Uj Magyarság, 1938. január (5. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-01 / 1. szám
SZOMBAT, 1938 JANUAR 1 Táirai tüzek Irta: Dékány András Szent Miklós napján jött meg a tél és úgy lehet, a szent püspök hozta a nagy fehérséget hegygerinceken át, fellegeken keresztül, hópihékkel tömködve puttonyát. Mert úgy történt a dolog, hogy koraősztől kezdve csak az eső hullt a magasból, meg a szelek viháncoltak a völgyekben, nedves, korhadó leveleket ragadva tova... de az igazi tél egyre késett, nyilván tanyát ütött a lengyel síkságon, vagy az is lehet, hogy gyenge volt még és nem birt felkapaszkodni a rónaságok felől a Tátra meredek oldalán. Bizonyára így, mert emlékszel talán, amikor tavaly nálam jártál, szánkó hozott az állomástól november közepén és elbúcsúztál, hogy a havasi legelőkre méteres hótakaró borul és nem szedhetsz majd havasi gyopárt. November közepe volt akkor, az ám, valódi téli idő és tartott mindez áprilisig, amikor a fehérséggel együtt te is elmentél, egyetlen szál gyopárral a sapkád mellett, amelyet az utolsó napon szedtünk, — emléknek. Elmentél, azzal az ígérettel a szádon, hogy a tél jöttével ismét visszajösz... és lásd, késve jött el a tél, közeleg Jézus születésének napja és még mindig nem vagy itt! Ezért is írom ezt a levelet, nem panaszképpen, neheztelve, mert mi , hegyi emberek türelmesek vagyunk, várakozás a kenyerünk, az életünk és talán a jövőnk is. De várj, szó se arról, hogy panaszkodom. Az igazság az, hogy megjött a tél, Szelecki vette észre elsőnek, Szelecki Mihály favágó, akit te is ismersz. Miklós napjának előestéjén az irtáson dolgozott, rőzsefény mellett és akkor, egyik percről a másikra, bukkant fel a tél! Figyelj csak: Mihály rátámaszkodott a szekercére, pihenőt tartott érepen és belebámult a tűzbe. Majd oldalt valami neszezést hallott, apró léptek koppanását, fogacskák ütődését... és ahogy feltekintett, hát a rőzsetűz szélén egy mókus állt! Vöröses gúnyába öltözött mókus, lábacskáit összedörzsölgetve és a tűznek tartva. Fázott és alig melegedett keveset, felkapta fejét, figyelt, megfeszítette lábait, átpattant a tűzön és eltűnt Mihály szeme elől!... Szél támadt, megborzongtak a hegyek, a fák, a favágó és alig hogy eltűnt a mókus, — hullani kezdett a hó! így jött meg a tél. Reggel, amikor beállított hozzám Szelecki, elfogódva, titokzatos arccal. ..ehéz volt már a házunk tája. — Uram, — mondta remegő hangon, — találkoztam a hótól félő mókussal! Igazában, szemtől-szembe vele, ott a tűznél, amikor vágtam a fát... Mert akárhogyan is mosolyogtok, a ..hótól félő mókus” valóban létezik. Szelecki Mihály egyébként is szavahihető ember és mások is alátámasztják az igazát. Mikulás apó hozza a téli fehérséget s csizmája előtt ott rohan a mókus reszkető testtel, vacogó fogakkal ... Szóval így, fehérségben élünk a Tátra hegyei között, mint ti Magyarországon. Egy azonos színben, habfehér takaró alatt. Hogy honnan tudom mindezt, amikor még nem is kaptam tőled levelet? Na, hallod, Simonkára csak emlékszel és tudhatod azt is, hogy nem ismer határokat?! Az ősszel eltűnt, előzőleg megfoldozta vásott csizmáját, a szakadozott vadásztekét, amit még én adtam neki és eltűnt, köd előtte, köd utána, két hónapig nem is láttuk... Tegnap azután felüvöltöttek a kutyák, végig a falun, egészen az erdészházig. Valaki küzködött a hóban, olykor megállt, nézte az apró házikók füstölgő kéményeit, majd megint elindult, átkerült a befagyott patakon és jött a ház felé. Az ablakból láttam, hogy Simonka az, öreg csavargója a mi vidékünknek, rongyosabban, mint valaha. És ha emlékszel rá, talán nem nehéz visszaidézned, hogyan töltötte be Simonka hangja a szobám négy falát: — Itt vagyok végre, de én ugyan nem bánom ezt a havazást! Mert tudod, gazdám, ilyenkor nincsenek határok, mindent ellep a hó. A határkövek egyszínűek és akár azt gondolhatom, a régi világban élünk, lemegyünk a tótokkal az Alföldre, meg