Uj Magyarság, 1945. január (12. évfolyam, 22. szám)

1945-01-28 / 22. szám

A MAGYARSÁG Keleten a harc minden erő bevetésével a végső győzelemért folyik Berlin­, január 27. Január 26-ával a szovjet tömegof­­fenzíva új szakaszba lépett — álla­pítja meg mai katonai helyzetis­­mertetőjében a Völkischer Beobach­ter. Német részről fontos utánpótlá­si összeköttetések, ipari és mezőgaz­dasági területek mentek ugyan ve­­­ndőbe, a fő célt azonban, a német katonai erők leverését, az "ellenség nem tudta elérni. Az első fordulót Németország nemcsak túlélte, ha­nem bionyos sikereket is könyvel­­­lt el magának, habár ezek a máso­dik fordulóban fogják csak hatásu­kat éreztetni. A szovjet gyorsan haladt előre nyugat felé, szorosan összesajtolt energiahullámai ellaposodtak és most egyébként is jelentékenyen el-, használódott erőinek újból való ösz­­szefogására van szüksége. A német védelem ugyanilyen mér­tékben építi fel új ellenállási vona­lait. Ehhez járul még, hogy az ellen­séges páncélos élek mögött maradt ütőképes ném­et kötelékek mozdula­tai, továbbá a magyarországi német támadások és az újból fellángolt külföldi csata is jelentékeny mérték­ben gyengíti s­­uvjet összerejét. Erre most mindkét oldalon az összes rendelkezésre álló tartalékok bevetésével az „egészért“ folyik. A jobb idegek hozzák meg a dön­tést és aki az utolsó fordulót meg­nyeri, egyúttal a győzelmet is ki­vívja. Ilyen körülmények között ipa­ri területek elvesztésének és a köz­ellátási helyzet változásainak nincsen már jelentősége. A lényeges csak az, hogy mindenki megtegye kötelessé­gét és saját személyét nem kímélve, minél több ellenséges páncélost vagy lövészt semmisítsen meg.­­ Az ellenség mindent bevetett, ha tehát sikerül vereséget mérni rá, majdnem védtelen marad és kényte­len lesz minden elrablott területet­­eladni. A keletről összeszorított né­­m­­et erő a gőzkazánhoz hasonlóan adott időpontban olyan nyomást fog kifejteni, hogy a szovjet elhasználó­dott és előrevetett erejét szükségsze­rűen vissza kell löknie. Az utolsó forduló másként fog eldőlni, mint ahogyan a bolsevisták tervezték és ebben bizonyosak vagyunk -­­ álla­pítja meg végül a Völkischer Beob­achter. (MTI) A német hadijelentés A védető lőparancnoo­ksága közli a Führer főhadiszállásáról január 27-én: Magyarországon csapataink áttör­ték az ellenség elhárító arcvonalát a Velencei tó és V£1 környéke között és éjszakai támadás sorén a hadsereg és a fegyveres SS kötelékek tovább tör­tek előre észak felé. A szovjet ellen­­ámadásokat visszautasították. Tá­­madó magyar csapatok számos elke­seredetten védekező ellenséges ellen­állási részek megsemmisítése után egészen a Vértes hegység keleti szegé­lyéig törtek előre. A bolsevisták, támadásai Budapest nyugati része ellen ismét meghiúsul­tak. A több mint e­­g hónapja tartó Hősies küzdelem során a sokszoros számbeli fölényben lévő ellenséges erővel szemben a bátor védősereg eddig 171 páncélost, 160 löveget és 200 géppuskát semmisített meg, vagy zsákmányolt, azonkívül lelőttek 61­­lenséges repülőgépet. A német-ma­­gyar védősereg soraiban számos nyi­­askeresztes magyar küzd. A Visztulától délre és a felsőszié­­­iai iparvidékeken az ellenség erős övészhadasatgokkal és páncélos őrökkel tárnáivá mélyebb betöréseket ért el. A gleiwítzi páncélos csata sor­án eddig 30 páncélost semmisítet­­tünk meg. Az Oderánál az ellenség fasztalanul folytatta tovább erőfeszí­­léseit, hogy nagyobb hídfőállásokra egyen szert. Néhány kisebb hídfőállást ellentá­madással felszámoltunk, illetve össze­­szűkítettünk. Breslau védelmi gyű­­­ttje ellen az ellenség az elmúlt na­­pon gyengébb erőkkel sikertelenül tá­­madott. A várostól északnyugatra az Héránál heves harcok folynak. Több átkelési helynél