Uj Kelet, 1977. november (58. évfolyam, 8911-8936. szám)
1977-11-04 / 8914. szám
TESSÉK ENGEM MEGBILINCSELNI jól fogva az eddiginél is gyötrőbb félelmükkel is, mert mostantól fogva minden íróban ott csattog ■׳ munka közben az öncenzori olló, ami kellemetlen zajával nem gondolatokat, hanem csak zavart és félszet sugall. S akik ott a cenzúrát megszüntették, azok nagyon jól tudták mindezt. Ugyanannak az országnak egy másik történelmi szakaszára, annak is egy groteszk eseményére emlékeztet az egész. Akkoriban ott királyi diktatúra járta, melynek vezetői elhatározták, hogy felszámolják versenytársukat, a náluknál is fasisztább terrorszervezetet. A letartóztatási hullám első napja eltelt, ahogy eltelt, de második napján furcsa meglepetés érte a lefogásokat intéző hatóságokat: a letartóztatottak egyhangúan azt követelték, hogy verjék bilincsbe őket. De miért? — hüledezett a karhatalom, amire ez volt a válasz: — nehogy megszökhessek... Mert a fenyegetettek akkora már tudták, mi történt előtte való nap, hogy társaikat ״ szökés közben“ halomra puffantották. Alighanem most is hasonló gondolatok járják meg az ottani írástudók eszét, csak a ״ tessék minket bilincsbe verni“ helyett, azzal vakarják a fejüket, hogy ״ bár inkább megmaradt volna a cenzúra”, ami ugyanaz. De mi, akik ezt szerencsénkre már messziről nézhetjük, emlékezzünk arra, hogy az erős kéz akkor is csak keményebbre fordítja a szorítást, amikor látszólag enyhülve csavarint, s ne kérjünk mi soha a bilincsből. Amikor az erős kéz behúzza a körmét, rögtön azután kiugrik a karma. gr. ! Valahányszor egy aránylag szabad nemzet nehéz helyzetbe jut, vagy társadalmi züllés aggasztó jeleit tapasztalja, egyes tagjai áhítozni kezdenek az úgynevezett erős kézre. Minálunk is el-elhangzottak efajta óhajok, kivált a legutóbbi választásokat megelőző hónapokban. Az áhítozók bizonyára jót akarnak, de útkeresésük legelsősorban feledékenységükről tanúskodik. Az erős kéz kívánása minden alkalommal elszomorító, a mi népünk esetében meg éppen meghökkentő, mert hiszen ki szenvedett még annyit, mint mi, az erős kéztől, pontosabb neveit diktatúrától, zsarnokságtól? Kötelesség ilyenkor emlékeztetni egyre-másra a kurta memóriájukat, s ehhez kiváló alkalmat nyújt a közelmúlt egyik fordulata. Az egyik diktatúrában, mindegy melyikben, még csak nem is a legrosszabbikban, megszüntették a cenzúrát. Akik sosem éltek ott, vagy akik egykor sokat tudtak, de azóta mindent elfelejtettek, érthető módon azt hitték, hogy a cenzúra felfüggesztését ott országszerte megkönnyebbült fellélegzés követte. Volt, aki a három neolatin államban egy ideje oly sűrűn emlegetett fából-vaskarikára, az eurokommunizmusra gondolt, s a cenzúra megszüntetését is ilyesfajta jelnek tekintette: lám, az erős kéz nyomása is enyhül olykor, egyszer még simogatni is megtanul... Mert nagy dolog ám ez, gondolja a tájékozatlan: ahol már nem csattog a cenzori olló, ott szabadabban fut a toll, béklyótan szárnyal a gondolat, alakul a vélemény, s a nép is beleszól hazája dolgaiba. A valóság, amint azt hozzáértők tüstént sejtették, ennek épp a fordítottját hozta meg. Az ottani tollforgatóknak évtizedeken át épp a cenzúra nyújtott némi biztonságot az örökös remegésben. Ha melléfognának, minden igyekezetük ellenére is vétenének valamely szentesített elv ellen — gondolták —, ott a cenzor, majd csak észreveszi, kihúzza, ők pedig megússzák egy kis dörgedelemmel, hiszen nagy baj nem történt, a melléfogás a nyomdáig sem jutott. Most, hogy cenzor nincs, a betűvetők nagyon jól tudják, hogy azért mégis van, csakhogy utólag sújt le, amikor