Uj Idők, 1935 (41. évfolyam, 1-26. szám)

1935-03-31 / 14. szám - Csathó Kálmán: A Szép Juhászné / Regények, elbeszélések, rajzok, színdaradok

Uj Idők Szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle Félévre Előfizetési ára 12.50 pengő Negyedévre .... 6­40 „ Egyes szám ára . .­­.50 fillér XLI. évfolyam Szerkeszti Herczeg Ferenc 1935 március 31 Az Uj Idők képeinek, valamint bármely szövegrészének még kivonatos utánnyomása is tilos 14. szám Copyright liy Singer & Wolfner. AZ ELSŐ BABÉR I. Józsi már három napja volt Pesten. Nem győzte hallgatni a sok híradást, hogy ki mit mondott a ké­peire, a „Háláé­rzetre" meg a „Csendéletre". Mind a két kép nagy feltűnést keltett, legalább is azoknak az ismerősöknek a körében, akiket Borsos Márton csaknem erőszakkal hurcolt el a kiállításra és akik, — Istenem! mit is mondhattak egyebet? — persze a legnagyobb csodálattal és elismeréssel nyilatkoztak az ifjú művészről. — Hát még, ha valami komolyabbat és maradan­dóbbat festettél volna! — sóhajtott Borsos Márton. —• Mert hiszen szép, szép ez is, de még nem az igazi! Ezek nem szólnak a nemesebb hazafiúi érzések­hez!... Én azt reméltem, hogy egy Zrinyi, vagy Hunyadi képet fogsz küldeni... Azt esetleg meg is tudtam volna vásároltatni a Műegylettel, kisorso­lásra ... Józsi szerényen mentegetődzött: — Még korai lenne olyan nagyobb kompozíció­val próbálkoznom! Majd, jövőre!... Ha az Akadé­mián „felszabadulok". .. Hiszen most még ezeket is rossznéven vette tőlem Kupelwieser... — Rossznéven vette? Józsi bólintott: — Igen!... Szerinte ugyanis még nem tudok semmit és ha részlettanulm­ányok helyett kész képet pingálok, azzal csak rontom magam!... Azért nem is mutattam meg neki ezeket a képeket, de hiába!... Mert az újságokból mégis megtudta, hogy kiállítot­tam Pesten és kérdőre is vont. Ezért estem el a juta­lomtól is. — Miféle jutalomtól? — A legjobb növendékek kitüntetéseket kap­nak. Hogy én kaptam volna-e, nem tudom, mert lehet, hogy Kupelwieser csak azért mondta, hogy megbüntessen, de azt mondta: „Ha ön Pesten már kiállít és az Akadémián kívül keresi a dicsőséget, akkor nem is fogunk önnek semmiféle jutalommal alkalmatlankodni!" — Ezt mondta? — Ezt! Borsos Márton megcsóválta a fejét: — Hát akkor csak süsse meg a jutalmát!... — Kicsit morgott magában, de nem akarván tekintély­rombolást végezni a fia lelkében, hangosan nem mondta el, amiket még az Akadémiáról szeretett volna. Legyintett és vigasztalólag tette hozzá: — Ne búsulj, na! Többet ér az, hogy itthon az emberek szemében becsületet szereztél. Legtöbbet pedig az, amit Barabás mondott. Hogy nagyot haladtál és bizonyosra veszi, hogy sokra fogod vinni!... —• Azt mondd el már neki, — szólt közbe Bor­sosné, — hogy az öreg Petróczyné mit mondott. — Jaj, hát az nagy dolog! Az nagyon nagy dolog. Az már igazán siker! Szeretné veled a fiát lefestetni. Pénzért. Azt kérdezte, mennyiért festenéd le életnagyságban. Józsi érezte, hogy a füle égni kezd. — Arcképet? ... Hát mit lehet tőle kérni? ... — Azt mondta, öt aranyat szívesen adna érte. A fia ugyanis most itthon van vakációra. Mert kü­lönben Párisban szolgál a követségen. Barabással szerette volna, de annak annyi a dolga, hogy csak augusztusban kezdhetett volna hozzá, akkora pedig neki már vissza kell menni... Nagy dolog ez, kér­lek ... Azt mutatja, hogy erős fellendülés van, íme, annyi a munka, hogy Barabás egyedül már nem győzi!... Hát, ha elvállalod öt aranyért... — mondta mosolyogva és kérdőleg nézett a fiára. — Hogy vállalom-e? Már hogyne vállalnám!... És akár holnap mindjárt hozzákezdek!... — Hát akkor megmondom neki!... És, ha a kép sikerül, meglásd, több megrendelés is lesz!... Kár, hogy az emberek nem fogják látni... Mert a kiállí­tást most már két hét múlva bezárják. Pedig oda utólag is be lehetett volna akasztani. Józsi gondolkozott egy kicsit. — Igen! Az nem lett volna rossz! De talán így is ki lehet állítani a Wagner boltjában, a Szerviták­terén... Szép ember az a Petróczy? — Szakálla van. Egyébként jóképű ember! — Mert fontos, hogy ne valami ijesztő pofa legyen! Hogy az emberek kedvet kapjanak!... Va­lamelyik szép leányt, vagy fiatalasszonyt volna jó A Szép Juhászné — Regény — írta: Csathó Kálmán 86 485 14. folytatás

Next