Uj Magyarság, 1939. február (6. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-01 / 26. szám

SZERDA, 1939 FEBRUÁR 1 BKIJAcsORSÁG Imrédy Béla vasárnap Székesfehérváron mond beszédet Székesfehérvár, január 31. Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök vasár­­na­p délelőtt tíz órakor Hóman Bálint nyu­galmazott miniszter társaságában Székes­­fehérvárra érkezik. A miniszterelnök fél­tizenegy órakor a városháza dísztermében tartandó közgyűlésen ünnepélyes keretek között veszi át a város díszpolgári okleve­lét. A díszközgyűlés után tizenegy órakor a Magyar Élet Mozgalom az Alba-mozgó­­színházban tartja zászlóbontó nagygyűlé­sét, amelyben a miniszterelnök mond be­szédet. Déli egy órakor a Magyar Király­szállóban társasebéd lesz s ezen felszólal Hóman Bálint nyugalmazott miniszter, a város országgyűlési képviselője is. Rajniss Ferenc nagyszabású beszédben mutatott rá a zsidókérdés gyökeres megoldásá­nak nemzeti, társadalmi és gazdasági szükségességére A liberalizmus és a zsidóság képviselői a bizottsági vita során derűs és mulattató felszólalásokban állították szembe a zsidóság képességeit a magyarságéval A képviselőház egyesített bizottságai ked­den délelőtt Péchy László öneklésével foly­tatták a zsidók gazdasági és közéleti tér­­foglalásának korlátozásáról szó­ó javaslat ál­talános vitáját. A kormány részéről Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter és Antal István államtitkár vett részt az ülésen. Knobh Sándor, az első felszólaló szerint a második zsidó javaslat az ország gazdasági ér­deke szempontjából elhibázott. A kormány­zatot nem lehet felmenteni a politikai fele­lősség alól a­ közhangulatot illetőleg. Évek óta belső f­észü­lség légkörében élünk, aminek oka, hogy a nemzeti jövedelem éréke nem kielégítő, a nemzeti jövedelem eloszlásában bizonyos rétegek részesedésénél nagy arány­­talanságok vannak és a szociális juttatások értékénél is hasonló aránytalanságok tapasz­talhatók. Az ország gazdasági erejének gya­rapítására van szükség, a javaslat azonban az ellenkező irányban halad. Az iparban a ja­vaslatban előírt idő alatt 16—18.000 embert kell leváltani, ezek leváltása azonban nem­­ történik meg, mert nincs annyi ember és s táncs annyi alalmas ember. Számítani kell­­ azzal is, hogy a javaslat által érintettek ki­kapcsolódnak a fogyasztásból, ami súlyos kö­vetkezményeket idéz elő majd. Boám Artur természetesnek tartja, hogy Knoch Sándor a javaslat ellen beszél, mert ő a liberális világ egyik exponense. Elfogadja a javaslatot, még akkor is elfogadná, ha csak egy hajszállal menne tovább az első tör­vénynél, mert minden lépés újabb honfogla­lást és tér­hódítást jelent ezen a téren. Ter­mészetes, hogy a liberális front minden esz­közt felsorakoztat a javaslat mérséklésére, kéri azonban a miniszterelnököt, ne engedjen a javaslatból. Egyedül az ország tömegeinek érdekét kell szem előtt tartani, a tömegek pedig cselekvést várnak. Helyezkedjék el a zsidóság is szolgai munkában, a mezőgazda­ságban ne csak dolgoztassanak, hanem dol­gozzanak is. Kifogásolja, hogy zsidó orvos keresztényt gyógyíthasson, hogy zsidó ügy­védnek keresztény védence legyen. Csak akkor tudja elképzelni a zsidóság jövő elhe­lyezkedését, ha ezen a vonalon is rendet tu­dunk teremteni. Gratz Gusztáv szerint káros lenne a nemzet szellemi életéből gyökeresen kiirtani azt, amit „zsidó szellemiségnek” neveznek Gratz Gusztáv nem ért egyet a javaslattal, amely szakít a politikai múlt legszebb hagyo­mányaival és gazdasági és politkai jövőnk szempontjából súlyos következményekkel jár. Százezrekre rúg azoknak a zsidóknak a száma, akiket teljesen asszimiláltaknak tekin­tenek. Szellemi téren azt, amit zsidó szellemi­ségnek szoktak nevezni, bizonyos szkepticiz­mus jellemzi, aminek lehetnek jó oldalai is. Nem rajong a magát puszta negatívumokban kiélő, szkeptikus felfogásért, mégis károsnak tartaná, ha a kétkedést a szellemi életből ki akarnák o­r­tani, mert a