Uj Nemzedék, 1919. október (1. évfolyam, 3-27. szám)
1919-10-09 / 9. szám
Csütörtök, 1919 október 9. Ai idesmallék vagy bármilyen bizonytalanság, amely valamely pénzintézetet, a jegybankokat sem véve ki, ma Európában érhet. A postapénznek azonban csorbíthatatlan fedezete, hogy mögötte áll Magyarország kétségtelen jövője. Ha azok a tervek, amelyek megalapozzák az ország önálló pénzügyi berendezkedését, valóra válnak, akkor fedezete is lesz majd a postapénznek, illetve annak a pénznek, amelyre ezt a szükség-pénzjegyet majd átcserélik, hogy a szomorú szovjet uralomnak még az emléke is eltűnjön. De addig sincs ez a pénzjegy fedezet nélkül. Fedezi minden barázda, amit az őszi szántással a paraszt a tarlón most megvon. E barázdákból nő ki a postapénz aranyfedezete, a legvásárlóképesebb nemzetközi fizetőeszköz az éhséggondok előtt álló világon: a magyar búza. 200.000 dollár. Hova tűnt az ameri magyarola pénze! A háború előtt a magyar ellenzék néhány tagja Károlyival az élén kiutazott Amerikába propaganda-körútra. Nagy összeget gyűjtöttek, de hogy a pénz hova lett, senki nem tudja, Károlyi sohasem beszélt róla, most pedig olyan emberektől sürgeti a nyilvánosság az elszámolásit, akik legfeljebb abban hibásak, hogy a múltban szolidaritást vállaltak Károlyi Mihálylyal. Ebben az ügyben Ráth Endre a következők közlésére kérte lapunkat: — A pénz központi kezelésébe én nem folytam ba Ennek dacára gróf Károlyi Mihályhoz a függetlenségi párt kettéválasztása után 1916. augusztus 1-én az alábbi szövegű ajánlott levelet intéztem, miután szóbeli felkérésem eredményt nem ért el: Méltóságom Gróf Uram! A szétválásnak első hangulata már elmúlt és így talán nem érted félre alábbi kérelmemet Amerikai közös utunk alatt, de különösen visszatérőben gyakran volt szó közöttünk arról, hogy a lentjártak együtt fogják megállapítani, hogy az együtt gyűjtött összegek részletesen mire lesznek fordítva. Az adakozóknak ezt általánosságban úgy mondottuk, hogy az általános választói jog kivívására. Ebben a kérdésben az eddig kiadott nyilatkozatok szerint mindkét párt állja a közösen megállapított programmot De engem nem ez érdekel. Tisztán és egyedül csak az, hogy a különböző gyűjtőttek alkalmával sokhelyütt én is nyugtáztam a felvett összegeket, amelyek feletti rendelkezési jogot is most Te kizárólag magadnak tartottad fenn a lapokban megjelent ás meg nem cáfolt nyilatkozatodban. Én ezzel szemben nem kérek mást, minthogy légy kegyes egy a nevemre intézett s hozzám szóló levélben kijelenteni, hogy az 1914. évi közös amerikai utunk alatt közösen vagy külön-külön gyűjtött összegek felett, amikor a kizárólagos rendelkezési jogot magadnak kifejezetten fenntartod, engem tisztelettel alulírottat felmentesz minden néven nevezhető úgy anyagi, mint erkölcsi felelősség alól, mely elé bárki, esetleg maguk az adakozók vonni kívánnának. Kérnem kell ezt azért, mert emberek, halandók vagyunk. Te is katona vagy, — én is. A sors — látjuk, hamarabb szétveri az embereket, mint hinni lehetett volna. De még mindketten törhetetlen ellenzéki emberek vagyunk, ki tudja, hogy a háború befejezése után, amikor megkezdődik az amerikai hazavándorlás, nem fognak-e akadni az ellenünk levő kormányok bérencei, akik ezt a gyűjtési históriát ellenünk kívánnák kiaknázni. Ne vedd tehát rossz néven, hogy amikor nem szólok a Te igen nagy felelősséggel magadra vett nyilatkozatod ellen, akkor legalább azt kérhessem Tőled, hogy attól engem a saját használatomra kifejezetten is felmenteni