Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 27-35. szám)
1949-07-02 / 27. szám - H. Lányi Piroska: Törökbúza / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
ment, sokáig sokáig nem is gondolt rá és most egyszerre megint itt van, anélkül, hogy tényleg itt volna. Éjszaka nem tud aludni, csak dobálja magát a szalmán és félálomban úgy érzi, hogy átkapja megint a derekát. Ilyenkor megfogja saját meztelen bőrét és arra gondol, hogy ez a forró kéz Mitru keze. Egyre többet és többen gondol rá, anélkül, hogy várná vissza. Kerek arca megnyúlik, teste meggömbölyödik, kemény melle majd szétveti a pendelyt. Marici, a rosszféle Marici, aki most az asszony nélkül utómulL vén Ursura is kivetette a boszorkányhálóját, figyelmeztette is Ursut: — Te, Györgye, nem is rossz falat ez a Treszka, aztán még szűz, vannak urak, akik ezt sokra meg is fizetik... hehe... jól megfizetik és még becsülik, hálásak is érte... Ej, de buta vagy Györgye, hát neked nem kell pénz? Te nem szereted a finom spiit, meg nem kívánsz egy kis tyúkot is ebédre? Meg Markire se gondolsz, hogy annak is jól fogna hímzett papucs, meg selyemkendő, meg bársonyszoknya! Aztán még dógoznod se kéne érte! — súgta a vénember fülébe és miközben suttogott, a forró szája megbizsergette a férfi füle tövét és hollószínű hajfürtje hozzá-hozzáért az arcához. Ursu érezte, hogy ha kívánná, ölni is tudna érte... 11. FEJEZET Egyik reggel azt mondta a nagysága, hogy vacsorára vendég lesz, az ügyvéd úr jön. — Az ügyvéd úr... ügyvéd úr!! — olvadt össze a két szó a végén megvastagodva, felfújódva sárbarna és piszkoszöld, nyálkás, undorító lénnyé. És vad keserűség buggyant föl valahonnét mélyről, gyilkos dühöt hozva magával s pár perc múlva már hatalmas robajjal csapódott minden ajtó, szűkölt a kutya, repültek a fazekak-lábasok, lendült a seprű a macska után és vad szitkok, csúf káromkodások, rég nem hallott cifra góbé átkok, méreggel teli román gyalázkodások töltötték be az udvart. Még a tyúkok is idegesen rebbentek szét tőle és valamennyien a tojóládába menekültek, mintha bizony ott sürgős tennivalójuk lenne ... A dühroham csillapodtával lankadtan roskadt le tűzhely mellé a kisszékre, mint aki már nem tud menekülni és hiába ágál, hiába lázadozik, el kell viselnie. És ebből a két ártatlan, becsületes foglalkozást jelző szóból, hogy ügyvéd úr, mint a látszólag egészséges bőrből felfakadó genny, buggyant elő az emlék, keservesebb az árvaságnál, a rúgásoknál, az éhezésnél, mert ezt jóvátenni nem lehet többé... gyet Akkor járt először a városban. Vonaton mentek, jeis vá totak a karasznai állomáson. A forgalmista meg is csipkedte az arcát, mert most szép ruha volt rajta, de szép ám. Boldogult Ursuné ünneplője volt, kicsit bo volt ugyan, ha Marici összehúzta a derekán és a katrinea hátulról, a kötény meg élőiről úgyis eltakarta. Még haját is befonta s épen Marici, a sajátjából tett bele tarka a szalagot és ha engedi, még az arcát is kipirosítja. Oh, most nagyon kedves volt Marii, csupa folyós méz volt, még csókot is cuppantott a homlokára, amikor elindultak. De ő össeázkóJott a csóktól, mintha undok dongólégy csípte volna meg, szivárványos szárnyú, zöldhátú gyönyörű légy, amely azonban mérget és dögvészt hord magával, mert dögön és trágyán élősködik. De azért meg kell hagyni, szépre csinálta ez az ördöngös Marki, jól értette, hiszen amióta csak az eszét tudja, ezt csinálja. — Hová-hová, Ursu mester? hová viszi ezt a leányzót? Úgy kicsípte magát, akár a boci, amelyet vásárra visznek... — évődött tovább a forgalmista és közben a tekintete folyton ott keresgélt Treszka ruháján. Folytatjuk A magyar-csehszlovák kézfogás fordulópontot jelent hazánk történetében és újabb győzelme a béketábornak. A Prágából visszatért kormányküldöttséget lelkesen ünneplik a pályaudvaron — 3 1*