kétkedés az igazságok felismerésének erőszabálya. Nem tartja tehát, hogy az, amit zsidó szellemiségnek szoktak nevezni, — nem egészen helyesen, mert ez inkább korszellem, amit a zsidóság egy része magáévá tett,­­ a nemzet szellemi életéből gyökeresen kiirtandó volna. Azt mondják,­­ hogy a zsidó szellemiség különösen a sajtó­­ terén jelentkezik. Be kellett látnia, hogy ami­­ hibát valamikor maga is a zsidó újságírók­ terhére rótt, azt általában a modern újság­írás, annak bizonyos fajtája terhére kellett volna írnia. Gazdasági szempontból csak az tarthatja helytelennek vagy érdektelennek a zsidóság tevékenységét, aki nem ismeri gazdasági életünk fejlődését. A zsidóságot jellemző gaz­dasági konstruktív tehetség a nemzet fejlő­dése szempontjából felbecsülhetetlen értéknek bizonyult. Ha most arra az álláspontra he­lyezkednénk, hogy a mór megtette köteles­ségét, a mór mehet, különös hálátlanság lenne. A magyar­ság még nem is é­te el a gazdasági képzettségnek azt a fokát, hogy az iparban, kereskedelemben és a pénzvilág­ban a zsidó elemet helyettesíteni tudja. Ki kellene mondani, hogy mindenki, akinek apja már 1880 előtt magyar állampolgárságot ka­pott, s üzleti tevékenysége után itt adót fizetett, teljes jogú állampolgár. Ha mégis keresztülerőszakolják a törvényt, legalább harminc évet adjanak a végrehajtásra. Rajniss Ferenc: A félmegoldás örök gyűj­tóanyagot hagy és ugyanannyiba kerül, mint a gyökeres elintézés Rajniss Ferenc szólalt fel ezután. Knobh Sándor képviselő úr, — kezdte beszédét, —­ mint katolikus, Gratz Gusztáv kép­viselő úr, mint keresztény tagadta meg az előttünk fekvő javaslat elfogadását. Kijelentem, hogy azokat, akik elfogadják a javaslatot, legalább olyan jó katoliku­soknak és keresztényeknek tartom, mint a javaslat ellenzőit. A nemzeteknek az életért való egymás közötti viaskodásában hálátlanságról beszélni nem lehet, — foly­tatta. — Bethlen István gróf személyte­­lenitett alapon, a praktikus politikus szempontjából szólott hozzá a zsidókér­déshez és minden további felszólalás a másik oldalon csak az ő beszédének kü­lönböző variációja volt. Az ellentét Bethlen szempontjával nem a jó és a jobb magyarság kérdése. Végtelenül szégyen­lem magam, amikor képviselők nagy gyer­­mekek módjára arról vitatkoznak egymás között, hogy ki a jobb magyar. Bethlen nem foglalt állást egy zsidótörvény ellen, sőt megoldásnak most az első zsidótör­vény arányszámának megtartását aján­lotta, ami valószínűleg nem azt jelenti ugyan, hogy a harmadik zsidótörvény javaslatának beterjesztésénél fogadja el majd a második, előttünk fekvő törvény­­javaslatot, de feltétlenül következik mai állapotunkból az, hogy a nemzetközi zsidó Magyarország ellen úgy az első, mint a második törvényjavaslat alapján feltétlenül hajszát indít, mert hiszen a zsidóságot elsősorban a status quo meg­bontása izgatja. Ezután felolvassa a Manchester Guardian utolsó számából azt a cikket, amelyben a zsidóságot Angliában és Amerikában Magyarország ellen izgatják, azon a címen, hogy keres­kedelmi kivitelünkön át el lehet még érni, ha jól megszervezik az ellenállást, a zsidó­­törvény enyhítését. A zsidókérdésben an­nak a politikai álláspontnak az alapján, amelyet Bethlen István, mint irányt jelölt meg, csak két út van. Vagy semmit sem csinálunk, vagy valóban mélyreható, tény­ Fotokópia-okmányfénykép: Rád. Teréz-körút hét. Telefon: 114—349 és 116—455. y­ leges változtatásokkal támadjuk meg egyszerre és egyidőben azt az állapotot, amelyben ma élünk, amelyet helytelennek, végzetesnek és következményeiben nem­­zetpusztítónak tartunk. Mindkét állapot logikus, csak az a harmadik nem, amely a tényleges végrehajtást veszélyeztető, bonyolult kompromisszumokkal örök gyújtó anyagot hagy az országban, utat és széles kaput nyit a korrupciónak, a törvény végre nem hajtásának. A gyakor­lati politika, felfogása szerint, azt dik­tálja, hogy radikálisan és világos megol­dással menjünk előre. Nem szabad