Új Magyarország, 1993. október (3. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-25 / 248. szám

­ Dudás István megszólalt Nem adtam ki tűzparancsot"­ (Folytatás az 1. oldalról) - Pár éve nagyon meg volt ijedve Dudás - mondja az egyik szom­széd. - Vizsgálatok folytak elle­ne, s Dudás panaszolta, hogy tel­jesen kiborult. Még azt is hozzá­tette, hogy biztosan felakasztják. - Milyen a viszonya a szomszé­dokkal? - Köszönünk egymásnak, né­ha beszélgetünk is. Olykor eljár a közértbe, háza előtt söpri a jár­dát. Már nem az az ember, mint régen, amikor Kiskunhalason határőr parancsnok volt, s úgy viselkedett, mintha ő lett volna az Isten. Végre meglátom Dudás István­­nét. A vékony arcú, szikár nő szűkszavú és talán bizalmatla­nabb, mint valaha. -Tud róla, hogy a férjét őrizetbe akarják venni? - kérdem. - Igen, mert olvasok újságot. De ez nem megy olyan köny­­nyen, hiszen törvény is van a vi­lágon. A férjem ártatlan. Az asszony szerint sokan sze­retik a férjét, s csak néhányan akadnak, akik gyilkosnak tart­ják. Dudás István 1979-ben, ez­redesi rangban vonult nyugdíj­ba. Most 70 éves, és beteg. Ősz haja hátrafésült, tartása gör­nyedt, öreges. Mogorva és gya­nakodó. Olyasféle ember, mint az a katona, aki az elvárásoknak mindig meg akar felelni. De né­ha bizonytalan, beszéd közben tétova. Talán félelem is bujkál benne, bár ezt tagadja. Nem akar nyilatkozni. Különben is ki­fejtette már a véleményét a tör­téntekről, amikor korábban hosszasan beszélgettünk ugyan­itt, a lakásán. Lényegében akkor is ugyanazt kérdeztem. - Mit szól ahhoz, hogy esetleg bí­róság, elé állítják? - Nem foglalkozom vele. Én ott voltam a helyszínen, Moson­magyaróváron, és tudom, hogy mi történt. Aki engem gyilkos­nak kiált ki, bizonyítania kell, hogy tényleg az voltam. Körül­belül négy éve, a mosonmagyar­óvári MDF elnökének kérésére egy levélben tömören leírtam a lényeget. A vizsgálatot ők kez­deményezték, és ezzel egyetér­tettem. Most is az a vélemé­nyem, hogy az előzményeket szintén meg kell vizsgálni, va­gyis azt: hogyan, mert robban­hatott ki 1956. H­iszen nem vélet­lenül tört ki. És oka volt a sortűz­nek is. - Mi volt az oka? - Először a tömegből lőttek. A laktanyát őrző határőröknek pe­dig védeniük kellett az objektu­mot, ezért válaszoltak a tüzelés­re. De én nem adtam ki paran­csot sortűzre, hiszen akkor nem ott, hanem a laktanya udvarán tartózkodtam. Mikor meghallot­tam a lövéseket, éppen ellenke­zőleg cselekedtem. Kiadtam a parancsot: „Tüzet szüntess!" - Tehát nem érzi magát bűnös­nek? - Nem! Nincs bűntudatom. - Mit érez az áldozatok iránt? - Már akkor meghajtottam a fejemet előttük. Sajnáltam, és megkövettem őket. Láttam a borzalmas tragédiát, és ez meg­rázott. Én is ember vagyok... - Találkozott-e később valamelyik túlélővel? - Nem. Az ügy vizsgálatát 1956-ban lezárták, és én végez­tem tovább a dolgomat. Elkerül­tem Mosonmagyaróvárról, és többé nem is tértem oda vissza. Nem akartam újra látni a hely­színt. - Miért? - Nem akartam... Nem! Soha! - Minek nevezné most 1956-ot? Tragikus eseménynek... Nem ellenforradalomnak, de nem is szabadságharcnak. Talán népfelkelés volt. De ezt a kérdést minden oldalról meg kellene vizsgálni, hiszen az események­nek sok összetevője volt. Én azonban nem politizáltam, ha­nem katonaként szolgáltam. - Sosem került szóba