Uj Magyarság, 1938. július (5. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-01 / 145. szám
VÄNTEK, 1938 JULIUS 1 w manmic Szolnok, .június 30. Vitéz Rátz Jenő honvédelmi miniszter szerdán délután az abádszalóki választókerület négy községét, Fegyverneket, Tiszaburát, Tiszabőt és Tiszaroffot kereste fel Teleki Mihály gróf államtitkár, Roszner István báró, vitéz Tóth András, Csicsery- Bendy István, Urbán Gáspár báró, Brandt Vilmos és vitéz Szalay László országgyűlési képviselők, valamint Borbély György főispán kíséretében. Valamennyi községben nagy lelkesedéssel és örömmel fogadták a minisztert, aki beszédeiben kifejtette, hogy pártpolitikával nem foglalkozik. A hadsereg megerősítése és korszerű felszerelése nem egy párt programja és nem egy párt óhaja, hanem az egész országé. Életbevágóan fontos a hadsereg korszerűsítése és ennek a korszerűsítésnek a faluról kell kiindulnia. Éppen ezért a vidék lakosságát olyan helyzetbe kell hozni, hogy gyermekeit, a hadsereg és a magyar élet új generációját, megfelelően tudja táplálni. Vitéz Rátz Jenő honvédelmi miniszter vasárnap Abádszalókon mond programbeszédet. rr Vitéz Rátz Jenő: A hadsereg megerősítése az egész ország programja Antal István államtitkár: A zsidótörvény végrehajtása ellen indított roham meghiúsul a kormány szilárd politikai elhatározásán Battonya, június 30. Antal István államtitkár szerdán megjelent és nagyszabású beszédet mondott Vásárhelyi Sándornak, a battonyai választókerület országgyűlési képviselőjének beszámológyűlésén. Az államtitkár Ágh János miniszteri titkár kíséretében érkezett Battonyára, ahol a község határában diadalkapuval és lovasbandériummal fogadták. A gazdák nagy szekértáborral gyülekeztek össze és sok előkelőség jelent meg; ott voltak Kászonyi Richard dr., Csanád megye főispánja, Szilágyi-Stand Pál főszolgabíró, Bécsi Bertalan dr., vármegyei aljegyző, Szinyei-Merse Jenő,, a nemzeti egység pártjának országos alelnöke, Görgey István országgyűlési képviselő és még sokan mások. Az üdvözlések után az államtitkár Kászonyi Richard főispánnal és Vásárhelyi Sándorral, a kerület országgyűlési képviselőjével díszes négyesfogatba szállott és hatalmas kocsitábortól követve, a község főterére hajtatott. A beszámológyűlés a község főterén folyt le, többezer főnyi közönség részvételével. Elsőnek Szinyei-Merse Jenő, a nemzeti egység pártjának alelnöke szólalt fel. örömének adott kifejezést, hogy a kerület közönsége a mai súlyos időkben is józanságot tanúsít és nem ad hitelt olyan modernsütetű apostoloknak, akiknek tanai zavarosak és távol állnak minden józanságtól. A kormány pártja szükségesnek tartja a kritikát, de tiltakozik az olyan kritika ellen, amely nem áll másból, mint személyeskedésből, tekintélyrombolásból és a való tények letagadásából. Utána Vásárhelyi Sándor, a kerület országgyűlési képviselője mondott beszámolóbeszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy Darányi Kálmán és Imrédy Béla kormányzata egységes folytatása Gömbös Gyula politikájának. Az a jogegyenlőség, amely nem érvényesül a gazdasági életben, a legigazságtalanabb egyenlőtlenségre vezet Általános érdeklődés közepette szólalt fel ezután Antal István államtitkár és a következőket mondotta: — Péter Pál napja nem csupán a gazda számára jelenti a számvetés napját, hanem a magyar közélet, különösen az országvezetés felelősségét viselő kormányférfiak számára is. A parlament kapui az aratás megkezdésével egyidejűen zárulnak s a közvéleménynek