Uj Idők, 1941 (47. évfolyam, 1-26. szám)
1941-01-05 / 1. szám - Lukinich Imrer: 41. / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
Uj Idők Szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle Előfizetési ára Negyedévre . . . 6.40 pengő Félévre 12.50 „ Egyes szám ára . ..50 „ XLVII. évfolyam Szerkeszti Herczeg Ferenc 1941 január 5 Az Uj Idők képeinek, valamint bármely szövegrészének még kivonatos utánnyomása is tilos 1. szám 41 — Az évfordulók éve írta: Lukinich Imre Minden nemzet történetében vannak évszámok, melyek nemcsak állomást vagy korszakot jeleznek, hanem különös jelentőséget is nyernek azzal, hogy emlékezetes eseményekkel együtt, szinte szabályszerűen ismétlődnek. Az eseményeknek és az évszámoknak kapcsolata természetesen merő véletlenség, de a közönség mégis szívesen tulajdonít fontosságot az évszámok és az események találkozásának, mert ősidőktől fogva hisz szerencsés vagy szerencsétlen számokban s meg van győződve az események és a számok találkozásának jelentőségéről. Mit jelentenek a 41-es évszám centennáriumai a magyar történelemben? A 41-es számnak minden centennáris megismétlődése kapcsolatba hozható magyar történelmi eseményekkel. Ezek az események azonban nem egyforma értékűek. Egy részük emlékezetes dátum hazánk történetében, más részük ellenben elvész az eseményeik roppant tömegében és csak a kutató szeme fedezi fel azokat. Ezek a vizsgáknak és szigorlatoknak népszerűtlen tehertételei. A honfoglaló magyarok 941-i olaszországi támadása egyike azoknak a sorozatos hadműveleteknek, amelyek évtizedek óta állandó félelemben és nyugtalanságban tartották a nyugati szomszédokat. Ezekben a kalandozásokban a legfőbb indító ok bizonyára a magyarság katonai fölénytudata volt, de talán azok sem tévednének, akik a korábbi idők megszokott életmódjának folytatását látják bennük, amelyhez a magyarok ösztönösen ragaszkodtak Annyi bizonyos, hogy e sorozatos támadások miatt az olaszokat mély gyűlölet töltötte el a magyarok iránt s ez az érzés csak akkor változott meg, amikor Szent István királynőtestvérét Urseolo Ottó velencei dogéhez adta feleségül. Ebből a házasságból származott a későbbi Péter király, Szent István közvetlen utóda, aki — mint ismeretes — a kormányzásban mellőzte a barbároknak tekintett magyarokat, lenézően bánt velük, s tüntetően olaszokkal vétette magát körül. Emiatt nemzeti forradalom támadt, mely 1041-ben Péter királyt megbuktatta és menekülésre kényszerítette. Ezzel az évszámmal kezdődnek azok a küzdelmek, amelyek a magyar királyság és a német birodalom közt folytak, amelyekben a magyarság nemzeti függetlenségét védelmezte a kelet felé törő németséggel szemben. Ezek a küzdelmek az 1141-ben trónra került II. Géza uralkodása (1141—11 fi) alatt is tartottak és a szerbektől segített magyarok végleges győzelmével végződtek. II. Géza trónraléptével a magyar történeleminek olyan korszaka kezdődött, amely a fellendülésnek és a hanyatlásnak legtarkább képét mutatta. Volt idő, amikor Magyarországnak küzdenie kellett függetlenségéért s volt idő, amikor Magyarország felsőbbségét ellentmondás nélkül elismerték közelebbi és távolabbi szomszédai. Elég csak III. Béla (1173—1196) korára gondolnunk. Magyarország a XIII. század első tizedeiben súlyos belső válságon ment ugyan keresztül, de IV. Béla (1235—1270) erős kézzel helyreállította az ország külpolitikai tekintélyét. Az ország a fellendülés útjára lépett, amikor 1241-ben a tatárjárás mindazt elpusztította, amit a király gondos kézzel és nagy körültekintéssel felépített. A tatárjárás a középkori Magyarország történetében a legnagyobb katasztrófa. Egyetlenegy vereséget sem lehet vele összemérni. Nem a magyar hadsereg semmisült meg a muhi síkságon, hanem az egész nemzet katonai és gazdasági ereje ment tönkre a Sajó partján és a tatár megszállás éve alatt. A magyarság, mely kezdte már megtölteni a Kárpátok medencéjét, olyan nagy vérveszteséget szenvedett, melyet sohasem tudott többé kipótolni. A szomszéd országok másfajú népei ettől az időtől fogva lepték az országot. A tatárjárás után vegyesebb lakosságúvá vált Magyarország az utolsó Árpádok korában ismét súlyos belpolitikai válságok színhelyévé lett. Az Anjoucsaládból származó, de női ágon az Árpádházzal közeli rokonságban álló Károly Róbert magyar király (1308—1342) is csak hosszas küzdelmek után tarthatta magát az ország általánosan elismert urának Mikor azonban a belső rend helyreállott és a király korlátlanul rendelkezhetett az ország erőforrásaival. Magyarország külpolitikai jelentősége azonnal megnövekedett. A visegrádi keleteurópai kongresszus (1335) már azt mutatta, hogy Magyarország Kelet Európa központja, azok a hadjáratok pedig, melyeket különböző okokból az osztrákokkal és a morvákkal folytatott, annyira nyilvánvalóvá tették a magyarok katonai fölényét, hogy Károly morva őrgróf 1341-ben személyesen látogatta meg Károly Hóbert királyt Pozsonyban, hogy tőle békét kérjen. Ez a látogatás igen jelentékeny diplomáciai győzelem volt, méltó folytatása a visegrádi kongresszusnak. Nem csoda, hogy a nyugati kereszténység úgy tekintett Károly Róbert király fiára és utódjára, Nagy Lajosra (1342—1382), mint egy hatalmas államm sokat igérő fejére. Magyarország Nagy Lajos óta valóban keleteurópai nagyhatalom volt, melyre éppen területi elhelyezkedésénél fogva az a feladat várt, hogy őrt