az ön eset­leges bűnössége? - Még azok a független jogá­szok sem állították ezt, akik az utóbbi években foglalkoztak az üggyel. Hiszen nem adtam ki tűzparancsot! - Megfenyegették már? - Kaptam egy-két ilyen leve­let, és tüntettek is a házunk előtt, de amúgy nem ért atrocitás. A vizsgálatok mindenesetre meg­viseltek. Igaztalanul vádoltak, és ezért kiborultam, beteg lettem. De tudom, hogy igazam van. Nincs mitől félnem. - Mi lesz, ha mégis bíróság elé ál­lítják? - Nem érdekel. Állok elébe. Ügyvédet sem fogadok, legfel­jebb kirendelnek valakit mellém. De ha per lesz, az nem a nép akaratát fejezné ki. Az ilyen ügyeknél nagyobb bajok is van­nak az országban. Az esetleges pertől pedig csak azt várnám, hogy diadalmaskodjék az igaz­ság. Csomai Attila III. évfolyam, 248. szám 1993. október 25., hétfő BELFÖLD Légy a tejben „Azért egynémely játékostársnak érdemes figyelni a kezét, nehogy a mandzsettájában tüntesse el bábujainkat. Mert ha minden jó­hiszeműség ellenére így alakulna, akkor - s ezt a másik félnek is tudnia kell - valamilyen más küzdősportot leszünk kénytelenek választani a sakk helyett" - fejezi be szokatlan vehemenciával a legutóbbi időkben már megszokottan arrogáns írását a Magyar Hírlap publicistája. (Végjáték, aug. 30.) Oda se neki, mormoljuk a liberáltoleráns ökölrázáson, nem kell mindent mellre szívni. Ez még csupán egy jegyzetírói munkásság része, még nem belpolitika. Ám mit olvasunk három hét múltán? „Sokat gondolkodtam azon, hogy a jelenlegi ellenzéki erőknek a választásokon várható térnyerése milyen hatással lesz a koalíció pártjainak szavazótá­borára és szimpatizánsaira. Félő, hogy nem tekintik majd saját kormányuknak a mai ellenzékiekből megalakítandó kabinetet - sőt ellenségüknek, az ország éléről minden eszközzel eltávolítan­­dónak találják majd. Úgy érzem, amikor arról gondolkodunk, milyen kormány lesz itt '94-ben, fel kell mérni a kormányváltás hatását a közbiztonságra és a köznyugalomra, a társadalmi béke esélyeire, a gazdasági növekedéshez nélkülözhetetlen légkör fenn­tarthatóságára" - nyilatkozta a Népszabadság szeptember 21-ei számában Orbán Viktor, a Fidesz kormányfőjelöltje. Nocsak, nocsak, hümmög az olvasó. Vajon mit értsünk azon: „fel kell mérni?..." Netántán a kommunistákról átterjed minden nem liberálisra az az ominózus agyagba döngölés?... Azért e cifra világ előtt - ha lehet - annyit bátortalankodom megjegyezni: még maga a szélsőjobboldalinak elkönyvelt Gömbös Gyula sem azzal kezdte (1932-ben) kormányzati ténykedését, hogy elrendel­te, hanem azzal, hogy megszüntette­­ a statáriumot. (tor) ­ry Pető Iván békéscsabai emlékbe­szédére - a helyi pártok tiltakozá­sa ellenére - került sor a Nagy Imre téren, közel félezres hallga­tóság előtt. A polgármester által országgyűlési képviselőként üd­vözölt szónok rövid visszaemléke­zésben szólt 1956 októberének eseményeiről és napjainkig tartó kihalásáról. Ha részlegesen is, de győztesnek minősítette a forra­dalmat, mert megtanította a kommunista vezetést arra, hogy figyelembe vegye a nép igényeit. Röviddel az ünnepi megemléke­zés elkezdése után néhány tojás csapódott az aszfalthoz a szónoki ü jelvény előtt, de Pető Iván za­­­rtalanul folytatta és fejezte be megemlékezését.