Uj Nemzedék, 1919. október (1. évfolyam, 3-27. szám)

1919-10-09 / 9. szám

Csütörtök, 1919 október 9. Ai idesmallék vagy bármilyen bizonytalanság, amely valamely pénzintézetet, a jegybankokat sem véve ki, ma Európában érhet. A postapénznek azonban csor­­bíthatatlan fedezete, hogy mögötte áll Magyaror­szág kétségtelen jövője. Ha azok a tervek, ame­lyek megalapozzák az ország önálló pénzügyi berendezkedését, valóra válnak, akkor fedezete is lesz majd a postapénznek, illetve annak a pénz­nek, amelyre ezt a szükség-pénzjegyet majd át­cserélik, hogy a szomorú szovjet­ uralomnak még az emléke is eltűnjön. De addig sincs ez a pénzjegy fedezet nélkül. Fedezi minden barázda, amit az őszi szántással­ a paraszt a tarlón most megvon. E barázdákból nő ki a postapénz arany­­fedezete, a leg­vásárlóképesebb nemzetközi fizető­eszköz az éhséggondok előtt álló világon: a ma­gyar búza. 200.000 dollár. Hova tűnt az am­eri magyarola pénze! A háború előtt a magyar ellenzék néhány tagja Károlyival az élén kiutazott Amerikába propaganda-körútra. Nagy összeget gyűjtöttek, de hogy a pénz hova lett, sen­ki nem tudja, Ká­rolyi sohasem beszélt róla, most pedig olyan em­berektől sürgeti a nyilvánosság az elszámolásit, akik legfeljebb abban hibásak, hogy a múltban szolidaritást vállaltak Károlyi Mihálylyal. Ebben az ügyben Ráth Endre a követke­zők közlésére kérte lapunkat: — A pénz központi kezelésébe én nem folytam ba Ennek dacára gróf Károlyi Mihály­hoz a függetlenségi párt kettéválasztása után 1916. augusztus 1-én az alábbi szövegű ajánlott levelet intéztem, miután szóbeli felkérésem ered­ményt nem ért el: Méltóságom Gróf Uram! A szétválásnak első hangulata már elmúlt és így talán nem érted félre alábbi kérelmemet Amerikai közös utunk alatt, de különösen visszatérőben gyakran volt szó közöttünk arról, hogy a lentjártak együtt fogják megállapítani, hogy az együtt gyűjtött összegek részletesen mire lesznek fordítva. Az adakozóknak ezt általánosságban úgy mondot­tuk, hogy az általános választói jog kivívására. Ebben a kérdésben az eddig kiadott nyilatkoza­tok szerint mindkét párt állja a közösen megál­lapított programmot De engem nem ez érdekel. Tisztán és egyedül csak az, hogy a különböző gyűjtőttek alkalmával sokhelyütt én is nyugtáz­tam a felvett összegeket, amelyek­ feletti rendel­kezési jogot is most Te kizárólag magadnak tar­tottad fenn a lapokban megjelent ás meg nem cáfolt nyilatkozatodban. Én ezzel szemben nem kérek mást, minthogy légy kegyes egy a nevemre intézett s hozzám szóló levélben kijelenteni, hogy az 1914. évi közös amerikai utunk alatt közösen vagy külön-külön gyűjtött összegek fe­lett, amikor a kizárólagos rendelkezési jogot ma­gadnak kifejezetten fenntartod, engem tisztelettel alulírottat felmentesz minden néven nevezhető úgy anyagi, mint erkölcsi felelősség alól, mely elé bárki, esetleg maguk az adakozók vonni kí­vánnának. Kérnem kell ezt azért, mert embe­rek, halandók vagyunk. Te is katona vagy, — én is. A sors — látjuk, hamarabb szétveri az embereket, mint hinni lehetett volna. De még mindketten törhetetlen ellenzéki emberek va­gyunk, ki tudja, hogy a háború befejezése után, amikor megkezdődik az amerikai hazav­ándorlás, nem fognak-e akadni az ellenünk levő kormá­nyok bérencei, akik ezt a gyűjtési históriát el­lenünk kívánnák kiaknázni. Ne vedd tehát rossz néven, hogy amikor nem szólok a Te igen nagy felelősséggel magadra vett nyilatkozatod ellen, akkor legalább azt kérhessem Tőled, hogy attól engem a saját használatomra kifejezetten is fel­menteni kegyeskedjél. Kérlek