ellensár­adással is­mét visszavetettük az ellenségek , Lissa és a Netzé között­­ az előnyo­mul­ó ellenséges kötelékeket az Obra előtt fekvő állásaink előtt feltartóz­tattuk. Poselnél, Schneidemühlnél és Brombergtől északnyugatra folynak a harcok. Az alsó Visztulától keletre hadosztályaink az utánuk nyomuló ellenség támadásait a Culm-nál Grau­­denz-nél és Marienwerder-nél alkotott hídfőállásaikból sikerrel elhárították. Merienburgban és Elbingben kemény utcai harcok folynak. A szovjetnek a Mazuri-tavak vidé­kin megkísérelt áttörési vállalkozásai váltakozó harcok után meghiúsultak és az elvesztett területsávot ismét visszaszereztük. Az ellenség súlyos veszteséget szenvedett. A Mazuri-ta­­vaktól északra nehéz harcokra került sor a szovjet csapatokkal, amelyek csatarepülőgépek erős támogatása mellett a nordenburg gerdaueni or­szágúton, valamint Königsbergtől ke­letre elkeseredett elhárításunk elle­nére is teret nyertek nyugat felé. Ke­­letporoszországban az elmúlt napon 89 ellenséges páncélost és 48 löveget semmisítettünk meg. A külföldi arcvonalon Libau­tól délkeletre fekvő súlyponttal végrehaj­­tott bolsevista támadások kemény harcok után állásaink előtt véresen összeomlottak. Hollandiában csapataink elhárították ez ellenségnek a Maas hídfő elleni tá­madását Gertrmedenburg­től keletre, valamint a kanadai csapatoknak ettől keletre végrehajtott átkelési kísérletét a folyón. Az alsó Röhr mentén el­ész sor el­l­enséges támadás akadt el tüzérsé­günk tüzének hatása alatt, már ké­szenléti állásaiban. Heinzberg-tól északnyugatra az angolok helyi betö­rést értek el, amelyet ellenlökéssel ki­­ecvc-,''-t,tfi-e k. E helyől délkeletre fekvő térségben némi térnyereség után ugyancsak megrekedt az ellenség. Elsenborn és a Sauer között az ame­rikaiak nyomása az elmúlt nap sú­lyos veszteségeinek hatása alatt némi­­leg alábbhagyott. A St. Vith-től észak­keletre fekvő térségben, az észak- luxemburgi határvidéken, valamint a s­erif­a tá­madások valamennyi fegyvert is­­összpontosbott tűdében összeomlottak A Mosel mentén. Bernig-től délkelet­re helyi harcok folynak Elzászban csapataink megerősítették Testvérek! Magyarán! Hallgassátok a „Magyarország Rádió“ 220 kilowatton kisugár­zott adását a 325 hullámhosszon. A „Magyarország Rádió“ leadá­sainak időpontjai: 8.15 | 12.15 . • •• 19.15 ........ 0.15 | A „Magyaror­szág Rádió" a leg­frissebb harctéri és politikai hi­tet közli. 2 Csak erős akarattal és becsületes munkával tudunk újra talpraáll­­ni és megerősödni, — mondotta a Nemzetvezető országjárása so­rán. Lejtőre került a nemzet, a szakadék szélén áll, de ennek a letűnt bűnös vezetés az oka. A bűn akkor kezdődött, amikor ostoba módon nem ismerték fel, hogy a technika szédületes gyor­saságának századában nem sza­bad az ellenséget a kapuk elé engedni, hanem messze előtte kell vele leszámolni. Ígérték, hogy megvédik az országot, ha a bolsevisták a Kárpátokhoz ér­nek, de amikor­­ez bekövetke­zett, az áruló klikk gyáván al­kudozni kezdett az ellenséggel, a nemzet bőrére, így védték meg határainkat és ennek a bűnös vezetésnek a hibájából jutott az ország oda, hogy október 15-én valóban a nemzet ösztönére volt bízva, megtalálja-e és egyálta­lán merre keresse az összeomlás helyett az életbe vezető utat. A nemzet választott, biztos ítélet­iel csatlakozott annak a hadpa­rancsnak hívó szavához, amelyet Szálas­ Ferenc intézett akkor a nemzethez. És ennek, az ösztönö­sen megértett helyes választás­nak köszönhetjük ma azt, hogy országunk nem zuhant teljes egészében a bolsevista áradat ölébe és, hogy­, sikerült, és egyre jobban sikerül nemzetünk erőit úgy összefogni, hogy kemény akarással és mindenre elszánt, bátor helytállással szálljunk szembe azzal a pusztító