Új Magyarország, 1992. augusztus (2. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-01 / 181. szám
KbU II. évfolyam, 181. szám jj/i^m mmm i| 1992. augusztus 1., szombat,ms•)£ll601 TUDÓSÍTÁS 1_______________________________ 1 A külföldi tőkebefektetők szavazata A nyugatiak e pillanatban valóságos népszavazáson támogatják a nyitási politikát. A külföldi befektetések nagyarányúak: az első fél évben további 800 millióval növekedtek, és ma már meghaladják a 3,9 milliárd dollárt. Nem kell azzal számolni, hogy ez a folyamat leáll. „Az első száz világcég jelen van itt ilyen vagy olyan formában" - állapítja meg Madarász László, a BKD, azaz egy olyan bank főnöke, amelyet a BNP a Dresdner Bankkal és egy magyar intézménnyel közösen hozott létre. E külföldi inváziót nagymértékben elfogadja mind a politikusi kategória, mind pedig a lakosság. Mindamellett bizonyos bíráló hangokat is lehet már hallani. „Ha ez így folytatódik, nemsokára csak dán szalámitlehet majd kapni a magyar üzletekben" - jegyzi meg aggodalmaskodva egy helyi ínyenc. „A costa-ricai banán tökretette a magyar alma piacát" - jegyzi meg egy szakértő. A nacionalista reagálások mindamellett igencsak mérsékeltek itt. A szocializmus oltványa - a központilag tervezett gazdaság - sohasem tudott igazán gyökeret verni Magyarországon. Kádár János vezette be azt, amit „gulyáskommunizmusnak" neveztek, vagyis a tervet és a piacot elegyítő hibridet. Vajon utódai most afelé tartanak, hogy „gulyáskapitalizmust" építsenek? Budapest pillanatnyilag még ingadozik az olasz típusú „kettős gazdaság” és az osztrák mintájú „függő gazdaság" között. A tét mindenképpen egy európai modell. Erik Izraelewicz Budapesten jelentősen előrehaladt az áttérés a piacgazdaságra, de az „ olaszosodás ” veszélye fenyeget . Magyarország: a „gulyáskapitalizmus" Ez az írás a tekintélyes francia napilapban, a Le Monde-ban július 28-án jelent meg. A Magyar Távirati Iroda e terjedelmes cikket tendenciózusan kivonatolta és így küldte el előfizetőihez. Ezért lapunk szükségesnek találta a cikk közlését - teljes terjedelemben Budapesti különtudósítónktól: Igazi bazár ez a Budapest déli részén, a Kondorosi úton levő piac. Itt, ezen a kopár helyen mindent vesznek és eladnak... vagy lopnak. Ukránok orosz kaviárt kínálnak; lengyelek „jugoszláv" cigarettával üzletelnek; egy idősebb román nő meghatározhatatlan eredetű Lacoste termékeket terít szét; egy fiatal vietnami férfi „Koreában gyártott", „Sunny" márkájú hifikészülékeket ajánlgat! Kicsiben visszaállt a KGST a magyar fővárosban? Nem egészen. Itt, a háborúskodó Jugoszlávia és a szétszakadófélben lévő Csehszlovákia között a forint az a pénz, amin kapva kapnak. A térség „kemény" valutája ez, egy olyan országnak, Magyarországnak a pénze, amely már jelentősen előrehaladt az átalakulás útján. Milyen kapitalizmus váltja majd fel a Duna partján a hajdani piacszocializmust? Természetesen nincs szó arról, hogy a terv helyébe a bazár lépjen, még akkor sem, ha százötven esztendő (a török megszállás) nem múlt el nyomtalanul. Arról sincs, hogy a latin-amerikai utat választanák. Budapest mind ez ideig elkerülte az adósság átütemezéséről való tárgyalást és a hiperinflációt. Magyarország leginkább Európában, valahol Olaszország és Ausztria között keresi a maga számára a modellt. „Két esztendő leforgása alatt igazi piacgazdaságot teremtettünk"- állítja magabiztosan a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új főnöke, Bod Péter Ákos, a hatalmon levő jobbközép párt, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) funkcionáriusa. Piacgazdaságot, valóban. A