Uj Magyarság, 1942. szeptember (9. évfolyam, 197-221. szám)
1942-09-01 / 197. szám
WmaGYARSÁG 2 Szent László Püspök-Gyógyfürdő Nagyvárad mellett. 800 év óta használják eredménnyel 43° G. kénet, rádiumos hőforrásait reuma, köszvény, Ischias, trombózis, Ízületek és izmok csúzos bántalmaznál, mindenféle női betegségeknél. Utóévadi árak « Békebeli ellátásirély egyeten hullámfürdője Díjmentes prospektus egységének tudatában egy pillanatra sem tudjuk feltételezni, hogy ellankadjon, elfáradjon a fegyvert tartó kéz s lemondjunk, ezúttal mindörökre, a szabadság, a függetlenség, a jólét és boldogság kincseiről, amelyeket már-már kiharcoltunk magunknak. Most már, miután minden égövben miénk a kezdeményezés, csakis egyetlen tényező zúzhatná össze eddigi sikereink, győzelmeink értékét: Európa lelki meghasonlása. A negyedik esztendő küszöbén viszont büszkén mondhatjuk el: egyetlen félelmetes egységbe tömörülve emlékezik és indul új utakra a kontinens. Ha nem volna így, Churchill talán sohasem rendelte volna el, hogy nemzeti gyásszal emlékezzék meg egész Anglia a háború harmadik évfordulójáról.. . Berlin, augusztus 31. A Magyar Távirati Iroda jelenti. A Volk und Reich című német folyóirat legutóbbi kettős számát Magyarországnak szenteli. A 110 oldalas füzet igen sok cikket és fényképet közöl Magyarországról, továbbá Magyarország és Németország viszonyáról kiváló magyar és német írók és tudósok tollából. A füzet előszavát Kállay Mikós miniszterelnök és külügyminiszter írta. Magyar részről többek között még Pukánszky Béla, vitéz Surányi-Ungár Tivadar, Rónay András és kibédi Vargha Sándor egyetemi tanárok, Szabó Miklós, Bartha István, Bonyhádi Tamás egyetemi magántanárok, Zsedényi Zoltán vezérkari ezredes Jurtsek Béla államtitkár, valamint Végh Jenő és Szabó László írtak érdekes tanulmányokat. Kállay Mikós miniszterelnök előszavában a következőket írta: „Ezeket a sorokat, amelyekkel köszöntőim a Volk und Reich mai számát, széleskörű olvasóközönségét, a Führernél és kancellárnál tett hadiszállási látogatásom benyomásai alatt írtam. Ott láttam a főhadiszállás apró szobáiban, térképekkel teleborított, testetlen gyalult asztalainál Hitlert, a birodalom, a német nép nagyságát, a győzelem biztonságát, amelyben csak az kételkedik és kételkedhetik, aki nem hisz a világ jövőjében, nem hisz Európa újraéledésében. Mi magyarok pedig hisszük, mint ahogyan mindig részesei voltunk Szent István óta ezer éven át minden küzdelemnek, amely Európát a Kelet inváziójától meg akarta védeni. Ma is elöljáró részesei akarunk lenni ennek a mai világot, kultúrát és civilizációt mentő küzdelemnek. Köszönöm a Volk und Reichnek, hogy ezt a számot kiadta. Akik bennünket magyarokat ismernek, azok tudom, hogy örömmel fogják kezükbe venni. Akik pedig rólunk véleményt akarnak alkotni, azokhoz az a kérésünk, hogy előbb ismerkedjenek meg velünk, amihez segít és a kezükben levő szám is.“ 94W— —1 Kállay Miklós cikke a Volk und Reich magyar különszámában Hiszünk a világ jövőjében és Európa újraéledésében ati 52. Mussolini-térnél. Telefon: 118-640.