Új Magyarország, 1992. május (2. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-02 / 103. szám

- Elnök Úr, mindenekelőtt gratulálok az első forduló eredményéhez... - Köszönöm, de már csak babonából is, várjunk ezzel május 24-ig. - Annyit azért talán már most megálla­píthatunk, hogy a közvélemény-kutatási elő­rejelzésekhez képest­­ legalább tíz százalékos előnyt jósoltak Rudolf Streicher javára - az első menet eredménye vaskos meglepetésnek számít... - A közvélemény-kutatási előrejelzé­sekhez képest az elmúlt húsz évnek minden eredménye vaskos meglepe­tésnek számít. - Ön tehát számított erre? - Igen, számítottam rá, tudniilik ed­dig is meg voltam győződve arról, hogy Thomas Klestil a legmegfelelőbb jelölt az államelnökségre, s ez az elmúlt hetek­ben a nyilvánosság előtti megmérette­tés során az osztrákok számára hason­lóképpen láthatóvá vált. Klestilnek el­őször is igen alapos nemzetközi tapasz­talatai vannak. Emellett - noha a mi pártunk támogatásával indult - valójá­ban pártoktól független politikus, s ez a körülmény lehetővé tette, hogy a sze­mélyisége markánsabban megmutat­kozzon, mint a vetélytársáé, Rudolf Streicheré, aki inkább mint a saját párt­jának a reprezentánsa lépett fel, s ily módon a személyiségi jegyek az ő ese­tében óhatatlanul is háttérbe szorultak.­­ Eltekintve a Zöld-párti jelölt, Robert Jungk és a Szabadságpárti vezér, Jörg Hai­der közötti, bírósági üggyé fajult nézetelté­réstől - ez is inkább csak valahol az „oldal­vizeken" fodrozott hullámokat - a mostani választási kampány nyugodt, egyesek sze­rint túlzottan is nyugodt légkörű volt. Ön hogyan értékeli ezt? - Szerintem nagyon fejlett politikai kultúráról tanúskodnak az eddigi ese­mények, s ebben nagy szerepe van an­nak, hogy sokat tanultunk a hat évvel ezelőtti Waldheim körüli választási harc tapasztalataiból. Remélem, hogy ezt a második forduló után is elmondhatjuk majd. - Kurt Waldheim júniusban elbúcsúzik az államelnöki tisztségtől. Hogyan értékeli a politikai pályafutását? - Egészen bizonyos, hogy Waldhei­­met a valóságos értékei alatt tartják szá­mon, s az is biztos, hogy nem sikerült kihasználnia mindazon lehetőséget, amire a személyes adott­ságai egyébként alapot nyújtottak volna. Amitő­ ő mindig is tartott, vagyis, hogy bizonyos nemzetkö­zi csoportok támadást fognak ellene intézni, az bekövetkezett és sajnos azok a tények, amelyek az alaptalan vádakat megcá­folták, nem kaptak kellő nyilvánosságot. Waldhe­im tulajdonképpen ennek a helyzetnek a túsza volt. Hozzájárult ehhez az is, hogy ENSZ- főtitkársága idején a szervezet megle­hetősen ellentmondásos körülmények között dolgozott az Egyesült Államok­ban. S ha Waldheim pályfutásáról be­szélünk, talán arról a jelenségről sem szabad megfeledkeznünk, hogy a nem­zetközi nyilvánosságnak mindig szük­sége van egy kinevezett „antiszemitá­ra". Ezt a szerepet Waldheimre ráag­gatni éppenúgy tisztességtelen volt, mint ahogy most a horvátokkal szem­ben is annak tartom az ilyenfajta vádas­kodást. Tudni kell továbbá, hogy Wald­heim a hivatali működése alatt nem kö­vetett el hibát. S az a tény, hogy a meg­alapozatlan támadások ellenére végig kitartott, ugyancsak arra utal, hogy tiszta volt a lelkiismerete. - Az osztrák politikai életnek van egy olyan szereplője,­­ anélkül, hogy őt bármi­lyen szempontból is Waldheimmel akarnám összehasonlítani - aki szinte napról napra ugyancsak kemény támadások kereszttüzé­ben áll, s persze éppenséggel ő sem bánik kesztyűs kézzel ellenfeleivel. Jörg Haiderről kérném a véleményét, annál is inkább, mert az elnökválasztás második fordulójában nem utolsósorban az általa vezetett Szabad­ság Párt híveinek kegyeiért folyik a harc.