­ ­" Az egész ország ünnepelt forradalmunk emléknapján Egy nép világtörténelmet csinált Budapesten az állami megemlé­kezések sora a Kossuth téren kezdődött, ahol katonai tiszte­letadás mellett felvonták a Ma­gyar Köztársaság lobogóját. Ko­ra délelőtt a Rákoskeresztúri Köztemetőben a közjogi méltó­ságok, az önkormányzatok és az '56-os társadalmi szervezetek képviselői - közéleti személyisé­g­ek és egyházi vezetők jelenlétb­­en - megkoszorúzták a forra­dalom mártírjainak emlékmű­vét. Jelen volt Göncz Árpád köz­­társasági elnök, Szabad György, az Országgyűlés elnöke, Boross Péter belügyminiszter a minisz­terelnök képviseletében. Szabó Iván pénzügyminiszter mondott megemlékező beszédet. Sokan, sokfelől zarándokoltunk ide - mondotta többek között -, mert tudjuk, de lehet, hogy mégin­­kább egy vak ember lefinomult érzékeivel érezzük, hogy ez a kis ország 1956-ban világtörténelmet csinált. Hiszem és remélem, hogy mi, akik most itt állunk, azért jöttünk ide, hogy erőt me­rítsünk 1956 nagy üzenetéből, erkölcsiségéből... Pénteken zsúfolásig megtelt a Gólyavárban a nagyterem, több százan vettek részt az MDK Aka­démia, ünnepi rendezvényen. Az emlékező közönség előtt Bal­­sai István igazságügy-miniszter kijelentette: „Nincs több '56- unk, és biztosan tudom, hogy nem is lesz többször '56 Magyar­­országon." Ezt követően pedig szólt arról, hogy a Magyar Köz­társaság elnöke, Göncz Árpád alá­írta az igazságtételi törvényt. A közönség soraiból többen meg­jegyezték: „Már késő", de Balsai István eloszlatta az aggályokat. „Nincs későn - mondotta -, mert soha nem késő örökre kimonda­ni, bűn nem maradhat büntetle­nül." Gáspár Miklós, a Keresztény­­demok­rata Néppárt parlamenti frakcióvezető-helyettese hang­súlyozta, hogy 1956-ban háború volt Magyarországon, tehát a nemzetközi jogi gyakorlatnak megfelelően, az akkor elkövetett bűnök nem évülnek el. Kahler Frigyes, a Történelmi Tényfeltáró Bizottság vezetője fogalmazott, hogy bizonyí­­ok vannak arra, a megyei pártbizottságok első titkárainak tűzparancs-kiadási volt, joguk némelyek éltek is vele. Elmaradhat-e az igazságtétel? címmel tartott előadást Zétényi Zsolt országgyűlési kéviselő, a Magyar Demokrata Fórum el­nökségének tagja, aki bírálva az Alkotmánybíróság eddig tevé­kenységét, határozottan­­jelen­tette, hogy az általa beterjesztett igazságtételi törvénytervezet­nek csupán egy részét fogadták el. Az önkormányzat működésé­nek háromesztendős évforduló­ját és a község új címerének és zászlójának szentelését egyaránt ünnepelték Lakiteleken. Baross Pé­ter belügyminiszter az önkor­mányzat ünnepi ülésén egyebek között hangsúlyozta: Lala­telek egy azon községek sorában, ahol a helyi áldozatkészség találko­zott a független magyar kor­mány elképzelésével, lakhatóvá kell tenni a magyar falvakat, nem szabad további teret enged­ni annak az iszonyú pusztulás­nak, amely az elmúlt évtizedek alatt elindult. Lezsák Sándor, a Magyar De­mokrata Fórum ügyvezető elnö­ke az emlékünnepségen arról el­mélkedett, mit is jlent a ma­gyarság fogalma. A magyar nép sokféle. Ilyen volt 1956-ban is. A sokféleség most is megnyilvá­nult, az emúlt három év acsar­kodó indulatoktól sem mentes időszakában is. Mégis van en­nek az országnak egy olyan mi­nimális programja, amely össze­köt, össze kell, hogy kössön min­denkit. Ez pedig az, hogy füg­getlenek akarunk lenni. 