visszajövünk és senki se áll utunkban, ha Kunszentmártont akarjuk felkeresni, hogy bedrótozzuk ott a fazekakat... Innen tudom, hogy odaát is tél van. Ha kimegy az utcára és lábad alatt ropog a hó, talán felkuncog a lelked, ha eszedbe jut a tavalyi tél! Mondtad, fogjunk be a szánba, hajtsunk a havasba és nézzük meg, miként él a birkanyáj és a Hagara pásztorcsalád. — Ó, de szép lehet odafent, — hal,lom most is a hangod és érzem a kezed melegét, ahogy odasimultál mellém az ülésen, beburkolózva a takarókba jól. A szerszámokon új csengők szóltak, a rudas szinte polkázva vágtatott és az út, amerre jártunk, vízválasztókon fel-le, erdőkön át, tisztásokon keresztül, olyan volt, mintha nem is hóval, hanem muzsikával lett volna behintve. Majd magasabbra értünk, felhők közé értünk és a csengők hangját százszorosra verték vissza a láthatatlan sziklafalak. Amikor megálltunk, fújtattak a lovak, onnan jobbról, a felhők alól felmorajlott a víz, a jég alatt pihenő Poprád ... Amikor kitárult a havasi legelő, eltűntek a felhők és kibukkant a nap, ragyogó, téli-kék égboltozattal. Dél volt. Az eszténa, a karám bezárva. A házikó ajtajában Hagaráné, a kedvenced. Alit, nézett, majd berohant lelkendezve, hogy jövünk és a házikó megtelt fénnyel, nevetéssel, ragyogással. Ó, ahogy elképzelem mindezt, szinte álmodom! Ahogy ott ültél a kemence fényében. Rajtad a tűz csodálatos varázsa és előtted a parasztasszony, piros kendő a ak Újév Radványban Írta: Oláh György Már mikor karácsony másodnapján először léptünk be ide, a kastély előcsarnokába, ugyanez a hangulat csapott meg minket. Mintha nem is idegenbe jönnénk. Igen, ez a befüstölt címerre lángolva lobogó kandalló, a szomszéd terem csűrfalain sötétlő nagy bozontos medvebőrök, az ebédlőajtón át idearanyló francia empíre csillár, ezek az oroszlánkörmök, szvette padok, ezek az óezüst kandeláberek, valahogy mind Tolsztoj és Puskin téli kastélyait juttatják eszünkbe. Azt az eltűnt, elsülylyedt nagyúri világot, ahol a legvadabb orosz hófúvásban, a szteppék farkasüvöltő telén se halt ki soha az atyafiságos hangulat, a barátságos melegség és a főúri fény. Jobbra a nagyasztalon most karácsonyfa ég, de a gyertyák csak szentjánosbogarak a kandalló nyírfalángjaihoz képest. Újra meg újra belebámulunk a lángokba. Itt még a piszkavasat is firenzei ötvös készítette bronzzal vagy ezüsttel. Nézzük a tüzet és mint künn a parkot a hó, mint a belga ablaktáblák üvegét a jégvirág, egyre ugyanazok a benyomások és ábrándok lepik be a lelkünk ... Ezt a kastélyt egyik legnagyobb magyar mágnáscsalád fiai építtették. Százezreket és százezreket öltek bele a kiegyezéstől a háborúig. Csak a kilencszázas évek után, valami hét kandallót hozatott ide Károlyi László gróf Firenzéből. A márványportálokon és ajtókereteken egyenest Görögországból rendelt munkások dolgoztak. Tavasszal, ősszel új és új rakományok érkeztek Firenzéből, Carrarából, Velencéből és mikor tavaly a szállóvá alakítást megkezdték, a harminc éve elraktározott márványfaragások mellett egy teljes kapuívet leltek vörösmárványból, az esztergomi Bakács-kápolna márványfaragásaihoz hasonlót. Mátyás budai palotájának kapuit díszíthették ilyen gazdag renaissance-faragások. Legalább nyolcvan-száz különböző antik bútorremeket írtak össze az istállóknál meghúzódó öreg raktárban. Csak az olasz condottierik zsákmányában heverhettek egy-egy középkori olasz város bevétele után egymás hegyén-hátán olyan brokátok, amineket Károlyi László ide összehordott. Több mint százhúsz különböző színű és mintájú brokátot szedtek leltárba most az átalakításkor, hengeralakú fehér tokra tekert anyagokat, amelyek minden cél nélkül halmozódtak itt egymásra. Külön szonett-kötetet érdemelne ez a gyűjtemény a maga alvadtvérvörös, meggypiros, áprilisi kék, aranybarna bársonyaival, melyek hamva mint a baracké és amelyeken az ■ ezüst-arany írás közt a régi miseruhák , színes virághímei váltakoznak