Új írás, 1984. július-december (24. évfolyam, 7-12. szám)

1984-07-01 / 7. szám

ILLÉS ENDRE Egy átoklevél Hatvany Lajos összegyűjtött levelezésének margójára Hatvany Lajos - sebzetten és sebzőn - sok levelet írt, s talán még többet kapott. Ha erre a hatalmas gyűjteményre, mely már-már irodalomunk fél évszázadának domborzati térképe, ráborítjuk a múló idő értelmező rácsszerkezetét, a felszabdalt térkép jóformán minden kockájába egy-egy forró vagy vontatott dráma jut, hegy­csúcs körképpel, szakadékok, idill kihunyt napfénnyel, és az egyik kockában váratlanul dermedt, megbámult lávakőzetre is léphetünk, itt vulkáni tűz és keserű­ség perzselt, égetett. Az Ady-örökség sorsa szorul ebbe a kockába. Az örökség mindenkor, mindenhol nagy téma. Európában talán a francia és a magyar irodalom mutathatja fel a legtöbb elkeseredett örökség-regényt. Megírt regényeket és felvillanó vagy lassan elvérző pörösködések aktáira írt regényeket. És máris idéznem kell Hatvany Lajost, a hagyatéki Ady-per egyik főszereplőjét, akaratlanul is kaján, a lényeget kimondó szavait: „Anya, feleség, testvér, akik egymást marják az aranyértékűvé vált babérkoszorúért, a vérnek és aranynak ez a síron túli küzdelme szimbolikus: ez Ady Endre igazi formája". A történet egyszerű, az alaprajz kis területtel is megelégszik. De az egyszerűség váratlan exploziót rejteget, az alaprajzról pedig utólag kiderül: kettős értelmű, két történet is épülhet az alapvonalakra, egymástól elhajló fejlemények. Az elbukott forradalmak után, 1919-ben, Hatvany Lajos Bécsbe kényszerül emigrációba. Kapkodva, hirtelen meg kellett válnia napilapjától, a Pesti Napló-tól, könyvkiadójától, a Pallas-tói­­ „nagy lelki megrázkódtatások közt, nagy gyászban és nagy fájdalomban, amelyet az emigráció és minden magyar, jó szándékom szörnyűséges katasztrófája kényszerített reám, bizony meg kellett válnom Ady Endrétől is". A költő édesanyjának, Ady Lőrincnének írja ezt, s közlését azzal folytatja: az Ady-versek kiadói jogait, melyeket tulajdonának mondhatott, ajándékként átadta a költő feleségének, Boncza Bertának, az utolsó évek és versek Csinszkájának - „azzal a kikötéssel, hogy Ady Endre szüleinek az ő belátása szerint juttasson belőle." Nagy ajándék és kis ajándék. Magyarázatul Hatvany megtoldja még levelét: „Én tudom, hogy Ady Endre szerette Bertát, s tudom azt is, hogy Berta a legönfeláldozóbban áldozta fel fiatal életét (és vagyonát) Adyért". A történetnek eddig három szereplője van: az ajándékozó Hatvany, a gazdagon megajándékozott özvegy, s a majdnem kisemmizett szülők, elsősorban az Anya, „az Édes", akinek a költő többször megígérte élőszóval s írásban: az Édesnek halok meg. Mindezek után belép a negyedik szereplő, főszereplő ő is. Fenyő Miksa, a Nyugat egyik alapítója. Hatvany meghitt barátja­­ „Fenyő Miksa volt oly jó, és vállalta magára az ügy közvetítését (bővíti ki Ady Lőrincnének írt első levelét Hatvany), ő adta át ajándékomat Adynénak".

Next