Gróf Úr, fogadd szívesen tiszteletteljes üdvözletemet, igaz hired Ráth Endre s. k. Mondanunk sem kell, hogy Ráth Endre a levélre nem kapott választ. Károlyi Mihályt amerikai útjára tudvale­vőleg elkísérte Friedrich István, a mostani mi­niszterelnök is. Talán ezért is firtatja a nyilvá­nosság olyan buzgalommal a gyűjtés dolgát. Kétszázezer dollár folyt be Károlyi kezéhez. Ez az összeg ma tizennégy milliót ér. Mikor 1917- ben az egyesült függetlenségi párt kettészakadt, szóba kerültek az anyagi kérdések is. Apponyi bentmaradt hívei követelték az amerikai pénzzel való elszámolást is. A bentmaradottaknak érde­kük lett volna hozzájutni az óriási d­ár tv,,­gyan reájuk eső részéhez. Magát Károlyi Mihályt is megtámadták, aki azzal tért ki az elszámolás kö­telezettsége alól, hogy az amerikai magyarok őt hatalmazták meg a pénz kezelésével és ő nem tartozik elszámolni senkinek. Kísérő társainak csak a gyűjtéshez volt joguk, de a pénz őrzése reá tartozik. Az ő kezéhez folyt tehát be a ha­talmas összeg és ismerve az arisztodemokrata államférfiú teljes erkölcsrajzát, nem kétséges, hogy az egész kétszázezer dollárt megtartotta, kárpótlásul azért a sok szenvedésért, mely e há­látlan nemzet jóvoltából érte. Andrássy Gyula nyilatkozata. A helyzetről. — Liberális- és keresztény-blokk* — A zsidókérdés* — Nem lehet összehívni a képviselőházat. — A Jövő feladatai. A dénesfai Cziráky-kastély kertjében, egy csodaszép október eleji délután szembe­ülök Andrássy Gyulával. A táj búsvidám harmóniája eszébe juttatja az embernek a Dunántúl tájképi típusát. A hatalmas angol park, amelyet közepén szel át a Rélice sötét csíkja, évszázados hársainak és cserfáinak lombozatára, valamint a szinte hellén illatú pázsit hervadó zöldjére már ráterítette fakó köntösét a magyar ősz, s a nyugodt enyhüle­­tében e kék dunántúli tájnak valami külö­nös varázsa van annak a beszélgetésnek, amely voltakép az utolsó osztrák-magyar külügyminiszter előadásában merült ki, s amelynek hatása alól senki magyar ember fia nem bhtt volna szabadulni. Nemcsak a politika beszél, hanem a történetfilozófia, s aki beszélt, ő maga, az eleven és reméljük még mindig és sokáig aktív történelem. — Kegyelmes Uram —e­szélt a kér­dező­b ön, áld megszokja az eseményeket a történetfilozófusnak szemgolyójából vizs­gálni, helyesnek és kivánatosnak tartja-e a pántoknak keresztény és liberális blokkok­ban való csoportosulását? — Nem ismerem ki magamat a pár­tok között, mert igen kevés kedvem, van pártkérdésekben nyilatkozni, mikor az or­­szág és a nemzet súlyos helyzetben van. Az egyes pártoknak programmját nem is isme­rem. Nem volt sajtó, nem is tudom, hány párt van, nem is tudom, kik a vezérek. Azt azonban érzem, hogy túl sok a párt. Azért örülök, hogy blokkok, alakulnak s az együvé tartozó pártok blokkokban tömörülnek s ál­talában nagy szükségét érzem annak, hogy az összes hazafias és polgári pártok lehető­leg szorosan egymás mellé álljanak. Ma különösen elhibázottnak tartom a hatalom­ért való küzdelmet pártpolitikai alapon. Már azért is, mert ma kevésbbé fontos, mint máskor, hogy milyen elvi alapokon áll a kormány és mert ma sokkal fontosabb, mint máskor, hogy a társadalom békéje, külön­böző irányok összeműködése lehető ma­radjon. — Ma a kormány nem irányítja a tör­vényhozást Kormányzati hatalma is kor­látolt. Egyrészt területileg korlátolt, más­részt az ántant befolyása következtében az. A kormánynak általában a legelemibb köte­­lesssége: lehetőleg tartózkodni a nagy poli­tikától és minden elkerülhető tevékenység­től. Tulajdonképp