Új Magyar Muzeum 6/1 (1856)
Bölcsészet. Tanügy - Nendtvich Károly: Apróbb közlések az amerikai oktató intézetekről
4 NENDTVICH KÁROLY: szőr, tartózkodásom ideje Amerikában sokkal rövidebb volt, mint szükséges lett volna arra, hogy annak minden intézeteit meglátogathassam és tanulmányozhassam, másodszor tartózkodásom ideje épen az iskolák és intézetek szünnapjaira esett, úgy hogy ezeket csaknem mindenütt zárva, a tudósokat az intézetektől távol találtam. Mindamellett volt több helyen alkalmam intézeteket látogatni, azoknak szellemét és azon fokot megismerni, melyen tudományos tekintetben állanak. Nagyon hibáznánk, ha az amerikai intézetekre az európai intézetek mértékét akarnék alkalmazni. Ez részint azért nem helyes, mert azok nagyobb része alig létezik még 20—25 esztendő óta; részint mert ott csaknem minden nevezetesebb intézetek magán institutiók, melyek az állammal semmiféle öszszeköttetésben nem állanak, és tőle segítséget se nem kapnak, se nem várnak. Az amerikai szövetséges státusokban csak az elemi iskolák nyilvánosak és teljesen szabadok, de ezek oly nagy menynyiségben vannak az egész státusban elterjedve, hogy e tekintetben felülmúlnak csaknem minden európai státust. Kitűnők e tekintetben is valamint általános műveltségük úgy tudományos életekre nézve is, az újangol státusok. Ezekben már a letelepedés idejében igen magasztos törvények hozattak az iskolák felállítására és azoknak fentartására nézve. Azonban az ellenséges viszony, melyben az anyaországgal csaknem mindig állottak, valamint a vallásos civakodások, melyek a sokféle felekezetek között léteztek, azoknak foganatosítását egész az újabb korig hátráltatták. Az újabb törvények azt követelik, hogy minden helységben, mely 50 családot vagy háztartást számlál, nyilvános költségen iskola tartassák, melyben az ifjúság évenként legalább 6 hónapig egy vagy több erkölcsös és ügyes tanító által az olvasásban, írásban, számvetésben, helyesírásban, angol nyelvben, földrajzban és jó erkölcsökben oktattassék. Ahol a családok száma százra szaporodott, ott az oktatás egész éven át tart, ahol pedig 500 család lakik, a tanítás az említett tárgyakon kívül a szövetséges státusok történetére, mértanra, földmérésre, algebrára és a könyvvitelre is kiterjed.