Uj Magyarság, 1941. július (8. évfolyam, 147-173. szám)

1941-07-01 / 147. szám

KEDD, 1941 JULIUS 1 "mcam&ß A bialistoki medencében harapófogóba került két szovjet hadsereg A Bialistok­tól ítéletre elterülő térségen az előrehaladó hadműveletek során két szovjet hadsereg most már minden oldal­ról körül van zárva. Bár ezek a hadsere­gek több napja tartó elkeseredett áttörési kísérletet próbáltak meg, a német had­sereg gyűrűje körülöttük óráról-órára szűkebb lesz. Pár napon belül vagy meg­adják magukat, vagy megsemmisülnek. Ezzel megpecsételődött annak a sok szovjet hadosztálynak a sorsa, amelynek az volt a rendeltetése, hogy Németország A szovjet elleni bevezető hadműveletek a június 22 és 27 közötti rövid idő alatt óriási eredményekre vezettek, bár lehetet­len most még a zsákmányt megközelítően is felbecsülni. Az ellenség véres veszteségein kívül már most az első napokban több mint 40.000 fogoly került kezünk közé. Eddig több mint 600 zsákmányolt löveget szá­moltak össze. Részben megsemmisítettünk, részben zsákmányul ejtettünk 2233 páncé­los harckocsit, köztük 46 darab 52 tonna súlyú legnehezebb páncélkocsit. Ehhez ha­talmas mennyiségű páncéltörő és légel­­hárító löveg, valamint géppuska, puska, gépkocsi stb. jön még. Ezek a számok óráról-órára emelkednek. A zsákmány mennyisége hatalmas mér­tékben szaporodni fog a most bekerített orosz hadseregek kapitulációja, vagy meg­semmisülése után. A német légihaderő a szovjet légierőkre ennek a háborúnak eddigi legmegsemmisí­­tőbb csapását mérte. Vadász és harci re­pülőgépek és a légvédelem a levegőben és a földön hat nap alatt 4107 szovjet repülő­gépet semmisítettek meg. Ezzel szemben saját veszteségeink szűk határok között mozognak. Ezalatt az idő alatt légihad­erőnk ugyanis 150 repülőgépet vesztett. A német repülő és a német anyag fölénye toronymagasságú. Azoknak a repülőgépeknek, páncélos harckocsiknak és egyéb anyagoknak a hatalmas száma, amelyeknek megsemmisí­tése vagy zsákmányolása a német véderő példás együttműködésének köszönhető, egyben hatásos és meglepő képet ad a birodalom határai mentén, keleten feltor­­nyosu­lt veszély nagyságáról. Valószínű, hogy éppen az utolsó órában sikerült meg­óvni a középeurópai teret olyan veszély­től, amelynek következményei beláthatat­­lanok lettek volna. A német nép bátor katonáinak valóban a legmélyebb köszö­nettel tartozik. A 4107 szovjet repülőgépnek június 22 és 27 közti megsemmisítéséről az alábbi részleteket közük jól értesült helyről a német távirati irodával: Régóta ismeretes, hogy a szovjet kor­mány hadseregének németországi betörő­ellen centrális előretörést hajtson végre. Itt a földön folyó harcokat a hadsereg gyalogos hadosztályai és a védőosztagos fegyvernem kötelékei vívják. A légihaderő romboló támadásokkal pó­tolhatatlan segítséget nyújt ezeknek a csapatoknak. Páncélos kötelékeink és gépesített had­osztályaink a bialistoki medence két olda­lán előrenyomulva, elérték a Minszk kö­rüli térséget. Újabb nagy siker bontako­zik ki, sőt erős és válogatott harci és vadász­repülő kötelékekkel akarta előkészíteni és támogatni. Ezért már az év elejétől kezdve a legnagyobb sietséggel építették ki a ha­tár közelében levő repülőtereket és egyút­tal erősen meg is szállták azokat. A szé­les területen lépcsőzetesen elhelyezett re­pülőtámaszpontokon lévő gépek száma hétről-hétre emelkedett, úgyhogy végül Bialistok és Lemberg, valamint a balti államok vidékén többezer szovjet harci és vadászgép állt készenlétben Németország megrohanására. Minthogy a szovjet­ hadvezetőségnek a kedvezőtlen terep miatt a határ közvetlen közelében csak mintegy 150—200 repülő­tér állt rendelkezésre, a szovjet­ repülő­ezredek támadási tervének előkészítésére igen erősen ki kellett használni a rendel­kezésre álló repülőtereket, így a német harci rajok és felderítő kö­telékek már az első hadműveletek kereté­ben sok olyan repülőteret figyelhettek meg, amelyeknek mindegyikén több mint száz szovjet­ repülőgép tartózkodott. Harci gépeink és zuhanóbombázó kötelékeink ezekre a sűrű, tömött sorokra vetették magukat. A romboló kötelékek és vadá­szok