ekkor módjában van seregszemlét tartani a magyar politika esztendős munkájának eredményei felett. Ez a közvélemény most igen kedvező és igen gazdag politikai leltár felett tarthat seregszemlét. Megállapíthatja, hogy nem volt a magyar parlamentarizmus történetében még egy olyan korszak, amely a nagyszabású, a jövőnek szóló, az ország közjogi, társadalmi és gazdasági struktúrájának átalakulására olyan döntő kihatással lévő törvényalkotások egész sorával gyarapította volna a nemzet erkölcsi, kulturális és anyagi birtokállományát. A magyar törvényhozás az elmúlt ősztől kezdve szinte éjt nappallá téve dolgozott, korszerűen átalakította a magyar állam alkotmányos berendezkedését, de ugyanakkor véghezvitte a társadalom gazdasági és sze Vándor tanár úr írta: Pákozdy Ferenc Kerek tíz éve már, hogy megismerkedtünk, éppen most tíz éve. Én akkoriban egy vidéki lapocskának voltam szerkesztője s ő a szerkesztőségbe állított be. Június elején történt, kora délután, tikkasztó, fülledt meleg volt és nem tudtam, nevessek-e, vagy megsajnáljam, amint szemügyre vettem. Sovány volt, mint egy keszeg és mégis úgy totyogott, mint egy vén, láncon vénült medve. Őszes, rőten fénylő, fekete körszakállt viselt és jószabású, kopottas ferencjóskát, mint a falusi rabbik és csakugyan, járása tétován is valamely papos méltóságot sejtetett, a szellem emberét. — Vándor Mihály vagyok, — mutatkozott be illedelmesen s ahogy a nagy nyugati országokban szokás, mindjárt a névjegyét is átnyújtotta, könnyed és természetes mozdulattal, amilyen csak társaságbeli embertől telik. — Vándor Mihály zenetanár, — olvastam önkénytelenül fennhangon az egyszerű, ízléses névjegyet, ő pedig, mint aki tudja, hogy dolgozó embernek drága az ideje, tömören és szabatosan mondta el a többit. — Támogatásukat kérném. Hallottam, hogy itt nincs zeneiskola, s úgy gondolom, hogy hasznomat vehetnék. Felelősséggel tanítok, nemcsak az egyes hangszerekre, hanem zeneszerzésre és hangszerelésre is. Nyugalmazott középiskolai zenetanár vagyok, van miből megélnem, nem is annyira pénzért tanítanék, siet inkább azért, hogy agyonüssem valahogy az időt ... Az ilyen embereknek rengeteg az ideje . . . Nincs senkim a világon . . . Mosolyogva mondta, majd szerényen tette hozzá: — Meglaktam az egész művelt Európát. Évekig vezettem Parisban filharmonikus zenekart. Szerzeményeimet sokszor ünnepelte a francia főváros... Most itt vagyok ... Ha kellek . . . Lódít, vagy pedig baj van az emeleten, villant fejembe a gyanú, de ő mintha megsejtette volna, már nyitotta is kifelé irattáskáját és egész halom bizonyítékot szedett elő. Elrongyollott, fakó újságlapokat, amelyek francia nyelven zengték Michel Vándor, a cigányképű Hongrois karmesteri dicsőségét, finom bőrkötésű kótákat, amelyeken egy dal, egy ábránd, egy szonáta felett ragyogott cirádás latin vagy gót betűkkel a nyugati szemnek oly idegen név és valamelyik 90-es évszám. Erre már elkezdtem vallatni az emberemet, érdekességet mondott is az anynyit, hogy nem egy, hanem három vadregényes tudósítás kitelt volna belőle, de arról, hogy miképp jutott idáig, egy kukkot se szólt, életének igazi történetét úgy elrejtette, ahogy csak magas lelkek tudják, így azután megrekedtünk egy cikknél, amely róla szólt és ostoba, de megható vadregény volt. A cikk ezért nem veszett kárba. Nekem ugyan adósom maradt a tanár úr egy tragédiával, ő maga azonban gazdagabb lett néhány tanítvánnyal és úgy ahogy én is megtaláltam a számításomat, mert