Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-14 / 2. szám

A boldog pillanat... de vajon szerencsés lesz-e a házasság? Ez viszont sok mindentől függ. Az egyik kérdés a há­zasulandók kora. Erről indítottunk vitát lapunk harmadik oldalán. Fotó: HELEXA Megjelenik minden kedden • Ki­adja a Smpna a CSISZ Szlovékiai Központi Birok­aigának Idadővélla­­lata • Szerkentőség és admi­­nis/k­ed­d: Bratislava. Praiské 9. Tel.: 463-41-45. Postafiók 30. • Főszerkesztd: SZŐKE JÓZSEF, fő-­szerkesz­tőhelyet­tes: STRASSER A hiúság: le GYÖRGY, kultúra: TÓTH ELEMÉR, kül- és belpolitika: SÁRKÁNY ÁR­­PÁD, riporterek: MICHAL MARTA, ZACSFK ERZSÉBET, keletszlovákiai szerkesztő Ga sportrovatvezető: BATTA GYÖRGY, grafikai szer­kesztő: GYURÁK ÉVA. Nyomta Západoslovenské d­aélarne 01 ! Előfizetési díj egész évre 52.— Kés. fél évre 28.— Kés, negyedév­re 13.— Kés • Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata. előfizetni minden postén lehet • Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza • A lapot kü­lföld azéméra a PNS Ostredná expedícia Bratislava. Gottwaldnvo námestle é. 48 — ét­jén lehet megrendelni, Eheti számunkban: • A történelmi remények népe • Magyar nemzeti­ségű a szlovák kormány legfiatalabb minisztere Tizennyolc vagy huszonegy — vita a házasságkö­tési korhatárról • A népművelés buktatói • Az él­­cekről • Bohumil Hrabal: Temetés • Reszeli Fe­renc versei • Csúzli • Nehéz az írek élete a Zöld­szigeten • Fehér galamb a hollóseregben • Szaha­rai vadászélmény • Álom, álom, édes álom... Svájci útijegyzetek • Mit mondanak a januári csil­­­lagok? • Sport • A lovak származása és fejlődése • TV-műsor • Keresztrejtvény • A pénzzel „bán­ni“ tudni kell • Tél kontra nyár • Divat • Vero­nika válaszol • A TÖRTÉNELMI REMÉNYEK NÉPE Szőke József Ha a mögöttünk maradó évet kiszakítjuk a tör­ténelem évekhez nem igazodó nagy áramlásából, és elvonatkoztatjuk a társadalom mélyén ható erőktől, akkor sok szempontból a politikai események za­varos egyvelegének tűnik. Személyiségek tűntek fel és személyiségeknek hitt emberek tűntek el, programok buktak meg és programok születtek, el­képzelések, melyek egyik hónapban sziklaszilárd realitásként hatottak, csakhamar romantikus vágy­álommá redukálódtak, eszmék, elvek, ideálok fosz­lottak szét, újságcikkekkel szemben valódi fegy­verek sorakoztak fel, és egy nemes barátságot fosztottak meg minden illúziójától. A felszín e za­varos háborgása mögött azonban — mindannyian tudjuk — mélyen ható társadalmi törvények érvé­nyesültek és kerestek érvényesülési teret. A bő­ven adódó kritikus pillanatokban nem egyszer kér­deztük: mi értelme az egésznek? Módosíthat a tör­ténelem menetén egy kis nép, amikor a feje felett világméretű erők csapnak össze, és mit remélhet a jövőtől egy néptöredék, egy nemzetiség, amikor u­­gyanaz a nemzet, amely fuldokolva a szabadság friss levegőjére törekszik, nem tanúsít kellő meg­értést a neki alárendelt nemzetiségek ellen? A történelem nem zárult le Az aggodalom jogos. A csehszlovákiai magyarság nem egy­szer tapasztalta, hogy léteznek erők, amelyek legszívesebben elpusztítanák. Ezt a lényt soha nem szabad elfelednünk. Létünket nemcsak a kitelepítés, deportálás veszélyeztette, de a nyílt és burkolt asszimilálás rafinált és kevésbé rafinált