Új Magyarország, 1994. augusztus (4. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-01 / 178. szám

IV. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM 1994. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ Magyar-román hadibarátság Keleti György honvédelmi mi­niszter és román kollégája, Ghe­­orghe Tinca szombaton délelőtt találkozott a gyulai polgármesteri hivatalban. Egyebek mellett a ro­mán fél felajánlotta, hogy közös légvédelmi lövészeti gyakorlatot tartsanak román területen. Ehhez azonban mindkét ország parla­mentjének hozzá kell járulnia. A megbeszélést követő sajtó­­tájékoztatón a magyar-román alapszerződésre vonatkozó kér­désre Keled katonásan úgy vála­szolt, hogy megvitatták a szerző­dést érintő esetleges kérdéseket, és elöljáróiknak továbbítani fog­ják a megbeszéléseken kialakult véleményeket, ám a tárgyalás té­mája elsősorban a két hadsereg kapcsolata volt. Tinca szerint a román kormány semminemű akadályát nem látja a szerződés aláírásának. (MTI) Szerb felszólítás Tiranának A belgrádi vezetés szombaton nyugtalanságát fejezte ki „Albá­niának a Jugoszláviát érintő terü­leti igényei miatt". A jugoszláv külügyminisztérium közlemé­nye egy üzenetre reagál, amely­ben - a tárca szerint - Sali Berisha albán elnök „Koszovói Köztársa­ságnak" nevezi a szerbiai Koszo­vó tartományt, és „arra ösztönzi az ottani albán szeparatistákat, hogy folytassák erőfeszítéseiket Albániához csatlakozásuk érde­kében". A közlemény szerint ez­zel „Albánia ismét jugoszláv te­rületeket érintő igényeit fejezte ki, megsértette az alkotmányos rendet és Jugoszlávia területi in­tegritását". Az irat azzal is vádol­ja Tiranát, hogy „határincidense­ket provokál", és az utóbbi idő­ben „megsokszorozta kísérleteit arra, hogy terroristákat juttasson Jugoszláviába". A minisztérium egyúttal Albá­niára hárította a „teljes felelőssé­get azért a végzetes incidensért, amely július 27-én két albán ter­rorista életébe került". Az emlé­kezetes esetben a jugoszláv ál­láspont szerint két feg­rveres al­bán állampolgár próbált jugo­szláv területre behatolni, és eközben tüzet nyitott a jugo­szláv határőrökre. A belgrádi külügyminisztérium közlemé­nye felszólítja Albániát, hogy „hagyjon fel a koszovói szepara­tizmus bátorításával", és egyben megism­étli ajánlatát párbeszéd megkezdésére. y­an egy gyerekmondóka, amelynek a refrénje: minden napra egy tojás. A mostani kormány - úgy tetszik - azt vallja: min­den napra egy meglepetés. Ebből, persze, sosem lesz mon­dóka, hiszen eszébe sem jut senkinek, hogy a kormányt erre biz­­tatgassa. Mert ha igaz is, hogy kormányozni úgy kell, ahogy a hely­zet megkívánja, azaz, általános recept nem létezik, igaz az is, hogy a kormányzottaknak nem kell minduntalan tudomásukra hozni: lám, itt vagyunk, lám, kormányzunk. Elhiszik enélkül is, jól látják, helyzetük nem javul abban a bámulatos ütemben, amely a választási ígéretekben - magyarázgassák utólag bárhogy - igenis szerepelt. Egyszóval az önző, magának való kormányzott nem kíváncsi arra, hogyan kormányozzák. Úgy fogja föl a képviseleti demok­ráciát, hogy a választásokon megbízottakat jelölt ki és juttatott be a törvényhozói és végrehajtói hatalomba, akik aztán helyette (is) elvégzik azt a mindennapos