bazárokét, amilyen a Kondorosi úti, az ilyenektől több tucatra való van napjainkban az országban. És egyéb szabad piacokét is. A zöldség és gyümölcs, a bóvlik, valamint a részvények és a kötvények szabad piacát (tőzsde)... Beszélhetünk már ennek nyomán piacgazdaságról? Antall József miniszterelnök két éven át aktívan folytatta az utolsó „kommunista" kormány által 1988-tól kezdve nagymértékben megvalósított liberalizálást. Igaz, néha habozó magatartást tanúsított. Ám csakúgy, mint „kommunista" elődeik, a magyar „liberálisok" is gyakorlatiasak. Budapest ily módon nemcsak megtartotta, hanem növelte is előnyét Varsóval és Prágával szemben. A csődeljárásra, a központi bankra és a számvitelre vonatkozó, nemrégiben elfogadott törvényekkel minden vagy csaknem minden intézményt megteremtettek a piacgazdaság számára. Ezek az intézmények azonban gyakran még bejáratás alatt vannak. És manapság egyesek aggódnak néhány torzulás miatt. A magyar kapitalizmus, ahogyan kibontakozóban van, valójában „az olasz modell" néhány - korántsem a legjobb - vonását kezdi mutatni; egy „kettős" gazdaságét, amelyben egymás mellett léteznek a gazdag régiók (Budapest és a Dunántúl) és a szegény régiók (az ország északkeleti és délkeleti része), és ahol egymás mellett található a mindenütt jelen levő, politizáló és kevéssé hatékony állam, valamint egy dinamikus, felelős és független magánszektor. A „betegség" szimptómái ismertek: a közkiadások ellenőrizetlenek, az illegális gazdaság virágzik, az állami ipari szektor nehézkes és kevéssé versenyképes. És ezek a szimptómák kezdenek mutatkozni. A költségvetési hiány megszalad A közkiadások fékentartása? Az állami költségvetés, amely egyensúlyban volt 1990-ben, azóta erőteljesen megromlott. Néhány nappal ezelőtt a kormány felülvizsgálta 1992-re vonatkozó célkitűzéseit: a hiány megközelíti a bruttó nemzeti össztermék 5 százalékát (1991-ben 3 százalék volt). Aggasztó növekedés? „Nem" - válaszolják erre a pénzügyminisztériumban, ahol utalnak a vártnál jobban elhúzódó recesszióra. Mindenekelőtt aláhúzzák, hogy az államnak egyáltalán nem okoz nehézséget e hiány finanszírozása a belső megtakarításokból. A magyarok, akiket a munkanélküliség veszélye fenyeget, mostantól takarékoskodnak. Nem esik pánikba a Nemzetközi Valutaalap sem, amely különben általában igencsak szigorú ebben a tekintetben. „Nem számít rendellenesnek, hogy egy ilyen radikális átalakulás időszakában a hiány elmélyül" - kommentálja a kérdést Szapáry György, a nemzetközi szervezet állandó budapesti képviselője. „Ügyelni kell azonban arra, nehogy az okok strukturálisokká váljanak" - fűzi hozzá. „Bevételeink egy piacgazdaságénak felelnek meg, kiadásaink viszont egy tervgazdaságénak" - mondja a maga részéről Surányi György, az MNB volt elnöke, akit néhány hónappal ezelőtt a miniszterelnök „kigolyózott", és aki jelenleg az Európai Nemzetközi Bank (CIB) élén áll. Az utóbbi két évben a kormány kezdte lefaragni a közkiadásokat, ezen belül az ártámogatásokat. Ezek az 1989-es évben a nemzeti össztermék 13 százalékát tették ki, tavaly viszont már csak 7 százalékát. Az a cél, hogy 1995-ben egy százalékig csökkentsék őket. Most azonban egy másik nehéz forradalmat kell kezdeni, éspedig át kell alakítani a szociális kiadások rendszerét, az egészségügyet, a nyugdíjrendszert, a közoktatást, a lakásgazdálkodást. A szocializmus kemény magvát kell tehát támadni, „az elért vívmányokat". Nem könnyű lépés ez recessziós időben. „Mindamellett mostantól hozzá kell látni, hogy helyükre