Uj Magyarság, 1942. június (9. évfolyam, 123-145. szám)

1942-06-02 / 123. szám

I MAGYARSÁG FERENC JÓZSEF KESERÜVIZ­­I­­ nak. A chark­ovi csatában résztvett hon­védkötelékek legénysége közül különben ezideig mintegy 150 főt tüntettek ki a II. osztályú német vaskereszttel. A magyar csapatoknak azon az arcvona­lán, amelyre a charkovi csata küzdelmei nem terjedtek ki, az ellenség meg-meg­­újuló támadásokkal igyekezett a bekerí­tett szovjet erők felszámolását késleltetni. Ezek a kísérletek azonban kudarcot val­lottak, mert honvédeink­ minden támadást visszavertek. Egyik, zászlóaljnyi erővel végrehajtott támadásuk már tüzérségünk tüzében összeomlott. Az ellenséges csopor­tok másik támadása során 25 harckocsi­val kísérelték meg gyalogrohamuk elő­készítését. Példásan működő páncélelhá­rító fegyvereink azonban a harckocsitáma­dás első hullámában előretörő nyolc szovjet­ harckocsit a legrövidebb idő alatt kilőtték, úgyhogy az ellenséges páncélos kötelék többi járművei meghátráltak és további előretörésükre már nem került sor. Az ellenség rendkívül súlyos veszteségei­vel verték vissza ezek a csapataink azt a támadást is, amelyet a szovjet ezrederejű kötelék bevetésével kísérelt meg. Bár az ellenség részéről a legutóbbi napokban csak szórványos légi tevékenység volt, lég­védelmi ütegeinknek sikerült három ellen­séges repülőgépet lelőniök. A vasárnap kiadott német hadijelentés kiemelte azt a sikert is, amelyet magyar kötelékek az arcvonal mögött összeverő­dött orvlövészbandák megsemmisítése te­rén értek el. E jelentéshez magyar katonai részről a következő tájékoztatást fűzték: A szóbanforgó jelentéssel kapcsolatosan olyan nagy kiterjedésű erdőterületről van szó, amelyet a téli hónapok közlekedési viszonyai között nem lehetett megközelí­teni. Most, hogy a terep nagy része ismét járhatóvá lett, a szövetséges csapatok megkezdték ennek a vidéknek végleges meg­tisztítását. Az ebben résztvevő magyar alakulatok kiválóságát talán legjobban az a tény bizonyítja, hogy bár igen kiterjedt és nehéz terepen egészen szokatlan harc­­móddal küzdő ellenséges erőkkel kerültek szembe, feladatukat kevés veszteséggel el­­ismerésre méltóan oldják meg. A magyar hősöket ünnepelte vasárnap az ország Budapest székesfőváros törvényható­sága az ezeréves haza védelmében önfel­áldozó hűséggel és hősiességgel halált halt katonái emlékezetére vasárnap délelőtt a Hősök­ terén­­ hagyományos, ünnepélyes külsőségek között megkoszorúzta a Hősök emlékkövét. A hősök emlékünnepén a székesfőváros zászlódíszébe öltözött s a milleneumi oszlop körül díszruhás rendőrök vontak kordont, amely mögött helyezkedett el a sokezer főnyi közönség. A Hősök emlékkövével szemben, az Andrássy-út és az Aréna-út torkolatánál sorakozott fel a budapesti helyőrség egy díszszázada, az emlékmű jobb- és baloldalán a megjelent előkelősé­gek, a katonai, csendőrségi rendőr­ségi és pénzügyőri tiszti kiküldöttek, a német hadsereg tiszti küldöttsége, a tábornoki kar, a felsőház és képviselő­ház, valamint a székesfőváros és Pest vármegye törvényhatóságának tagjai, a hadiözvegyek és hadirokkantak küldöttsé­gei, a vitézek, a frontharcosok, főiskolá­sok, leventék és cserkészek díszszakaszai zászlójuk alatt. A kegyeletes ünnepségen, résztvevő elő­kelőségek soraiban ott voltak Szinyei- Merse Jenő, a képviselőház alelnöke, vitéz Lukács Béla tárcanélküli miniszter, bárd­­­házi Bárczy István államtitkár, a főváros részéről az ünnepséget rendező Salamon Géza dr. tanácsnok, Némethy Károly dr. és vitéz