Uj Idők, 1926 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1926-07-04 / 27. szám - Farkas Imre: Dal a vén generálisról / Versek - Surányi Miklós: A levél / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
1 Uj Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Előfizetési ár. Negyedévre 80.000 K Egész évre 300.000 K Szerkeszti Herczeg Ferenc Egy«, »ám Félévre 160.000 K ka 7000 K XXXIX. évfolyam 1926 július 4 27. szám mal a vén generálisról Szerelmes volt a kis kadét, Szerelmes volt szegény nagyon. (Uj Idők 1896) Békebeli történet ez! Mikor más volt a napsugár is. Amikor még rettenetes Nagy úr volt a generális. Volt köztük egy főgenerális, Ki sok századot tartott rendben És éppen negyven évig szolgált A tizenhatos regimentben — A tizenhatos regimentben. Az öreg legfelsőbb hadúr Egy őszi napon megizente, Hogy el fog egyszer látogatni A tizenhatos regimentbe. A debreceni víg bakák Új kék nadrágot kapnak És ezer új kék nadrág élén máris Ott áll az öreg generális — Ott áll az öreg generális. És fényesek a bajonétok És zsírosak a bőrövek, Hát közepén a sárga bornyú És minden balra egy cövek. Szólt a nagyúr, Én ezredet Sosem találtam ilyen rendben, Mint aminő szép ragyogás van A tizenhatos regimentben — A tizenhatos regimentben. És fölhangzott a jobbra át! És fölhangzott a balra át! És dübörgött az ezer bakancs És masíroztak a bakák. Helyén volt minden pitykegomb És minden apró paszománt is. A mosolygó király előtt Haptákban áll a generális. Haptákban áll a generális. És szól a legfelsőbb Hadúr: — Rég volt ilyen boldog napom. Mit kívánsz tőlem öreg szolgám? Szólj — s én azonnal megadom. Gondolkozik a generális, Majd halkan szól a néma csendben: — Szeretnék újra kadét lenni A tizenhatos regimentben, A tizenhatos regimentben. Farkas Imre A levél — Elbeszélés — írta Surányi Miklós Szeretném, ha szóról-szóra jegyeznék, amit most elmondok. Nem azért, mintha ezzel védelmezni akarnám magam. Először is, egyáltalában nem érzem magamat bűnösnek, óh, soha egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy valamivel vádoljam magam. Ártatlan vagyok? Az sem. Ha valakiről azt mondjuk, hogy ártatlan abban a dologban, ezzel azt is megengedjük, hogy a látszat, vagy egyes emberek magánvéleménye, vagy a törvények paragrafusai szerint, az illetőt bűnösnek is lehet tekinteni és el lehet ítélni vagy fel lehet menteni, illetőleg meg is lehet kegyelmezni neki. De a kegyelem az mindig azt jelenti, hogy a bűn elkövettetett ugyan, de ilyen és ilyen szempontok figyelembe vétele folytán a megtorlástól eltekint az igazságtévő emberi hatalom. Nálam ilyesmiről beszélni sem lehet. Másodszor azért nem akarom védeni magam, mert . .. Mi? ... Hogy először mondjam el az esetet, úgy, ahogy megtörtént! ... Igaz. Ha elmondom, felesleges lesz minden magyarázat. Nos, hát így történt a dolog. Első látásra fel sem tűnt nekem. Nem igaz, hogy a szerelem úgy jön, mint a villámcsapás. Még csak nem is tetszett. Azt sem mondhatom, mintha kacér vagy kihívó lett volna. Talán csak azért kerültünk össze, mert mind a ketten unatkoztunk. Hogy? Kaland? Igen. Minden szerelem kalanddal kezdődik. Az tisztára a véletlentől függ, hogy két ember az életben összetalálkozik. De az aztán már éppenséggel nem véletlen dolga, hogy együtt is marad. Annak az okát már nem is tudja kifürkészni semmiféle lélektudomány. Az igazság az, hogy az élet valahogy egymáshoz sodort bennünket, megismertük egymást és én annyira megszerettem őt, hogy többé nem tudtam nélküle élni. Frázis? Mondjon akárki, amit akar. Én tudom, amit tudok. Az ember azt hiszi, hogy nincs az az asszony a világon, aki nélkül nem lehetne élni. Csakhogy az ember mindig csak akkor hiszi ezt, amikor nem szerelmes. És még egyet mondok. Ha az az asszony, akit szeretünk, meghal, vagy egy más kontinensre utazik, vagy meggyőzően bebizonyítja, hogy nem kellünk neki, vagyis ha reánk nézve megszűnik élni, szóval, hogy is mondjam? . . . egyikünknek meg kell halni ahhoz, hogy vége legyen a dolognak, amelyet szerelemnek, vagy máriának, vagy elmebajnak hívunk. A lényeg az, hogy határtalanul szerettem. És ez rettenetes volt. Máriának férje van és én majd meg 1