Uj Idők, 1936 (42. évfolyam, 28-53. szám)
1936-12-24 / 53. szám - Ebeczky György: Színház. Pénz! Pénz! Pénz! Bemutató a Nemzeti Színházban / "Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok; kisebb elbeszélések"
Boldog Újévet kíván a Vízöntő, a Halak, a Kos, a Bika, az Ikrek, a Rák, az Oroszlán, a Szűz, a Mérleg, a Skorpió, a Nyilas és a Bak Színház Pénz! Pénz! Pénz! — Bemutató a Nemzeti Színházban — Barabás Pál fiatal író. Tavasszal mutatták be az első darabját, a második most került színre a Nemzeti Színházban. A fiatal írók általában nem szoktak gazdag emberek lenni — (Magyarországon az öregek is csak ritkán) — és Barabás Pál mégis olyan kiábrándultan és bölcsen beszél a pénzről, mintha nagyon gazdag ember lenne. Nem veti meg szenvedélyes dühvel az „átkozott pénzt“, mint a szegény emberek, akikben tulajdonképpen a reménytelen szerelem kétségbeesése lángol, hűvösen becsüli semmire a pénzt; nem gyűlöli, csak lenézi, alkalmatlannak tartja arra, hogy a boldogságnak csak egy kis cseppjét is meg lehessen szerezni általa. Ebben a kiábrándultságban, ebben a lenézésben, ebben a lebecsülésben valami megható idealizmus rejtőzik. Mély szerelem, forró vágyakozás az élet ősi értékei: a jóság, a becsület, az egyszerűség, a tisztaság iránt. A színdarab hőse szegény díjnok, aki harminc évig körmöl a nagy bank irattárában. Szorgalmas és tisztességes, de az élet elmegy mellette. Ötvenéves, amikor találkozik a nagy pillanattal. A bank vezére kiemeli őt a többi hangya közül. Meg akarja jutalmazni a szorgalmát. A jutalom a harmincéves becsületes munka eredményének látszik, holott szó sincs itt jutalomról, eredményről, becsületes munkáról. A vezérnek egy ember kell, akit senki sem ismer, aki árverésen a bank számára megveheti a versenytársak elől az értékes szénbányát. A díjnok pénzt kap, új ruhákat , sőt új arcot is: a magabiztos, gazdag ember arcát. De a szegény ember, amint pénzt érez a zsebében, felismeri a pénz hatalmát is és már nem ismeri el únnak a becsületet. Az érdekelt másik banknak elárulja a vezérigazgató tervét. A versenytárs veszi meg a bányát és tönkreteszi a bankot. A díjnok bosszút állt a rettenetes harminc évért, a reménytelen körmölésért, a megaláztatások soráért. De sem a bosszú, sem a sok pénz nem jelent neki örömet. A régi otthonát, a vele együtt megöregedett feleségét elhagyta, de nem tud új életet kezdeni. Magányosan, ügyetlenül tenyleng a gazdag világban. Ilyen magányos keserű ember a bankvezér is, aki mindent készpénzért vásárol: mosolyt, csókot, gyöngédséget. Hazugságot is. Azért is tudatosan fizet. És boldogtalan az a fiatal lány is, akinek a mosolyát, csókját, gyöngédségét, hazugságát megfizeti. Ő kevés pénzt akar. Keveset, nem sokat. Olyan pénzt, amelyért megdolgozik és nem mosolyog. A pénz mindenkit szerencsétlenné tesz itt. A hatalmas, a kegyetlen, a szívtelen pénz. Érdekes darab. A mondanivalója furcsa és mély — és ahogy Barabás Pál hőseivel elmondatja — megkapóan drámai. Biztos színpadi érzékkel formálta a történetet, van néhány finom és költői jelenete és egy igen hatásos, megrázó felvonás vége. A mellékalakok élnek, hű fényképei a nagyváros körülöttünk nyüzsgő szürke embereinek. A fiatal lány azonban színes fénykép. A könny és a kacaj élénk színei tarkítják. Dayka Margit gazdag tehetsége megható hangon szólaltatja meg a nagyváros elkallódott lánygyerekét. Csortos Gyula a hatalmas, a kegyetlen, a boldogtalan pénz gazdája és koldusa. Ő a tönkrejutott bankvezér. Hatalmas, kegyetlen és boldogtalan. Nagy színész, sohasem marad adósa a szerepnek. Berky Lili fáradt kispolgári asszonyt játszik. Csendességében is megrázó. Makláry Zoltán a díjnok. Ő a fordítottja a bankárnak: a szegényből lett gazdag ember, ő szenvedi végig a pénz tragikomédiáját. Tragikomikus. Könnyes humora enyhíti a drámát, de van egy nagy jelenete, amelyben a legtöretlenebb drámai magasságokba emelkedik. E. GY. Színház. Pénz! Pénz! Pénz! Barabás Pál színműve a Nemzeti Színházban. Csortos Gyula (a vezérigazgató) és Makláry Zoltán (a díjnok). 997