Uj Idők, 1936 (42. évfolyam, 28-53. szám)

1936-11-08 / 46. szám - Kathleen Norris: Szépasszony lánya. Fordította: Ruzitska Mária / Regények, elbeszélések, rajzok, színdaradok

nagyon jól tudta, hogy mit gondolnak. Pontosan tudta, hogy mit éreznek és mit gondolnak az otthon­hagyott feleségek. Egyszer-kétszer ő maga is átment, látszólag kö­zömbösen, fesztelenül és aztán együtt jött haza Quentinnel. Serena mindig nagyon udvarias volt vele. De azért ezekben a látogatásokban senkinek sem telt nagy öröme. És mikor hazafelé mentek, Quentin kritizálta a feleségét és dicsérte a másik asszonyt. — Láttad, milyen gyönyörű ruha volt rajta? — kérdezte. — Mondd csak, Vic, nincs neked más ruhád, mint ez a plaid? Ez a sakktábla? Tudod, én nem rajongok a sakkért. Vagy az is lehet, hogy azért nem tetszik, mert nem áll jól neked. Nehéz volt ezt elviselni. Serenát a barátai mindenhová elvitték és renge­teg ajándékkal halmozták el. A háza mindig tele volt gyönyörű virágokkal, édességgel, drága bonbonokkal, a legjobb új könyvekkel. Hetenként kétszer-három­szor San Franciscóban villásreggelizett, a délutánt is bent töltötte a városban, előkelő éttermekben vacso­rázott és csak késő éjszaka vitték haza. Ha valami híres színész került a városba, vagy muzsikus, vagy író, Serena mindegyikkel megismerkedett és más­nap elmesélte Victoriának — Howbrook ebédet adott... Wronsky is ott volt és zongorázott. Dick Burlingtontól megkaptam az új könyvét... A kis Anna Sobieska táncolt nekünk — mesélte Serena. Victoria udvariasan mosolygott és magában hősiesen ismételgette, hogy többet ér neki, ha alko­nyatkor egy órára ölébe veheti Madeleinet, mintha találkozik a világ valamennyi híres emberével. De mialatt ezt mondogatta magában, azalatt érezte, hogy ez nem egészen igaz. Az asszonyok szíve már úgy van alkotva, hogy mindent kíván. Otthont és szerelmet, de egyszersmind társasági sikereket is. Az asszony szeretne egyszerre tiszta és erős és gyönge és szédült lenni. Vic ezt önmagán, keservesen tapasztalta. Zavaros gondolatainak tömkelegéből egyetlen tény emelkedett ki és ez az volt, hogy gyűlölte Sere­nát. Gyűlölte és megvetette. Boldog lett volna, ha értesül Serena erőszakos, hirtelen haláláról. És ez az érzés még keservesebbé tette számára Quentin ára­dozásait. — Ma is olyan, mint egy kislány — mondogatta Quentin. — Azt mondja, hogy esős délutánokon, egy cicával az ölében és egy tál almával ma is szeret lekuporodni a dívány sarkába egy jó könyvvel és olvasni. Képzeld csak el, Vic, egy ilyen asszony, akit egész életén keresztül imádtak és kényeztettek a világ leghíresebb emberei! — Mikor az a szerencsétlenség érte a férjét, éppen Spanyolországba készültek. Az nagyon zsíros hely, ott sok pénzt keresnek a követségiek és Morri­son mindenáron sok pénzt akart keresni... Serena éppen csomagolt, mikor a szerencsétlenség történt. — Nem hiszem, hogy a férjének olyan nagy gyö­nyörűség volt elveszíteni a fél szemét. Quentin nem vett tudomást Vic közbeszólásáról. — Azt is mesélte, — folytatta — hogy éppen az összeütközés előtt akart venni egy fehér selyem­kendőt Sanghajban. Azt mondja, a leggyönyö­rűbb darab volt, amit valaha látott és mikor még nem tudta, hogy egész életük felborul és nem tudta, hogy Morrison szemét meg lehet-e menteni, vagy nem, mindennap elment a boltba és megnézte a ken­dőt. Mikor aztán mindennek vége lett és Spencer lemondott a diplomáciai karrierről, Serena mégegy­szer elment a boltba és megcsókolta búcsúzóul a fehér kendőt. — Valahogyan — folytatta Quentin, gondolataiba A döntő pillanat "703

Next