Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1981-07-07 / 27. szám
Szombaton kezdődött és vasárnap este ért véget. Közben volt egy hangulatrontó, de nem kedvet szegő zivatar.— Tizenkét éve még egyszer sem mosta el az eső a Kodály-napokat — jegyezte meg Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerző a szenei dalosok autóbuszában. De ne vágjunk a dolgok elébe. A zivatar a főműsor idején vasárnap jött. Előtte és utána még sok minden történt június 20—21-én az 5. Kodály-napokon Galántán. Szombaton reggeltől tizennégy versenyző énekkar próbált a galántai kultúrházban, hogy utána 10 órakor meghallgathassák Raics István budapesti újságírónak Kodály Zoltán életéről és munkásságáról szóló előadását. Ünnepi hangulatban zajlott le az a fogadás, melyet a járás és a város tisztségviselői adtak a karmesterek és az előkészítő bizottság részére. Ekkor már mind a karmestereken, mind az énekkarok tagjain a versenyláztak, hiszen nyomai mutatkozdélután kellett bizonyítani a szakértők előtt azt, hogy milyen munkát végeztek az előző hónapokban, sőt években. A verseny után már felszabadultabban indulhattak az egyes énekkarok tagjai a járás falvaiba, hogy egész este szórakoztassák, vagy ha úgy tetszik, toborozzák a vasárnapi gálahangversenyre közönséget. A galántai zenei kedvelők a budapesti Vasas Szakszervezetek Szimfonikus Zenekarának hangversenyében gyönyörködhettek. zenekart Vass Lajos vezényelte. Vasárnap délelőtt próbák, ebéd után koszorúzás! ünnepség, majd az énekkarok végigvonultak a városon, hogy ezután a szabadtéri színpadon szórakoztassák a közönséget. Abban bíztunk, hogy a felhő elkerül bennünket, de jött csöndesen, kitartó esővel, így az énekkarok hangversenye a kultúrházban folytatódott és a díjkiosztást követő összkari számokkal ott is fejeződött be. Ez lenne az 5. Kodály-napok rövid krónikája. ÁLTALÁBAN A KÓRUSOKRÓL Egy fesztivál, illetve verseny alkalmából adódhatnak a produkciókkal kapcsolatban olyan problémák, amelyek sok énekkarról általánosságban is megállapíthatók. Ilyenek a kultúrált hangzás, a szólamok precíz belépése, a pontos tiszta hangindítás, a tiszta intonáció, a hangközök pontos kiéneklése stb. A fenti követelményeknek azok az énekkarok nem tudnak eleget tenni, amelyeknél a hangképzésben hiányosságok mutatkoznak. További problémák merülnek fel a ritmus, a tempó megválasztásánál, a hangértékek pontos kiéneklésénél, a szünetek betartásánál. Az előadáscsak úgy lehet hiteles, ha az énekkarok a dinamikai árnyaltságra, a dallamívek kialakítására, az átélt éneklésre, a mű hangulatának visszaadására, a zenei hangsúly kiemelésére törekednek. A CSEMADOK SZENCI HELYI SZERVEZETÉNEK ÉNEKKARA A CSEMADOK helyi szervezete mellett működő vegyes kar 1974 januárjában alakult, akkor még csupán alig húsz taggal. Vezetését Bertók Kálmán vállalta, az ő munkáját Agárdy Gábor, 1978-tól pedig Ásványi Mária vette át. Az énekkarban jelenleg 22 nő és 12 férfi dolgozik. Fegyelmezett előadással, jó műsorösszeállítással, pontos, érthető dirigensi gesztusokkal először vett részt a Kodály-napokon. Produkciójából érezhettük ennek tudatos felelősségvállalását. Az énekkarnak a jövőben még sokat kell