tegyék a leginkább központi helyet elfoglaló szociális rendszereket" - jegyzi meg magyarázólag Szapáry György. „A következő tizennyolc hónap alatt sok mindenhez nekifoghatunk"- ígéri Kupa Mihály pénzügyminiszter. A Nemzetközi Valutaalap nyomása ellenére, számos megfigyelő amiatt aggódik, nem fog-e késlekedni ebben a hatalom, tekintettel az 1994-ben esedékes parlamenti választásokra. Adócsalás és feketegazdaság A bevételek oldaláról nézve a probléma másként fest. Az áfa, a jövedelemadó és a vállalati adók bevezetésével „Magyarországon ma már a nyugatira emlékeztető adórendszer létezik" - állapítja meg legutóbbi jelentésében a Nemzetközi Valutaalap. Csak még be kell gyűjteni az adókat. Az adócsalás tömeges méretű. „Enélkül költségvetésünk kétségtelenül egyensúlyban lenne”-vallja be Kupa Mihály. Ez az összeg a nemzeti össztermék 5 százalékának felel meg, mint Olaszországban (szemben a franciaországi mintegy 2 százalékkal). Az adóbehajtás javítása érdekében az adó- és vámhatóságokat nagy mértékben átszervezték. Az átszervezett adópolitika mindamellett nehéz feladatok előtt áll. A liberalizálás jóvoltából rendkívül dinamikus magánszektor jött létre. Hivatalos adatok szerint a bejegyzett kis- és közepes vállalkozások száma két év alatt 5000-ről 57 000-re nőtt és közülük 12 000 külföldi partner részvételével alakult. Az egyéni vállalkozók száma 225 000-ről 340 000-re emelkedett. Valamennyi szektorban növekszik a magángazdaság súlya. A Világbank becslése szerint „a hivatalos magángazdaság" részesedése a nemzeti össztermékből 1989-ben 19 százalék volt, napjainkban pedig eléri a 30 százalékot. Ezen túl egy tekintélyes „feketegazdaság" is fejlődik, amely elkerüli mind az adók szorítását, mind pedig a statisztikai felmérést. Vagyonok alakulnak ki... anélkül, hogy valaha is nyilvántartásba kerülnének. A dinamikus, de független magánszektorral párhuzamosan az államnak magának bizonyos nehézségeket okoz, miként vonuljon ki az iparból. A nagyvállalatok privatizálása vontatottan halad. A feladattal megbízott Állami Vagyonügynökség gyatra eredményeket mutat fel. „Összesen az állami aktívumoknak mintegy 20 százaléka került magánkézbe" - vélekedik mindamellett Surányi György. Az 1991-es esztendő második felétől kezdve az állam elhatározta ezeknek a műveleteknek az újraindítását a folyamatok decentralizálásával és megsokszorozásával együtt. A kormány, miközben gyorsítja a privatizálást, felteszi magának a kérdést: mi lesz a jövőben az állam szerepe a gazdaságban, különösképpen az iparban. „A brutális liberalizálás szükségszerű volt, és a kormány most azt követeli tőlünk, hogy törjük a fejünket egy iparpolitika körvonalazásán" - magyarázza Török Ádám, az Ipargazdasági Intézet igazgatója. Melyek lesznek ennek az eszközei? A döntések még nem születtek meg. Egy dolog biztos: bármilyen legyen is a privatizálás üteme, egy jelentős állami szektor még hosszú időn át fenn fog maradni. Rögzíteni kell számára a játékszabályokat. Ezzel a céllal hozták létre a privatizálással megbízott Állami Vagyonügynökséggel párhuzamosan - az Állami Számvevőszéket, amelyhez az állami szektorban maradó vállalatok tartoznak. „Ez egy holding lesz, amely a lehető legjobban kell, hogy képviselje az állam érdekeit az iparban, hasonlóan az olasz IRI-hez" - mondja Bartucz Sarolta, egy kisebb tanácsadó testület vezetője, amely testületet azzal a céllal tartottak meg, hogy dolgozzon a témán. Őszintén szólva az olasz inspiráció nyugtalanító. Mind ez ideig, úgy tűnik, a kormány oly módon utánozza az Alpokon túli modellt, hogy