* Az egyéni munka megbecsüléséről beszélt Antal István miniszter Hódmezővásárhelyen Hódmezővásárhely, augusztus 31. Antal István dr. nemzetvédelmi propagandaminiszter vasárnap reggel Hódmezővásárhelyre érkezett és részt vett az itteni iparegylet 75-ik évi jubileumi díszközgyűlésén. A díszközgyűlésen megjelent nagyszámú iparosság előtt a kézműipar nemzetgazdasági jelentőségéről és feladatairól beszélt. — Napjainkban — mondotta a miniszter egyebek közt — a mai nemzetgazdasági rendben nagyon nagy szükség van az egyéni kezdeményezőkészségre, a lelkiismeretes egyéni alkotó munkára és az emberi felelősségérzetre, hiszen ezeken épül anemzeti közösségi tudatra alapított gazdasági és társadalmi rend. Az új Európa rendjét éppen az jellemzi majd, hogy nem egyéniség nélküli munkaeszköznek, nem eleven gépnek tekinti az embert, hanem minden helyen és feladatkörben önállóan gondolkodó és mindenkor a saját egyéniségét és személyi értékeit latba vető legfontosabb társadalmi tényezőnek. Az új gazdasági és társadalmi rendben minden becsületesen munkálkodó magyar embernek tisztes megélhetést láván biztosítani a nemzet, ebben az új rendben tehát egészségesen növekedni fognak az egyéni igényekkel a szükségletek is, aminek következtében a kisiparos egyéni alkotásainak a jövőben még nagyobb keretje várható. Másfelől azonban ezt az egyéniséget követelő munkát meg is kívánja becsülni a nemzet és megbecsüli mindenekelőtt azzal, hogy igyekszik biztosítani az iparos tisztes megélhetését. Gondoljunk csak arra, mennyire kifejeződik például a kisipar megbecsülése abban, hogy közszállításoknál, a honvédség ellátásánál a lehetőség szélső határáig igénybe veszi a kormány a kisiparos munkáját, hogy a kisiparosoknak nyújtotta családiház-kölcsönök is az ipari társadalom igaz megbecsülésének jelei. De ugyanaz a megbecsülés nyilvánul meg azokban a kezdeményezésekben is, amelyekkel a kormány az ifjú iparosnemzedék nevelését igyekszik elősegíteni és tökéletesíteni. Egyesületekkel, ipari bemutatókkal, kiállításokkal és pályázatokkal igyekszünk előmozdítani a képzett iparosság szakmai továbbművelődését, önállósítási kölcsönökkel, kiviteli lehetőségek teremtésével pedig szolgálni kívánjuk a világszerte megbecsült magyar iparos gazdasági boldogulását. Mindezt pedig úgy, hogy derék, öntudatos kisiparosságunk a múlt nemes és tiszta hagyományainak megfelelően a maga magasztos közösségi szellemében, az ipartestületekben és kamarákban saját autonóm életét élje sajátos szellemének továbbfejlesztésésével munkálkodhassék az egész nagy magyar család javára. — A kisiparosság sorsát szívén viseli a kormány és a háborús viszonyok közt is minden lehető módon igyekszik előmozdítani boldogulását. Természetes azonban, hogy a háborús nehézségek megértését az iparosságtól is el kell várnunk. Legyünk férfiak, bátrak és hősök idehaza is: a kötelességteljesítés hősei, akik több és jobb termeléssel, takarékossággal, az elkerülhetetlen terhek készséges elviselésével méltók a magyar iparosság történelmi hagyományaihoz és méltók a Volga mentén küzdő honvédekhez. A kisiparosság ősi büszkeséggel és hűséggel állt mindig a haza oltalmára s ezért most is számít rá az egész magyarság. A miniszteri beszédét a díszközgyűlés hallgatósága nagy lelkesedéssel fogadta. Délután a miniszter bejárta a vásárhelyi határ árvízsújtotta területeit, majd arató és kenyérszegési ünnepségen vett részt, ahol ugyancsak beszédet tartott. — Az árvíz sújtotta helyen állunk — mondotta többek között —, de ne felejtsük, hogy most az egész nemzet olyan árvízveszedelem ellen védekezik a keleti fronton, mely elnyeléssel fenyegeti az egész magyarságot. A védekezés első vonalát hős katonáink tartják a fronton, a másik vonalon, idehaza azonban ott kell állnia az egész nemzetnek megfeszített erejévé. Idehaza is meg kell hoznunk a legnagyobb áldozatot is, amit a nemzeti fegyelem parancsszava követel. Ez a parancsszó pedig elsősorban a közellátás frontját akarja erősíteni és biztosítani a nemzet számára az elkövetkező