a baj már megesett, tehát sokkal súlyosabb. Eddig csak a mondanivalójukkal küszködtek, mostan nryyyy y yyy yy yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy y yyyy yyyy yy yymfrtg CSILLÁROK az ismert j11׳5״r«mK «ץ TAPÉTA, P.V.C. SZAKÜZZETE RÁMAT GÁN KÖZPONTJÁBAN, HÁROM 7, a postával, Sekemmel szemben ■íf Tel. 720807 óriási választékban külföldi tapéták, linoleum, modern csillárok, fogasok, telefonpolcok. Nézze meg raktárunkat, vételkényszer nélkül. Vállalunk munkát otthonában, garanciával. November 15-ig a régi árakon vállalunk rendeléseket. EGYSZERI ALKALOM! EREDETI OLAJFESTMÉNYEK IZRAELI ÉS EURÓPAI FESTŐK MŰVEI: Salvador Dalief. Misonze •¥■ Ráchel Cogan. Wechsler Ben Chájim -־ Frenkel. Kossonogi, és sok más festő képes kiárusítási árakon, ezresek helyett — csak százasokért! Szombaton délelőtt 10־ től este 22 óráig. Jaffa, Derech Ben-Cvi 10, lakás 25. (a Sonol benzinkúttal szemben, a Sderot Jerusálájimon, a volt Luna-park). Új reggeli és esti kurzusok indulnak november 9-én Beiratkozás még e héten! TANULJON 3 nőnap alatt KÖZHASZNÁLATÚ ANGOLT TEL-AVIV — a ״ Herzlia gimnáziumban és az egész Országban • Kezdőknek, haladóknak, továbbképzősöknek és beszélgetései Fiataloknak, katonáknak és idősebbeknek • Délelőtti, délutáni és esti osztályok ״ UI-PAN L’ANGUT” — ,,P«N” mnBenBNnMU1ncasB1BHnnRxgBVMnBBBBa1nHHM1HB»aHNHMBBnaaB1NHgBB89araaB11BBaBBBfnBaaB■ TEL-AVIV ׳TEL-AVIV RÁMÁT-GÁN PETÁCH-TIKVA ״Herzlia” gimná- Ibii Gvirol 61 Bialik utca 77, Chovevéj Cion 14, zium épület, 9—13 és 16—19. a ״ Rámá” mozival d.u 4.30-tól Jahotinsky 106, Tel. 268128 szemben. este 7.30-ig, este 16—20־ ig (átköltöztünk Dávid TH 8 '11«6ל Tel. 912955 Tel. 268128 Hámeleck 5-ből) 9—12, 16—19 BÁT-JÁM Rothschild 26 (a Mácévánál) Tel. 268128 16 -19-ig. KIR.TÁT-CHÁJIM Hásájárá 44, a ״ Bét-Ám" után, 5—7-ig. HAIFA ״ B’máálé” iskola, Smárnáhu Levin 30, 16—19-ig. JERUZSÁLEM ״ Ron” mozi épület, Akiba 1, 16—19-ig. CHOLONBAN A MIFGÁS HAREHIT HABENLEUMI közli: * 11 Mi nem emeljük az árakat, amig a raktáron lévő árukészlet tart. Bútorválaszték: Szalonbútorok * Hálószobák Büfék • Gyermekszobák ! Cholon • Kugel utca 45 • a parkolóhelyen ]; (a Rina mozival szemben) * SZABAD PARKOLÁS £ [ vwwwwwwwvwvwwwwvwwwvwwwwwvwwwvwwvvwvv WUIAAAA*WUIAA<UUUUUUUUUUUUUIIUUUUUWUUUMUUUUUUUUUUlA*AAAAAA*AAj I MEGHÍVÓ I A CION ÖNKÉNTES NŐK EGYLETE, EZÚTON HÍVJA MEG TAGJAIT ÉS AZ ÉRDEKLŐDŐKET 1977. NOVEMBER 7-ÉN, DÉLELŐTT 10 ÓRAI MEGBESZÉLÉSRE (A HOH HAJÁRKON UTCA 61. SZÁM ALATTI HELYISÉGÉBEN). A VEZETŐSÉG fwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwvww^ A legutóbbi drágulásoknak nincs kihatásuk ránk! DOFNÁT SAINT-LAURENT-nél olcsóbbak lettek az árak — a drágulások ellenére is. I ״ ׳״״'n״׳ ־ ״׳‘TM,n 'Í7״IVI1' ______ I ’ " ’ * *"’"”’־ ״,׳״' ־׳ ׳ י* J--1-״ _____)___.____מ___ _ I “............ '״ * ‘׳ ״ * TM‘ו"' ..................... __ Különleges férfiingek Omát Mustangtól 295 __ 55 Női kötött szvetterek, Shotland, külf., minden modell 495 _ 55 ן Ruhaakció ismert gyáraktól, minden modell Csodás estélyi ruhák, hosszú újjal 395 _ 95 Ruhák kézimunkából, nagy választék 455 __ ן IQ Corduroy nadrágkosztümök és tweed gyapjú szoknyás kosztümök 555 __ 20 ן Jeans overall-ruha akció Jeans ruhák hosszú újjal 495 — 110 Overallok, új modellek 495 — 110 Speciális! Új gyermekruha szállítmány érkezett Gyermek golfblúzok Shotland anyagból 195 30 Corduroy overallok és ruhák 305 __ •JJ UJ külföldi pongyola és pizsama szállítmány érkezett 85% százalékos engedménnyel. ÁRUSÍTÁS NAGYBAN IS !