Becske Kálmán tanácsnokok. Pontosan 10 órakor felharsant a kürt­szó, amely a kormányzó képviseletében megjelent vitéz Szombathelyi Ferenc ve­zérezredesnek, a honvédvezérkar fő­nökének érkezését jelezte. A kormányzó képviselője fogadta a budapesti helyőrség tisztikarának tisztelgését, majd ellépett a kivonult díszszázadok arcvonala előtt, mi­közben a katonazenekar a Himnuszt ját­szotta. A kivonult csapatok megszemlé­lése után a kormányzó képviselőjét a tér közepén Salamon Géza dr. tanácsnok fo­gadta és üdvözölte Szendy Károly polgár­­mester képviseletében. Ezután vitéz Szombathelyi Ferenc ve­zérezredes a Hősök emlékköve elé lépett és némán tisztelgett, majd elhelyezte vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó ha­talmas, örökzöld babérágakból összeállí­tott koszorúját az emlékkövön. A kormányzó koszorújának elhelyezése után a felsőház elnökének megbízásából Bitó Zoltán ny. miniszteri tanácsos, a képviselőház elnökének képviseletében pedig Szinyei-Merse Jenő, a képviselőház alelnöke helyezett el koszorút. Vitéz Lu­kács Béla tárcanélküli miniszter, a magyar élet pártja országos elnöke a kormány nevében koszorúzta meg az emlékkövet. A honvédség koszorúját Schindler Szilárd vezérezredes helyezte el, Pest vármegyéét pedig vitéz Endre László alispán. Koszo­rút helyeztek el az emlékkövön külön­böző testületek és intézetek is. Az ünnep­ség befejeztével vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes előtt elvonultak a budapesti helyőrség alakulatai. A hősök napján a haditengerészeti egye­sület képviseletében Konek Emil ay. alten­­gernagy helyezett el koszorút a Horthy Miklós-hídon levő emlékműre. Az ereklyés országzászló elé közel ezer cserkészapród vonult fel tisztelgésre s megjelent az or­szágos főcserkész is a cserkészszövetség vezetőségének az élén. Dániel Áron dr., a sajtókamara főügyésze mondott itt ünnepi beszédet. A vidéken is mindenütt kegyelettel ál­doztak a magyar hősök emlékének. A harctérre induló honvédek ünnepélyes búcsúztatása Kolozsvár, június 1. Ünnepélyes külsőségek között vett bú­csút Kolozsvár város lakossága szombaton a kolozsvári tüzérek egyik harctérre in­duló ütegétől. A város közönsége már a kora délelőtti órákban elözönlötte a pálya­udvar előtti teret. Kivonultak a különféle társadalmi egyesületek is. Déli Vád­-kor vonult fel a harctérre induló tüzérüteg amelynek katonáit lelkesen éljenezték és valóságos virágesővel árasztották el a ko­lozsváriak. A hadtestparancsnok a Him­nusz hangjai mellett ellépett a tü­zérüteg arcéle előtt, majd a tüzérparancsnok inté­zett búcsúszavakat a harctérre induló csa­pathoz. Inczédy-Joksman Ödön dr. főispán a város közönsége nevében vett búcsút a tüzérektől. Itthonmaradt hozzátarto­zóitokra gondotok ne legyen — mondotta, — mert fogadalmat teszek itt előttetek, hogy róluk mi gondoskodni fogunk. Isten minket úgy segéljen! A beszédekre az elvonuló üteg parancs­noka válaszolt meghatott szavakkal s ígé­retet tett arra, hogy a magyar honvéd múltjához híven fogják teljesíteni köteles­ségüket. A Hiszekegy hangjai után a tü­zérüteg vonatra szállt. Cegléd, június 1. Cegléd város közönsége lélekemelő ün­nepség keretében búcsúztatta az arcvo­nalra induló honvédalakulatokat. Az ün­nepség az Árpád-téren a Kossuth-szobor­­nál zajlott le. Elsőként az alakulat pa­rancsnoka intézett buzdító szavakat a ka­tonákhoz, majd Baits Oszkár huszárezre­des mondott lekeshangú beszédet. Cegléd városa nevében Sárközy Gyula dr. polgár­­mester intézett meleghangú búcsúbeszédet