1956- nak ez a nagy üzenete. Boross Péter ezt követően Kis­kunfélegyházára utazott, az ottani emlékünnepségre. Szegeden, a Fekete Házban önálló kiállítás nyílt az '56-os forradalom doku­mentumaiból. A forradalomban hősi halált halt Dobra Ágoston pe­dagógus és Babolcsay László tanu­ló emlékére emléktáblát helyez­tek el a pestlőrinci közgazdasági szakközépiskola falán. 1956-ban - a Péterfy Sándor utcai kórház mellett - az Erzsébet Kórház volt az, amely ellátta a forradalom se­besültjeit. E gyógyító munka előtt tisztelegve avattak emlék­táblát az intézmény aulájában. A Dunántúlon 1957-ben lelőtt nyíregyházi diákvezér, Dandos­­György tiszteletére emléktáblát avattak Nyíregyházán, egykori kollégiumának falán. Utan­­csak emléktáblával jelölték meg Babicz Bélának, az 1956-os forra­dalom nyíregyházi egészség­­ügyi biztosának volt lakóházat. Ez a nemzet 1956-os véráldoza­­tával számottevően hozzájárult a kommunizmus megdöntésé­hez - jelentette ki Habsburg Ottó Makánon, Kossuth Lajos szobrá­nak avatásán tartott ünnepi be­szédében. A szabadság és felemelkedés vágyát semmiféle diktatúra és elnyomás nem tudta kioltani a magyar népből. 1956 ügye foly­tatódott 1989-­-ben, és folyta­A Magyar Köztársaság elnö­ke - a miniszterelnök javas­latára - október 23-a alkalmá­ból Pintér Sáááfor rendőr ve­zérőrnagyot rendőr alt­ibor­­naggyá nevezte ki. Jódik ma is - hangoztatta az ün­nep előestéjén Szombathelyen Dornbach Alajos, az Országgyűlés alelnöke. Beszédében sürgette a múlt teljes feltárását és értékelé­sét. „Jó, hogy megnyíltak az igazságszolgáltatás útjai, hiszen idők végezetéig nem maradhat­nak büntetlenek a bűnözők" - mondta Balsai István. Az igazsá­gügy-miniszter szombaton Bá­csalmáson, az új általános és kö­zépiskolás diákotthon, valamint a felújított gimnázium avatásá­nak volt a szónoka. Négy évvel ezelőtt egy békés élet reményében kiáltotta ki a Magyar Köztársaságot - emlé­keztetett Szűrös Mátyás, az Or­szággyűlés alelnöke, amikor szombaton a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Őrben világhábo­rús emlékm­űvet avatott. Szűrös Mátyás ünnepi beszédében ki­fejtette: nem szabad enged­nünk, hogy a gyűlölködés ural­kodjon el. A múlttal tisztesség­es számot kell vetni. Sor kerül­et, ha csak megkésetten is, az igazságtételre. De igyekezni kell, hogy ez ne vezessen újabb vér­­áld­ozathoz, együttjárjon a nagy­lelkű megbocsátással. Emlékmű­vet avattak mártírjaik tiszteleté­re Győrött. Avatóbeszédében Ko­­lozsváry Ernő polgármester han­goztatta: hirdesse az emlékmű, hogy politikai nézetei miatt soha sonkat ne lehessen halálra ítélni. A szoboravató ünnepségen megjelent és beszédet mondott Habsburg Ottó is. Az 1956-ban ledöntött Felvo­nulás téri Sztálin-szobor helyén emelt színpadot a Magyar Út Körök és a Magyar Igazság és Élet Pártja. Díszletként ott ma­­gaslott egy óriás Sztálin-fej és a szovjet diktátor fél csizmája. A programot Nagy Feró szolgáltat­ta. Dörner György színművész is bekapcsolódott a produkcióba. Habsburg Ottó, az Európa Par­lament tagja, a Páneurópai Unió elnöke és Habsburg György főher­ceg is megjelent október 23-án délután azon az ünnepségen, amelyet a Debreceni Orvostudo­mányi Egyetem megalapításá­nak 75. évfordulóján tartottak. Jelenlétük jelképes volt, hiszen 1918. október 23-án Habsburg Ottó édesapja, IV. Károly király és Zita királyné avatta fel a deb­receni