Új írás, 1985. január-június (25. évfolyam, 1-6. szám)
1985-01-01 / 1. szám - F. Garcia Lorca: A sötét szerelem szonettjei (fordította és a jegyzeteket írta Somlyó György)
FEDERICO GARCIA LORCA A sötét szerelem szonettjei Somlyó György fordítása A RÓZSAFÜZÉR SZONETTJE Ezt a füzért! gyorsan! hogy el ne vesszek! Fond szaporán! dalolj! jajgass! dalolj! fonj! Mert a sötétség fojtogatja torkom s január fénye újra messze terjed. A közé, hogy szeretsz és én szeretlek, csillag-szél, s növény-remegés a tarlón, és kökörcsinek, sötéten kibomlón, egy egész jajgató évet emeltek. Örvendj üde tájként nyíló sebemnek, törtess át nádason, éren taposva. Hörpöld a vért, mely méz-combon kiserked. Csak gyorsan! Hogy újra egymásba-forrva - megmart lelkek, pállott szájú szerelmek - így teljen ránk az idő, mint a roncsra. AZ ÉDES PANASZKODÁS SZONETTJE Félek, hogy elvesztem szoborszemednek ámulatát, s hogy már soha többé nem legyinti arcomat lélegzetednek magányba hullt rózsaszála az éjben. Fáj, hogy e parton már csak lombjavesztett fatörzsnek lehet lennem, és hogy érzem, nincs virágom, gyümölcsöm, földem, melynek belébe marna féreg-szenvedésem. Ha te vagy szivem titkos kincsestára, zuhogó fájdalmam, örök keresztem, s ha én vagyok méltóságod kutyája, ne hagyd elvesztenem, mit megszereztem, s engedd, hogy ékül folyód áramára őrjöngő Őszöm hullt lombja peregjen. ”