Új Kelet, 2014. július-december (17. évfolyam, 26-50. szám)
2014-09-11 / 36. szám
Gyergyóditróban Hétfőn becsengetnek az iskolákba Szeptember 15-én Hargita megyében ötvenháromezer napközisnek, valamint diáknak kezdődik az új tanév. Az intézményekben igyekeztek elvégezni a szükséges karbantartó, szépítő és felújítási munkálatokat, és ezekben a napokban az utolsó simításokat végzik. Ahogyan már megszokhattuk, sajnálatos módon tovább csökken az iskolakezdő diákok száma, idén is várhatóan 500-600 tanulóval kevesebben kezdik a tanévet, mint egy évvel korábban. A tanintézetekben lezajlottak a tanfelülfiyelőségi és közegészségügyi ellenőrzések, és a 2013-as helyzethez képest javultak az előírt feltételek a napközikben és iskolákban. A múlt évi 89 százalékhoz képest idén 92 százalékban találták rendben a körülményeket a tevékenység megkezdéséhez, így a tanintézetek jelentős része a közegészségügyi működési engedélyt is megkapta - jelentette ki Bartolf Hedvig főtanfelügyelő. Gyergyószentmiklóson javában készülnek az oktatási intézményekben az új tanévre. A Vaskertes Általános Iskolában és a hozzá tartozó intézményekben elvégezték a szükséges felújításokat. Az egykori csendőrség épületében, ahol a művészeti osztályoknak tartanak délutáni foglalkozást, korábban kicserélték a nyílászárókat, nyáron pedig felújították a mellékhelységeket, és a tetőzetet is rendbeteszik. A Csillagszem napköziotthon is megújult, felfrissített, rendezett termekkel fogadják majd a kicsiket is. A tanévet a Vaskertes iskolában körülbelül 600 gyermek kezdi hétfőn. Közülük 55-en a legkisebbek lesznek, vagyis 3 osztálynyi előkészítés lépi át először az iskola küszöbét. - folytatás a 20. oldalon(ferencz) • 2014. szeptember 11-17. • XVII. évf. 36. szám • 24 oldal ára 2,5 lej, előfizetőknek 2 lej ÁSSÁK A GYERGYÓI PITYÓKÁT Idén a megszokottnál korábban, már augusztus közepén elkezdődött a pityókaásás Gyergyószentmiklóson. Bár csapadékos volt a nyár, mégis korábban beérett a termés, de az, aki minőségi burgonyát szeretett volna, ebben az évben sokat kellett áldozzon. A befektetés azonban a nagy mennyiség miatt sokaknak megtérült. Zöld Ház program a kellemes környezetért A szakminisztériumhoz tartozó Környezetvédelmi Alap internetes honlapján 2014. július 22-től hetente, kéthetente köztik, illetve bővítik azoknak a magánszemélyeknek a listáját, akik 6000 lejes állami támogatásban részesülhetnek a Zöld Ház program pályázatán. A téma kapcsán minden fontosat megtudhatnak a lapunk 4. oldalán közölt írásból. • •Örmény kultúra három napba sűrítve Szekérrel ütközött • Ittas fiatalember okozott közúti balesetet Gyimesfelsőlokon, szombaton, szeptember 6-án este. A helybeli huszonéves férfi figyelmetlenül vezetett egy személygépkocsit, amely szekérnek ütközött. A szekéren ülő három személy könnyebb sérüléseket, zúzódásokat szenvedett. Az autóvezető továbbhajtott, ám nem sokkal később a rendőrség azonosította. A férfi légalkoholtesztje 0,62 ezrelékes eredményt mutatott. Szeszes italok hatása alatt történő közúti autóvezetés, valamint gondatlanságból okozott testi sértés, rongálás okán indul büntetőjogi eljárás ellene. Gyergyóújfaluban szeptember 7-én egy helybeli 20 éves fiatal okozott közúti balesetet, mégpedig úgy, hogy nem rendelkezik hajtási jogosítvánnyal. Hajtási jogosítvány nélküli közúti gépjárművezetés és gondatlanságból okozott testi sértés okán indul el a balesetben ugyanis mfegsén®®SK^(t^ftú. (fez. 1.) 1 V^g^TMlKLÓ? "sr ® 3 u. C «w 2 ju £ 'öJ 2 Elkezdhetik az aszfaltozást Csutakfalván Aláírták a kivitelezési szerződést a 1530 megyei út másfél kilométeres csutakfalvi (Gyergyóremete község) szakaszának aszfaltozására szeptember 5-én, pénteken a Csíkszeredai megyeházán. A dokumentumot Barti Tihamér, a Hargita Megyei Tanács alelnöke és Ioan Dragoi, a kivitelező cég ügyvezetője írta alá. Barti Tihamér elmondta, hogy az áfával együtt összesen 503 522,26 lej értékű beruházást a kormány Országos Településfejlesztési Programjából finanszírozzák. Ioan Dragoi szerint napokon belül elvégzik a munkálatokat, habár a szerződésben 45 napot szabtak meg erre. A 1530 megyei út stratégiai fontosságú Hargita Megye Tanácsa számára, hiszen összeköti Hargita és Maros megyét, és ha sikerülne feljavítani a teljes szakaszt, akkor Görgényszentimre irányában jelentősen rövidülne a menetidő a Gyergyóból Szászrégenbe, Marosvásárhelyre tartók számára. Éppen ezért a megyei tanács a teljes útszakasz felújítását szorgalmazza, akár uniós forrásokból. HMT Kaszás Attila-díjas lett A GYERGYÓSZERTMIKLÓST Nagy Alfréd szakművész Hévízi autótolvaj A maroshévízi rendőrség azonosított, őrizetbe vett két fiatalembert (18 és 24 évesek), akiket személygépkocsik ellopásával és hétvégi házak, munkásszállások feltörésével, kifosztásával gyanúsítanak. A gyanú alapos, hiszen négy autó és számos egyéb holmi előkerült. A kivizsgálások első szakaszának jegyzőkönyvei szerint legalább négy autót loptak, kettőt Hargita megyei, kettőt Maros megyei helyszínekről. Ezenkívül a Kelemen-havasok térségében házakat, erdőkitermelő munkások szálláshelyéül szolgáló hálókocsikat is feltörtek, némelyik ilyen „bevetésre" éppenséggel a lopott autók valamelyikével érkeztek, sőt, őrizetbe vételük pillanatában is egy Maros megyéből lopott személygépkocsiban ültek. Mivelhogy sorozatos bűncselekményekről van szó, amelyek tárgya, célpontja tetemes értékű, az ügyészség kérte a két fiatalember előzetes letartóztatását. Egyikük maroshévízi, a társa szászrégeni. Elképzelhető, hogy más - ismeretlen tettes bejegyzéssel szereplő - lopások, betörések is vannak a számláikon. (sz. 1.)