nincs is kormányunk, csak férfiak vannak, akik a hatalmat köz­türelem mellett gyakorolják, felelősségre nem vonhatók; kell, hogy ennek tudatában tartózkodjanak mindentől, ami az életfoly­tonosság és a gazdasági tevékenység fen­­tartása szempontjából elkerülhető, és ma károsabb volna a harc a hatalomért, mint máskor, mert nincs alkotmányos fórum. A harc kénytelen vagy erőszakos lenni, vagy az antanthoz fordulni, s azt folyton beavatni a magyar ügyekbe, amivel bizony nem nö­vekszik tekintélyünk és önérzetünk. Alig mara­d más út a kormánybuktatáshoz, mint az án­ántnál való vádaskodás. Hogy ez mennyire nem méltó a magyar néphez, azt talán kevéssé kell bizonyítanom. — Inkább abban látom a mai politika feladatát, hogy azokat a férfiakat, akik tényleg gyakorolják a hatalmat, tanáccsal és befolyással jó útra tereljük. Ne a lator­­omért küzdjünk, hanem törekedjünk össze­­működni, hogy a hatalom jó irányban gyak­­­oroltassék. Az elvekben és a jövő célokban való eltérés nem lehet akadálya annak, hogy azokban az egyszerű kérdésekben, amiket a kormánynak ma meg kell oldani, egyetértés ne fejlődhessen ki.­­ Ezek között elsősorban van a zsidó­kérdés, amely elől nem lehet elzárkózni. Mert kétségtelen tény, hogy a nemzet nagy része teljesen elfordult a zsidóságtól, mióta látta, hogy a nemzetietlen, felforgató áram­latok milyen erőt mentettek a zsidóságból. Felháborították a nemzetet különösen, mert érezte, milyen jól bánt a zsidókkal, mennyi jogot adott nekik s hogy ezért méltán el­várhatta volna, hogy sokkal nagyobb há­nyada a zsidóságnak maradjon hű a nem­zeti eszmékhez, mint ahogy megtörtént. Ezzel a kérdéssel foglalkozni azonban csak a nemzetgyűlésnek lesz joga, amelynek majd módot kell találnia arra, hogy a nem­zeti, hazafias irány intézményekkel erősít­­tessék. A mai kormányhatalom érezze legi főbb kötelességének azt garantálni, hogy a zsidóellenes szellem ne vezessen pogrom­hoz, ártatlanok üldözéséhez. — Budapesti politikai körökben ismé­telten felvetődött a régi képviselőhöz össze­hívásának kérdése. Helyesnek tartja-e kei­gyelmes úr ezt a tervet? — Nem. Azzal érvelnek mellette, hogy a jogfolytonosságot biztosítja. Jogfolyto­nosságot csak olyan választási törvény biz­tosíthat, amit a király szentesít. Király nélkül formai jogfolytonosság nincs. Csak a nemzeti szuverenitás, minden jog forrá­sa, teremthet új jogi alapot. Féljogfolyto­nosság, törvényesség szempontjából érték­telen s gyakorlati szempontból sem hiszem, hogy a régi politikai irány feltámasztása a hozzá kapcsolt emlékekkel együtt hasznos lenne. Főleg veszedelmes előtérbe állítani egy olyan szervet, amely ha egyszer­­ akti­­váltatik, sokkal többet pretentálhat magá­nak, mint amit azok szántak nekik, akik életre hívták. Azt hiszem, hogy káros befo­lyást gyakorolhatna, mert izgatná a mun­kásságot, hogy ez a parlament megint a nemzet nevében akar beszélni, amelynek összeállításából a munkásság ki volt zárva. — Egy budapesti lap a minap hango­san követelte, hogy a régi nagy erők, az öreg korosztály nagy politikusai lépjenek elő a rezervából, ahová önmaguk száműzték magukat. Üdvösnek tartaná-e kegyelmes ur s bel- és külpolitikailag opportunusnak-e, hogy a magyar politika régi vezérei akcióba lépjenek? — Csak magamról beszélhetek. Termé­szetesen legelementárisabb kötelességemnek tartom minden erőmet az ország szolgálatá­ba bocsátani s ezt a kötelességemet intenzi­vebben érzem mint bármikor, tekintettel a kétségbeejtő helyzetre, melyben vagyunk.­­ De mielőtt aktív részvételre ■üiiatsrozruw» 3

Next