egyetem orvosi fakultásá­nak központi épületét. A ma­gyar orvosképzés jelentős ünne­pén részt vett Kakuszi István he­lyettes államtitkár is. Az évfordulón megemlékez­tek 1956. október 23-ról is. A Debreceni Orvostudományi Egyetem oktatói és hallgatói kö­zül sokan maguk is részesei vol­tak a forradalmi eseményeknek. A rendszerváltás után az egyete­men rehabilitációs bizottság ala­kult. 1956. október 23-án Debrecen­ben dördült el „az első ÁVH-s sortűz a kommunista hatalom védelmében, itt folyt először vér a forradalomért és szabadsá­gért". A szomorú eseményre szombattól márványtábla emlé­keztet a debreceni Kossuth Lajos utcában. Ünnepségen emlékez­tek meg a napról a BM Tűz- és Polgári Védelmi Országos Pa­rancsokságán. Nagy Imre többre tartotta az erkölcsöt, mint a napi politika praktikáit. Ezért is emel­kedett ki alakja a XX. század ma­gyar politikusai közül, akiknek többsége erkölcsi normákkal el­lentétes­ politikai kompromisz­­szumokra kényszerült. Ezekkel a szavakkal emlékezett Andorka Rudolf, a Budapesti Közgazda­ságtudományi Egyetem rektora az intézmény egykori oktatója­Katonai tiszteletadással em­lékeztek meg az 1956-os for­radalom mártír miniszterel­nökéről, Nagy Imréről, szi­­­lőiázán és Kaposváron. A pár­tok, az önkormányzatok és társadalmi szervezetek kép­viselői megkoszorúzták em­léktábláját, majd a Hősök Parkjában, a forradalom utá­ni terrorcselekmények során elhunytaknak állítottak kopjafát­­ra, akinek emlék-domborművét pénteken leplezték le az egye­tem aulájában. A Corvin köz parancsnoka - Pongrácz Gergely előtt - Iván-Ko­­vács László volt 1956. október 24. és 30. között. Az Igazolt Szabad­ságharcos Világszövetség rá em­lékezve emléktáblát avatott. Az ünnepségen Iván-Kovács László személye előtt tisztelegve meg­koszorúzták emléktábláját. Iván- Kovács 1956. november 4. után sem menekült el, 1957 márciusá­ban kivégezték. Göncz Árpád mécsest gyújtott szombaton ko­ra délelőtt a Corvin közben a né­hai parancsnok emléktáblája el­őtt. Göncz Árpád köztársasági el­nök jelenlétében - katonai tisz­teletadás mellett - pénteken fel­avatták az 1956-ban Kispesten elesett forradalmárok emlékmű­vét a XIX. kerületi Ötvenhatosok terén. - Ez az emlékmű olyan hősök előtt tiszteleg, akik győztesek voltak, és harcukkal felhívták Magyarországra a világ figyel­mét. Manapság sok szónoklat hangzik el róluk, de a szavak kö­zött lassan eltűnik az ember. Ez olyan, mintha por lepné be az emléküket - mondta beszédé­ben az államfő. A köztársasági elnök rámutatott, hogy a forra­dalom a nemzeti összefogás pá­ratlan pillanata volt. Ökumenikus igehirdetéssel kezdődött szombaton az 56-os Szövetség budapesti szervezete, az 56-os Antibolsevista Szövet­ség és a Magyar Levente Szövet­ség megemlékezése. Az említett szervezetek kopjafát avattak fel és koszorúztak meg a Kispesti Köztemetőben, ahol az 56-os harcok 35 áldozata nyugszik. Forradalmi múltjukért meg­hurcolt újságírók - köztük Nagy Erzsébet, Futó Dezső, Vészi János, Molnár Aurél, Erdődy János - ün­nepi ülésen emlékeztek az 1956- os forradalomra és szabadság­­harcra a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségének székházá­ban. Emléktáblát avattak a rá­dióban Szirmai Ottó egykori rá­diós dramaturg, az '56 utáni megtorlás egyetlen rádiós már­tírjának emlékére. Szirmai Ottó a forradalom napjaiban Angyal István Tűzoltó utcai felkelő cso­portjában harcolt. November 4-e is erkölcsi és szellemi ellenállásra buzdított. 