gazdasági évben is a mindennapi kenyeret. A kenyérnek kellő menynyiségben el kell jutnia a fronton küzdő katonák kenyérzsákjába, a hadiüzemekbe, amelyeknek munkásai a védekező fegyvereket kovácsolják és el kell jutnia valamennyi dolgozó magyar ember asztalára. A földmívelő gazda akkor teszi meg kötelességét a nemzettel és saját magával szemben, ha hűséggel követi a kenyér szavát. A beszédet nagy éljenzéssel fogadták Ezután a miniszter részt vett a gazdák közös étkezésén és hosszabb ideig elbeszélgetett a jelenlévőkkel. Este a városháza tanácstermében Simkó Elemér főispán elnöklésével összeült a nép városi szervezetének vezetősége. A megjelentek előtt Antal István miniszter részletesen ismertette a kül- és belpolitikai helyzetet, valamint az időszerű gazdasági, szociális és közellátási kérdéseket. Késő este a miniszter visszautazott a fővárosba. KEDD, 1942 SZETTEMBE® 1 Swesstemtm Egy sokat hangoztatott hazugsággal szállott szembe Antal István nemzetvédelmi propagandaminiszter vasárnapi hódmezővásárhelyi beszédében, mikor a kisiparosság és a kézműipar nemzetgazdasági jelentőségét emelte ki, az Iparegyesület 75-ik évi jubileumi közgyűlésén. A miniszter nyomatékosan hangoztatta, hogy az új magyar gazdasági és társadalmi rendben egészségesen növekedni fognak az egyéni igények és szükségletek. A kisiparos egyéni alkotásainak tehát a jövőben még nagyobb kerete várható. Az újjáépülő Európa felfogását tehát az jellemzi, hogy az embert nem kaptafára készülő gépnek és nem egyéniség nélküli munkaeszköznek tekinti, hanem önállóan gondolkozó és cselekvő öntudatos lénynek. Jól ismerjük azokat a hazug szólamokat, amelyek az elgépesítéssel, az uniformizálással és a lelketlen falanszter korral fenyegették meg és ijesztgették itt éveken át az egész magyar társadalmat s különösen a hagyományokat ápoló, szorgalmas és tisztes magyar iparosságot. Ijesztgették őket, hogy elnyeli valamennyiket a gép és a gyár, meg az a szellem, amely rabszolgákat nevel és a robotosok tucattömegeit neveli fel a maga túlméretezett és mohó céljai számára. A magyar kormány hivatalos tényezője szállt most szembe hatásosan és megnyugtatóan ezekkel a vad és romboló híresztelésekkel, kimutatva, hogy mindeme rémelméletekből egy szó sem igaz s a nemzet a maga egészséges és romlatlan érzéke alapján továbbra is teljes egészében számít a kisiparosság fennmaradására és örvendetes virágzására. ,»A jövő országa", — hirdette legutolsó könyvében Braziáról Stefan Zweig, a volt, Ausztriából menekült zsidó író, aki hálából, hogy a brazilok befogadták, paradicsomi képet adott a délamerikai államról. S amint az események igazolják, Brazília valóban a jövő országa, mert a közös brazil-északamerikai legfőbb védelmi tanács elnöki székében máris Ord (Ortmann) nevű keletgaliciai szakértő ül, aki csak nemrégiben jött-ment be Brazíliába. Valamennyi német és olasz nagyvállalat, üzem, gyár és intézmény élére szintén ilyen Ord-féle megbízható demokrata elemek kerültek, a kommunizált vállalatok német és olasz vezetőit és alkalmazottait pedig mister Hartford gyűjtötte össze az internálótáborba. Mister Hartford azelőtt a szerényebb Steinhardt névre hallgatott. Ez a Hartford-Steinhardt olyan ügybuzgó, hogy ő volt az, aki a német, olasz, spanyol, a magyar és a francia nyelv használatát a telepeseknél még a legszűkebb családi körben is betiltotta. S hogy a „jövő országáénak kiépítése minél hatásosabban és gyorsabban menjen, a brazil pénzügyek legfőbb ellenőrzését a newyorki fiatal Frankfurtéra bízták, a brazil vasutakat