Uj Idők, 1941 (47. évfolyam, 1-26. szám)

1941-01-05 / 1. szám - Lukinich Imrer: 41. / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések

Uj Idők Szépirodalmi, m­űvészeti, képes hetilap és kritikai szemle Előfizetési ára Negyedévre . . . 6.40 pengő Félévre 12.50 „ Egyes szám ára . ..50 „ XLVII. évfolyam Szerkeszti Herczeg Ferenc 1941 január 5 Az Uj Idők képeinek, valamint bármely szövegrészének még kivonatos utánnyomása is tilos 1. szám 41 — Az évfordulók éve írta: Lukinich Imre Minden nemzet történetében vannak évszámok, melyek nemcsak állomást vagy korszakot jeleznek, h­anem különös jelentőséget is nyernek azzal, hogy emlékezetes eseményekkel együtt, szinte szabálysze­rűen ismétlődnek. Az eseményeknek és az évszámok­nak kapcsolata természetesen merő véletlenség, de a közönség mégis szívesen tulajdonít fontosságot az évszámok és az események találkozásának, mert ős­időktől fogva hisz szerencsés vagy szerencsétlen szá­mokban s meg van győződve az események és a szá­mok találkozásának jelentőségéről. Mit jelentenek a 41-es évszám centennáriumai a magyar történe­lemben? A 41-es számnak minden centennáris megismét­lődése kapcsolatba hozható magyar történelmi esemé­nyekkel. Ezek az események azonban nem egyforma értékűek. Egy részük emlékezetes dátum hazánk tör­ténetében, más részük ellenben elvész az eseményeik roppant tömegében és csak a kutató szeme fedezi fel azokat. Ezek a vizsgáknak és szigorlatoknak népsze­rűtlen tehertételei. A honfoglaló magyarok 941-i olaszországi táma­dása egyike azoknak a sorozatos hadműveleteknek, amelyek évtizedek óta állandó félelemben és nyugta­lanságban tartották a nyugati szomszédokat. Ezek­ben a kalandozásokban a legfőbb indító ok bizo­nyára a magyarság katonai fölénytudata volt, de talán azok sem tévednének, akik a korábbi idők meg­szokott életmódjának folytatását látják bennük, amelyhez a magyarok ösztönösen ragaszkodtak Annyi bizonyos, hogy e sorozatos támadások miatt az olaszokat mély gyűlölet töltötte el a magyarok iránt s ez az érzés csak akkor változott meg, amikor Szent István király­nőtestvérét Urseolo Ottó velen­cei dogéhez adta feleségül. Ebből a házasságból szár­mazott a későbbi Péter király, Szent István közvet­len utóda, aki — mint ismeretes — a kormányzás­ban mellőzte a barbároknak tekintett magyarokat, lenézően bánt velük, s tüntetően olaszokkal vétette magát körül. Emiatt nemzeti forradalom támadt, mely 1041-ben Péter királyt megbuktatta és menekü­lésre kényszerítette. Ezzel az évszámmal kezdődnek azok a küzdelmek, amelyek a magyar királyság és a német birodalom közt folytak, amelyekben a ma­gyarság nemzeti függetlenségét védelmezte a kelet felé törő németséggel szemben. Ezek a küzdelmek az 1141-ben trónra került II. Géza uralkodása (1141—11 fi­) alatt is tartottak és a szerbektől segített magyarok végleges győzelmével végződtek. II. Géza trónraléptével a magyar történeleminek olyan korszaka kezdődött, amely a fellendülésnek és a hanyatlásnak leg­tarkább képét mutatta. Volt idő, amikor Magyarországnak küzdenie kellett függet­lenségéért s volt idő, amikor Magyarország felsőbb­ségét ellentmondás nélkül elismerték közelebbi és tá­volabbi szomszédai. Elég csak III. Béla (1173—1196) korára gondolnunk. Magyarország a XIII. század első tizedeiben súlyos belső válságon ment ugyan ke­resztül, de IV. Béla (1235—1270) erős kézzel helyre­állította az ország külpolitikai tekintélyét. Az or­szág a fellendülés útjára lépett, amikor 1241-ben a tatárjárás mindazt elpusztította, amit a király gondos kézzel és nagy körültekintéssel fel­épített. A tatárjárás a középkori Magyarország tör­ténetében a legnagyobb katasztrófa. Egyetlenegy vereséget sem lehet vele összemérni. Nem a magyar hadsereg semmisült meg a muhi síkságon, hanem az egész nemzet katonai és gazdasági ereje ment tönkre a Sajó partján és a tatár megszállás éve alatt. A ma­gyarság, mely kezdte már megtölteni a Kárpátok medencéjét, olyan nagy vérveszteséget szenvedett, melyet sohasem tudott többé kipótolni. A szomszéd országok másfajú népei ettől az időtől fogva lepték­­ az országot. A tatárjárás után vegyesebb lakosságúvá vált Magyarország az utolsó Árpádok korában ismét sú­lyos belpolitikai válságok színhelyévé lett. Az Anjou­családból származó, de női ágon az Árpádházzal kö­zeli rokonságban álló Károly Róbert magyar király (1308—1342) is csak hosszas küzdelmek után tart­hatta magát az ország általánosan elismert urának Mikor azonban a belső rend helyreállott és a király korlátlanul rendelkezhetett az ország erőforrásaival. Magyarország külpolitikai jelentősége azonnal meg­növekedett. A visegrádi keleteurópai kongresszus (1335) már azt mutatta, hogy Magyarország Kelet Európa központja, azok a hadjáratok pedig, melye­ket különböző okokból az osztrákokkal és a morvák­kal folytatott, annyira nyilvánvalóvá tették a ma­gyarok katonai fölényét, hogy Károly morva őrgróf 1341-ben személyesen látogatta meg Károly Hó­bert királyt Pozsonyban, hogy tőle békét kérjen. Ez a látogatás igen jelentékeny diplomáciai győzelem volt, méltó folytatása a visegrádi kongresszusnak. Nem csoda, hogy a nyugati kereszténység úgy tekin­tett Károly Róbert király fiára és utódjára, Nagy Lajosra (1342—1382), mint egy hatalmas államm sokat igérő fejére. Magyarország Nagy Lajos óta valóban kelet­európai nagyhatalom volt, melyre éppen területi el­helyezkedésénél fogva az a feladat várt, hogy őrt

Next