Uj Idők, 1931 (37. évfolyam, 28-53. szám)
1931-07-05 / 28. szám - Csathó Kálmán: Első osztályon / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Uj Idők Szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle Előfizetési ára Egész évre .... 24.— pengő Félévre 12.50 „ Negyedévre . . . 6.40 „ Egyes szám ára . —.50 fillér XXXVII. évfolyam Szerkeszti Herczeg Ferenc 1931 július 5 Az Uj Idők képeinek, valamint bármely szövegrészének még kivonatos utánnyomása is tilos. Copyright by Singer & Wolfner I. MARISKA ŰTNAK INDUL A szombathelyi állomáson történt, egy derült szeptemberi napon, néhány perccel a gráci gyors érkezése előtt. Négyen álltak a perronon: egy idősebb asszony, egy fiatal leány, egy fiatalember és egy kamaszodó diák. Mellettük a földön egy vulkánkoffer. Az öregedő hölgy, akinek a kopott fekete ruhájáról, divatjamúlt kalapjáról és stoppolt cérnakesztyűjéről szinte lerítt, hogy azt szokta írni a bejelentő lap foglalkozás rovatába: „nyugdíjas özvegye", odafordult a leányhoz: — Csak arra kérlek, Mariskám, írj mindennap! Ne hosszú levelet, csak egy lapot. Csak, hogy lássam a kezed vonását és abból megtudjam, hogy nincs bajod ... Ezt ígérd meg! A leány bólintott : — Hogyne, mamuskám! Úgy lesz! ... Hiszen ezt már megbeszéltük vagy tízszer! ... — Iparkodott gyöngéden beszélni, de az utolsó szónál mégis kicsengett a hangjából a türelmetlenség. Az anyja kissé ijedten békítette: — Ne haragudj, lelkem! Ne haragudj, hogy zaklatlak! Hiszen, ha tudnád,mennyire aggódom érted... Ki tudja, miféle emberek közé kerülsz?!... — De mamuskám, hogyne tudnók! ... A főispán jól ismeri őket és megmondta, hogy nagyon úri emberek ... Amellett gazdagok is ... Két kisleányt tanítani, nevelni, nem olyan nagy dolog. Bizonyos, hogy nagyon jó dolgom lesz ... A főispán megmondta ... — A főispán !s legyintett az öregasszony haragosan. — A főispán jobban tette volna, ha kineveztet ide, az elemi iskolához, ahogy megígérte. Kétszer ígérte meg! Egyszer nekem, egyszer Józsi bácsinak. Mégis mást neveztek ki! Most megszólalt a fiatalember. A szája keserű mosolyra torzult és azt mondta epés, ingerült hangon: — Mert másnak kortesprotekciója volt! Csak az dönt! Nem az érdem! Csak a voks! ... Emberség, tudás, méltányosság nem számít! Csak a kortesbefolyás! Mariska körülnézett, nem hallja-e valaki ezt a haragos kifakadást, amit ízetlennek talált és amellett igazságtalannak is. Mi bajuk ezeknek? Hogy ő nem kénytelen ittmaradni a szegénységben? Az egyhangú szürkeségben, amiből kivágyik már régen? Az Isten áldja meg azt a főispánt, amiért mást neveztetett ki, a őt pedig beajánlotta ahhoz az úri házhoz! Végignézett fiatalemberen, annak az olcsó, vasalást nem tartó szövetből készült, kopott ruháján, kitaposott cipőjén, a kihajtott apacsgallérján, a feltűnő sárga sétapálcáján és a kínosan lepomádézott haján, mert kalapot nem viselt, aztán azt mondta: — Hagyjuk ezt most már, Miklós! ... Nem érdemes! — Kedvetlenül fordult el, de ahogy az öccsére esett a tekintete, felderült. — De milyen elegáns vagy te, Dezsőke, ebben a szép új ruhádban!... Csak aztán kíméld! Iskolába ne viseld . .. egyelőre, amíg újat tudok venni neked. Most egészen más volt a hangja is, ahogy a gyerekhez szólt. Gyöngéd, lágy és szeretetteljes. Igazi, meleg anyai hang. És a mozdulata is az volt, ahogy ügyes kézzel igazított egyet a fiú nyakkendőjén. Dezsőke komoly arccal bólintott. — Ne félj! — mondta. — Tudok én a holmimra vigyázni! Természetes, hogy az iskolába az ócska ruhámban fogok járni. Ezt majd csak délutánonként veszem fel, ha a tanítványaimhoz megyek. Azokhoz nem járhatok kopottan. Behozza ez a kamatját, mert a három helyről huszonkettő ötvenet kapok havonként. Majdnem harmadrészét annak, amit te keresel. Mariska megcsóválta a fejét: — Jaj, — szólott aggodalmasan, — csak aztán túlságosan meg ne erőltesd magad! Hogy fogsz győzni három tanítványt? Hiszen magadnak is tanulnod kell! — Dehogy kell! Az a nagyszerű éppen, hogy a három közül az egyik osztálytársam. Ahhoz megyek mindennap legelőbb. Te! Az olyan buta, hogy mire a fejébe verem a leckét, én magam hatszor megtanulom! Igazság szerint én kellene, hogy fizessek neki, nem ő nekem! A leányt azonban ez sem győzte meg és egyszerre Első osztályon — Regény — írta: Csathó Kálmán 11 28. szám