a legcsodálatosabb préselt vagy égetett mini fákkal. Nincs az a kobald, amely olyan izgató volna, mint ezeknek a középkori olasz kelméknek kékje és a Balaton vize ■ nem örvénylik haragosabb zöldben, mint egy-egy ilyen darab firenzei zöld, bársony mezeje. Marco Polo tevekaradványai és firenzei gályák jutnak eszünkbe, ha egy-egy darab keleti selymet is letekerünk tokjáról. Mennyi kekresettség és mégis milyen keresetlen■ ség, mennyi zsúfoltság, mégis milyen otthonosság! A régi umbriai ládák mögül megfeketült oltárképek kerülnek elő, mégsem érezzük magunkat múzeumban vagy lomtárban. Ez a zsúfolt bőség egy életforma gazdagsága, a renaissance-lélek fénye világít be itt minden sarkot. És ebben a környezetben lapozom most délutánonként a „Magyar Ház Barátainak” azt a legújabb képes kiadványát, amely éppen a magyar világ másik végére visz el minket: a Fertő-vidék falusi házai és parasztépítkezései közé. A balatoni népi építkezésről tavaly megjelent pompás gyűjtemény folytatása ez. Kiáltóbb ellentétet el sem lehet képzelni, mint ez a fényűző kastély és az a fehérre meszelt, egyszerű, naív világ. Boltíves, apró házikók állnak a képeken libasorban. Sarkuk az utolsó boltívvel együtt a rábamenti utcaképzés divatja szerint nyílt utcára szögellik. Fedett boltív alatt állhat meg a vendég, mielőtt a tornáckapun benyitna és a ház gazdája is kikémlelhet oldalt az országútra, anélkül, hogy a kapun kilépne. Meny-I 'nyi vendéglátó barátság, mennyi naív kedvesség van mindebben. És milyen más ezeknek a kis házaknak a belvilága is! A füstöskonyhák boltíve, a pitvarok tányérdíszítése, a nagy szeneskályhák szerkezete, a kasok rekeszei, az eresz szarufái, a kenyértartó polcok és mestergerendák mind, mind egészen más, ősibb, primitívebb életszemléletet lehelnek. A szakonyi és gyalokai üstökös házak nagy, borzas, busafeje éppen úgy a magyar világ egy másik pólusát mondják, mint a bősárkányi nyájas pitvarajtók és a szilsárkányi tornácok cifra rostélyai. Mégis ez a naív esetlenség és szemérmetes úriság, tán közelebb áll e brokáttal, márvánnyal borított világhoz, mint azok a városi középosztály otthonok, ahonnan mi most ide jöttünk. Ezek a fertőszéplaki gazdaházak a maguk keleti méltóságával és zárt egyszerűségével a másik végleten ugyanúgy egy századokon át kialakult életformát, egy régi hagyományokon felépült zárt osztályízlést, ugyanolyan családhoz, származáshoz, világnézethez kötött otthonépítő erőt hirdetnek, mint boldogult Károlyi László gróf otthona. A Radványi-kastély alkotója sem nézhetett több meghittséggel és büszkeséggel parkjára e hatalmas belga tükörablakok mögül, mint a rábamenti kisgazda a maga virágos kis udvarára. Akár a parasztházakról készült gyönyörű mélynyomású felvételeket vizsgálom, akár ezt a kastélyt, valahogy mindig a Zichy-illusztrációknak azokat a különös szárnyas démonait látom magam előtt, akik, mintha az arkangyalok és Luciferek lelke ütközne meg bennük egyszerre, mindig elhagyatottak és társtalanok és mindig az űrben, ég és föld között lebegnek. Mi a középosztály fiai, akik most idetolakodtunk, mint a tolvaj és zöld vadászkalapokban, lengyel bundákban, síruhákban úgy viselkedünk, mintha ez a kastély már a mienk volna, tulajdonképpen ugyanilyen társtalanul lebegünk ég és föld között az űrben, egyforma messzeség- Évről-évre halad a világ évről-évre többet nyújt az ORION-R A Dl OHBBfey 26 éve fennálló ■54 0%, 11% fr-H PPJI gBk IP&fc ■ éWa típusokról felvilágosításokkal Rdfg Ml ra B 1 AJa HfeSf “ life? «« y fy #1 sl szolnál és diitakinul bemutatja. U*P sbfsJf Bar ív HM» össaet HTta £m3 |# 9 árjegyzéket ingyen küld Részlet — Csere. Vilmos császár ut 60. Telefon: 1-134-97 Készséggel bemutatja és ajánl a az alanti JBHB› tjg'.lBa 1B? fFj, 'Of ó állapotban lévő használt készülékeket is e || ff jjp ng |j| j|j 6 P 25,— dr udv. hangszergyár ff H fi Tg K S M E H 7,, -» i» *».7__ U,HaloCi ti 63 ft£ K 81 If IS 1 » p