Uj Idők, 1933 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1933-04-02 / 14. szám - Az olvasóhoz / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek; kisebb közlemények
ten KÜZDELMES ÉLET. 3061. Megrendülolvastuk levelét. Bizony, súlyos megpróbáltatáson kellett keresztülmennie és talán még ezentúl is sok szenvedés vár Önre. Mégis azt nincs olyan élet, amelyben ne mondjuk: akadna öröm, csak az optimizmus szemüvegén át kell nézni mindent. Lám, a kórházban máris megállapították, hogy az ura nem olyan nagyon súlyos beteg, mint gondolta. Az a műtéti beavatkozás, amelyet említ, rendesen sikerrel szokott járni. Nem kell tehát azon tépelődnie, hogy ura még betegebb lesz, állását is elvesztheti — nem kell előre sírnia és rémüldöznie azon, ami valószínűleg soha sem fog bekövetkezni. Űzze el magától a rémképeket, dolgozzék jó kedvvel, ne gondoljon arra, hogy milyen más életet álmodott magának, mert egyikünknek se jutott olyan élet, amilyenről álmodoztunk! Végezetül még ideírjuk Förster „Betegvígasztaló"-jának egy részét, talán megkönnyebbül tőle. Van egy régi legenda a hegedűsről, akitől a pestis elrabolta feleségét, gyermekeit; ő, mint „vigasztaló testvér", kereste fel hegedűjével a sínylődőket és roskadozókat és soha sem hallott, csodás játékával magasabb világba ragadta a lelküket. Azok tudják legjobban megérteni, vigasztalni és segíteni embertársaikat, akik valaha a legnagyobb megpróbáltatásokon mentek keresztül. Akiknek mindig csak szerencsében és sikerekben volt részük, úgy állanak a mások insége előtt, mint bámész gyermekek, akik egy pillanatig ugyan odafigyelnek, de azután nyomban megint csak a maguk játékszereivel törődnek. Szomorúakat vigasztalni ittazán csak az tud, aki végigjárta a megpróbáltatások iskoláját... Minden csapást, minden veszteséget és csalódást könnyebb elviselni, ha meggondoljuk, hogy csak Amit így érlelődünk meg a szeretetre ... eddig szeretetnek gondoltunk és hívtunk, az csak az önzés egy különös formája volt. Ma számtalan alkalom nyílik arra, hogy valaki kiképezze magát a segélynyújtás, a betegápolás hivatásában — de a részvét és a másokkal való együttérzés egyetlen főiskolája: tulajdon szenvedésünk, megvalósíthatatlan tervünk, füstbe ment reményünk, letört nagyravágyásunk. Aki képes felismerni és felhasználni ennek az iskolának hatalmas nevelőeszközeit, többet soha sem panaszkodik sorsa miatt, nem fog letörni, ha kudarc érte, hanem új tudással, új tetterővel, új örömmel tér vissza az élethez." Szívlelje meg ezt! Az ön szeretete minden tiszteletet megérdemel és méltó arra, hogy igazi emberszeretetté változzék. Szeresse nagyon szegény, beteg urát; sajnálja, imádkozzék érte és ne keseregjen rajta, hanem adjon hálát az Istennek, hogy módjában áll a kis háztartást a maga vállán tartani. Gondoljon arra, hogy milyen csekélység az Ön baja az övéhez képest, aki ilyen fiatalon, tele tetterővel, a kórházi ágyon sínylődik, sírja ki magát, azután nézzen bele bátran a tavaszba, amely sok-sok bánatot lát még az Önén kívül és mégis arra int, hogy nincs olyan kemény tél, amely el ne múlnék egyszer! Zsúrkendő, horgolással, batiszt középrésszel, amelyet a zsúr és toledó díszít. Tervezte Jánosné Libor Jolán. 437