attól fogva véletlenül sem tudtam megelőzni a tanár urat. Szinte rösteltem már a hálát és tartózkodó rokonérzést, amely egy-egy tettenért pillantásával lopakodott felém. Szerettem volna megfizetni érte s eleinte igyekeztem bizalmába férkőzni, hogy megoszszam vele a titkot, amely az Alföld legsivárabb porába hajtotta, mint ördögszekeret a szél. Oda-oda ültem asztalához és lépést tartottam vele a hosszúlépésekben olykor hajnalig is, de akárhogy csűrtem-csavartam a szót, sohase tudtam ponyvát dobni a lelkére. Ha példálóztam az emberi Söre sötét mélységeiről, angyali ártatlansággal kezdett bókolni, hogy milyen jó színben vagyok ,s olyan csillogó szemmel, olyan boldogan hajtogatta, hogy: — Szerkesztő úr még fiatal, erős, egészséges, szerkesztő úrnak áll a világ . . . — mintha még neki állt volna a világ, vagy a fia lettem volna. Három év alatt mindössze annyit tudtam meg róla, hogy gyereke nem volt, csak felesége, de már az is régen meghalt. Pitymallatkor mondta, kiskocsmában, a tizenkettedik hosszúlépés után. Arcán vöröslila dicsőséggel haldoklott az éjszaka, pipájából úgy dőlt a füst, mint a meglóbált tömjéntartóból. És ő mosolygott, erősen és békén, mint aki tort ül. — Azért csak megvagyok. Adnak dohányt a trafikban, adnak bort a kocsmában. Amíg füstöl a pipám és megtelik ez a poharacska, nem vagyok egészen egyedül. Megértettem, hogy az ő magányát ember csak kietlenebbé teheti, s többé nem háborgattam. Messziről, félfüllel hallottam nemsokára, hogy elmaradoznak a tanítványai, mert hajszálpontosan jár; ugyan az órákra remekül is tanít, de egyre piszkosabb és puszta leheletétől berúghat holmi nyivásznább ember. Lassacskán csak egy tanítványa maradt, a város második bandája, Gusztiék. Nappal tanította, éjjel hallgatta a bandát, de ha kedve kerekedett, a vonót is kivette, no, nem a Guszti, hanem csak a potrohos brugós kezéből. Mintha kicserélték volna olyankor a bandát. A tanár urat persze akkor már bolond gyanánt emlegette a város, egyedül Guszti bizonygatta hévvel és csökönyösen : — Na ... na ... naagy ze. ...ze ... zenész, é ... é ... én mondom, hogy nagy zenész a tanár úr ... Ő volt végül a tanár úr egyetlen őszinte tisztelője, de ő csak cigány volt, még hozzá hibás beszédű. Hogyan segíthetett volna szegény tanár úron, aki akkor már többet halt árokban, mint vetett ágyban. Én azután elkerültem a városból s a tanár urat azonmód elfelejtettem. Nagy idő telt bele, amíg újra felkerestem ifjúságom keserédes hazáját, ahol a tanár úr társaságában, de másokéban is annyiszor virrasztottam át bor mellett a hosszú és hallgatag magyar éjszakát. Első éjjel ott folytattuk, ahol abbahagytuk, bor mellett, a régi cimborákkal. Hajnalig vártuk, hátha bevetődnék mégegyszer a legkedvesebb régi pajtás, akivel együtt mentünk világgá, az ifjúság, de hiába vártuk. Szedelődzködtünk hát, fanyar szájjal és józanabbul, mint ahogy kezdtük. Kelet felől deverjes pirkadat s az ég tetejéről fonynyadt, csúfondáros holdvilág szállingózott a szunnyadó csöndes utcára. S akkor az utca végén mély, borús dörmöc Egyesek a paragrafusok akarják meghiúsítani Ezekre a végrehajtási rendeletben foglalt körültekintő és kimerítő rendelkezésekre egyéb okok mellett azért is szükség volt, mert komoly ok merült fel annak feltételezésére, hogy az érdekeltek egy részéről a legváltozatosabb igyekezetek történnek a törvény végrehajtása során a paragrafusok közötti ügyes bújócskajáték révén a gyakorlatban meghiúsítani a törvény által szem