Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1981-07-07 / 27. szám
A JÓ TERMÉSÉRT Práter Pál napján indult az aratás a Galántai Állami Gazdaságban. Az Indítás ünnepélyes volt, és ezen megjelent Ondrej Saling elvtárs, a járási pártbizottság vezető titkára is. Ez az állami gazdaság közel 2300 hektáron termeszt gabonát. Tíz saját és további 15 kombájn pedig kooperációs alapon arat a gazdaság földjein. A gazdaság gépszerelői időben kijavították a gépeket, hogy időben üzembe is helyezhessék őket. A galántai járásban egy kombájnra 85 hektár gabona learatása jut. Az állami gazdaság kombájnosai bíznak a jó munkaszervezésben, valamint a gépek időbeni átcsoportosításában és kihasználásában. Maguk a kombájnosok fő feladatuknak a minél kisebb szemveszteséget tartják, erre van alapozva az üzemi munkaverseny is. A képünkön látható Kolos traktoron Blaho Pál és Krajcsovics László dolgozik, másik felvételünkön Flaskár Viktor és Ferenc Tibor az E—212-es kombájn személyzete ellenőrzi a szemveszteséget. A SZISZ A CSKP XVI. KONGRESSZUSA UTÁN MINDEN TAGNAK KONKRÉT FELADATOT A SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága aátus 26-i ülésén foglalkozott a szövetség feladataival. Mehal Zozulák elvtárs, a SZISZ SZKB elnöke beszámolójában hangsúlyozta, hogy a CSKP XVI. kongresszusának programja egyben az Ifjú nemzedék programja is. Az Ifjúsági szövetség becsületbeli kötelességének tartja részt vállalni a kongresszus határozatainak megvalósításából. A SZISZ alapszervezetei elősegítik majd a társadalmi szükségletek magasabb szintű kielégítését, a korszerű szakismeretek elsajátítását, tagjai általános műveltségének emelését és rendszeres politikai képzését, és így hozzájárulnak a szocialista emberi viszonyok tudatos fejlesztéséhez, az egymás iránti felelősségérzet, az önzetlen segítő szándék elterjedéséhez. A SZISZ nézete szerint a szocialista munkaverseny értelme a vállalati, a szövetkezeti tervek megvalósításának a segítése. Az ülés hangsúlyozta azt is, hogy be kell vonni a fiatalokat az üzemi, vállalati eredmények számbavételébe, a munkaverseny értékelésébe. Az eredmények elismerése a további kezdeményezések alapja. Ezért fontos feladatunk a termelési agitáció, a munkaverseny rendszeres és sokrétű propagandájának biztosítása. A SZISZ SZKB ülése második részében a főiskolás ifjúság problémáival foglalkozott. Erről a kérdésről Jozef Durica, a SZISZ SZKB titkára számolt be. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a SZISZ-szervezetek behatóan foglalkoztak a diákok tanulmányi előmenetelével és tudományos munkásságával is. Kép és szöveg: Krajcsovics Ferdinánd azTnJI. AKI VÁLASZOL: MILAN PAVLASEK, A SZ iSZSZKB NYÁRI ÉPÍTŐTÁBORI STÁBJÁNAK Is. ELNÖKE ■ Megszoktuk már, hogy nem minden diák és tanuló tölti édes semmittevéssel a vakációt, hanem az ország különböző részeiben építőtáborokban dolgoznak. Mi a helyzet az idén? — A nyári építőtáborok július 6-án nyitnak, és a középiskolások részére augusztus 21-én, az egyetemisták és főiskolások részére pedig augusztus 28-án zárnak. Ez alatt több turnusban 90 ezer fiú és leány cserélődik ki a táborokban, vagyis éppen annyi, mint tavaly. Ebből hatezer szakmunkástanuló, 62 ezer középiskolás és 22 ezer egyetemista, illetve főiskolás Ezenkívül 1200 főiskolás és 1000 középiskolás külföldi ifjúsági építőtáborokban dolgozik majd. ■ Úgy tudjuk azonban, hogy az üzemek tavaly és az idén is több fiatalra tartottak igényt. — Valóban így van. A reszórt minisztériumok, trösztök és a kerületi nemzeti bizottságok által irányított üzemek 140 ezer segítő kézre jelentettek be igényt. Sajnos, ezt semmiképpen sem teljesíthetjük. A diákok és tanulók egy része szakmai gyakorlaton van, és azért a pihenést sem lehet elhanyagolni. ■ Hol dolgoznak majd a fiatalok? — Főleg a mezőgazdasági üzemekben, összesen 36 ezer fiú és leány, a nemzeti bizottságok üzemeiben és a helyi gazdálkodási vállalatokban tízezren, az építő- és gépiparban nyolcezren, közlekedésben, a bánya- és a kohóiparban harmincnégyezren. Kisebb számban leszünk képviselve az erdő- és vízgazdálkodásban, a textil- és vegyiparban és az egészségügyben. ■ Minden évben voltak kiemelt munkahelyek, úgynevezett ifjúsági építkezések. Az idén melyek ezek?t— Idén a gabelkovo — nagymarosi vízi erőművet részesítjük előnyben. Tizenegyedszer szervezzük meg ,,A diákok a prágai várért“ elnevezésű akciót, amely — mint a neve is elárulja — a prágai vár csinosítása Nagy számú fiatal vesz részt Bratislava városszépítésében, és néhány főiskola épületének építésében. ■ A nyári építőtáborok egyik legfőbb célja, hogy a diákok az iskolában szerzett elméleti ismereteket összeegyeztessék a gyakorlattal. Mennyire törekedtek erre az idén? — Most is ez volt a törekvésünk. A diákok és a tanulók 80 százaléka olyan munkahelyen dolgozik majd, amely megegyezik vagy közel áll leendő hivatásához, már a munkahelyek kiválasztását úgy végeztük, hogy megfeleljenek e szempontoknak. Nem tévesztettük szem elől, hogy az építőtáboroknak fontos szerepük van a diákok munkára való nevelésében. A fiatalok sok esetben itt kerülnek először kapcsolatba a kétkezi munkával, megismerik a munkahelyi légkört és megtanulják becsülni a munkát meg mindent, ami általa jön létre, s nem utolsósorban ellenőrizhetik a gyakorlatban elméleti tudásukat. ■ A fiatalok azonban szórakozni is akarnak. Nem feledkeztek meg a szabad idő kitöltéséről? — Nem. A nagyobb építőtáborokat pop- és kisszínpadi együttesek, előadóművészek keresik fel. Bratislavában heti 36 órát sugároz majd a Rádiócentrum. Július 24—26-án KoSicén, augusztus 14—16-én pedig Nitrán rendezzük meg nemzetközi építőtábori diák- a fesztivált