Uj Idők, 1936 (42. évfolyam, 28-53. szám)
1936-11-15 / 47. szám - Nagyiványi Zoltán: Kényszerleszállás / Regények, elbeszélések, rajzok, színdaradok - Ölbey Irén: Szótár / Versek
Kényszerleszállás — Elbeszélés — Írta: Nagyiványi Zoltán Andre de la Fougére még sohasem utazott ilyen nehezen. Egyik szép északfrancia várostól a másikig balsejtelmek gyötörték. Már akkor, amikor főnöke erre a fontos üzleti útra küldte, rossz hírei voltak hazulról. Édesanyja, kihez most, meglett férfikorban is gyermeki gyengédséggel ragaszkodott, súlyosan megbetegedett. Magas kor, aggályos tünetek és a nagy távolság Párizstól, csupa nyugtalanító körülmény, de az ellentétes útirányú megbízatást nem lehetett kivédeni. Vagyona nincs, új elhelyezkedést találni majdnem lehetetlen, a kiküldetés tárgya halaszthatatlan fontosságú, így a tisztviselő győzött a fiú felett és dél helyett északra utazott. Mikor végre Párizsba visszatérve, a Gare du Nord előtt taxiba szállt, olyan idegesen kiáltotta lakása címét a soffőrnek, hogy az csóválta a fejét. — Alighanem bajt viszek a kocsimon — gondolta és rákapcsolt. Lakása kapujában szinte beugrott a concierge fülkéjébe, hogy felgyülemlett postáját átvegye. A sürgöny, melytől annyira félt, a levelek és újságok halmaza fölött legfelül várta. Még nem jelentette a véget, de szövege annyira rossz volt, hogy André leroskadt az egyetlen karszékbe és átfutotta a helyzetet. A céghez, beszámolni, szabadságot kérni, egy percre Henriettehez rohanni, azután haza — ez volt a sorrend, melyet villámgyorsan megállapított. A hivatalban minden simán és gyorsan ment, de Henriette felé haladtában elfogta a kétségbeesés. A sürgöny már két napja hevert a házban és amikor feladták, már baj volt. Vonat lassú, autó lassú, repülőtér hiányában légi közlekedés nincs. Mikor gondolatai a repüléshez értek, könnyedén elpirult. Róbert, Henriette férje, régi katonapajtása volt, azóta is fenntartották a barátságot, mikor Robert polgári pilóta lett, megnősült és André régi bajtársa feleségének udvarolt. A baj még nem történt meg, de André tudja, hogy az asszony hajlik feléje. Éppen a férjjel szemben fennálló barátság miatt, lassított tempóban udvarol, de azért már nem tud olyan nyílt őszinteséggel Robert szemébe nézni, mint azelőtt. Hej, mikor még a repülő csoportnál szolgáltak és sikerült bravúrok után jó finom kis lakomához ültek. Hát persze az asszony mindent megváltoztatott. Most ott tartanak, hogy minden örömmel és bánattal Henriettehez siet, aki mindig teljes megértéssel hallgatja. Robert otthon volt és szótlanul hallgatta végig a bajt. —• Anyád, úgy tudom, Avignontól délre lakik, egy kis faluban? — kérdezte nyugodtan. — Alig tíz kilométernyire a várostól, a Marseille felé vezető országúton — felelte a vendég és értetlenül bámult barátjára. A pilóta megnézte óráját, a telefonkészülékhez lépett és már tárgyalt is valakivel. Szolgálati csere, London helyett Marseille, indulás két óra múlva Le Bourgetből, egy utashely biztosítva. Az asszony és a vendég feszülten figyeltek, de nem mertek egymásra nézni. — Indulunk — mondta csöndesen a férj, — átvettem a marseillei szolgálatot, helyed van, velem utazol, Marseilleből autón sokkal hamarabb vagy anyád mellett, mintha innen a leggyorsabb autóval indulnál. Alig búcsúztak az asszonytól. Lent a kocsiban André végre megszólalt. — Mindig jó voltál hozzám, Róbert, — szólt megindultan — de ezt a szolgálatodat sohasem fogom tudni meghálálni— mondta. — Meg fogod hálálni —• válaszolt a férj röviden és Le Bourgetig többet nem beszéltek. Mikor a marseillei nagy postagép már indulásra készen állott, az utasokat beszállították, akkor Robert pilótaöltözékben barátjához lépett, nehéz kesztyűs kezét vállára tette, egészen közelről a szemébe nézett és André érezte, hogy tekintetéből a régi barátság sugárzik. — André! Egy kérdésem van hozzád... — mondotta és válasz bevárása nélkül folytatta. — Ugyebár te most kilépsz az életünkből és soha többé nem fogod a Henriettel való találkozást keresni? — Soha — felelte a kérdezett és lesütötte a szemét. — Nemesi szavadra? — Nemesi szavamra. Azután beszálltak. Robert a gépet vezette, Andre pedig forró homlokát az ülés melletti ablakhoz szorítva, minden gondolatát az Avignon utáni kis falura koncentrálta. Néha mégis visszakanyarodott Henriette felé. — Tehát Robert észrevette, hogy a baj közeledik — gondolta, azután mindjárt hálát érzett barátja iránt. Fent a felhők között az idő is repül, André az óráját nézte és megállapította, hogy Avignon felé közelednek. Most, ha a régi pápai vár fölött elröpülünk, akkor jönnek a nehéz perceim, — érezte — mert Avignontól Marseillig hiábavaló utat kell tennem, melyet visszafelé autón mégegyszer meg kell ismételnem — állapította meg és fájt a szíve. Mikor a gép a régi történelmi város fölé ért, André Bayard lovagnak szobrára gondolt, mely a város főterét díszíti és úgy érezte, hogy a gép kormánya mellett ülő barátja tökéletesen hasonlít a híres „félelem és gáncs nélküli lovaghoz." Éppen ekkor megtorpant a gép, hirtelen kanyart írt le a magasban, azután siklórepüléssel merészen levágott. Mikor az utasok földet éreztek a gép kerekei alatt, felugrottak és egyikük csodálkozva kiáltott fel: — Marseille? — Avignon — válaszolta a pilóta, majd a beállott csendben természetes nyugalommal tette hozzá — kényszerleszállást hajtottam végre. André egy félóra múlva anyja betegágya mellett térdelt, az öreg asszony fia dús, barna haját simogatta és alig hallhatóan kérdezte: — Hogyan jöttél meg Párizsból fiam? Kocsin? vasúton? — Bayard lovag hozott el, anyám — sóhajtotta — minden poklokon keresztül. Szótár A szívem szótár. Valaki ha lapozgatná, egyik árva lapján két fénylő szót találna: szeretni, megbocsájtani. ÖLBEY Irén "729