foglalkoznia a rendszeres hangképzéssel. VOX HUMANA A diószegi vegyes kar a Kodály-napok ösztönző hatására 1969 őszén alakult. Kezdetben mindössze 30 tagja volt, jelenleg mintegy félszáz kórus törzstagjainak félszáz a kórus törzstagjainak a száma. A Vox Humana három alkalommal nyert már aranykoszorús minősítést, de a három évvel ezelőtti Kodály-napokon pontozásos versenyben is a a második lett. jelentős kultúrpolitikai feladatot lát el működési helyén. Mind fesztivál közönsége, mind a a szakmabeliek többet vártak tőlük, mint amit az 5. Kodály-napokon nyújtottak. Terveiket, elképzeléseiket, sajnos, nem sikerült maradéktalanul megvalósítaniuk. A kórus karnagya a közismert zenepedagógus, Pintér Ferenc. BUZITAI VEGYES KAR közel hét esztendeje alakult meg a buzital művelődési ház és a CSEMADOK helyi szervezetének közös kórusa. A heti két-három alkalommal tartott próbák lelkes résztvevői még a restelek, a felsőlánciak és az alsólánciak is, akik a buzlaiakkal együtt közös ügynek tartják a kórusmozgalom támogatását. A kórus eddig mintegy hatvanszor lépett föl a közönség előtt. Most először vett részt a Kodály-napokon. Műsorválasztásuk dicséretreméltó, amelyen belül meg tudták mutatni, mire képesek. A kezdő kórusokra jellemző hiányosságok fellelhetők az ő előadásukban is, de kulturált hangzásra való törekvéssel további rendszeres munkával felszínre lehet hozni a rejtett tartalékokat. Karnagyuk Schreiber István több felszabadultságot, az éneklésben levő örömet engedhetne meg a kórusnak. FÜLEKI MUNKÁS FÉRFIKAR A füleki dalárda rendszeresen fellép a hazai kórusfesztiválokon, de szerepelt már Magyarországon is. Gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Mai formájában Csaba Miklós karnagy vezetésével a hetvenes évek elejétől működik. Ez a férfikar meggyőző, átélt előadással adta elő műsorát. Különösen Kodály Zoltán Katonadala tetszett, kiemelve a két hangszer beilleszkedő, jól alkalmazkodó kíséretét. A rendszeres hangképzés hiánya érezhető náluk. Jobb teljesítményre volnának képesek hangképző pedagógus segítségével. A hangképző pedagógus segítőtársa lehetne a karnagynak, speciális feladatokat látna el, külön foglalkozna a szólamokkal, hangzásgyakorlatokkal. A kórust harmadszor üdvözölhettük a Kodály-napokon. PELSŐCI NŐI KAR Hat évvel ezelőtt alakult a kórus, akkoriban még csak 11 taggal, ám ez a szerény létszám időközben már duplájára nőtt. Igyekezetükkel, lelkesedésükkel tudás is párosul, aminek legjobb bizonyítéka, hogy az idén ismét a galántai országos kórusfesztivál vendégei voltak. Másodszor vettek részt a Kodály-napokon. Ez a női kar most is meggyőző repertoárral mutatkozott be. Samu Katalin vezénylete alatt megvan a biztosíték a további sikerekhez. Annak dacára, hogy néhol intonációs hibák is voltak, a kórus tudása legjavát nyújtotta. Harmadik osztott helyezést ért el. HONTI HANGOK VEGYES KAR rus Az Ipolyságon működő kóa CSEMADOK helyi szervezetének és a helyi népművelési otthonnak közös kezdeményezésére jött létre 1977-ben. Eleinte Kovács Andrásné irányította a munkát, és nagy érdeme van abban, hogy a kórus tevékenységének színvonala folyamatosan fejlődött. Most Frantisek Zborovjan és Bodonyi