bizonyos állami vállalatok élére politikai elvbarátait nevezi ki. Hasonlóképpen azt ígéri, hogy „rugalmasan" fogja alkalmazni a csődtörvényt, ami azzal a kockázattal jár, hogy segíti egy kiterjedt, nem versenyképes állami ipari szektor kialakulását. Az osztrák modell Az „olaszosodás" elkerülése végett, mint Kupa Mihály állítja, gyorsan végrehajtják a költségvetés reformját, javítják a kisvállalkozási szféra morálját, gyorsítják a privatizálási programot és tágabb értelemben folytatódik az állam kivonulása a gazdaságból. A pénzügyminiszter híve a „vegyes gazdaságnak" - „Magyarországon mindig erős volt az állami szerep és az marad a jövőben is" -, és úgy látja, hogy ha országának rendelkeznie kell egy követendő modellel, az inkább Ausztria lehetne. Egy vonatkozás valóban közelíti Magyarországot nyugati szomszédjához: a külföldi tőke szerepe. A külkereskedelem liberalizálása, a külföldi befektetéseket ösztönző politika és a forint majdnem konvertibilis volta, amelyet a nagyvállalkozóknak biztosítottak, az ország látványos nyitásához vezetett. A gazdaság egész szeletét szerezte meg a nyugati tőke (a kereskedelmi hálózat terén, példának okáért). A hírneves Gundel éttermet egy magyar származású amerikai, Láng György vásárolta meg. A két nagy biztosítótársaság, a Hungária és az Állami Biztosító átkerült külföldi csoportok, az Aegon és az Allianz kezébe. A Chinoin gyógyszeripari céget a francia Sanofi cég (Elf csoport) szerezte meg, a Csemege üzlethálózat az osztrák Julius Meinl kezébe került... És a Credit Lyonnais egy pompás, 19. század elején épített palotát vásárolt magának a Vörösmarty téren, Budapest idegenforgalmi, kereskedelmi és pénzügyi központjában. W/MAIIVAKOKN/Ui tudósatás Csapda a királynak? Tudósítónk telexjelentése: Corneliu Coposu, a romániai Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt és a Demokratikus Konvenció elnöke a svájci Versoix-ban találkozott és megbeszélést folytatott Hohenzollern Mihállyal, Románia volt királyával. A parasztpárt elnöke a hazatérés után meglepő nyilatkozatot adott a Romania Libera (egyébként királypárti) napilapnak. Coposu úr elmondotta, hogy a romániai Nemzeti Liberális Párt általi elnökjelölés csapda volt I. Mihály király számára és ennek hipotézise őfelségét nagyon megbotránkoztatta. Coposu úr szerint Hohenzollern Mihály határozottan visszautasította, hogy beleavatkozzon Románia belpolitikájába. Ugyanakkor kihangsúlyozta, el sem tudná képzelni, hogy másként térne vissza az országba, mint királynak,tehát a trónra és nem köztársasági elnöknek). Corneliu Coposu szerint I. Mihály királyt azért akarták csapdába léptetni, hogy a politikai harcból (elnökjelölés és az ezzel járó kampány) vesztesként kerüljön majd ki, veszítse el méltóságát. A Nemzeti Liberális Párt egyik tagja (aki ott volt a versoix-i küldöttségben is) nyilvános válaszában valótlannak, tendenciózusnak és a királyi sajtóiroda hivatalos közleményével is ellenkező állításnak nevezi Corneliu Coposu kijelentéseit. A kialakult nézeteltéréseket az e hét végére ígért királyi üzenet tisztázhatja. (Botos) ei----------------------------------------------Honeckert kényszerítették a távozásra Kölni telefonjelentésünk: Erich Honecker nem önként és jószántából tért vissza Németországba. A hajdani NDK utolsó államfőjére mind Chile, mind Moszkva nyomást gyakorolt. A Kölnben megjelenő Express - diplomáciai körökből származó információkra hivatkozva - egyenesen azt állítja, hogy erőszak alkalmazásával fenyegették, abban az esetben, ha nem lenne hajlandó elhagyni a délamerikai