*E. PÉLDÁTLAN ÁRAKON ! ÖRÖMET, BOLDOGSÁGOT, EGÉSZSÉGET 1j — 120-IG — KÍVÁNUNK SZÜLEINKNEK, Füredi Erzsébetnek és Imrének jj 40-ik házassági évfordulójuk alkalmából ji Fiaik: József — Göteborg, Sándor — Ázor, jj menyeik: Lilian — Göteborg, Clara — Ázor, unokáik: Jicchák — Gávriél — Ázor, j j Micháél — Göteborg fyyyyvyvyyyWVWVWWWWWWWWWWVWWWWWWWWWWWVW^ közvetlen árusítás a gyártól — gyári árakon. Szalon-csillárok, álló-, fali és asztali lámpák nagy kiállítása. Jöjjön el kötelezettség nélkül. Bné-Brák, ipari negyed, Hájárkon utca 65, III. em., telefon: 79 06 95. A kiállítás nyitvai szombat este 6—11-ig, vasárnap, kedden és csütörtökön este 7־ ig. Hétfőn és szerdán délután 4-ig, pénteken déli 1 óráig._________________ ״ ALUMIN” ÜDÜLŐ HAIFA, KARMEL, KADIMA 27, TEL. 81366 if Különleges elrendezés idősebbeknek if Állandó orvosi felügyelet if Egyéni ápolás if. Gyönyörű kert if. Külön fürdőszobák is. Elfogadható árak : 4-IK HÉT, MÉG A RÉGI ÁRAKON!! ' jj Nappali előadásra 15.00 IL egy jegy 5 esti előadásra 17.50 IL egy jegy jj a tel-avivi ״ BEN JEHUDA” mór11'״־ (4.30 - 7.15 - 9.30) , minden idők legnagyobb regénye ELADÓ komplett fogorvosi rendelő, LUDD, : Givát Házétim, blokk 223, este 18 órától lyvwnnnnftnnnnnnnnnnnnnnnnnniyvwt 0RG0NAVIRÁGZÁS i Ne szalassza el a mozi történelmének ________ egyik lefinaszvóbb filmjét! 12 1977 X1.4 SGÁL szabás- és modelírozó kurzusok 51 ..........- -7-1— ^ rד־ ״ י ״■• j 5 __ י ¥ Szakmabeli varrónő 7 műkedvelő, jöjjön, tanuljon ן új és érdekes szakmát. A szabás- és modrilírozó- 5 kurzuson, a nemzetközi •buti- 1 * MÜLLER ,י I módszer alapján tanul. 5 •' Jöjjön tanulni a müncheni női divatakra׳ u׳״ ia 5 végzettjénél. DÉLELŐTTI ÉS ESTI TANFOLYAM:ז ־ ©' Részletek telefonon: 224612 — 227870. jwmrwmr,ww1f»*r1TMfw»w«ww»w»»»w»»wwww#w1»F#׳ H o I g y e í m 7 KIFOGÁSTALAN SZABÁSÚ ELEGÁNS 1/1'■ V YA BINDER KONFEKCIÓ 1 TEL-AVIV • Náblát Benjámin utca 21, tel 623081 RENDELÉSEKET MÉRET UTÁN VÁLLALUNK IVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVW««VV'fe«VI*»V»»VWV»W»VVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVV LADÁNYI LÁSZLÓ 70 ÉVES a hasábjainkon. A művészete iránti tisztelettél és barátsággal köszöntjük Ladányi Lászlót, aki alkotóereje teljében érte meg hetvenedik születésnapját. (b. p.) Ürügy csupán a születésnap, az író ugyanis kortalan. Ladányi Lászlóra ez különösen vonatkoztatható, mert irodalmi alkotó módszerének lényege a folytonos megújulás, a kísérletezés, az újszerű kifejezési formák keresése. Eredetileg költő volt, mint prózaíró csak Izraelben jelentkezett, mégpedig veretes, költős ihletésű prózával. De humoros vénája is kikifejezésre jutott: magas szinten műveli a lírai humort. Írásművész, mert sikerült saját világot építenie gondolatainak erejével, szavakból. Izraeli korszakában két elbeszélés-kötete jelent meg — egyik magyarul, a másik héber nyelven, — újabban írott novelláinak gyűjteménye, továbbá egy kisregénye is kiadásra készen. Rövidesen megkezdjük folytatólagos közlését. Ő maga terveket kovácsol: sok mondanivalója van a világról, amelynek rejtelmeiben jobban eligazodunk az írásai által. Praktikus érzékkel nem dicsekedhet, annál jobban A SZÉPSÉG NEM FÁJ Intézet köröm átültetésre, általános GYÓGYMASSZÁZSRA NŐKNEK ÉS FÉRFIAKNAK, és hajszálak végleges eltávolítására arcról és a test minden részéről AZ ÚJ, ELEKTRONIKUS EPILOT K 2000 DEPILATRON módszerrel, tű nélkül, nyomtalanul, fájdalommentesen, a nemzetközi diplomás MALKA ASHER vezetése alatt. »SHARON« ALLENBY 93, TEL-AVIV, TEL. 291492 Nyitva naponta 9—19-ig ismeri az emberi lelket, amely igazi matériája. Lapunk hasábjain több írásműve, sőt kisregénye is megjelent már, szívesen látott vendég