Új írás, 1962. július-december (2. évfolyam, 7-12. szám)
1962-07-01 / 7. szám - Baranyi Ferenc: Versek
BARANYI FERENC JAJ, MIT TEGYÜNK OLYANNAL... Jaj, mit tegyünk olyannal, aki a barikádok tetején vasidőkben mellét kitárva állott, hűsége rabjaként átlábalt tűzfolyón is, s sziszegve járt nyomában a vipera-golyóbis? Aki a győzelemtől méltán megittasodva lépett — vezetni-rendelt — kisebb-nagyobb oromra, és ott, a napba nézve, megrészegült a fényben, s korbács-nyéllé silányult a zászlórúd kezében? Körötte közlegények tették tovább, mi kellett: bányásztak, esztergáltak, földbe magot vetettek, s parancs-lesőn figyeltek, vigyázva, szinte félve a hideg hős-szoborrá merevedett vezérre, s bronz alakján keresztül lassan gyűlölni kezdték miért a tűzbe gázolt, miért vérzett: az eszmét. Magas hegyeink ormán nem szobor: ember áll már, ki ott is küzdve fárad, nem csak a barikádnál, de apróbb dombjainkon itt-ott áll még a bálvány, öklét a mélybe sújtva, arcát a napba zárván, értünk hullatta vérét, értünk a tűzbe ment el, kemény korban kemény volt — jaj, mit tegyünk ilyennel? Vérét ontotta értünk? Öntsünk új vért erébe! Miattunk tűzbe gázolt? Lopjunk tüzet szivébe! Bronza bőrré puhuljon, éljen, mozogjon újra, kezek után kutasson dorongra-fagyott ujja, ne várja meg, hogy egyszer úgy járjon, mint a többi, hogy a nép kényszerüljön volt hősét félrelökni... HÓ-GALAMB Holló-leányok lopva szálltak nyitott szívembe — fényre árnyak. Fehér madár, te tiszta, kedves, sosem repültél a szívemhez. Fekete tollak éje védett, hogy hószínekre sose nézzek. Hívtalak madáretetővel, fészekrakó tavaszidővel, de messze szálltál, mint a fecskék, te hógalamb, fehér hidegség. Holló lányok elhessegettek, repülj, repülj, én eleresztlek. 43* (15