aprómunkát, amivel ő nem kíván, de nem is tud bíbelődni. Ő pedig - ha úri szeszélye úgy hozza - szemmel tartja megbízottait, az történik-e, ami globálisan az ő akaratában is szerepelt. Ugyanis maga a szerződés, a választási eredményben megmutatkozó kontraktus, akaratok közös neve­zőre hozása. A közös nevező viszont - matematikai igény - szük­ségképpen a legkisebb közös többszörös. Az MSZP választási trükkje éppen az volt, hogy esze ágában sem volt a matematikai logikának megfelelni, olyan többszöröst keresett a közös nevezőhöz, amelyet a választási sietségben alig­­alig lehetett ellenőrizni, hogy az valóban közös nevező lehet, és mindinkább kiderül: nem is volt az sosem. Emiatt válik tehát - akarva-akaratlan - a mindennapos megle­petések kormányává az új végrehajtó hatalom, amely az ismert alku eredményeképpen tovább bonyolódott a liberális sámánok matematikát is mellőző ráolvasásai által. (Ez ne tévesszen meg senkit; nem azt jelen­ti, hogy egyúttal a politikai számítgatásokat is mellőzték volna. Éppen ellenkezőleg!) Mármost, hogy rákényszerülünk a matematika, a számok mű­vészete ilyen gyakori emlegetésére, az korántsem valami hirtelen és önkényes ötlet, hanem egyenest annak a következménye, ami az elmúlt napokban történt. A könnyebb életről, a garasoskodást feledtető mindennapokról álmodozó választópolgár meghök­kent, hogy váratlanul emelkedik a sertés- és marhahús ára, ugyancsak emelkednek a benzinárak, jóllehet a végtelenül előzé­kenyen leköszönő kormány még, az új iránti szívességből, hoz­zájárult a benzinárak emeléséhez hivatalának végóráiban. Mind­ezek bizony napi gondokként érintik az állampolgárt, akiben las­san megfogalmazódik a fölismerés: anyám, én nem ilyen lovat akartam! HÉT FELŐL Hogyan kormányozzunk? Fölöttébb furcsán viselkedik ugyanis mifelénk a piac, enyhén szólva is különös a szociális piacgazdaság (ha ilyen egyáltalán lé­tezik a valóságban, és nem csupán a különböző politikai ideoló­giák gazdasági álorcája). Kis ideje még arra ösztönözték az állat­tartókat, hogy szabaduljanak meg állataiktól, alig van a piacon ke­reslet húsra. Aztán egyszeriben föllendült a kereslet, a talán be­fejeződéséhez közeledő délszláv válság is közreműködik ebben, egyre több húst lehet eladni a külhoni piacokon. Igen ám, de most kevés az állat. Az itthoni fogyasztást áremeléssel lehet visszafogni. És emelkednek­ is az árak. Ha valaki nem tudná, ezt hívják szo­ciális piacgazdaságnak. Természetesen egy olyan nyelven, amely­ben a szavak már réges-rég elvesztették eredeti jelentésüket, s ahogy az ismert vicc mondja: a tehénlepényt is nevezhetjük fran­­ciakrémesnek. A benzinárak emelését föltehetőleg legjobban az indokolja, ne­hogy kiessünk az áremelési gyakorlatból, mert még néhány el­szánt, mindenre képes állampolgár megpróbálja jól érezni magát ebben a hazában. Ugyanis - ismereteink szerint - a MOL Rt. ép­penséggel tárolási gondokkal küszködik, olyan menny­iségű üzemanyag gyűlt föl. A­z igazi bomba a héten mégis a világkiállítás lemondása volt a kormány részéről. Pontosan tudjuk, hogy a szabaddemok­raták váltig ellenezték a világkiállítás megrendezését, mi­után rádöbbentek, abból az égvilágon semmilyen hasznuk nem származhat. A szocialisták zöme azonban az előző parlamentben