András vezénylése alatt örömmel üdvözöltük őket a Kodály-napokon. Produkciójukon a fáradtság jelei mutatkoztak, nem tudták kihozni legjobb formájukat. Először vettek részt a Kodály-napokon, és ez minden bizonnyal ösztönzőleg hat további munkájukra. A CSEMADOK KOMÁROMI HELYI SZERVEZETÉNEK ÉNEKKARA Kereken egy esztendeje alakult újjá Komáromban az a vegyes kar, amely a város régi dalos hagyományainak folytatója. Ez a kórus meglepetést okozott a kerületi szemlén is. Jó képességű vegyes kar. Felszabadultan, zenei átéléssel tolmácsolták repertoárjukat. Veljo Tormis: Tűz szavak című műve imponáló ritmusérzékre vall. A bratislavai Népművelési Intézet díja lett a jutalmuk a legjobb zeneileg átélt előadásért. Karnagyunk: Stubendek István. A HÍD VEGYES KAR Somorjén kisebb-nagyobb megszakításokkal már a 30- as évektől működik dalárda. A Híd erre a hagyományra építve alakult 1972- ben Pokstaller László vezítésével. Az 50—60 tagú kórus azóta megszakítás nélkül rendszeresen dolgozik. Harmadszor vett részt a Kodály-napokon. A negyediken díjazott volt. A 12 perces műsoridőben más műsorfelépítéssel többet tudott volna nyújtani. Tiszteletreméltó Bartók Béla: Négy szlovák népdalának betanulása. Tudjuk, hogy ezt a kórus sokkal jobban is elő tudja adni, mint az a versenyen sikerült. Az esés oka az volt, hogy a zongorakíséretet nem érezte, nem hallotta a kórus, így nem tudott a helyzet magaslatára emelkedni. Kodály Zoltán művét kitűnően adták elő. A vegyes kart Pokstaller László vezényelte. A GÖMÖR VEGYES KAR Egyetlen kórus, amely a Kodály-napokon ötödször vett részt. A jelenlegi kórus 1963-ban alakult és a CSEMADOK helyi szervezetének égisze alatt működik. Az énekkar nem a tőle megszokott teljesítményt nyújtotta. Vissza kell térnie a gondos, rendszeres hangképzéshez, hogy megteremthesse a szólamok kiegyenlített hangzását. A rutin még nem garantálja a tökéletes művészi előadást. Hangzásproblémák főleg a szopránban mutatkoznak. A tempó megválasztása sem volt mindig a legszerencsésebb, jó hanganyagú kórus, de több komolyabb műhelymunkát igényel. Bízunk benne, hogy Lévai Tibor karnagy a kórus munkájában mutatkozó hiányosságokat le tudja küzdeni. A DUNASZERDAHELYI VÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZ VEGYES KARA A kórus 1973-ban Jarábik Imre vezetésével női karként alakult. Majd az 1978— 79-es évadban vegyes karrá bővült. Viszonylag rövid idő alatt sikerült olyan műsoranyagot elsajátítaniuk, amellyel a hazai szerepléseken kívül Budapesten, Nagykánizsán és Győrött is felléphettek. Jarábik Imre vezényletével most is sikereket könyvelhetnek el. Átgondolt repertoárral jelentkeztek, nagy igényességgel, szuggesztíven énekelték Szijjártó Jenő a kórusnak ajánlott, A meséről című szerzeményét. Kodály Zoltán Gömöri dalát a legsikeresebben ez a kórus tolmácsolta. A második helyezést érték el. A LYRA VEGYES KAR sI A Gútai Városi MűvelődőKözpont támogatásával 1975 októberében alakult meg. Munkáját jelenleg a komáromi Szakszervezetek Háza támogatja. Anton Kristóf különleges muzikalitással rendelkező, pontos, tudatos munkát végző nagy. A Lyra vegyes karkar másodszor vett részt a Kodály-napokon. Átgondolt