viharral és megálljt parancsoljunk neki. Anglia nem tekinthető többé nagyha­talomnak — állapítja meg test­vérek közötti őszinteséggel az amerikai­ New Republik című fo­lyóirat és mindjárt kristálytisz­tán­ meg is indokolja, miért ke­rült Anglia Amerika járószalag­jára. A háború kitörésekor Ang­liának négymiliárd dollárnyi kö­vetelése volt a tengerentúli álla­mokkal szemben, most pedig több mint nyolc milliárdal tartozik ezeknek az államoknak, közöttük elsősorban több, mint 90 száza­lékban az Egyesült Álamoknak. Az­­angol Normann Angel-nek az első világháború idején megjelent könyve „Rossz üzlet a háború’’ Anglia számára valóban tragi­kus valósággá lett. Az angol nép amelynél­ a születések száma állan­dó erős csökkenést mutat, az ed­digi háborúkkal szemben arány­talanul nagy véráldozatot is kö­teles viselni, gyarmatbirodalmának összetartó ereje hónapról-hónapra gyengül és India mellett Délaf­­rika, Kanada és Ausztrália is el szeretné kötözni magát a süllyedő hajótól. És mindehez jön, a leg­fájdalmasabb, ami a nagy kal­már nemzetet csak érheti, hogy hitelező államból adós álammá sülyedt és a dollár rátette lábát az angol szigetország nyakára. Az angol üzletemberek és politiku­sok, akik gazdasági hatalmukkal támasztották eddig alá vil­ágpoli­­tikájukat, legjobban tudják, hogy mit jelent ez, mit jelent kiszol­gáltatva lenni az Egyesült Álla­inak mohó üzleti érdekeinek-­és kíméletlen profithajszájának. Az angolok érzik, hogy rettenetes számlát kell fizetniük a churchilli politikáért és bizonyos, hogy vé­gül is akadnak majd a szigetor­szágban független és tekintélyes politikusok, akik felelősségre tud­ják vonni azt a politikai vezetést, amely Európát akarta angol igá­ba hajtani és ehelyett Angliát taszítja Amerika gazdasági és a szovjet politikai diktatúrája alá. újonnan szerzett állásainkat a Roth és a Meder-szakaszon. Az ellenség ellentámadásait tüzérségünk szétver­te. Az Its mentén, Ranpoldsweiler-től délkeletre, valamint Thann és Mühl­hausen között helyi harcokra került sor, melyeknek során a támadó ellen­séget megállítottuk, vagy ellentáma­dással visszavertük. Távolsági fegyvereink zavaró tüze az ellenséges utánpótlási vonalakra, elsősorban Antwerpenre megszakítás nélkül tovább folyik. A középolaszországi arcvonalról mindkét részről csupán helyi felde­rítő tevékenység folyik Faenzétól nyu­­gatra és északra. Angol-amerikai mélyrepülők az el­múlt napon a Birodalom nyugati ré­szének helységeit támadták, elsősor­ban Münsterlandban és a felső Rajna mentén. Bombákat dobtak és fedél­zeti fegyverekkel tüzeltek. Az ango­lok a koraesti órákban zavarórepülé­seket végeztek a rajna-westfáliai te­rület fölött. ■IVASÁRNAP) MS JANUAR 20 700.000 főnyi amerikai veszteség a nyugati fronton Washingtonból jelentik. Az a ameri­­kai haderő a nyugati arcvonalon — a tájékoztató hivatal közlése szerint — eddig 700.000 főnyi veszteséget szenvedett. Megjegyzi a közlés, hogy­ a veszteségkimutatás az előző hét­tel szemben 88.000 főnyi emelkedést mutat. Borzalmas tetemrehívás Görögországban Athénból jelentik: Görög és brit­­ küldöttség, valamint külföldi újság­, írók jelenlétében bontották fel az Elos által elhantolt tömegsírok egyi­két. Ez a sír 300 holttestet tartal­­ma­zott. A­­szemle után az angol kül­döttség vezetője kijelentette, hogy soha nem ütött borzalmasabb dolgot, mint a megcsonkított katonák és polgárok tömegét ebben az Elag-tö­­megsírban. A bizottság megállapítot­ta azt is, hogy a tömegsír áldozatai között angol állampolgárok is vol­tak. Vitéz Mándy Károly értesíti fiát, hogy Uj Magyarság, Szombat­hely, Kőszegi­ u. 33. alá sürgősen k k­ildjön értesítést, hogyléte és cime­­löl. Mi jól vagyunk, Budapesten Tról és Bözsiről semmit sem tudunk.

Next