Új idők, 1946 (52. évfolyam, 24-47. szám)
1946-07-01 / 24. szám - Illés Endre: Egy ismeretlen asszony arcképe / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
la. Megértettem, hogy az ilyennek két nyila van. Az egyikkel megöli a halottat, a a másikkal gyógyíthatatlanul megsebzi az élvemaradót. Igazi halál volt. Ez kilőtte a második nyilát is. Ez a temető tudott valamit, amit az élők s a halottak általában nem tudnak. Hallgatni tudott s emlékezni tudott. * Mintha azon az estén nekem is emlékeznem kellett volna, — egyedül vacsoráztam Downey rejtett fényekkel világított, hűvös, nyári éttermében, az otthoniakra gondoltam, meg a San Miniato temetőjére. Mint a jeges szeszeket, az emlékeinket is új ízekért keverjük össze. Amikor hazatértem, a P. panziót izgatott nyüzsgésben találtam. — Hallgassa csak meg, mit tett az Andreoni-lány! — kiáltott rám a grófné. — Tudja az a feketehajú, vastag csuklójú, a második emeletről. Maga is ismerte őt — magyarázta tovább. — Nuela az ebédlőben az ablak mellett ült a kis asztalnál. — Igen, ismertem az Andreonilányt, Nuelát. Szép, űzött tekintete volt. •— Nem is tudom, miért nevezem lánynak — ültetett le a hallban a grófné. — Asszony volt, Nolában élnek, Nápoly mellett. A férje ügyvéd, amolyan kicsi, heves ember. Déli típus, a szakálla hegyes és fekete. Alig több, mint egy ugráló, fekete kecske. Ilát Emanuela három év múlva visszajött Firenzébe. Ez a lány itt született. A Simonetti-fiúhoz jött vissza, az ostoba. Tudnia kell, ez nagy ügy volt, az Andreoni-lány és Dino Simonetti szerelme. Évekig tartott, de végül szakítottak. A lány jobban szerette a fiút, szakítania kellett, ügyvédné lett Nolában. Ostobán tette, de mit tehetett volna? Igyék velem egy mandarinéról. Cigarettával s tűzzel kínáltam. — Sis Nuela három év múlva visszajött — folytatta a grófné. — A szülei már elköltöztek, itt nálam szállt meg tíz nappal ezelőtt. Jól ismertem az anyját, derék nő volt. A lánya is nagyon tisztességes, most sem akarta hogy a fiú elvegye. Szeretni akarta Dinot. És ma délután agyonlőtte. Meghökkentem. — Agyonlőtte? Megsajnáltam az űzött tekintetű, komoly, fekete lányt. — Igen, agyonlőtte. Miért? Mert szerette a fiút, s ez rossz volt. Megint nagyon rossz, mint azelőtt. Néhányszor bejött a szobámba, sokáig beszélgettünk. Rögtön láttam, tejét. Azt a szorongató sírt. Azokat a halott halottakat, hogy milyen szomorú és megalázó itt minden. De ő Azt az igazi halált, csak ezzel a fiúval tudott... Végül is mit tehetett? Ez A grófné hallgatott, volt a felelete az egészre.— Ez Margherita lehetett — mondta később. Majd Persze, nevetnem kellett a grófnén. De éreztem, ez ^itt. — Maga Margherita sírját látta fent a hegyen, így igaz: ez a gyilkosság tisztességes, kemény felelet volt. Jojjonetem. Egy ember kivágta magát abból a hurokból és ökrendezés A szobájába vezetettből, amivé a rossz szerelem torzul. ! — üljön le. Még egy pohár mandarinettot! — Milyen teljes maguknál minden — mondtam aztán. Kihúzta íróasztala egyik fiókját, keresgélt benne. De — A szerelem, a halál. Maguk végigmondják, nem találhatta, amit keresett, másik fiókhoz nyúlt. És elmondtam, amit délután láttam. San Miniato teme— Kíváncsi rá, hogy ki fekszik abban a sírban? Kain és Abel. Zichy Mihály festménye. Ez az első reprodukció 361