­­ Jörg Haider bizonyos értelemben kétségkívül európai jelenség. Nem iga­zán lehet őt összehasonlítani Le Pen­­nel, vagy a republikánusokkal, aho­gyan azt gyakorta teszik. Legfeljebb any­­nyiban, hogy a pártja egy sajátos keve­rék, amelynek szellemisége valahol a német nacionalista hagyományokban gyökerezik, s talán ezen a vonalon le­het őt kapcsolatba hozni Le Pennel és a republikánusokkal. S persze a dolog természetéből adódóan ehhez az irány­vonalhoz hozzátartozik egy jó adag po­­pulizmus. Haider lényegében abból húz politikai hasznot, hogy az adott, vi­szonylagosan széles kormánykoalíció működése megteremti a nép körében az igényt a hangos ellenzékre. Haider erre a szükségletre épít, elég ügyesen. Személy szerint az a véleményem, hogy Haider az osztrák politikai rend­szert provokálja, sőt tulajdonképpen elutasítja azt. Nem hiszem, hogy bár­melyik párttal is igazából koalícióra akarna lépni, ő valójában egyedül akar maradni. Talán ez is az oka annak, hogy az em­ber nem tud vele politi­zálni. - Úgy tudom, Ön elég in­tenzív kapcsolatban áll a ma­gyar politikusokkal, jól isme­ri a magyar helyzetet. Me­lyik párt szellemisége áll az Ön által vezetett Néppárt­hoz a legközelebb? Egyálta­lán, hogyan látja a politikai, gazdasági helyzetünket?­­ Számos európai és nemzetközi szervezetnek a kötelékei fűznek össze minket a Magyar Demokrata Fórum­mal, a Kereszténydemokrata Néppárt­tal és a kisgazdapárttal. Az utóbbinál a közelmúlt eseményei bizonyos aggo­dalomra adtak okot, gondolok itt az EDU-tagságuk szüneteltetésére, amit nyilván hamarosan tisztázni kell. Van­nak barátaim az ellenzéki politikusok között is, elsősorban a szabaddemokra­táknál, s érdekes módon viszonylag sok fideszes képviselő látogat el hoz­zám. Ami a magyarországi helyzet ala­kulását illeti, a választások utáni kezde­ti időszakot meglehetősen zaklatottnak láttam, azóta valamelyest csillapodtak a feszültségek. Lehet, hogy összefügg ez azzal is, hogy a pártok belső válságok­kal küzdenek. Mindenestre a politikai, gazdasági, társadalmi fejlődés egészét nézve a Visegrádi Hármak közül Ma­gyarország áll a legjobban.­­ Számunkra kulcskérdés a Európai Kö­zösség teljes jogú tagságának elnyerése, s habár önöknél vannak erről belső viták, de ugyanez elmondható Ausztriáról is. Mi­lyennek látja a két ország esélyeit? - Ezek a viták jelenleg pozitívabb lég­körben zajlanak, mint történetesen a jugoszláv válság kirobbanása idején. Az osztrák közvélemény akkor azt lát­ta, hogy az EK-ban nincs meg a kellő határozottság a cselekvéshez, azóta azonban egyre világosabbá vált, hogy csakis az együttműködés hozhat meg­oldást. Magyarország csatlakozására becslésem szerint a mostantól számított második fázisban, talán Törökország­gal és Máltával együtt kerülhet sor. Van persze egy másik vonulata is ennek a kérdésnek, ami önöknek és nekünk is nehézségeket okozhat. Létezik egy EK- pszichózis, ami abból a nézetből fakad, hogy már a tizenkét tag is sok a valóban hatékony működéshez. Tapasztalható egyfajta fáradtság, amit EK-fásultság­­nak is neveznek. Valószínűleg nem helytálló az utóbbi kifejezés, de tagad­hatatlanul van egy olyan érzés a felelős politikusokban, hogy - mielőtt bármely új tag felvételéről döntenének - vala­minek meg kell változnia a­ szervezeten belül. Ennek a változtatásnak a techni­káját, úgy látom, még nem sikerült megtalálni.