előtt tartott közérdekű célok elérését. Rettentő csalódás lett volna ■3iz ország keresztény közvéleménye számára, ha azt kellett volna tapasztalnia, hogy ez a korszakalkotó törvény, amelynek meghozatala olyan nagy mértékben járult hozzá a lelkek nyugalmának megteremtéséhez, a valóságban miként válik semmivé. közötti bújócskajátékkál a törvény célkitűzéseit (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) Ez a csalódás az ország mai viszonyai közepette károsan befolyásolta volna a társadalmi konszolidáció örvendetesen megindult folyamatát s így ettől minden felelőssége tudatában élő közéleti férfiúnak óvnia kellett az országot. — Én az ország keleti határszéléről azt a tanácsot tudom adni mindazoknak, akiknek a törvény végrehajtása tekintetében valami tennivalójuk is lesz, hogy teljes készséggel és lojalitással járjanak a kormány kezére a törvény intencióinak maradéktalan érvényesítésében, mert ezzel cselekszenek a leghelyesebben nemcsak az ország, hanem saját érdekeik szempontjából is. (Percekig tartó éljenzés és taps.) A jövő feladatai Az államtitkár ezután részletesen ismer-tette a törvényhozás és a kormány munkásságát, majd hangsúlyozta, hogy a parlament nyári szünete csak a törvényhozás számára jelenti a jól megérdemelt nyugalmat, a kormány tagjai számára a nyár o ciális újjászervezésének munkáját is. Ezzel a munkával azt akarta elérni, hogy a maroknyi magyar nemzet itt, az európai politika viharsarkában, fel legyen szerelve az erkölcsi és fizikai elenálló erőnek azzal a maximumával, amely nélkül nem volna képes a történelem várható alakulásának megpróbáltatásaival szembenézni. Az elmúlt parlamenti ciklus közjogi alkotásainak betetőzése a gazdasági és társadalmi rend hatályosabb biztosításáról szóló törvény. (Az államtitkárnak ezeknél a szavainál az egybegyűlt közönség percekig tartó lelkes éljenzéssel és tapssal fejezte ki helyeslését.) Gazdasági és szociálpolitikai alkotásaink koronája a beruházási törvény volt. (Helyeslés és taps.) Az előbbivel azt akartuk elérni, hogy a jogegyenlőség klasszikus gondolata a formális jog elefántcsonttornyából kiszabadulva érvényesüljön a gazdasági és társadalmi élet valóságában is. Az a jogegyenlőség ugyanis, amely csak a törvénykönyvben él, de a gazdasági és társadalmi élet terén megvalósulni nem tud, voltaképpen a legigazságtalanabb egyenlőtlenségre, a gazdasági és a szociális jogok diszparitására vezet. (Hosszantartó helyeslés és taps.) Ez ellen a korszakalkotó törvény ellen, amely úgyszólván a magyar közvélemény egyöntetű akaratából került bele a magyar törvénytárba, most a végrehajtás során indult meg a túlsó politikai tábor és az érdekeltek második nagy rohama. Ez a roham azonban épp úgy meghiúsul majd a kormány elvi álláspontjának jogi megtámadhatatlanságán és szilárd politikai elhatározásán, mint ahogyan meghiúsult az első nagy parlamenti offenzíva. Nem igaz az, hogy a végrehajtás során a kormány túllépte a törvény kereteit. Akik ezt állítják, azok nem olvasták el a törvény első paragrafusát, amelyből világosan kitűnik, hogy a törvény intézkedései az érintett tárgykörben csak alapelveket tartalmaz-1 Wo&AcmAOa, fúAivndjuJUuyttiL, ttrtcundrtcL. „ tueefeesndrte.: foomeki A MAGYAR ÚRI HÖLGYEK VIRÁGMINTA’S NYÁRI RUHÁJA. ára:61-tól 12 B-iG. EGYEDŰLRÚSÍTÓJÁnak, amelyeknek keretében a kormánynak jogában állott a végrehajtási rendeletben a részletek tekintetében meghozni mind*azokat a rendelkezéseket, amelyeket a valóságban meg is hozott.