Uj Idők, 1929 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-27 / 5. szám - ifj. Hegedűs Sándor: Idők változása / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

A SZERKESZTŐ ÜZENETEI Olvasóinknak bizonyára feltűnik, h­ogy mi számunkban az üzenetek jeligéi mellett számjegyek vannak. Ezek a számok az iktató­könyv számát jelentik, amelyeket ezután mindig odaírunk majd az üzenetek elé. Kér­jük olvasóinkat, h­a ezentúl valamelyik ré­gebbi üzenetre hivatkoznak, ezt a számot is írják meg nekünk­. Ez megkönnyíti az el­intézést. EXCELSIOR: 116. Végtelenül örülünk, hogy válaszunkkal örömet szereztünk. Úgy látjuk, helyesen ítéli meg a helyzetet, jól ismeri az urát és az adott körülmények kö­zött egyéb választása nincsen. Igaz, hogy nem könnyű az élete, de mindig az az oko­sabb, aki nem lázadozik a sorsa ellen. Goethe híres mondása jut eszünkbe: „Aki nem tudja azt, amit akar, akarja azt, amit tud." Az ura későbben meg fog csöndesedni és hálás lesz azért, hogy ön türelmes volt hozzá. Ugye olvasta múlt héten Kosáryné Réz Lola gyö­nyörű cikkét „Az elveszett és visszaszerzett Paradicsom"-ról és emlékszik erre a mon­datra: „A gyöngédség olyan befektetés, amely néha csak hosszú évek múlva hozza meg a kamatját, de meghozza bizonyosan." Mintha csak válasz lett volna Nagyságos Asszonyom levelére. Jónak lenni mindig ér­demes. Hogy a régi szerelem el fog-e múlni valaha? Mi azt hisszük, hogy igen. Vagy ha egészen nem is múlik el, szép emlékké fog halványulni. Hogy pedig az, amit ma nagyfontosságú dolognak lát, idővel jelen­téktelenné fog törpülni, az kétségtelen. „Vén diák" ajánlotta a múltkor az Uj Idők hasábjain „A helység kalapácsá"-ban, hogy aki nagyon-nagyon el tud keseredni minden csekélységen, az próbálja ki a következő receptet: írja fel egy darab papirosra azt, ami éppen a legjobban bántja, írja rá a dátumot és zárja borítékba. Hat hét múlva bontsa fel a borítékot és olvassa el, hogy mi van benne. A legtöbb esetben mosolyogni fog azon, ami akkor olyan nagy keserűsé­get okozott neki. A hat hetet nem kell éppen szó szerint venni. Lehet, hogy néha tovább tart a gyógyulás, de lehet, hogy jó­val rövidebb idő alatt bekövetkezik. Olyan hangulatosan írja le a falusi életet, a hó­mezők végtelen csendjét, hogy szinte mi is megkívántuk. Sok örömet kívánunk a gyer­mekeiben! És ha jól esik, keressen fel ben­nünket máskor is soraival. Mindig nagyon fogunk örülni, ha ír. 28-AS KISLEÁNY. 4598. „Egy komoly kérdésben szeretnék tiszta megvilágításban választ kapni öntől. — írja. — Ma általá­ban a férfiak nem nősülnek. Mintha a hos­­szú szoknyával és a hosszú hajjal a nősülés is kiment volna a divatból. És miért? Tu­dom, erre azt a választ kapom: hogyan nő­süljön meg ma egy férfi, mikor maga is alig tud abból a minimális fizetésből megélni. De nem ezekről a férfiakról van szó. Van na­gyon sok olyan férfi is, akinek biztos exisz­tenciája van, aki könnyen el tudna tartani egy asszonyt és mégis inkább agglegény­marad. A múlt héten egy kis társaságban a­ házasságról volt szó és az egyik néni tréfá­san odaszólt a fiúknak, hogy melyiknek a lakodalmán táncolunk a legközelebb. Erre az egyik férfi élesen megjegyezte: „Én fele­séget akarok a házamba vinni és nem ki­festett, bálozó, cigarettázó hölgyet, akinek a bundájáért hónapokig kell dolgoznom s­aki még tisztességes ebéddel se várna dél­ben, mert vagy