­­ Nem zárhatjuk le ezt a beszélgetést úgy, hogy szó nélkül hagyunk egy számunkra meglehetősen nyugtalanító ügyet. A Bős­nagymarosi erőmű finanszírozását kilátás­ba helyező Androsch-féle tervekre gondolok. Nem kell-e attól tartanunk, hogy ez az akció megzavarja az egyébként szépen fejlődő ma­­gyar-osztrák kapcsolatokat? - Éppen ezen a héten erősítette meg kormányunk azt az álláspontját, hogy semmiféle olyan ügyletben­­ legyen az bankellenőrzés, vagy bármiféle jog sza­vatolása - amelyben az államnak vala­miféle szerepvállalása lehet - az osztrák kormány nem fog részt venni. Itt egy magánakcióról van szó, ami mögött legjobb tudomásom szerint - kompe­tens bankszakembereket kérdeztem er­ről - osztrák bank nem áll. Mindehhez hozzá kell tennem, hogy mi magunk is meglehetősen ellentmondásos helyzet­be kerülnénk, ha ezt a vállalkozást tá­mogatnánk, hiszen a Bős-nagymarosi Vízlépcső tervét már a kezdetektől ha­tározottan elleneztük. Bős tervét kezdettől ellenezték A közvélemény-kutatás kudarca Waldheim búcsúja előtt­ ­------------ Találkozás Erhard­ Busek alkancellárral, az Osztrák Néppárt elnökével Meglepő eredményt hozott az osztrák elnökválasztás első fordulója, legalábbis a közvéleménykutatási előrejelzésekhez képest. A kereszténydemokrata irányvonalat képviselő Osztrák Néppárt (ÖVP) jelöltje Thomas Klestil mindössze 3,5 százalékkal maradt el a szinte abszolút esélyesnek kikiáltott szociáldemokrata Rudolf Streicher mögött, s a május 24-én esedékes második forduló megváltozott erőviszonyai - négy jelölt közül már csak kettő maradt versenyben - könnyen lehet, hogy Klestilnek kedveznek. Feljövőben van tehát az utóbbi időben gyengébb politikai teljesítményeket nyújtó Néppárt csillaga. Erhard Busek alkancellár, az Osztrák Néppárt elnöke - aki egyúttal az osztrák kormányban a tudó­exkluzív interjút Erdélyi Andrásnak, az Új Magyarország külpolitikai rovatvezetőjének. Köszöntjük Lengyelországot nemzeti ünnepe alkalmából! A XVIII. század első felében a magyar és a lengyel közállapo­tok sok hasonlóságot mutattak. A két állam életét megrendítő külső háborúk, a függetlenségi küzdelmek kifosztott, gazdasá­gilag tönkresilányított országo­kat eredményeztek. A társadalmi fejlődés mélyén viszont hasonló erők munkálkodtak, előkészítve egy új szakasz beköszöntét, me­lyet a feudális rendszerrel való szembenállás és az új, burzsoá rend megteremtésére irányuló igyekezet jellemez. A török kiűzése után Magyar­­országon központi kormányzó szervek vették kézbe a közügyek irányítását, félresodorva az or­szág régi alkotmányos jogait: ha­zánk Habsburg provinciává lett Európa atlaszán. Lengyelország­ban hasonló jellegű beolvasztás a század első felében még nem kö­vetkezett be, de az ország nem­zetközi súlya szinte semmivé lett. Mindkét nemzetben egya­ránt feltűntek a nemesi vállalko­zások szószólói, az államigazga­tás modernizálásának hívei, a lengyel reformmozgalom azon­ban időben megelőzte a magyar­országit. Különös jelentőséget kapott ez akkor, amikor maga a király, Szaniszló Ágost is a polgári reformok hívéül szegődött. A ha­ladó szellemű tábor győzelemre vitte a reformok ügyét - az 1791. május 3-i alkotmányban megfo­galmazta az alkotmányos mo­narchia elveit, felvázolta egy el­jövendő mezőgazdasági-ipari ország képét, amelyben törvény biztosítja a parasztok egyéni sza­badságát és a személyi tulajdont a rendek szá­mára. „Az emberi társadal­makban minden hatalom forrása a nemzet akarata" - erre a rousseau-i gondo­latra épült a maga idejé­ben és az akkori viszo­nyokhoz képest rendkí­vül haladó és korszerű jogszabálygyűjtemény, amely a hatalom meg­osztását Montesquieu hármas elve alapján ha­tározta meg. Elkülöní­tette