is híve volt a gondolatnak olyannyira, hogy azt még - igaz, körvo­­nalazatlan formában - az új kormányprogram is tartalmazza. Nyil­vánvalóan a vállalkozók megnyugtatására, támogatásuk elnyeré­sére. Egészen bizonyos, hogy a liberális lobby nem adta föl egyet­len percre sem a világkiállítás megfúrási szándékát, és sajátos esz­közeivel rákényszerítette a szocialista koalíciós partnerre akaratát. (Lásd: a közös nevezőről föntebb már elmondottakat.) Erről árul­kodik a szavazási arány, ahol mindössze három szocialista minisz­teri tartózkodás „rontja" - netán előre eltervezett arculatszínezés­ből - az egyhangú összképet. És mindezt - úgymond - gazdasági megfontolásból. Ezenközben a vállalkozók, az idegenforgalom szakemberei pontosan kimutatják, hogy a világkiállítás elutasításával mekkora bevételektől esik el az ország. Azonban a „szakértők" (hiszen „a szakértelem került kormányra" Horn kívánságának megfelelően) rendre megfellebbezik a szakemberek véleményét, mivel kizáró­lagos birtokosai ők a bölcsek kövének. E sorok szerzőjének már volt alkalma megpedzeni, hogy a ne­gatív döntésből fakadó károk legsúlyosabbikát az erkölcsi kárban látja. Mindenekelőtt abban, hogy a világkiállítás esz­méje olyan szervezőerő lehetett volna, amely - ha csak bizonyos időszakra is - összefogásra, közös akaratra serkenthette volna ezt a partikuláris érdekek mentén csoportokra, privát érdekű kiskö­zösségekre töredezett társadalmat. Vagyis a politikai, gazdasági, eszmei törésvonalak mentén megosztott összmagyarság (ide kell számítanunk azokat is, akik különböző okoknál fogva nem­ élnek határainkon belül) alkalmasint közös cselekedetben fejezhette vol­na ki egységét abban a vágyban, hogy újabb megbecsülést érdemel ki maga iránt egyéb nemzetektől, és joggal fordítja figyelmüket erre a hazára. Alkalmam volt Tedzsonban megtapasztalni a múlt évben, mit jelentett a koreaiak számára az expó. Ha valami egyál­talán, hát a világkiállítás felénk irányozhatta volna az olyannyira kívánt nemzetközi tőke figyelmét. Az új gazdasági hatalom azonban úgy véli, számunkra sokkal megfelelőbb, ha a nemzetközi tőkét a legnagyobb magyar bank, az OTP elidegenítésével hozzuk be. Vagy inkább engedjük be, mert Soros úr maga iparkodik meglepő sebességgel a magyar pénzpiacra. Egyes urak szerint - akik egyébiránt némi érdekelt­séggel is rendelkeznek - nincsen ebben a privatizációs szándék­ban semmi rendkívüli, ennek egyenesen így kell lennie. Különös fatalizmus, annyi szent! Nos, minduntalan tapasztaljuk, a kormány kormányoz. Ettől kormány, ez a dolga. De vajon nem tudná-e ezt úgy csinálni, hogy ne kelljen minduntalan fölkapkodnunk a fejünket, ugyan mit tesz már megint? Valóban azt teszi-e, amire a választók szerződtették? Hitünk szerint ugyanis arra igencsak kevesen szerződtették, hogy az ország érdekei ellen cselekedjék. A világkiállítás lemondása - hivatkozzanak bár az erőforrások hiányára - mégiscsak annak lát­szik. Akkor is, ha hatalmas igyekezettel próbálnak külföldi, min­denekelőtt osztrák visszaigazolást szerezni lépéseikhez. Fölöttébb gyenge érvelésnek tetszik... Fábián László AJV Vádol a vádlott Bettina Craxi volt olasz kormány­fő - akit egy bíróság pénteken nyolc és fél évi szabadságvesz­tésre ítélt kenőpénz