Uj Idők, 1932 (38. évfolyam, 1-26. szám)

1932-01-03 / 1. szám - Az olvasóhoz / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek; kisebb közlemények

A SZERKESZTŐ ÜZENETEI Csak olyan levelekre válaszolunk, amelyeknek írói pontos címüket is közlik velünk és levelükhöz válaszbélyeget mellékelnek Üzenetek levelekre TÖBBEKNEK. H. E. 8564. — T. M. 8569. — D. A.­NÉ. 8559. — B. E. 8571. — TAVASZ. 8573. — Hálásan köszönjük és melegen viszonozzuk azokat a jókívánságokat, amelyek­kel előfizetőink, olvasóink és bará­taink karácsony és újév alatt el­árasztották az Uj Idők szerkesztő­ségét. Együtt és külön-külön min­denkinek áldásos és békességes új esztendőt kívánunk. CARMEN: 8921/B. Örülünk, hogy a két karácsonyi ének az öni tetszését is meg­nyerte. Ifjabb Lányi Ernő, a kiváló zene­szerző két dala, amelyeket az Uj Idők karácsonyi száma közölt, a Karácsony karácsonyi ének-gyűjteményéből való. című De­cember végén Méry Béla Fiai kiadásában jelent meg. Ára 1.20 P. Singer és Wolfner könyvesboltjában (Budapest, VI., Andrássy­út 16) is megrendelhető. JAKAB ISTVÁN. KANADA. Minden jó­kívánságnak nagyon örülünk. Jólesik, hogy barátaink az idei karácsony gonddal, aggo­dalommal ezerszeresen megnehezített előké­születei között sem felejtették el egy-egy me­leg sorban tudtunkra adni, hogy gondolnak ránk és megbecsülik munkánkat. Százszoro­san jólesik, hogy önök ott, a világ másik végén is szeretettel gondolnak reánk és hogy nem mulasztották el idejében útnak indítani ezt a kedves, ízléses karácsonyi üdvözletet. Hálás meghatottsággal szorítjuk meg gon­dolatban a kezüket. Adjon a Jóisten mind­nyájuknak­­ boldogabb esztendőt. S. O. S. 8476. Jobban szeretnők, ha nem kellene írnunk, sőt, élőszóval sem kellene megmagyaráznunk azt, amit olyan nehéz megmagyarázni és mihez olyan gyenge minden emberi szó. Azt szeretnők, ha a lel­künkbe látna, ha látná azt a mélységes ro­konszenvet és fájdalmat, amelyet levele kel­tett bennünk, de látná a hitet is, — vagy talán nem is hitet, de tudatot, — ho­gy ez a földi élet nem a mi egész sorsunk s innen csak az mehet el, aki földi feladatát már be­töltötte. Mi emberek sokszor állunk megdöb­benve és értetlenül egy-egy nyitott sír előtt, de a Jóisten jobban tudja, hogy kit miért szólít el a földről. Megszorítjuk a kezét és úgy mondjuk: a fiacskája már elvégezte min­den dolgát itt a földön, hamarább, mint a többi, mert értékesebb, igyekvőbb, jobb vo­lt a többinél. Nem kellett tehát további szen­vedések martalékául itt maradnia, hanem mehetett oda, ahová boldogan várja az édes­anyját. Mert várja. Nem csodáljuk, hogy a hite megrendült. Ki az, akinek a hite kibír ilyen csapást, aki ilyen kétségbeesett sötét­ségben is hinni tudja a fényt? A földi ván­dorlás köves országútjáról hol egyikünk, hol másikunk zuhan le; hol egyikünknek, hol másikunknak csúszik meg botladozó lába. Ilyenkor azok, akik állni és menni bírnak, kezüket nyújtják a térdreesetteknek és bíz­tatják őket: „Te most nem látod a fényt, mert sírva, lehajtod a fejedet, de én látom, mert én még fel bírom emelni a fejem". Ez az egész, amit egymásért tehetünk, ezt próbáljuk mi is megtenni minden Testvé­rünkért. Ugy­e, most már felemelte kissé a fejét és látja a fényt megint? Hallja a fiacskája hangját? Ezt mondja: „Kérlek, légy türelmes és maradj még egy kicsit a többiek kedvéért, aztán majd találkozunk!" S. GY. NAGYLÉT­A. 8554. Az a szeretet, amely a Szeretet Ünnepén írott leveléből felénk áramlik, bőséges jutalma munkánk­nak. Hálásan köszönjük szép levelét és mi is azt mondjuk, amit Ön: „a Jóisten áldja meg''. DIOGENES 8445. Levelére nőmunkatár­saink egyike a következőkben válaszol: Levele egyáltalán nem „csöpög" a szenti­mentalizmustól, nem lágy és nem szenvelgő. Kitűnően megírt, világos, nagyon intelli­gens, inkább kicsit keserű, mint szen­velgő levél. Azt, hogy érezni tud, nem kell szégyelnie. Nem szabad összetéveszteni az érzelmest az érzelgőssel. Az, aki levelét olvasta, önmagára ismert az ön lelki portréjában Ne gondolja tehát, hogy Ön az egyetlen, akinek ilyen lelki vívódásokon kell keresztülvergődnie. Sok intelligens, önálló, gondolkozó leányt ismerünk, akire pontosan ráillik mindaz, amit ön saját­magáról mond. „Tessék elhinni, — írja, — nem olyan borzasztó jó dolog az, ha valaki olyan bizalomgerjesztőnek látszik. A barátnőim minden titkukat, minden lelki problémájukat rám bízták, megtár­gyalták velem, én voltam a v. b. t. t.