csik­landozni a zsidókat, mert az ugyanannyiba kerül, mintha megszorítják őket. Az ország nyugalma az Imrédy-kormány érdeme és a tárgyalás alatt álló javaslatok eredménye őszintén megmondja, hogy a zsidókér­dés megoldása során­­­ elsősorban az anti­szociális kapitalista fronton, az elavult gazdasági törvények sorozatában terem­tett volna rendet, mélyreható szervezési, termelési és jövedelemelosztási intézkedé­sekkel, s a megmaradó részt kodifikálta volna egy zsidótörveímnyel. A régi kapita­lizmus egyszerű megreformálására a par­lamentarizmus intézménye azonban, sa­j­­nos, nem alkalmas. A parlament a jó Isten leglassúbb szárazmalma, amely 1867 és 1938 között elfelejtette megőrölni a pro­­blémákat és éppen ezért vagyunk ma sú­lyos helyzetben, mert az ittfelejtett mun­kát egyszerre és egyidőben kell elvégezni. Lehet, hogy válság követi a javaslatot, ha törvényerőre emelkedik, ennek előre való hangsúlyozása azonban nem a nemzet érdekében való. Bethlen István felsorolta, hogy mi minden gazdasági baj szakad a nya­kunkba, ha megcsináljuk a zsidótörvényt. Ezzel szemben folytatta­m, én azt kér­dem, mi történik, ha a zsidókérdést nem rendezzük, mert hiszem, csak így teljes a kép, csak így beszélhetünk gyakorlati politikáról. Az ország ma csöndes, ez kétségtelenül az Imrédy-kormány érdeme, de ne tévesz­szen meg bennünket ez a csönd, gondoljunk a négy hónappal ezelőtti időre. Az arány­­lagos nyugalmat a beterjesztett törvény­­javaslatok okozták. A pillanatnyi helyzet az, hogy a tömegek nyugodtabbak és a po­litikusok idegesebbek, mint azelőtt, de ez az egészségesebb állapot. A magyar töme­gekkel azonban mégis csak jobban kell szá­molni, mint a newyorki főrabbival, akinek egy szemöldökm­­r­ésére a levelek ezrei lepik el Magyarországot. De ha egy belső törés, egy lelki szakadás történik itt bent az or­szágban a magyar népben a törvényjavas­latokban való csalódás miatt, akkor raj­tunk a világ összes főrabbijai s a Gold­­berger-selymet vásárló külföldi zsidók sem tudnak segíteni. Hiába nyerünk mi devizát, ha elveszítjük az uralmat a magyar lelkek felett. Egy furcsa, úri materializmus kezd érvényesülni Magyarországon, amely ki­számítja, hogy egy intézkedés 26 pengő 33 fillérbe kerül, tehát nem lehet megcsinálni. Nem érdemli meg az életet az olyan nem­zet, amelyik csak pénzben és devizában gondolkozik. A sok, itt elhangzott jóslással szemben én megjósolom jóelőre, hogy ha nálunk gazdasági összeomlás lesz, azért is Ahasvérus fiai bűnhődnek majd, joggal vagy jogtalanul, de keményebben, mint ahogy ez a törvény sújtaná őket. A németek jövőbeli beavatkozásáról szónokolnak, mikor a nemzetközi zsidóság eddig is brutálisan beavatkozott belső ügyeinkbe Mindig megírtam — folytatta —, hogy Magyarországon a zsidókérdés kvantitatív kérdés, és hogy mindent el kell követni ennek a kérdésnek civilizált megoldása érdekében. Csodálkozom azon a könnyed­ségen, ahogy Bethlen István gróf a ma­gyar és a zsidó vér keveredéséről beszélt és az asszimilációt ajánlotta, mert hiszen statisztikai tény, hogy a keresztény házas­ságok ötször olyan termékenyek, mint a vegyes zsidó házasságok, ami nyilván­valóan bizonyítja, hogy ezen keveredés el­len a természet tiltakozik. Végtelenül cso­dálkozom azon, hogy állandóan Német­ország jövendőbeli, feltételezett beleavat­­kozásáról szónokolnak, a magyar ügyekbe. Én nem tudom, hogy mi lesz a jövőben, de állítom, hogy a magyar zsidóság a leg­súlyosabban és a legbrutálisabban, már régen beleavatkozott a magyar törvény­­hozásba és a szuverén magyar jogokba. A nemzetközi zsidóság 1926-ban a népszö­vetség előtt kizsarolta az ígéretet a ma­gyar kormánytól, hogy a numerus clausus kérdésében új törvényjavaslatot és tör­vényt készít, s annak szövegét a magyar kormány kénytelen volt- idegen állampol­gár-zsidóknak előre bemutatni, azután szavazta meg a Ház a numerus clausus enyhítésére vonatkozó törvényt, szuverén törvényhozói hatalmának valóban illuzó­rikus