elfogadása miatt - koncepciós per áldozatá­nak tüntette fel magát tunéziai rejtekhelyéről az olasz sajtóhoz szombaton este eljuttatott tele­fax-üzenetében. Az Olasz Szocia­lista Párt egykori vezetője súlyos törvénysértéssel vádolja a pert lefolytató igazságügyi szerveket. Craxi abszurdnak nevezte mind a vádpontokat, mind a pert és az ítéletet. Azt állítja, hogy „előre megrendezett" per áldozata, melynek célja egy politikai ítélet bármi áron való meghozatala volt. A bukott politikus, aki ellen csaknem húsz ügyben folyik vizsgálat, azzal vádolja Piero Ga­macchiót, a tárgyalást vezető bí­rót, hogy már jó előre meghozta a személye elleni ítéletet. Craxi­­nak állítólag közjegyzőnél letét­be helyezett bizon­rítékai van­nak arra, hogy a bíró még a tár­gyalást megelőzően nyilvános­ság előtt közölte az ítéletre vo­natkozó elképzelését. A nyolc­pontos „vádiratban" Craxi egye­bek közt azzal is vádolja a bíró­ságot, hogy megsértette a vád­lottak jogait, megbénította a vé­delem munkáját, szelektálva használta fel a rendelkezésre ál­ló bizonyítékokat, és elmulasz­totta magának a vádlottnak (Craxinak) a kihallgatását. Craxi aligha fog visszatérni Olaszor­szágba, hogy letöltse börtönbün­tetését. (MTI) tudósítás *■ Milosevics „igenje" után a boszniai szerbeken a sor Soha nem késő megbékülni újvidéki tudósítónktól. A boszniai szerbek kétszeri nemleges válasza után logikus volt, hogy a nemzetközi összekö­tő csoport külügyminiszteri értekezletén a szerbeket sújtó szankciók szigorítása mellett döntenek. Ekképpen a döntés nem érte várat­lanul az érintetteket Régóta nem volt azon­ban a reagálások között akkora eltérés, mint amilyen most tapasztalható a boszniai szer­­bek és a hivatalos Belgrád között. Ugyanis amíg az előbbiek továbbra sem fon­tolgatják komolyan a nemzetközi összekötő csoport béketervének elfogadását, Belgrád­­ban ráéreztek a helyzet komolyságára, és maga Szlobodan Milosevics tett közzé egy olyan nyilatkozatot, amelyben a korábbiak­nál sokkal határozottabban követeli a bosz­niai szerbektől a béketerv elfogadását. Az elektronikus média vasárnapi híradásait rendre a szerb elnök nyilatkozatának ismer­tetésével kezdte, amelyben Milosevics rész­letezi, hogy miért is nincs alternatívája a bé­ketervnek. Szerinte a hadban álló feleknek, miután beleegyeztek a nemzetközi erők köz­vetítésébe, el kell fogadniuk azok döntőbí­ráskodását is, így az általuk kidolgozott ren­dezési tervet. Még akkor is, ha ez a terv ko­rántsem ideális, és területi engedményeket követel a szerbektől. Milosevics szerint a rendezési terv elfoga­dása nem zárja ki a térképek módosításának lehetőségét, ez azonban csak akkor lesz reá­lis lehetőség, ha a bosznia szerbek igent mondanak a tervre, és folytatódik a békefo­lyamat, ellenkező esetben ugyanis akár ál­talános támadás is érheti a szerbséget. A szerbiai elnök úgy véli, nem lehet ráfogni a béketervre, hogy szerbellenes, amikor a szerbeknek adja Bosznia-Hercegovina terü­letének csaknem felét. Nyilatkozatában a belgrádi politikus azt is kidomborítja, Szerbia sokat tett azért, hogy a boszniai szerbek létrehozhassák államu­kat, de e cél érdekében senki sem követelhet további lemondásokat a szerbiai polgárok­tól. A szerbiai vezetők ezt már több ízben