tehát a törvényho­zó, a végrehajtó és a bí­rói hatalmat. A reforme­rek elképzelései szerint két újabb, kiegészítő alaptörvény követte volna: egy jogi-közgaz­dasági és egy gazdasági-mező­gazdasági. Ez utóbbiak elfogadására saj­nos már nem kerülhetett sor. A korlátlan befolyásuktól megfosz­tott mágnások külső segítséghez folyamodtak régi hatalmuk visszaállítása érdekében. Orosz­ország uralkodója, II. Katalin a Targowicében összegyűlt konfö­­derátus főnemesség meghívásá­ra támadást indított Lengyelor­szág ellen. A targowicei összees­küvők győzelme után a május 3-i alkotmány eltöröltetett, majd nemsokára bekövetkezett Len­gyelország második és harmadik felosztása, mely utóbbit követő­ IGNACY KRASICKI* Himnusz A Haza szeretetéről Szeretett Hazánk szerelme, te áldott! Téged egyedül igaz lélek érez. Éretted büszkén viseljük a láncot, érted nyelünk le italt, ami mérgez! Megszépíted a nemes csunkaságot, tőled jut a szív s ész igazi kéjhez. Rajtad segítve, téged gyámolítva, Öröm nyomorba jutni, vagy a sírba! (Kálnoky László fordítása) * (Ignacy Krasidol, 1735-1801, Warmia püs­pöke, a felvilágosodás kori lengyel iro­dalom legnagyobb alakja) en a lengyel haza 124 évre eltűnt Európa térképéről. Lengyelország felosztásait a magyar szellemi élet fájdalma­san vette tudomásul. A lengyelek iránti rokonszenv itt mélyen élt, sok volt a személyes kapcsolat, nem hiányoztak a barátkozás társadalompolitikai gyökerei sem. A májusi alkotmány pontjai további Számos hívet szereztek a lengyeleknek, különösen a pol­gárosodás eszméiért lelkesedők körében. A kor jeles magyar írói, például Bacsányi és Pálóczi Hor­váth nyilvánosan kiálltak a len­gyelek mellett műveikben, de megtaláljuk a lengyelek mozgal­maival való rokonszenvet a korai magyar polgári forradalmi moz­galom, a Martinovics-féle össze­esküvés tagjainál is. Martinovics röplapjában Szaniszló Ágostot Washington, Kent és Pitt mellett emlegeti, miközben Ferenc császár külpolitikáját bírálja, amiért nem áll ki a len­gyelek mellett. A szejm nagyszabású alkotmány­tervének ismeretében úgy látja, hogy Lengyel­­ország boldog lehet, hi­szen a május 3-i doku­mentum az új burzsoá ál­lamrend elemeit sikere­sen vegyítette a lengyel parlamenti hagyomá­nyokkal. A lengyel államiság 1795-tel bekövetkezett megszüntetése a magyar társadalomra európai . Minden hatalom forrása Az a nemzet akarata tragédiaként hatott. „Lengyelet­ jelent a lengyelek május 3-i or­­szágnak mint nemzetnek a likviditás kormánya. A hazafias lengyel sa politikai bűn" - írta Kazinczy szívekben évszázadokon át ott Berzsenyinek 1809-ben, dobogott az emléke, hogy erőt A demokratikus államrend adjon a függetlenség és haladás alapkövének­ számító új alkot- mindegyre újraéledő eszmeté­­mány kidolgozásán fáradozók­­nek.­nak még ma is erkölcsi fogódzót Szalai Attila A lengyel nemesi köztársaság szejmje által 1791. május 3-án jog­erőre emelkedett alkotmány a maga nemében páratlan dokumen­tum. Az Egyesült Államok 1787-ben elfogadott alkotmányát kö­vetően a világon a második, Európában pedig az első olyan jog­szabálygyűjtemény, amely a felvilágosodás korszerű eszmerend­szerére épülve szabályozta az alapvető politikai, valamint az emberi és állampolgári jogokat és kötelességeket. A francia alkot­mány csak néhány hónappal később lépett életbe, s véres forra­dalom előzte meg. A lengyel, parlamentáris úton született - a vé­delmében azonban folyt vér többször is. Szaniszló Ágost kiterjeszti védőkarját a rendekre - Daniel Chodo­­wiecki korabeli metszete II. évfolyam, 103. szám 1992. május 2., szombat TUDÓSÍTÁS

Next