Új írás, 1984. július-december (24. évfolyam, 7-12. szám)
1984-07-01 / 7. szám
ILLÉS ENDRE Egy átoklevél Hatvany Lajos összegyűjtött levelezésének margójára Hatvany Lajos - sebzetten és sebzőn - sok levelet írt, s talán még többet kapott. Ha erre a hatalmas gyűjteményre, mely már-már irodalomunk fél évszázadának domborzati térképe, ráborítjuk a múló idő értelmező rácsszerkezetét, a felszabdalt térkép jóformán minden kockájába egy-egy forró vagy vontatott dráma jut, hegycsúcs körképpel, szakadékok, idill kihunyt napfénnyel, és az egyik kockában váratlanul dermedt, megbámult lávakőzetre is léphetünk, itt vulkáni tűz és keserűség perzselt, égetett. Az Ady-örökség sorsa szorul ebbe a kockába. Az örökség mindenkor, mindenhol nagy téma. Európában talán a francia és a magyar irodalom mutathatja fel a legtöbb elkeseredett örökség-regényt. Megírt regényeket és felvillanó vagy lassan elvérző pörösködések aktáira írt regényeket. És máris idéznem kell Hatvany Lajost, a hagyatéki Ady-per egyik főszereplőjét, akaratlanul is kaján, a lényeget kimondó szavait: „Anya, feleség, testvér, akik egymást marják az aranyértékűvé vált babérkoszorúért, a vérnek és aranynak ez a síron túli küzdelme szimbolikus: ez Ady Endre igazi formája". A történet egyszerű, az alaprajz kis területtel is megelégszik. De az egyszerűség váratlan exploziót rejteget, az alaprajzról pedig utólag kiderül: kettős értelmű, két történet is épülhet az alapvonalakra, egymástól elhajló fejlemények. Az elbukott forradalmak után, 1919-ben, Hatvany Lajos Bécsbe kényszerül emigrációba. Kapkodva, hirtelen meg kellett válnia napilapjától, a Pesti Napló-tól, könyvkiadójától, a Pallas-tói „nagy lelki megrázkódtatások közt, nagy gyászban és nagy fájdalomban, amelyet az emigráció és minden magyar, jó szándékom szörnyűséges katasztrófája kényszerített reám, bizony meg kellett válnom Ady Endrétől is". A költő édesanyjának, Ady Lőrincnének írja ezt, s közlését azzal folytatja: az Ady-versek kiadói jogait, melyeket tulajdonának mondhatott, ajándékként átadta a költő feleségének, Boncza Bertának, az utolsó évek és versek Csinszkájának - „azzal a kikötéssel, hogy Ady Endre szüleinek az ő belátása szerint juttasson belőle." Nagy ajándék és kis ajándék. Magyarázatul Hatvany megtoldja még levelét: „Én tudom, hogy Ady Endre szerette Bertát, s tudom azt is, hogy Berta a legönfeláldozóbban áldozta fel fiatal életét (és vagyonát) Adyért". A történetnek eddig három szereplője van: az ajándékozó Hatvany, a gazdagon megajándékozott özvegy, s a majdnem kisemmizett szülők, elsősorban az Anya, „az Édes", akinek a költő többször megígérte élőszóval s írásban: az Édesnek halok meg. Mindezek után belép a negyedik szereplő, főszereplő ő is. Fenyő Miksa, a Nyugat egyik alapítója. Hatvany meghitt barátja „Fenyő Miksa volt oly jó, és vállalta magára az ügy közvetítését (bővíti ki Ady Lőrincnének írt első levelét Hatvany), ő adta át ajándékomat Adynénak".