tudtára adták boszniai honfitársaiknak, és habár tisztában vannak azzal, hogy azoknak súlyos döntéseket kell hozniuk, az a meg­győződésük, hogy a béketerv elfogadása nem veszélyezteti a szerbek fennmaradását. Mi több, a szerbség egészének érdeke a ren­dezési terv elfogadása, hogy azután béké­ben rendezhesse mindennapi problémáit, és megpróbáljon reintegrálódni a nemzet­közi közösségbe. Hasonló értelemben nyi­latkozott Zoran Lilics jugoszláv és Momir Bu­­latovics montenegrói elnök. A minden eddiginél szigorúbb zárlattal való fenyegetőzés tehát egyértelmű meg­nyilatkozásra kényszerítette Milosevicsot, a balkáni válság egyik kulcsfiguráját, de igen­csak korai még megítélni, hogy üzenetének lesz-e foganatja. Talán mellékes kérdés, hogy későn jött-e, hiszen a békére soha sincs késő. Tény, hogy bizonyos feszültséget magában Szerbiában is ki fog váltani, de ah­hoz még Milosevics elég erős, hogy ezt elsi­mítsa. Ami viszont a leglényegesebb - és saj­nos a legbizonytalanabb is vajon hallgat-e rá Radovan Karadzsics, a boszniai szerbek ve­zére, illetve az ottani katonai parancsnokok. -n -s Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy nappal elhalasztotta a Haiti vál­ság megoldásáról szóló amerikai kezdeményezés vitáját és szava­zását. Az Egyesült Államok hadiflottája azonban folytatja gyakor­latait a Porto Rico-hoz tartozó Vieques sziget közelében. Az ame­rikaiak arra az esetre készülnek, ha állampolgáraikat kell kimen­teniük Haitiről FOTÓ: AP - DANIEL PORTNOY Bosnyák vad a nagyhatalmaknak „Távoli és bizonytalan” szigorítások A nemzetközi béketervet támo­gató Alija Izetbegovic bosnyák el­nök és Haris Silajdzic boszniai mi­niszterelnök azzal vádolta a nyu­gati hatalmakat és Oroszorszá­got, hogy nem foganatosítanak határozott büntetőintézkedést a rendezést elutasító boszniai szer­­bek ellen. Izetbegovic szarajevói sajtóértekezletén azt rótta fel az összekötő csoportnak, hogy megerősítette ugyan Bosznia te­rületi integritását, de nem helye­zett kilátásba katonai megtorlást, ha a szerbek figyelmen kívül hagyják az ENSZ szigorúbb bün­tetőintézkedéseit. Az elnök egyúttal utalt arra, hogy a szer­­bek elleni szankciók fokozásá­nak nem sok foganatja lenne, s különben is, a szigorítások még „távoliak és bizonytalanok", to­vábbá azokat még az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának is jóvá kell hagynia. Klaus Kinkel német külügymi­niszter Bonnban felszólította a boszniai szerbek vezetőit, hogy fogadják el az összekötő csoport által készített béketervet. - A szerbeknek tudatában kell lenni­ük annak, hogy milyen felelős­ség terheli őket, ha nem fogad­ják el a béketervet - olvasható a német külügyminisztérium va­sárnapi közleményében.­­ Az egyszerű emberek sorsáról van most szó, akik csak még többet szenvednek majd a törvényte­lenségtől és az embertelenségtől. A szombat esti genfi döntésről szólva Kinkel hangsúlyozta, hogy a fegyverembargó feloldá­sa a boszniai muzulmánok te­kintetében a legeslegvégső meg­oldás, amely több következ­­ménnyel is járhat, így például az­zal, hogy kivonják az ENSZ-erő­­ket a térségből. Folytatni kell a boszniai válság békés rendezé­sét, különben tovább sokasod­nak a katonai akciók, ami a szer­­beknek sem érdeke - mondta Kinkel.

Next