a katonákból. CA JINO . y­,8. */0 .OtyclLi­pL* 2 A civilizációra és kultúrára szomjas hazai zsidóság még ebben a zordán korszakban, az „üldöztetésnek” eb­ben az új babiloni fogságában se tudja megtagadni szomjas lelküle­­tét. Hiába száműzték a szellem őr­helyeiről, hasztalan tessékelték, ki a vezérigazgatói, prokuristai, fő­ügyészi, titkárnői székből, ez a fajta büszkén és öntudatosan éli tovább az igazi kulturember életét, — ezt igyekszik bebizonyítani az egyik izraelita hetilap, miközben a könyvnap alkalmából körkérdést intézett néhány hitközségi taghoz. A nyilatkozatok nagyon érdeke­sek ... Az egykori ügyvéd és fő­ügyész, aki most természetesen bőrdíszművessegéd, a volt vezér­­igazgatói titkárnő, akit a mostoha sors szövőmunkássá tett, akárcsak egy igazi regényhőst s a zsidó diák mondta el az izraelita szerkesztő­nek: milyen irányba fordult szel­lemi érdeklődése s a három nyiat­­kozatból az a tanulság vonódik le, hogy a kultúrszomjat nem lehet el­­venni a választott nép fiaitól. A legtöbbet olvasott írók ebben a kör­ben: Stefan Zweig, Schalom Asch, Lewinsohn és Martin Baber, azon­kívül Claudel, meg Thomas Mann. Nem értjük a dolgot... Mi mindig úgy tudtuk, hogy Molnár Ferenc, Bródy Sándor, sőt Földi Mihály, no meg Kis József is az európai szel­lemi pantheon legragyogóbb ér­tékei s­­bennünket mindig hevesen szidalmaztak, ha kétségbe mertük vonni akármelyikük páratlan valér­­jét. Miért nem forgatja hát a hazai zsidóság ezeknek a zseniális aukto­roknak a műveit, miért nem mutat semmi érdeklődést irányukban? Az ő értékeik voltak s most mégis ilyen mostohán hanyagolják el valamennyit! Csak nem azért ve­tették ki kegyelemből őket, mert­­ magyarul írtak? Egy anti­szemitától még csak elviselhető, ha azt mondja: ha már zsidó, legyen Schalom Asch és ne Molnár Ferenc, de egy öntudatos zsidótól, aki még hozzá jelzőt is használ hovatarto­­zandóságának körülírásához és azt mondja „magyar-zsidó”, igazán nem vártuk volna ezt a szélsőséges magatartást... Mégis a canterburyi érseknek volt igaza, amikor azt állította, hogy e pogány és barbár világ egyetlen keresztes­lovagja Sztálin és a krisztusi esz­méknek Tankrédék óta nem volt olyan buzgó hadserege, mint a szovjetármádia. Ezt a szegény anglikán főpapot naponta meghur­colták, kicsúfolták a fasiszták és egyéb műveletlen hordák, azt állították róla, hogy magas méltó­ságát silány politikai propaganda érdekében használja fel, olyan tényeket állít, amelyeknek valót­lanságáról maga is mélységesen meg van győződve s tevékenysége alantasabb a megfizetett hírverőké­nél. Most mindenki bocsánatot kér­het tőle, a rágalmazók összes állítá­saikat visszavonhatják, mert egy Helsinkiből érkezett jelentés iga­zolja őt. A szovjet még szorongat­tatása legkeserűbb óráiban se feled­kezik meg arról a kötelességről, amely a kereszténység szolgálata és terjesztése ügyében vállaira nehezedik s miközben a naciona­lista barbárság ellen küzd, a hit­­téritéssel is foglalkozik. Vigyáz rá, hogy ott, ahol a politikai uralma alól kivett népek élnek, valahogy meg ne csökkenjen a hit és el ne burjánozzék a pogányság s ennek a törekvésnek érdekében ejtőernyős misszionáriusokat próbál itt is, ott is lebocsátani... Igaz, hogy ezek a derék és buzgó férfiak protestáns papi öltözetükhöz és katolikus reverendáikhoz nem bibliát s nem is keresztet visznek magukkal, ha­nem övükre kötözött robbantó­szereket, géppisztolyokat és lázító röpiratokat. Kujbisevben ugyanis azt találták ki, hogy sokkal okosabb papi ruhába