egyáltalán nem tud főzni, vagy sok egyéb tennivalójától nem ér rá a háztartásával törődni."" A többi férfi is mind ráhagyta: „Igaza van, jó feleségek csak a múltban éltek. Azért nem érdemes megnősülni, hogy holnap elváljunk." Hát, kedves szerkesztő úr, nem tudnak a férfiak különbséget tenni nő és nő között? Hát csak azokat a nőket veszik észre, akik minden bálban megjelennek? Annyira elfogultak, hogy minden nőt egyfor­mán ítélnek meg. Azokat a nőket nem látják meg, akik jól érzik magukat egyszerű télikabátban is,­ akik nem cigarettáznak, akik akkor a leg­boldogabbak, ha az otthonukban lehetnek s akik harmonikus, meleg családi élet után vágynak? Szerkesztő úr bizonyára azt hiszi, hogy egy múlt századbeli vénleány írja e sorokat, aki gyűlöl mindent, ami modern. Pedig még alig múltam húszéves, rövid a hajam, bálba is szoktam járni, csak éppen, nem cigarettázom és nem festem magam. De a szórakozás nem tölti be minden gondo­latomat. Nagyon sok leányt ismerek, aki a tangó mellett jól tud a főzőkanállal is bánni, maga varrja a ruháit és nem jön za­varba, ha a kiránduláson neki kell meg­sütni a zsiványpecsenyét. De higgje el szer­keztő úr, ma a fiúknak nem is tetszenek a házias lányok. A fiúslányokat jobban szere­tik s ha a hátuk mögött szidják is, a végén mégis őket veszik feleségül". Kedves 28-as kislány, maga is abba a hibába esik, amivel a férfiakat vádolja, általánosít. Haragszik a férfiakra, hogy ők csak a léha, mulatós lányokat szeretik, illetve, hogy azt hiszik: minden nő egyforma, de viszont maga is­azt mondja, hogy minden férfi egyforma, hogy egyik sem akar nősülni stb. Ez éppen olyan kevéssé igaz, mint az, hogy minden lánynak a cigarettán, az arcfestéken, a mu­latságon jár az esze. Sőt még az sem áll, hogy a férfiak nem házasodnak. Ha nem házasodnának, akkor nem is válhatnának, pedig ön a válást is az ő hibájukul rója föl. Alapjában véve nem a nőkben és nem a fér­fiakban van a hiba, hanem a korszellemben, a megnehezedett életviszonyokban. Mi nem szeretjük a pirosítót a női arcon és a női szájon, de azért higgje el: nem egy asszonyt ismerünk, aki pirosítót használ, cigarettázik, táncol és amellett igenis: példás anya, pél­dás feleség, példás háziasszony. Mert van ugyan sok olyan férj, aki megtiltja, de sok olyan is van, aki megparancsolja a felesé­gének, hogy pirosítsa magát, táncoljon, cigarettázzék stb. S a lányok közül hány jóravaló, derék, okos, melegszívű, dolgozó leány kénytelen úszni az árral, mert ha nem táncol, ha nem festi magát, nem veszik észre, hogy csinos és még kevésbbé veszik észre azt, hogy belső értékei vannak. Nem egyszer megtörténik, hogy egy ilyen „mo­dern" leány magára vonja a férfi figyelmét s a férfi később kellemesen meglepődve látja, hogy „nini, ez a leány nem is olyan léha, amilyennek gondoltam". Ha a férfi, a szeretett férfi kívánja, a mai leány is szí­vesen lemossa az arcáról a festéket, de vi­szont a szeretett férfi, a családi béke ked­véért hány szelíd Hamupipőke kénytelen a démont játszani! Nem mondjuk, hogy min­den esetben így van, de tapasztalásból mond­hatjuk, hogy nagyon sokszor ez rejlik a kulisszák mögött. Valamelyik színdarabban mondták egyszer, hogy sokszor az igaz­gyöngy is kénytelen hamis gyöngynek tettetni magát, hogy észrevegyék, mert a hamis Wasmutstr­erformen der Kunst A természet mint iparművész. A magyar zsálya hajtása .162

Next