műsorválasztással a művek meggyőző, hiteles, kulturált tolmácsolásával a megosztott harmadik díjat nyerte el. A CSEMADOK ZSÉBEI HELYI SZERVEZ^TNEK VEGYES KARA A kórus ezekben a napokban ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. A zsérei vegyes kar harmadszor szerepelt a Kodály-napokon. Országszerte ismert kórus, Simek Viktor vezetésével működik. Előadásukra a kulturált éneklési mód jellemző. A műveket kidolgozott dinamikai árnyaltsággal tolmácsolták. Hiányoztak azonban a meggyőző fortisszimok, me*lyekkel előadásukat hitelesebbé tehetnék. Elnyerték a bratislavai Népművelési Intézetnek a legjobb műsor- összeállításért kitűzött díját. A CSERMELY KÓRUS Amikor 1975-ben először megjelent mint fiatal kórus a 3. Kodály-napokon, már akkor kiérdemelte a szakemberek és a közönség ismerését. Azóta pályájuk felfelé ível 1978-ban és most is az «1* ső díjat nyerték el. A kórus szervezettsége, művészi igényessége példaként állhat minden énekkar előtt. Ngyon jó képességű és hang anyagú felkészült kórus. Igényes műsorát művészi módon tolmácsolja. Szuggesztív előadással igazi hangverseny-hangulatot tud teremteni a színpadon. A galántai közönség méltóan jutalmazta hosszú tapssal fellépését A Csermely valamennyi szereplését lehetetlen felsorolni, hiszen ez a kitűnő vegyes kar énekelt Székesfehérvárott, Nyíregyházán, Spieská Nová Vésben, Pécsett, a Csehszlovák Rádió bratislavai stúdiójában. Mostani kiváló teljesítményükhöz csak gratulálni tudunk. A kórus alapítója és karnagya Havasi József. ÁLTALÁBAN AZ ELŐADOTT MŰVEKRŐL Az 5. Kodály-napok dramaturgiája az egyes kórusok adta műsorblokkok által kerek egész lett. Tartalmazott népdalfeldolgozásokat, preklasszikus, klasszikus, romantikus műveket, XX. századi kortárs zenét, magyarországi, szlovák, cseh, szovjet és hazai magyar szerzők műveit. Az előadott művek tükrözték boldogság-, szabadság- és békevágyunkat, hazaszeretetünket. Meghajtották fejüket a hősök előtt, akik a mai boldog életet megteremtették és biztosítják számunkra, s ezzel a CSKP 60. évfordulóját köszöntötték. Kodály Zoltán — Jankovich Ferenc: Szabadság himnusza, M. Schneider Trnavsky: Hoj vlasi moja, E. Suchoff: Aká si mi krásna, Juhász Frigyes — Kövesdy János: Muzsikáló tavasz, Iszaak Dunajevszkij: Krásznaja ploscsagy, Balázs Árpád: Memento és a galántaiak előadásában Halmos László: Munka hada című szerzeményekkel az említett érzéseket tolmácsolták. Liszt Ferenc agyon hatásos kórusműve is, Rossa Ernő szövegével, amelyet az egyesített vegyes karok adtak elő, ezt fejezi ki. Idézzük: „Dicső hősök, zászlainkon Lángbetűkkel csillog nevetek, Hálaének száll felétek. Visszhangozzák bércek, tengerek“... szi Az 5. Kodály-napok műveszínvonalát nagyban emelte a vendégként fellépő Ifjú Szívek vegyes kara, a szekszárdi Madrigál kórus, a szeredi (Sered) Zvon, a galántai Zora egyesített kara, valamint a galántai járás összkara. Az oldal anyagát irta és összeállította. HRITZ JÚLIA és CSIKMÁK IMRE ÜNNEP VOLT, NAGY A CSEMADOK szenei ft. sz. vegyes kara A rimaszombati Gömör vegyes kar Ketten a győztes Csermely kórusból Az előadás szünetében az 5. Kodály-napokon. A CSEMADOK zsérei h. sz. vegyes kara A buzltal vegyes kát