intézkedései is. Erre irányul az első köztársaság sokszor idealizált hivatalos politikája (lásd dr. Ivan Dérer*: Cecho­­slovakizmus v diskusi című cikkét a Leáity decemberi szá­­mában) és a Matica slovenská egyes politikusainak törek­vése (lásd Daniel Okáli és a Matiőné Oltante cikkeit). Bizony, az elmúlt ötven év mérlege számunkra nem a leg­kedvezőbb. Nem egyszer érezhettük tehetetlenségünket, gyöngeségünket, azt a valót, hogy az állam politikáját kény­telenek vagyunk a saját szükségletünknek megfelelően be­folyásolni. Sorsunkat tőlünk idegen erők intézték. A kiszol­gáltatott nép érzésével éreztük, hogy lényegében mindegy, teszünk-e valamit helyzetünk jobbrafordulásáért, vagy sem, a dolgok úgyis a maguk útján haladnak. A bizonytalanság­nak és a tehetetlenségnek ez a mindent átható érzése ter­mészetes velejárója a rendezetlen viszonyok közt élő nem­zetiségek életének, és visszaható módon egyik okozója, új­ratermelője e bizonytalanságnak. Gyökerét a sok csalódás­ban kell keresnünk és megtalálnunk. Természetes hát, hogy minduntalan felerősödik, ha a dolgaink nem úgy alakulnak, ahogy azt vártuk. Ha megszűnik e bizonytalan helyzetünk, ha formálóan be­leszólhatunk sorsunk alakulásába, megszabadulhatunk szo­rongató érzéseinktől is. Éppen az elmúlt év politikai csatá­rozásai bizonyították a legjobban, — ezentúl természetesen az elért eredmények is — hogy nem olyan reménytelen a helyzetünk, mint ahogy azt sokszor elhitetjük magunkkal. Január után mi is érezhettük, hogy milyen csodálatos dolog félelem nélkül gondolkodni. Látnunk kell, hogy a történe­lem sohasem befejezett valami, hogy a jövő nem előre el­döntött, egyszer és mindenkorra meghatározott. Tehát a mi jövőnk sem véglegesen megszabott. A történelem emberi mű. Magatartásunkkal, alkotással, cselekedeteinkkel befolyá­solhatjuk az alakulását. És ez a magatartás kétféle lehet: aktív és passzív. Aktív, ha hatékonyabb módon kapcsolódunk bele nemcsak az anyagi javak termelésébe, de annak elosz­tásába is, ha a jelenlegi kedvezőtlen áillamjogi helyzetünkbe nem nyugszunk bele, ha egyéni és társadalmi cselekedete­inkkel jobb létkörülményeket teremtünk népünk számára, ha a politika minden rezdülését lehetőségeink növelésére hasz­náljuk fel, vagyis ha aktívan belekapcsolódunk szocialista államunk életébe és ott megnöveljük politikai súlyunkat, befolyásunkat. Passzív magatartásunkkal, vagyis ha leülünk és várunk, hogy vagy az­ isten, vagy valaki más majdcsak segít rajtunk, ha mindenre rábólintunk, ha belenyugszunk, hogy továbbra is mások beszéljenek a nevünkben, mások dönthessenek a dolgainkról, ha elhallgatjuk a bajunkat, ha bezárkózunk a szűkre szabott világunkba. E két lehetőség közt kell választanunk. A történelem eseményeinek ritmusa Az 1668-as év eseményei meggyőzhettek róla, hogy me­lyik magatartás a helyes. Tettrekész emberek ezreinek összehangolt erőfeszítésére a csehszlovákiai magyarság ügye elmozdult a kilátástalanság holtpontjáról. Tapasz­talhattuk, hogy a legszerényebb társadalmi cselekedet sem vész el nyomtalanul. Még a vereség sem hiábavaló, mindenesetre jobb a tétlenségnél. Hiszen a győzelmek és a vereségek mindig viszonylagosak. Sosem biztos száz százalékig a jövő, és soha sem teljesen kilátástalan. (Folytatás a 2. old.)

Next