ország követségét, ahol feleségével 1991 vége óta tartózkodott. Vendéglátóinak türelme elsősorban a nagykövet Clodomiro Almeyda jóindulatára támaszkodott, aki annak idején a szocialista Allende-kormány külügyminisztere volt, majd Pinochet katonai puccsa után az NDK-ban talált menedéket. Ennek fejében érzett háláját rótta le most a Honecker házaspárral szemben. Chile közvéleményére az is hatást gyakorolt, hogy a Német Szocialista Munkáspárt volt vezetőjének ügyvédei sikerrel vitték be a köztudatba: védencükre politikai kirakatper vár. Amikor végleg kiderült, hogy Oroszország nem hajlandó eleget tenni Honecker kívánságának és megtagadta tőle az általa szorgalmazott menekültjogot, a hatalmát vesztett német politikus egyre nagyobb terhet jelentett a Moszkva és Santiago közötti normalizálódás számára. Patricia Aylwin elnök felismerte, hogy Honecker tartós témává válhat, amennyiben chilei bíróság előtt keresné igazát a követség területéről történő kiutasítása ellen. Ezzel az évekre elhúzódó jogi kötélhúzással pedig nem akarta megterhelni a kereszténydemokratákra és szocialistákra épült koalíciós kormányt. Santiago így „persona non grata"-nak minősítette Erich Honeckert. Szerdán délután az orosz biztonsági szervek alkalmazottai jelentek meg a chilei követségen és kényszerítették arra, hogy elhagyja az épületet. Honecker nem fejtett ki ellenállást, belátta, hogy menekülése véget ért. „Éppen ideje volt, hogy a per megkezdődjön ellene" - mondotta Helmut Kohl kancellár. A „Sztálini Áldozatok Szövetsége" nevet viselő szervezet életfogytiglani szabadságvesztést követelt Honecker számára. Richard Knöchel elnök a Saar-vidéki rádióban kijelentette: „Arra kell gondolni, hogy 16 millió embert zárt be az úgynevezett Német Demokratikus Köztársaságba, amely nem volt egyéb, mint egy börtön." Ugyanakkor óvott attól, hogy Honeckerből mártírt csináljanak. „Öt-hat esztendő után kegyelmet kaphatna" - mondotta. Hansgeorg Bräutigam vezető bíró szerint a Honecker elleni per előreláthatóan októberben kezdődik majd. Az 55 éves Bräutigam 1977 óta áll a berlini jogügyi szervek szolgálatában, nevéhez több kényes per levezetése kapcsolódik. 1981- ben a város híres építőipari botrányában hozott ítélete az akkori szociáldemokrata polgármester Dietrich Stobbe lemondását eredményezte. Erich Honecker érdekeit háromtagú ügyvédcsoport képviseli majd. Közülük a legismertebb a 70 éves Friedrich Wolff, aki az NDK egyik legtekintélyesebb ügyvédjének számított és akit szoros személyi kapcsolatok fűztek a Honecker-házaspárhoz. A moabiti börtön prominens lakója átesett az első orvosi vizsgálaton is. „Jó erőben lévő ember benyomását keltette, aki semmiféle akut betegségre nem panaszkodott" - hangzott az orvosok véleménye. Margot Honecker távozása után Moszkvából vezető német politikusok azon véleményüknek adtak kifejezést, hogy a volt NDK miniszterasszonya ellen is meg kell indítani a vizsgálatot. „A berlini igazságszolgáltatásnak meg kell vizsgálnia, hogy lehetőség nyílik-e a bűnügyi eljárás megindítására Margot Honecker ellen. Amennyiben igen, úgy a kormányra vár a feladat, hogy Chilétől kiszolgáltatását kérje" - mondotta Horst Eylmann, a parlament jogi bizottságának kereszténydemokrata elnöke. A szociáldemokraták belpolitikai szakértője, Wilfried Penner így vélekedett: „A kényszeradoptációk vádjából könnyen levezethető a személyi szabadság megsértésének büntetendő ténye." (Az egykori NDK-ban a politikai elítéltek gyermekeit hithű kommunista nevelőszülőkhöz adták és ezt Honeckerné személyesen irányította.) Stefan Lázár