-jük, de ők sohasem voltak kíváncsiak rám, sőt sokszor megállapították, hogy milyen nagyszerű dolgom van nekem, engem nem bánt semmi, stb. Mindenki, akivel szoro­sabb érintkezésbe lépek, azt hiszi, hogy én azért vagyok, hogy bajukat, örömüket legyen kivel megosztaniok. vagy A férfi, akit szerettem, szintén elmesélte az egész életét, csalódásait, vágyait, terveit. Kifejtette nekem, hogy én milyen nagy­szerű ember vagyok, hogy ő milyen biza­lommal jöhet hozzám, hogy még soha, senkihez sem tudott olyan őszinte­ lenni, mint hozzám, hogy mennyire szeret velem beszélgetni és együtt lenni. Igazán csak a jólneveltségem akadályozott meg abban, hogy ki ne robbanjak. Olyan jól esett volna megmondani, hogy hát igen, ez mind nagyon szép, dehát én is va­gyok, akármilyen kis szürkeség vagyok is, nekem is vannak álmaim, vágyaim, én is érzek, hát miért nem kíváncsi egyszer valaki arra, hogy engem ki érdekel, hogy bennem mi van? Hát már mindenkinek csak egy titkos fiók vagyok, amelybe bele­tömik a titkaikat, aztán megkönnyebbül­ten becsukják, azzal a tudattal, hogy no hála Istennek, ez is jó helyt van s to­vább állnak?" Ha a hozzánk ér­kező le­velek ezrei meg nem tanítottak volna már minket is az ókori bölcseségre, hogy: Nil admirari, akkor most talán felkiál­tottunk volna meglepetésünkben. Mert akkor, amikor annyi idősek voltunk, mint most ön, szóról-szóra ezeket gondoltuk. Nekünk­ is volt tíz-tizenöt olyan barát­nőnk, akiknek mi voltunk a legjobb ba­rátnői. Akik életük legféltettebb titkait bízták reánk, minden napunkból sok órát elraboltak, súlyos szívességeket kívántak tőlünk és soha, egyetlenegyszer sem j­utott eszükbe, hogy megkérdezzék: hát veled mi van? téged nem érdekel valaki? a te szíved nem fáj? nem esnék jól, ha köpö­nyítenél a lelkeden? Édesanyánk sokszor figyelmeztetett: „Ostobaság, hogy így exponálod magad értük. Ha egyszer te kerülnél az ő helyzetükbe, a kisujját se mozdítaná érted egyik se." Igaza volt az Édesanyánknak. De azért ma, sok esz­tendő multán sem bántuk meg, hogy vál­laltuk a „titkos fiúk" szerepét s hogy a magunk szívét nem nyitottuk meg mind­egyik kis csacska, reménytelenül sze­relmes barátnőnk előtt. Ma is úgy érez­zük, szép szerep ez, —­ több, mint sze­rep, szép hivatás: meghallgatni mindenki búját-baját és önzetlenül, egész szívvel, ellenszolgáltatás nélkül vigasztalni, segí­teni. Sokszor beszéltünk e helyen arról, hogy az erőseknek ez a sorsuk: az erősek soikkal inkább egyedül vannak, mint a gyöngék. Még aki szereti is: nem meri kényeztetni, becézni, gyöngédséggel körül­venni őket, mint a gyöngéket és a gyá­moltalanokat. Hogy is mondotta Kant? „Életünk legfontosabb pillanataiban egye­dül és magunkra hagyottak vagyunk, de azért mégis csak a kavicsnak inkább van társa, mint a magában álló, páratlan, semmivel össze nem hasonlítható drágakő­nek.' " Ami pedig a szerelmet illeti, ez is közös sorsa a komoly, önálló leányoknak. Sok-sok hasonló esetet láttunk. A férfiak, a maguk önző vakságában hányszor, de hányszor panaszolják el szerelmi bánata- Fekete bársonypárna, aranycsipke összeállítással, arany zsinórozással. A csipke­betét alá piros selymet használunk. Hímzése piros, kék, sárga, zöld műselyemmel és aranyszállal készül. Mérete: 46 X46 cm. Közli: Holéczy Etelka. Szúrt sablonja 90 fillérért megrendelhető az Új Idők kiadóhivatalában. 25

Next