öltöztetni az ejtőernyős orvlövészeket, szabotőrö­­ket ás bolsevista agitátorokat, mint civilben, vagy pláne katonai mun­dérban bocsátani útra őket. Ezt az új „fegyvernemet” leplezték le a finnek, akik máris ártalmatlanná tettek néhány nyakiggombolt mellé­­nyes és reverendás „papot”. Az angolszászok büszkék lehetnek szö­vetségesükre s a harcmodornak ezt a fajtáját feljegyezhetik mind ama hitvány és alávaló eszközök listá­jára, amiket mostanáig a háború folyamán alkalmaztak. Az uszítók, akiket Londonban tartanak tisztes zsoldon Churchillék, nem szolgálják meg rosszul a rájuk fordított összegeket: hónapok óta nem tesznek egyebet, mint hogy cserbenhagyott népeiket igyekez­nek még nagyobb nemzeti szeren­csétlenségbe dönteni, mint amilyen­ben otthagyták. Nincs a napnak órája, hogy a londoni rádió hullám­hosszán ne ösztönöznék lázadásra, szabotázsra, merényletekre az európai népeket s mindig akad néhány fantaszta, aki azt hiszi: szolgálatot tesz fajtájának, ha Benesék, Szimovicsék és a többiek szavára hallgat. Most, a prágai me­rénylet következményei után a cseh kormány is szükségesnek látta, hogy megbélyegezze ezt az értel­metlen, céltalan és ostoba uszítást és kijelentse: Benesék a felelősek a protektorátusban tapasztalható nyugtalanságért, a forrófejű fan­taszták akcióiért.. Nem valószínű, hogy a Londonban ülő emigránsok túlságosan szívükre vennék ezt a szemrehányást, okulnának a követ­kezményeken s belátnák: az általuk használt eszközök soha se vezet­hetnek célra. Az önvérét ontó szerb nép keserű példája bizonyítja, hogy a távoli uszítók lelkiismeretlensége csak egy ország elpusztítását idéz­heti fel, de a tengelyhatalmak erejét nem csökkentheti, a végső győzelemhez szükséges nyugalmát meg nem zavarhatja. Benesék lelki­ismerete elbírja a megtorlást, de kérdés: használ-e azoknak a népek­nek, amelyek az uszító szóra el­veszítik józan eszüket? Mussolini szemléje a keleti frontra induló feketeingesek felett Róma, június 1. A Duce vasárnap szemlét tartott több feketeinges zászlóalj felett, amely most indul a keleti arcvonalra. Amikor a Duce ellépett a felsorakozott zászlóaljak előtt, a közelben álló tömeg­ből rengeteg virágot szórtak a feketeinge­­sek sorai közé. A zászlóaljak között há­rom gépkocsizó zászlóalj van, amely ne­héz mozsarakkal is fel van szerelve. A frontra induló milicisták második cso­portja három N-jelzésű rohamzászlóaljból áll, amely a leghevesebb görögországi harcokban is részt vett. A csapatok meg­tekintése után a Duce a német és a japán katonai attasé társaságában helyet fog­lalt az emelvényen, majd a csapatok el­vonultak előtte. A tömeg igen lelkesen ünnepelte a frontra induló feketeingeseket. ­KEDD, 1942 JÚNIUS 1 Német-magyar kulturális tárgyalások Zschvitsch német birodalmi államtitkár vezetésével 31-én bizottság érkezett Buda­pestre, hogy a június 1-től 3-ig tartandó ezidei magyar-német kulturális vegyes­bizottsági tárgyalásokon résztvegyen. A német bizottság tagjai: Schäfer-Rümelin követségi tanácsos, Menzel professzor és Hunke miniszteri igazgatók, továbbá Scurla kormányfőtanácsos és több szakelő­adó. A tárgyalások anyaga felöleli azokat a kérdéseket, amelyek az elmúlt évben Berlinben tartott kulturális vegyesbizott­sági ülés óta felmerültek. Ezek elsősorban a magyar-német barátság kulturális téren való kimélyítését vannak hivatva szolgálni, egyetemi intézmények létesítésével, ki­állítások rendezésével és a függő film­­kérdések megoldásával. Orafotyp fotókópia, Kádár­ u. 4. Tel. 113-001

Next