáról azt tartják, hogy ő a világ legszebb embere. Nem Párisé, nem is Franciaországé, hanem az egész világé. Ezt a Trianon női társasága állapította meg róla és ha egyrészről bizonyos is, hogy a szóban forgó hölgyek Párisnál egyebet nem igen láttak a világból, azért másrészről nem tagadható, hogy a férfinem külső erényeinek megítélésében kiváló szakértők. A futár különben tényleg pompás legény volt. Húsz, legfölebb huszonkét esztendős. Az arca nemes és merész vágású, amellett bájos és rózsás, mint egy fiatal leányé. A tartása pompás, a termete tökéletes. Meglátszott rajta, hogy nem francia nemzetség. Ha egyébként nagy fogékonyságot mutatott is a párisi hölgyek rokonszenve iránt és tőle telhetőleg igyekezett magát arra méltóvá tenni, ezúttal sehogy sem akart tudomást venni a feléje szálló pillantásokról. Hidegen, gőgösen, fontos küldetésének teljes tudatában vágtatott a liliomos táskával Páris felé. A táskát a királyné küldte Clermont hercegnének. Féltett tartalma egy háromarasznyi hosszú fababa volt. Tudni való dolog, hogy Clermont hercegné valóságos genje új ruhadivatok kieszelésében. (A hosszában csíkozott selyemharisnyák pikáns divatját ő találta ki egy ihletett pillanatban, sőt vannak, akik azt állítják, hogy a tornyos hajviselet gondolata is tőle ered.) Ha valami új ruhát komponált, megcsináltatta kicsiben, felöltöztetett vele egy babát és kiküldte Versaillesbe, a legkeresztényebb király felséges hitvesének. A királyné, akinek ugyancsak sok egyéni ízlése volt, megtette kritikai megjegyzéseit és visszaküldte a babát a hercegnének. Volt rá eset, hogy a baba tizenötször-húszszor is bolyongott Páris és Versailles között, míg végül a ma i XV. évfolyam 1