birtokában. Igaza van Disraelinek, aki azt írta, hogy a világot egészen más személyek kormányozzák, sem mint képze­lik maguknak azok, akik nem látják, mi történt a színfalak mögött. Lehetetlenség a most folyó küzdelmet úgy beállí­tni, hogy a zsidótörvényjavaslat támadói között vannak az összes okos, intelligens, bölcs, tudós emberek, a másik oldalon pedig az egyéni érdekek és az ide­gen eszmék demagóg hajszolói. Ez a be­állítás méltánytalan és nem igaz. A sze­mélyi garnitúrákat el lehet koptatni a poli­tikában, de a problémák megoldatlanul to­vábbra is megmaradnak s ennek a mód­szernek következtében csak a módszer durvul el jóvátehetetlenül. A trianoni kor­szak magyar parlamentje nem sok joggal szólalhat meg a reformok ellen, mert hiszen tizenöt esztendőn át mindig az tör­tént, hogy a nagy kérdéseket egyszerűen áttolták a boldogtalan jövendőbe. Nem haragudhatnak reánk azok a honatyák, azok a képviselőtársaink, akik a zsidó nagytőkével a részvénytársasági igazgató­sági tagságokon át intim viszonyban van­nak, azért, ha a javaslat elleni támadásai­kat nem tekinthetjük teljesen érdektelen­nek. Az érdekharc kiküszöbölhet­etlen a politikából, de nem sértődhetik meg senki sem, ha az érdek­szálakra a politikai ellen­felek jogosan rámutatnak. Junkfimot kell teremteni a gazdag és szegény zsidók kivándorlásának megszervezésében A törvényjavaslat kizárni kívánja a zsi­dókat a munkásmozgalmak és egyesülések vezetéséből. Ezer és egy oka van erre az intézkedésre a magyarságnak s ezeknek az okoknak a felsorolása ma már szükségtelen. A munkásegyesülések zsidótlanítása nem jelentheti azonban a munkásság érdekvé­delmi szervezeteinek lebontását, sőt ellen­kezőleg, a kormányzatnak az a kötelessége, hogy az intézkedések életbe léptetésével egyidejűleg véglegesen kiépíteni engedje a magyar nemzeti munkásvédelem autonóm frontját. Ezután arról beszélt Rajniss Ferenc, hogy junku­mot kell teremteni a gazdag és szegény zsidók kivándorlása között. Ez az egyetlen lehetőség. A törvényerőre emel­kedő zsidójavaslatot nem lehet a rendelke­zésre álló miniszteriális és közigazgatási szervekkel, a régi célokra beállított gépe­zettel végrehajtani. Ennek a kérdésnek megoldása egy hatalmas, nagy, szinetikus munkafolyamat. Szervesen összefüggő kér­déseket csak kormánybiztosságok, megfe­lelő külön szervek kiépítésével lehet ren­dezni. Pillanatig sem szabad elfelejteni, hogy a honvédelmi örvény, a zsidótörvény, a mezőgazdasági reformokra vonatkozó földbirtok-reformtörvény, sőt a még le nem bonyolított egymilliárdos beruházási tör­vény is egy egész, egy szervezett tervgaz­dálkodási és pénzügyi feladatkomplexus, amelynek helyes vagy helytelen megoldásá­tól függ tulajdonképpen a nemzetre áldá­sos hatása ezeknek a törvényeknek. A magyar kultúrpolitika is tökéletesen új feladatok elé kerül a zsidótörvény meg­alkotása után. Mi csak adminisztratív kul­túrpolitikánk van s most munkába kell állítsuk a teremtő kultúrpolitikát, hogy az önmagáért való tudomány hamis jelszava helyett megteremtsük azt az értelmes em­beranyagot, amely a honvédelmi törvény, a zsidó­örvény s a földreformtörvény vég­rehajtásához feltétlenül pótlásnak szüksé­ges. A szellemes bírálat önmagában ma már semmit sem ér. Mindenkinek köteles­sége világos és végleges formában meg­mondani, hogy meddig hajlandó elmenni a zsidókérdés és a birtokpolitikai kérdések rendezésében. Mélységes ösztönök, világ­nézeti szempontok bontanak bennünk©­ ma Magyarországon két táborra és emelnek egyben az összes pártkeretek fölé. Két tábor tusakodik egymáss­a nem csupán a parlamentben, hanem az egész országban. A lelki eltolódásra, amely nálunk bekövet­kezett, az egész törvényhozó testületnek tekintettel kell lennie. Lelkiismeretünk csak az egész nép lelkiismerete lehet, ebben pedig a ha­tal­masabb és nagyobb részt azok az új eszmék, gondolatok és irányzatok, teszik, amelyek gyökeresen és alapjáig meg akarják reformálni a magyar életet.

Next