alacsony repülésben fegyvereikkel betetőzték a pusztítás művét, miután sok harcban és valamennyi arcvonalszakaszon, legyűrték az ellenséges elhárítást. Légi fegyvernemünk így már az első na­pon szétzúzta a szovjet­ hadvezetőség min­den támadási lehetőségét, úgyhogy végül is kénytelen volt a határ közelében levő valamennyi repülőteret kiüríteni, mert az ottlévő repülőgépen és berendezések telje­sen elpusztultak s a németek a légvédelmi tüzérséget is megkaitották. De a távolabb fekvő repülőtereken sem volt kisebb légi­­fegyvernemünk pusztítása. Vadászainknak és rombolóinknak sikerült a szovjet harci és vadászgépeket, amelyek visszavonulás­sal igyekeztek a német támadások alól ki­vonni magukat, egyre fokozódó számban felfedezni és megsemmisíteni. Ha az utóbbi napokban csökkent a lelőtt gépek száma, ez csak annak bizony­­tkal, hogy a szovjet­­hadvezetőség a merész német rajtaütés folytán elvesztette harcbavethető légi köte­lékeinek nagy, talán nagyobb részét. környékén légiharcban 4 vörös gépet lőt­tek le, 73 gépet pedig a földön elpusztí­tottak, illetve részben megrongáltak. Lem­berg körül légiharcban 31 gépet lőttek le, a földön 14-et pusztítottak el. A vissza­­özönlő ellenséges oszlopokat és a gyorsan visszavonuló gépesített csapatokat ismét nehéz bombákkal támadták, vasúti állo­másokat, vonalakat, valamint egy 4000 tonnás csapatszállító hajót is elpusztítot­tak. A német zuhanóbombázók ismételten támadták az ellenséges csapatgyülekezé­­seket és védelmi állásokat. Vonatokat sik­lattak ki, sok harckocsit és ütegállást semmisítettek meg. Katonai oldalról közölték, hogy a német haderő a keleti arcvonalon főként középen nyomult be a szovjet hadseregek vona­lába olyan eredménnyel, hogy sehol sem tudták feltartóztatni az előnyomulást és részben már csak puszta létükért harcol­nak. A Kárpátok és a Pripjet-mocsarak kö­zötti szakaszon olyan sikereket értek el a németek, hogy kétséges, vájjon a szovjet­erők még hosszú ideig fel tudják-e tartóz­tatni a német előretörést, bár már a va­sárnapi különjelentések egyike kifeje-­ zésre juttatta, hogy Galíciában a szovjet­hadsereg különösen válogatott­­ kötelékeit vetették harcba. A vasárnap közölt számokkal szemben hétfőn a szovjet veszteségek már 4500 repülőgépre emelkedtek. Nagyon figye­lemreméltó a haditengerészet erélyes előretörése is a Keleti-tengeren és a Fe­kete-tengeren. 40.000 fogoly, 4107 szovjet repülőgép és 2233 páncélos harckocsi pusztulása Lemberg és Libau elfoglalása Hétfőn a szovjet veszteségek már 4500 repülőgépre emelkedtek A Führer főhadiszállásáról a véderő főparancsnoksága hétfőn délben 1­2 óra­kor ezeket jelentette. A német csapatok hétfőn elfoglalták Lemberget. A fellegváron reggel 4 óra 20 perc óta a német hadilobogó leng. Hétfőn délután 5 órakor aztán a német távirati iroda a véderőfőparancsnokságnak a veséri főhadiszállásról kiadott követ­kező hivatalos jelentését közölte a keleti front harcairól. Mint különjelentésben már közöltük, a Galíciában előrenyomuló csapataink el­foglalták Lemberget. A hadsereg arcvonalának közepén szo­rosabbra zártuk a bekerített szovjetorosz hadseregek körül a gyűrűt. Az északi szárnyon az ellenség üldözése folyamatban van. A part mentén elfog­laltuk Libant. A keleti harcok során a következők tüntették ki magukat különös bátorsá­gukkal: Holm ezredes, egy gyorskötelék parancsnoka, Weber ezredes, egy gyalog­ezred parancsnoka, Florent hadnagy, egy felderítő osztag hadnagya, Berauer al­tiszt, egy hegyivadász-ezred tagja és Hasse altiszt, egy gyalogezred tagja. Két szovjet romboló és egy tengeralatt­járó elsülyesztésében különösen kitüntet­ték magukat: Wuppermann sorhajóhad­nagy, gyorsnaszád-raj parancsnok, Mül­ler Albert sorhajóhadnagy, Weber ten­gerészhadnagy és Haag tengerészhad­nagy, gy­orsnaszádparancsnokok. A keleti győzelmes harcokban rendkívül kitűntek a légelhárító tüzérség különböző egységei is. Hétfőn este a német távirati iroda a ke­leti frontról a következő fontosabb külön­­jelentéseket közölte: A Litvánián és Lettországon keresztül észak felé haladó német csapatok a Keleti­tenger partja közelében teljesen­ körül­zártak egy szovjethadosztályt. A szovjet­erők megsemmisítése biztos. A Ravaruska vidékén előrenyomuló né­met csapatok elkeseredett harcok árán megtörték a támadásra készülő szovjet­erők makacs ellenállását. Többszáz szovjet­­páncéloskocsit elpusztítottak, illetve zsák­mányul ejtettek. Ezenkívül a vörösök negyvenkét darab 21 centiméteres mo­zsara került­­a német csapatok kezébe. A légihaderő a hétfőre virradó éjsza­kán is folytatta eredményes támadásait a keleti hadszíntér repülőterei ellen. Mimzk Ő Am/g 'Oh átesik a Darmol dolgozik. Nem zavarja az álmot és mégis estéről reggelre biztosan hat. Fájdalom nélkül hajt, könnyű és teljes ürülést idéz elő. Kellemes, enyhe j­e.VV'AA^ és jó hashajtó, a ____3 Szenzációs­ STÁPSLIM kiadási MEGYERY ELLA: Ejtőernyős villámháború Ára: egész vászonkötésben P 6.50 Kapható minden könyvesboltban. Csap felett lelőttünk három támadó szovjetgépet Illetékes magyar válasz a moszkvai rádió álhíreire A hon­véd vezérkar főnöke közli: Nagybánya és Talaborfalva helységek ellen végrehajtott szovjet repülőtámadá­­sok megtorlásaként légierőnk nagyobb­­számú repülőgép bevetésével június 28-én, vasárnap a reggeli órákban ismét szov­jet katonai célokat bombázott. A támadás sikerrel járt. A célpontokban tűzkárokat és erős rombolásokat okoztunk. Vala­mennyi repülőgépünk visszatért. Csapot vasárnap délelőtt hét szovjet­repülőgép támadta. A légiharcban három támadó szovjet gépet lelőttünk. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A moszkvai rádió, a Magyarország és Szovjetoroszország között beállott hadi­állapotot regisztrálva, azt az állítást kockáztatta meg, hogy a szovjet gépek magyar terület ellen semmiféle támadást nem intéztek. Illetékes helyen kijelen­tették a Magyar Távirati Iroda tudósító­jának, hogy a szovjet valótlan állításai­val, amelyeknek propagandisztikus cél­zata nyilvánvaló, méltatlan volna polé­miát kezdeni. Egyébként a szovjetrepülők támadásaival okozott halálesetek, pusz­tító rombolások és a Magyarország fe­letti légürben lelőtt szovjet gépek ele­gendő és kézzelfogható bizonyítékai an­nak az ismételten végrehajtott nép jog­ellenes támadásnak, amelyet a szovjet Magyarország ellen intézett. %• Vörös laktanyákat és autótábort — -- —■ni—————iH rombolt szét a honvéd légierő (A honvéd légierők haditudósítójától.) „Valahol Magyarországon“ néhány repülő­téren vasárnap hajnalban már jártak a bombázógépek motorjai. A parancsnokok az indulás előtt részletes megbeszélést tar­tottak a repülőtisztekkel. Szétosztották a felderítők repülőtérképét a megtámadandó katonai célpontokról. A nagy magasságból készített felvételen rajta van az egyik nagy szovjet­ város és közvetlen környéke, kivehető a legkisebb épület is. A felvételt már „kiértékelték“, halványlila vonallal kerítették körül a feltűnően sok szovjet­laktanyát, a két vasútállomást, az olaj- és benzintartályokat, repülőteret és a sok egyéb katonai célpont között azt a hatal­mas autótábort, amelyben több mint négy­száz szovjet teherkocsi van összegyűjtve. A bombázógépek zajonként kapják a megbízást, a célpontokat szétosztják s máris meredeken emelkednek fel a föld­ről, zárt alakzatban gyűlnek össze és el­tűnnek a megadott irányban. Tíz perccel a visszatérésre kijelölt idő után egymásután tűnnek fel a hazatérő gépek. Valamennyi bevetett gép sértetlenül megérkezett, pedig bombázóinkat rendkí­vül erős szovjet­ légelhárítás várta. A bombázók személyzete­­ egymásután jelenti:­­ — Már mélyen bentjártunk szovjet­területen, amikor az első elhárítással ta­lálkoztunk. A város körül igen sok lég­védelmi ágyú lőtt bennünket. Harmincöt­negyven torkolattüzet láttunk állandóan és olyan jól lőttek, hogy a robbanások állandóan egy síkban voltak a gépekkel. Némelyik gránát olyan közel robbant, hogy megdobta a gépet. De találatot nem értek el, mert cikcakban repülve, gyors elhajlásokkal lepleztük az irányt és csak közvetlen közelben mentünk rá a célra. — A gépek siklórepüléssel ereszkedtek a célokra és a feladatot az erős elhárítás ellenére végrehajtottuk. — A pályaudvarokon több telitalálatot ▲ szovjet bombák rombolása Kassán

Next