kegyeskedjél. Kérlek Gróf Úr, fogadd szívesen tiszteletteljes üdvözletemet, igaz hired Ráth Endre s. k. Mondanunk sem kell, hogy Ráth Endre a levélre nem kapott választ. Károlyi Mihályt amerikai útjára tudvalevőleg elkísérte Friedrich István, a mostani miniszterelnök is. Talán ezért is firtatja a nyilvánosság olyan buzgalommal a gyűjtés dolgát. Kétszázezer dollár folyt be Károlyi kezéhez. Ez az összeg ma tizennégy milliót ér. Mikor 1917- ben az egyesült függetlenségi párt kettészakadt, szóba kerültek az anyagi kérdések is. Apponyi bentmaradt hívei követelték az amerikai pénzzel való elszámolást is. A bentmaradottaknak érdekük lett volna hozzájutni az óriási dár tv,,gyan reájuk eső részéhez. Magát Károlyi Mihályt is megtámadták, aki azzal tért ki az elszámolás kötelezettsége alól, hogy az amerikai magyarok őt hatalmazták meg a pénz kezelésével és ő nem tartozik elszámolni senkinek. Kísérő társainak csak a gyűjtéshez volt joguk, de a pénz őrzése reá tartozik. Az ő kezéhez folyt tehát be a hatalmas összeg és ismerve az arisztodemokrata államférfiú teljes erkölcsrajzát, nem kétséges, hogy az egész kétszázezer dollárt megtartotta, kárpótlásul azért a sok szenvedésért, mely e hálátlan nemzet jóvoltából érte. Andrássy Gyula nyilatkozata. A helyzetről. — Liberális- és keresztény-blokk* — A zsidókérdés* — Nem lehet összehívni a képviselőházat. — A Jövő feladatai. A dénesfai Cziráky-kastély kertjében, egy csodaszép október eleji délután szembeülök Andrássy Gyulával. A táj búsvidám harmóniája eszébe juttatja az embernek a Dunántúl tájképi típusát. A hatalmas angol park, amelyet közepén szel át a Rélice sötét csíkja, évszázados hársainak és cserfáinak lombozatára, valamint a szinte hellén illatú pázsit hervadó zöldjére már ráterítette fakó köntösét a magyar ősz, s a nyugodt enyhületében e kék dunántúli tájnak valami különös varázsa van annak a beszélgetésnek, amely voltakép az utolsó osztrák-magyar külügyminiszter előadásában merült ki, s amelynek hatása alól senki magyar ember fia nem bhtt volna szabadulni. Nemcsak a politika beszél, hanem a történetfilozófia, s aki beszélt, ő maga, az eleven és reméljük még mindig és sokáig aktív történelem. — Kegyelmes Uram —eszélt a kérdezőb ön, áld megszokja az eseményeket a történetfilozófusnak szemgolyójából vizsgálni, helyesnek és kivánatosnak tartja-e a pántoknak keresztény és liberális blokkokban való csoportosulását? — Nem ismerem ki magamat a pártok között, mert igen kevés kedvem, van pártkérdésekben nyilatkozni, mikor az ország és a nemzet súlyos helyzetben van. Az egyes pártoknak programmját nem is ismerem. Nem volt sajtó, nem is tudom, hány párt van, nem is tudom, kik a vezérek. Azt azonban érzem, hogy túl sok a párt. Azért örülök, hogy blokkok, alakulnak s az együvé tartozó pártok blokkokban tömörülnek s általában nagy szükségét érzem annak, hogy az összes hazafias és polgári pártok lehetőleg szorosan egymás mellé álljanak. Ma különösen elhibázottnak tartom a hatalomért való küzdelmet pártpolitikai alapon. Már azért is, mert ma kevésbbé fontos, mint máskor, hogy milyen elvi alapokon áll a kormány és mert ma sokkal fontosabb, mint máskor, hogy a társadalom békéje, különböző irányok összeműködése lehető maradjon. — Ma a kormány nem irányítja a törvényhozást Kormányzati hatalma is korlátolt. Egyrészt területileg korlátolt, másrészt az ántant befolyása következtében az. A kormánynak általában a legelemibb kötelesssége: lehetőleg tartózkodni a nagy politikától és minden elkerülhető