1957 januárjában le­tartóztatták, halálra ítélték, és 1959-ben kivégezték. Az 1956. október 22-én, a mű­egyetemi fiatalság által megfo­g­almazott 16 pont felolvasásával ezdődött a Budapesti Műszaki Egyetem ünnepi megemlékezé­se. A két szervező, a Műegyetem 1956 Alapítvány és a Rákóczi Szövetség hagyományteremtő­nek szánja a rendezvényt. A megemlékezésre meghívták a határokon túli magyar ifjúság és a szomszéd népek fiatalságának képviselőit is. Az ünnepségen Szabó Iván pénzügyminiszter és Mécs Imre szabaddemokrata or­szággyűlési képviselő - 1956- ban mindketten a Műegyetem hallgatói és az események aktív résztvevői voltak - személyes emléke alapján idézte fel a forra­dalom napjait. A főváros első '56-os köztéri szobrát avatták fel szombaton a forradalom évfor­dulója alkalmából a IX. kerületi Bakáts téren. Az ünnepségen Szabó Iván pénzügyminiszter, Ferencváros országgyűlési kép­viselője mondott avatóbeszédet. Az '56-os szövetségek egységé­nek megteremtése szellemében rendezte meg a Politikai Fog­lyok Országos Szövetsége a Cor­vin moziban emlékező összejö­vetelét, amelyen Fónay Jenő, a szövetség elnöke és Boross Péter belügyminiszter mondott ünne­pi beszédet. Ez a tábla nem csak Nagy Im­re és mártírtársai emlékét hirde­ti, hanem azt is, hogy ez a ki­­­csiny Magyarország a század derekán a világ egyik legna­gyobb erkölcsi megtisztulását in­dította el - mondta Egri György, a Nagy Imre Társaság vezetőségi tagja a szervezet szombati ko­­szorúzási ünnepségén. Nagy Imre családtagjai, barátai és el­ítélt társai a Nagy Imre téren, a mártír miniszterelnök egykori börtönének falán elhelyezett emléktáblánál gyűltek össze - mint elmondták - családias, pro­­tokoll-mentes megemlékezésre. Több ezren vettek részt szom­baton délután a Kossuth téren a Hozzon egy mécsest a hősök emlékére elnevezésű budapesti központi ünnepség programja­in. Késő délután a jelenlévők mécsest gyújtva tisztelegtek a hősök emlékének. A Parlament főlépcsőjénél felállított kopjafá­nál Göncz Árpád is mécsest gyújtott, akárcsak Boross Péter. A nemzeti ünnep záró esemé­nyeként az Operaházban dísz­előadást tartottak, amelyen Sza­­bad György, az Országgyűlés el­nöke a nemzeti összefogás gon­dolata jegyében emlékezett az 1956-os forradalomra és szabad­ságharcra. Fazekas Valéria, Litya László, Mátyás István, Papp János és MTI A magyar miniszterelnök a kölni klinikáról adott telefonin­terjút a Magyar Rádió Reggeli Krónika című műsorának szombaton. A kormányfő az ország semlegességével összefüggő egykori követeléssel kapcsolatosan - emlékeztetve a már 1989-ben is hangoztatott álláspontra - kijelentette: a klasszikus svéd, svájci vagy osztrák típusú semlegesség számunkra nem járható út. Neünk garanciákra van szükségünk, és ezeket a garanciákat mi ma az Észak-atlanti Szövetségben látjuk. Hozzátette: termé­szetesen voltak és vannak olyan követelései '56-nak, amelyek az akkori történelmi helyzetből fakadnak, az akkori évtizedek jellemzői, és vannak, amelyek bizony örök követelések, és egy kdcsit emlékeztetnek 1848-ra is. A miniszterelnök úgy ítéli meg, hogy 1956 a nemzet tudatában éppen úgy fog élni mindig, mint ahogy a '48-'49-es szabadságharc.

Next