Uj Idők, 1937 (43. évfolyam, 1-26. szám)
1937-06-13 / 24. szám - Bókay János: Karosszék / Regények, elbeszélések, rajzok, színdaradok
Copyright by Singer és Wolfner Karosszék Regény Írta: Bókay János — Szép, csak kicsit drága lesz. — A szépség sohasem kerül pénzbe... Legföljebb megfizettetik, összerezzentek, olyan váratlanul szólalt meg előttük a telefon. András vette le a kagylót. — Halló! — mondta erélyesen. — Halló... — mondta aztán a legkedvesebb hangján: — Igen, itt én beszélek, parancsolj kedves bátyám ... Végtelenül megtisztelsz... A legnagyobb örömmel... Hogyne volna ... Persze, hogy van ... Az építőmesterem: Dómján Péter... Ügyesebb, mint én... (Péter majd elájult ámulatában, ilyet még sohasem mondott róla András.)... Nagyon derék ember, kereskedem érte... Nem, nem, inkább olcsó, nevetségesen olcsó... (Újabb csodálkozás.) ...Most éppen ráér ... Kérlek, akár azonnal... (Megőrült ez az ember?) ...Jó, holnap kiküldöm: tíz órára ott lesz... Ezt már nem bírta ki szó nélkül Péter. — Holnap nem mehetek sehova, — sziszegte a fülébe. — Bokrétázunk Kelenföldön ... — Csend! — intette le András, befogva a tölcsért és megfenyegette öklével. Aztán rögtön puha nyájassággal a telefonba. — Nem, én sajnos nem mehetek, rengeteg a dolgom ... De mondom, benne megbízhatsz, akárcsak bennem... Kérlek, igazán nincs miért... Jelentsd kézcsókomat a nagyságos asszonynak... Szervusz, kedves bátyám. — Teljesen megőrültél? — támadt neki András dühösen. — Egyetlen pillanatom sincs holnap, tudod jól és nem vállalok semmi munkát legalább egy hónapig ... — Hagyd abba, — intett lekicsinylőn András, — vállalni fogod. — Én?! Nincs az a pénz! Nyugodtan mondta, cigarettára gyújtva: — Nyolckor kimész Kelenföldre és átadod a munkát Kovácsnak ... — Mit adok én át Kovácsnak?! — A kelenföldi építkezést. — Soha az életben! Inkább meghalok! •— Szóval átadod a munkát a vörös Kovácsnak... — Nem! — Majd én elintézek vele mindent, korán kimegyek én is ... — De én nem adom át, ha mondom!... Ki vagyok én, hogy csak úgy egyszerűen rendelkezel velem! Péter valósággal toporzékolt. András gúnyosan nézte. — Óriási üzletről van szó, — mondta megilletődött hangon: — fantasztikus üzletről! — Tréfálsz ... — Még soha sem voltam komolyabb. — És miért nem mész ki te magad akkor? Hiszei téged hívtak. — Azt akarom, hogy te is keress egyszer. — És a kelenföldi építkezés, amit elveszítek? ... Annál is nagyobb? — Nem is lehet egy napon említeni a kettőt. 11. folytatás — Ki a tervező? Mert én nem dolgozom ám mindenkinek! — A tervező? ... — mondta, s a mennyezetre bámult a füst szalagja után: — a tervező egy asszony... — Egy asszony?... Bolond vagy?! — Nem is egészen biztos, csak úgy gondolom. De a főtervező persze én vagyok. Majd elmagyarázom különben... rés? — Beszélj hát! Miről van szó? Milyen építke— Világraszóló! Áttörsz egy falat és építesz egy fürdőszobát egy földszintes kis házban. — Te, ne ugrass, hallod-e! — Így van pedig, szó szerint. — Hát akkor tudd meg, nem vállalom. Nem ettem én meszet, hogy ... — Vállalni fogod. — mondta András és a dühös vállakra tette szelíd kezét. Szeme mosolygott. — Hagyj békén, ne hízelegj! Nem veszel le a lábamról. — Mert nem az a fontos itt, hogy mit építesz és mennyiért építed, hanem, hogy kinek és kinek a kedvéért építed. — A te kedvedért, azt már sejtem — Az én kedvemért, igen. És Fekete Klárinak. — Biharinénak?! — Maradjunk csak az első névnél, jobban szeretem. — Ne mondd!... Szóval megismerem? — Holnap reggel tízkor. — Várj csak ... valamit nem értek, miért engem küldesz? Miért nem mész te magad, vágtatva, négykézláb? ... — Nehogy elbízza magát. Hogy epekedjék utánam egy kicsit. Péternek nevetnie kellett. — Ezt az elbizakodottságot!... — Aztán élénken, mohón. — Mondd, csakugyan olyan szép? — Hát mégis vállalod? — kérdezte András gúnyosan. — Vállalom, az ördög vigye el! Pedig nem érdemled meg: mindig csak kihasználsz, visszaélsz a jóságommal. — Nevezzük jóságnak, nem bánom. — Ne szemtelenkedj, hallod! Inkább felelj a kérdésemre: igazán olyan szép? — Nem tudom, — felelte András komolyan. — talán nem is olyan szép. De a szemem gyönyörködik benne. Az orra vidám, a szája szomorú, a homloka meghatóan becsületes, a haja... Istenem, a haja csak barna, de olyan jó lenne megsimogatni vagy megcsókolni. Igaz... van valami rajta, ami mindenképpen gyönyörű: a keze. Fáradtság van benne, csend, karcsúság, pihenni vágyás... — Milyen költő vagy, Bandikám! — Te pedig szamár vagy! — Már fölényes volt, mosolygó, tele tetterővel. Már intézkedett, parancsolt: — Reggel tízkor jelentkezel náluk Mátyásföldön, Baross utca 16. alatt. Az első megállónál kell leszállnod a villamosról, Sashalom után ... — Nem adod az autódat? 73* 875