tevékenységtől. Tulajdonképp nincs is kormányunk, csak férfiak vannak, akik a hatalmat köztürelem mellett gyakorolják, felelősségre nem vonhatók; kell, hogy ennek tudatában tartózkodjanak mindentől, ami az életfolytonosság és a gazdasági tevékenység fentartása szempontjából elkerülhető, és ma károsabb volna a harc a hatalomért, mint máskor, mert nincs alkotmányos fórum. A harc kénytelen vagy erőszakos lenni, vagy az antanthoz fordulni, s azt folyton beavatni a magyar ügyekbe, amivel bizony nem növekszik tekintélyünk és önérzetünk. Alig marad más út a kormánybuktatáshoz, mint az ánántnál való vádaskodás. Hogy ez mennyire nem méltó a magyar néphez, azt talán kevéssé kell bizonyítanom. — Inkább abban látom a mai politika feladatát, hogy azokat a férfiakat, akik tényleg gyakorolják a hatalmat, tanáccsal és befolyással jó útra tereljük. Ne a latoromért küzdjünk, hanem törekedjünk összeműködni, hogy a hatalom jó irányban gyakoroltassék. Az elvekben és a jövő célokban való eltérés nem lehet akadálya annak, hogy azokban az egyszerű kérdésekben, amiket a kormánynak ma meg kell oldani, egyetértés ne fejlődhessen ki. Ezek között elsősorban van a zsidókérdés, amely elől nem lehet elzárkózni. Mert kétségtelen tény, hogy a nemzet nagy része teljesen elfordult a zsidóságtól, mióta látta, hogy a nemzetietlen, felforgató áramlatok milyen erőt mentettek a zsidóságból. Felháborították a nemzetet különösen, mert érezte, milyen jól bánt a zsidókkal, mennyi jogot adott nekik s hogy ezért méltán elvárhatta volna, hogy sokkal nagyobb hányada a zsidóságnak maradjon hű a nemzeti eszmékhez, mint ahogy megtörtént. Ezzel a kérdéssel foglalkozni azonban csak a nemzetgyűlésnek lesz joga, amelynek majd módot kell találnia arra, hogy a nemzeti, hazafias irány intézményekkel erősíttessék. A mai kormányhatalom érezze legi főbb kötelességének azt garantálni, hogy a zsidóellenes szellem ne vezessen pogromhoz, ártatlanok üldözéséhez. — Budapesti politikai körökben ismételten felvetődött a régi képviselőhöz összehívásának kérdése. Helyesnek tartja-e keigyelmes úr ezt a tervet? — Nem. Azzal érvelnek mellette, hogy a jogfolytonosságot biztosítja. Jogfolytonosságot csak olyan választási törvény biztosíthat, amit a király szentesít. Király nélkül formai jogfolytonosság nincs. Csak a nemzeti szuverenitás, minden jog forrása, teremthet új jogi alapot. Féljogfolytonosság, törvényesség szempontjából értéktelen s gyakorlati szempontból sem hiszem, hogy a régi politikai irány feltámasztása a hozzá kapcsolt emlékekkel együtt hasznos lenne. Főleg veszedelmes előtérbe állítani egy olyan szervet, amely ha egyszer aktiváltatik, sokkal többet pretentálhat magának, mint amit azok szántak nekik, akik életre hívták. Azt hiszem, hogy káros befolyást gyakorolhatna, mert izgatná a munkásságot, hogy ez a parlament megint a nemzet nevében akar beszélni, amelynek összeállításából a munkásság ki volt zárva. — Egy budapesti lap a minap hangosan követelte, hogy a régi nagy erők, az öreg korosztály nagy politikusai lépjenek elő a rezervából, ahová önmaguk száműzték magukat. Üdvösnek tartaná-e kegyelmes ur s bel- és külpolitikailag opportunusnak-e, hogy a magyar politika régi vezérei akcióba lépjenek? — Csak magamról beszélhetek. Természetesen legelementárisabb kötelességemnek tartom minden erőmet az ország szolgálatába bocsátani s ezt a kötelességemet intenzivebben érzem mint bármikor, tekintettel a kétségbeejtő helyzetre, melyben vagyunk. De mielőtt aktív részvételre ■üiiatsrozruw» 3