Uj Idők, 1939 (45. évfolyam, 1-26. szám)

1939-01-29 / 5. szám - K. Tóth Lenke: Szűz hó / Versek

gyermekekben és a felnőttekben, hanem azért, mert az élet örökös hullámzás és mert a hullámhegy tetején ma éppen azok vannak, akik azelőtt a hullám­völgyben voltak. Demokratikus korban élünk, ez tagadhatatlan és az apák úri foglalkozása vagy előkelő származása ma nem sok előnyt jelent a gyermekek­nek. A gyermekeknek maguknak kell megverekedniük az élettel. Reméljük, a Nagyságos Asszony fiait mindenféle ke­serűségtől megóvja a Gondviselés. Mély tisztelettel köszöntjük. IGAZSÁG. 284. Furcsa, éppen most válaszoltunk bodor lm, t­é kedves olva­sónk levelére és arra, amit neki üzen­tünk, rácáfol a Méltóságos Asszony le­vele. Nem szeretnénk ismétlésekbe bo­csátkozni,­­azért arra kérjük, méltóz­tassék elolvasni az említett üzenetet. Abban feleltünk a Méltóságos Asszony levelére, még mielőtt elolvastuk volna. Mi nem találjuk képtelenségnek, sőt még rendkívülinek sem, hogy egy olyan előkelő úri kisasszony, amilyen az ön leánya, iparoshoz, vagy kereskedőhöz menjen feleségül, feltéve, hogy az az iparos, vagy kereskedő iskolázott, ta­nult, képzett, úri modorú, megfelelően kereső ember és ha a fiatalok szeretik egymást. Igenis, vannak előkelő iparo­sok és kereskedők — nem egyet isme­rünk! — akiket nemhogy most, de már évtizedek óta ,,bevesznek" a régi érte­lemben legelőkelőbb társaságokba is. Minthogy megtisztelt minket azzal, hogy tanácsunkat kéri, mi legjobb meg­győződésünk szerint azt feleljük, ne tessék eltiltani a fiatalokat egymástól. A fiú most úgyis hosszabb időre más városba kerül és azután külföldre megy tanulni. Majd elválik, hogy szerelmük kibírja-e ezt a próbaidőt. Ha kibírja, megérdemlik egymást. Ha pedig közben elpárolog a szerelem, hát az sem baj, ez azt fogja bizonyítani, hogy nem vol­tak egymáshoz valók. Még csak azt je­gyezzük meg, hogy egy mai, mestersé­gét kitűnően értő, szorgalmas és ké­pzett iparosra érdekesebb és tágabb jövő vár, mint egy kistisztviselőre, aki, miután tíz évig várt a véglegesítésre, egész életében gépies, lélektelen, száraz mun­kát kénytelen végezni. Ahelyett, hogy Édesapjának ellene szegül, a fiú pró­bálja megkedvelni foglalkozását. Igenis, van kiért és miért dolgoznia. A cél szép és nem elérhetetlen, ha nem könnyű is elérni. S. V. 308. Megint egy szép levél, meg kell mutatnunk olvasóinknak. „Tiszta szívből kívánom a legjobbakat az Uj Idők minden munkatársának, — írja.­­­Annyi boldog nap és óra érte életükben őket, amennyit nekünk, a hűséges o.va­soknak szereznek. Betegségem akadá­lyozott eddig az írásban, de lélekben Önök között jártam és megsimogattam a kezeket, melyek az Uj Idők-et írják. Beteg vagyok és társtalan, ennek elle­nére nincsenek megoldhatatlan problé­máim és ezt Önöknek köszönhetem. Mindig elolvasom a nagy gonddal meg­írt üzeneteket és mindig találok a kér­désekre olyan választ, melyet én is örömmel hasznosítok a magam egyszerű kis életében." Meghatottan köszönjük jókívánságait. Adjon a jó Isten sok olyan boldog órát Önnek, amilyet ne­künk szép levele szerzett. Mielőbbi tel­jes gyógyulást kívánunk és szeretettel köszöntjük. KERESZTÚTNÁL. 