Uj Idők, 1913 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1913-05-04 / 19. szám - Chantepleure G.: Az utas / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
AZ UTAS Regény Folytatás írta Guy CHANTEPLEÜRE Franciából fordította KÉMÉNDYNÉ NOVELLY RIZA Minek fölidézni ezt a csúf emléket? - El akarom felejteni . . . Brubes volt a fájdalmas múlthoz való ragaszkodásomnak jele . . . Megvallom, hogy érzelgős költői zarándokútra indultam . . . s csalódottan, kissé megzavarodva kissé szégyenkezve tértem vissza . . . szégyellem a s titkos gondolatokat, melyek odavezettek . . . S most azt akarnák . . . Oh, elűzhetem Babrice de Mauve emlékét, képét, de mit érezek majd, ha szemtől-szembe állok vele? Mit érezek majd, ha viszontlátom azt az embert, aki megsértett, megalázott, szertetépte illúzióimat?... Szenvedni fogok . . . te hátha gyenge és szerencsétlen is lennék és siratnám a múltat? ... ha féltékeny lennék arra a nőre, akit Babrice fölémbe helyezett . . . Guillaumenak igaza van. Félek . . . Milyen haragos volt Guillaume! S most elutazik egy hétre... ha haraggal válnánk el, nem bírnék egyedül maradni itthon . . . Mauricauxéknak pompás gondolatuk volt. Gratulálok jó szándékukhoz! . . . Arról nem is beszélek, hogy nincs egy tisztességes ruhám, amit erre az alkalomra fölvehetnék . . . Fekete volle-ruhám túlságosan egyszerű . . . tudom, hogy de Mauvené gyönyörű toalettben jelenik meg ... a férje választja néki s annak kitűnő az izlése. Én már nem szánhatok pénzt ruhára ebben a hónapban . . . már a jövő havi pénzemből is elvettem egy keveset ... A varrónőnél pedig nem akarok adósságot csinálni . . . nem tudnék azután kivergődni belőle s ez valami, amit keresztanyám szíve mélyéből gyűlölt. . . Föl kell hát öltenem a voile-ruhámat. . . s olyan leszek, mint a hamupipőke. Ugyanezen nap estéjén. Miután Guillaume elutazása miatt nem akart e napon már visszatérni Levalloisba, tehát hazajött a villásreggelihez. Nem volt többé kedvem kellemetlenkedni . . . s aggódva vártam, hogy rosszkedvű lesz-e? Asztalnál azonban épp úgy beszélgetett, mintha a legjobb barátságban váltunk volna el egymástól, mikor tehát a feketekávé az asztalra került, igen egyszerűen megmondtam, hogy írtam Mauriceauxnénak s elfogadtam a meghívást. Guillaume épp oly egyszerűen köszönetet mondott és íme, éppen abban a pillanatban, amikor keserűséggel teli szívvel gondoltam a voile-ruhámra, — megszólalt egy kedves, jóságos hang. — Van-e valami szép toalettje csütörtökre, kicsi Phylem? — Oh, van egy, az egészen jól megteszi a szolgálatot . . . Szemem könnyben úszott... de most már nem a voile-ruha miatt. . . Nem kedves és megható, hogy egy férfi . . . egy olyan férfi, mint ő, aki oly keveset törődik ilyen frivol dolgokkal, erre is gondol s most is magától jön reá, anélkül, hogy én egy szót is mondtam volna? — Egy, amely megteszi a szolgálatot, az nem az igazi . . . rendelnie kell egyet. — Talán nem volna érdemes ... s a februáriusi költségvetésem nem tűr el ilyen nagy kiadásokat. — Oh, a parlament majd kivételesen megszavazza a szükséges összeget . . . Kitűnő gondolatom van!... Mit előtt most az ügyeim után látnék, elviszem magát a varrónőjéhez . . . Hangosan fölkacagtam . . . szemem ragyogott. — Maga választja ki a ruhámat? — Oh ezt maga igen jól elvégezi, egy ilyen magamfajta barbár segítsége nélkül is, de attól tartok, hogy túlságosan takarékos lenne maga! Ettől tart . . . Oh, Guillaume, milyen kedves Elpirultam az örömtől. Ilyen dicséretet kapjak én, a kis tékozló, aki nem tud lemondani semmiféle kívánságáról, — mert ezt mesélték rólam hajdan a könyörületes lelkek. Keblem dagadt a büszkeségtől s amellett örültem, hogy a ruharendelésnél nem zavar majd pénzügyminiszteri lelkiismeretem, nem kell aggódva tűnődnöm, hogy: — Nem túlságosan drága ez, Kerjean asszonynak?... Mikor pedig ugyanez rendkívül olcsó lett volna keresztanyám fogadott leányának. — Tehát azt akarja, hogy a felesége nagyon szép legyen ? — Természetesen. — De Mauvenénak ruhája azonban még mindig szebb lesz, mint az enyém. — ruhája talán szebb lesz, de erre senki sem gondol majd. — Igen ... és azután . . . ami a fő, azt nem a férjétől kapta. Guillaume szeméből mély meghatottság sugárzott. Azt hiszem, hogy ő épp úgy örült ennek a pár szónak, mint én az imént az ő kijelentésének, hogy túlságosan takarékos lehetnék. Ő azután igazán nem volt takarékos! A modellek között, melyeket nekünk bemutattak, volt egy, amelyet meg sem akartam nézni. Ezt a crépe de Chineből készült kis remekművet teljesen elborította a selyemhímzés és fénytelen fekete gyöngy . . . az egész ruha fekete volt, nagyon fekete s nem tudom miért, a fantasztikus Keletet, a csodás Egyiptomot juttatta eszembe . . . milyen harmonikus, különös és pompás volt! ... és az én drága, bolondos Guillaumeom minden habozás nélkül reá mutatott. —• Nem gondolja Phyllis, hogy ez a ruha illene magának mindannyi között a legjobban? — De hiszen ez rettenetes drága lehet! — válaszoltam szerényen. A varróné tiltakozott: — Oh dehogy, asszonyom . . . ellenkezőleg nagyon olcsó . . . .Igaza volt, ha az ember csupán a ruhát tekintette, de viszont nekem volt igazam, ha Kerjeanék szerény költségvetését helyeztem melléje . . . Guillaume azonban csak a ruhát tekintette ... és holnap fölpróbálom, hogy a szükséges változtatásokat elkészíthessék. Talán tiltakoznom kellett volna? De ez a ruha csodálatosan szép . . . s megbántottam volna a Guillaume-ot. Ismét kocsiba ültünk s Guillaume azt mondta a soffőrnek, hogy álljon meg a Malesherbes-út s a Monceau-utca sarkán. — Hazamegy most, Phyllis? — Igen, hazamegyek. — Akkor hát leszállok a Monceau-utca sarkán, mert erre van dolgom . . . s maga megtartja az autót . . . Annik készítse el a podgyászomat . . . csak igen későn mehetek haza . . . éppen az indulás percében. Legyen nyugodt, minden rendben lesz . . .