pedig egy Mayer ellenőrzi. De ezek csak a brazil őserdőből kimagasló pionírok. Mi van ott , még lent a sűrűben, micsoda invázió, hogy beszervezzék Braziát, megszállják és fölhabzsolhassák. Pergetik már Berlinben a dieppei filmet, amelynek csak úgy mellékesen az is a szenzációja, hogy nemcsak a német ágyúk, géppuskák, drótkerítések, repülők és parti őrségek várták készenlétben a betörő angolokat és kanadaiakat, hanem a haditudósító századok filmesei is, akik egyszerre érkeztek meg a partvidékre a rohamozó gyalogsággal. Ez a modern és mozgékony szervezet a pokoli tüzelésben az első pillanattól kezdve letagadhatatlan tényeket örökített meg. Az „értékes tapasztalatokhoz”, amelyekkel a csúfos kudarc után az angol hadvezetőség dicsekedett, hozzá lehet most tenni a filmfelvételek alapján, hogy a behemót amerikai új tankszörnyek mindössze húsz métert tudtak bemenni a tengerből Európa szárazföldjére. A film pontosan mutatja ezt az „óriási” eredményt. A huszonegyedik méteres előrehaladás előtt a tankszörnyeket megállította a selymes homokban a német PAK-ágyú telitalálata. Ma is ott sülyednek tovább a szeszélyes homokba. Aztán látni a fűmen egy alig húsz méter magas parti sziklafalat, tövében százával a kanadai Tommyk hulláival. Ezt a jelentéktelen dombot se tudták megmászni. Az Olimposz és az Elbrusz hóval fedett és sikerrel megrohamozott ormai mellett ez a parányi dieppei púp nyomorúságosan eltörpül. És ezen is elvéreztek Churchill és Mounbhatten tíz hónapig gyakorlatoztatok és „különlegesen kiképzett” osztagai. Himbálják a dieppei hullámok azokat a rohamsisak-füzéreket is, amelyeknek szerencsétlen gazdáit a sekély vízbe kaszálta bele a német géppuska s az elpusztultakból nem látszik ki más, mint fejük tetején az odaszíjazott rohamsisak. Az értékes útmutatásokat nyújtó fűmet ezidőszerint nem lehet lepergetni sem Angliában, sem Kanadában, ami nagy kár, mert valóban rendkívüli hatást keltene odaát, az óceánon túl is, ahol a dieppei katasztrófát még ma is mint „tüneményes visszavonulást” ünnepük. Szegény délamerikai négerek szintén megkapták az angol anyabirodalomtól azt a mézes madzagot, amit végighúztak a hinduk orra alatt is. De ott Gandhi udvariasan eltolta maga elől és inkább bement a börtönbe, de nem kapta be és nem elégedett meg holmi belügyi és közigazgatási morzsával. Nem úgy szegény kiszolgáltatott délafrikai feketék, akikre a kormányzó ráparancsolt, hogy ünnepeljék a nagylelkű Angliát, mert az angol korona megengedte, hogy a délafrikai néger szakszervezeteket egyenjogúsítsák. Elismerték munka- és szolgaközvetítési jogukat, sőt köthetnek kollektív szerződéseket is. Természetesen az angol bányatulajdonosokkal és földbirtokosokkal. Ha pedig jól viselik magukat és a harcos fekete törzsek nem bosszantják további rombolásokkal és szabotálásokkal a világ urát, akkor azt is elnézik nekik, hogy egymás közt is kereskedhetnek, vehetnek és eladhatnak törött zsebtükröt, rézkarikát orrba húzva és egyébb közcélú haszontalanságot. Mindeme hallatlan engedményekért nem óhajt mást a világ ura, mint hogy a délafrikai feketék színeslélekkel haljanak meg a birodalomért, Rommel páncélosai alatt és a nyári hónapokban Szíria és a Kaukázus hegyormai közelében. A szemmel is látható kétoldali szerződést Angliában nem szégyelik. Sőt. Úgy hírlik, hogy az alsóházi ellenzék viharosan meg akarja támadni a kormányon keresztül a könnyelmű domíniumot, hogy mit gondol, mire vezet ez a bőkezűség és hova jut Anglia, ha már a négerek is engedély nélkül hordhatnak rézkarikát az orrukban.