309. Arról ne is ál­modozzék, hogy kijuthat Amerikába. Maga írja, hogy Édesapja hallani sem akar a családjáról, már pediig, ha ellá­tása odakint nincs biztosítva, nem kap­hat kiutazási engedélyt, nem engedik Amerikában partraszállni. De azért nem kell hozzámennie ahhoz, akit nem szeret. Nemcsak két lehető­sé­g van a vi­lágon, hanem sok. Egy közeli, ideigle­nes megoldás mindenesetre kínálkozik: türelemmel várni. Tizennyolc éves leány­nak nem kell még ma, sürgősen döntenie jövendő sorsa felett. Egy kicsivel több alkalmazkodási készség nem ártana. Igaz, hogy fiatal leánynak szórakozásra is szüksége van. Dehát még a fiatalság is hosszú. Fordulhat úgy az élete, hogy lesz alkalma szórakozni. Jól teszi, hogy idegen nyelvet tanul. És ha ma, külön Legutoljára a viselettörténeti kiál­lításon láttunk paplanvarrású ru­hát. A ruhát a rokokó­ korban varr­ták. Ez a tavaszi kosztüm Párizs­ban készült, puha gyapjúszövetből, paplanvarrású, nagy gallérral nőjen nagyvárosban, nincs is olyan nagy szükség a háziasszonyi tudo­mányra, amilyen nagy szükség azelőtt volt rá, azért még egyetlen fiatal leánynak sem ártott meg, ha szabad óráiban megtanult sütni, főzni. Az a le­nézett háztartási munka de sok családot mentett már meg az éhenhalástól! Azt is jól teszi, ha varrni tanul. Egyálta­lán: mindent érdemes megtanulni. Ügyes és olcsó varrónőből soha sincs elég. A gyors- és gépírást otthon is gya­korolhatja. A gépíráshoz természetesen írógép kell, a gyorsírásban sok írással tökéletesítheti magát. Naponta nyolc-tíz oldalt kell írnia, hogy ki ne zökkenjen a gyakorlatból. Legjobb lenne, ha el­menne a régi tanárjához, őszintén fel­tárná előtte a helyzetét és megkérné, igazítsa útba az otthoni tanulásra nézve. S. M.­NÉ. 399. Az igaz, hogy Pesten már kiment a divatból az úgynevezett vizítelés. De vidéken, különösen kis he­lyen még mindig szokásban van. Vi­szont, ha ezt a fiatalemberek nem tud­ják, vagy nem akarják tudomásul venni, bajos őket figyelmeztetni. Ezt legfeljebb egy odavaló férfi tehetné, az sem oktatásképpen, csak baráti beszél­getés közben. Bár úgy gondoljuk, hogy tekintet nélkül mindenféle társadalmi formaságra, egy férfi mindenütt a vi­lágon megtalálja az utat ahhoz a leány­hoz, akivel találkozni szeretne. Ha tehát a fiatalemberek érdeklődnek a leányok iránt, majd kitalálják a közeledés mód­ját. Esetleg, ha feltűnés nélkül lehetne, az Édesanyjuk egyszer, odavetően meg­kérdezhetné őket, nem lenne-e kedvük ellátogatni hozzájuk, megnézni a házat, a kertet, a rádiót, a könyvtárt, ezt, azt. Majd meglátná akkor, kapnak-e az al­kalmon? Ha egy leány négyszer-öt­ször hosszasabban beszélget egy fiatal­emberrel, lehetetlen, hogy meg ne érezze: szívesen van-e együtt vele a fiú, vagy sem. Ha összejövetelt rendeznek a lányok és több férfit hívnak meg, nyugodtan meghívhatják őket is. Mond­hatnak valami ilyesfélét: „Még ugyan T>«M voltak nálunk, de most nagyon kellemes társaság lesz, jól szoktunk mulatni, jöjjenek el." Hogy utca és ház­szám után kell „szaladgálniok", ezt nem tartjuk problémának. Először is, ha élő­szóval hívják meg őket, rögtön megkér­dezhetik, hogy hol laknak. Ennél mi se természetesebb. Sőt a lányok maguk mondhatják: „Igaz, hiszen azt se tud­ják, hol lakunk. Itt és itt." Ha pedig írásban hívják meg őket, hát az aláírás után, vagy kívül, a boríték hátára oda­írják a címet. A társasélet fesztelenebb lett, a szigorú régi formáktól egyre job­ban elkanyarodik. Éppen azért ha egy tisztességes szándékú, elfogadható fia­talember, otthonában akarja megis­merni a lányt, semmi akadálya annak, hogy megismerje. V. 32. Most is, mint mindig, örömmel láttuk viszont ismerős, egyéni betűit. Kár, hogy ilyen ritkán ír, érdekel ben­ni­ inkpt a sorsa, akkor is, ha abban nem történt semmi változás. A gondola­tai, a megfigyelései mindig értékesek. S. Bokor Malvinnak megmutattuk leve­lét. Barátsággal köszönti önt. Örülünk, hogy az Igazság című regényt ennyi megértéssel és szeretettel fogadta. Kö­szönjük a jókívánságait és mi is a leg­jobbakat kívánjuk önnek 1939-re. NEM ELMENNI — VÁRNI. 188. Nem írt jeligét, de bizonyára ráismer levelé­nek erre a mondatára és így megtalálja Nem nagymamánk fényképe, hanem divatos párizsi kalap. Zsenilia-sapka, düses­ szalagcsokorral 189;

Next