Uj Nemzedék, 1920. március (2. évfolyam, 53-78. szám)

1920-03-31 / 78. szám

2 új nemsesték Szerda, 1920 március 31. Vajda-Vojvoda leleplezi Romániát­ ­“A latín testvérek m­indig Olaszország ellenségéért, Nagy-Ausztriáért lelkesedtek — Magyarországhoz is Bécs kedvéért voltak hűtlenek — Erdélyt nem román fenyvez Aereszky tábornok tudvalévően különféle leleplezésekkel kompromittálta Vajda-Vojvodát az antant előtt .Rámutatta a rendelkezésére álló­­bukaresti s­aj­tó útján, hogy a volt román miniszterelnök, aki Parisban és Londonban mint ragodó antantbarát ünnepeltette magát, a több M­ erdélyi román vezérrel együtt ember­emlékezet óta — habsburgi politikus von Vajda most visszavág a királysági teli táma­dóknak s a román politika közeli múltjából olyan leleplezéseket mond el, amelyek azt iga­zolják, hogy maga Románia sem volt soha kü­lönb, sőt a­zt az áruló politikát is, amelyet az erdélyi románok minden irányban követtek, egyenesen Bukarestből diktálták nekik. Egyik­­másik becsületes európai nemzet talán meg fog lepődni a román politikai erkölcsnek ezen a legújabb dokumentumán, a mi számunkra azonban csak az az új benne, hogy román szájba kapjuk hiteles igazolását, amit a ma­gunk kiszéről már úgyis régen tudunk. De Vajda leleplezéséből két jelentős tényt, kell megállapítanunk. Mindenekelőtt itt jelenti­­ki Vajda először és nyíltan, hogy az összes ma­gyarországi román újságokat Bukarestből pén­zelték, hogy a magyarországi románok min­den politikai mozdulatát Romániából irányí­tották s igy bármiféle, liberális politikát követ­ték is volna a magyarok, ha elmentek volna akár az autonómiáig is, a románok akkor sem igyekeztek volna hatalomvágyukat — mert hiszen most sem a faj­ érdekéről van szó — lojális eszközökkel­, az alkotmány ke­retében érvényesíteni, h­anem­ az autonómiát is csak első lépésnek tekintették volna ahoz, hogy elszakítsák tőlünk Erdélyt, amely soha­sem volt az övék. Íme Jászi Oszkár egész léha pályafutásának és miniszteri lelkiisme­­rellenségének élő okirata. A másik tanulságot ajánljuk az olasz poli­tika figyelmébe. Olaszország, Románia mai szövetségese láthatja ebből, mennyit ér a romá­nok állítólagos „latin testvérisége“. Hiszen ha a román terv sikerül, akkor a Popovics-féle­­Nagy-Ausztriában olyan államalakulat jön létre, amely halálos csapása lett volna Olaszor­szág egész világpolitikai helyzetének. Így fest a valóságban a­ Vajdák, Maniuk és Bratian­uk fraternité latine-je. * Vajda-Vojvoda Sándor vallomását a Dá­cia bukaresti újság párisi tudósítójának mon­dotta el hosszabb nyilatkozat alakjában. Az interjú elején Vajda az Epoca bukaresti újság­gal polemizál, amely Avercsku tábornok ér­dekében többször hevesen megtámadta a Vajda-kabinetet s a többi közt az erdélyi ro­mánok szemére vetette „lojális magyar- és Habsburg-barát viselkedésüket“, aminek iga­zolására fölfrissítette Vajda Sándornak 1914- ben, az Adcvcrus-ban megjelent nyilatkozatát is. A Dácia párisi tudósítója ehhez megjegyzi, hogy „a miniszterelnök el volt rá készülve, hogy a sajtó ezt a beszélgetést föl fogja hasz­nálni, hiszen Apponyinak a békekonferencia elé terjesztett jegyzékei tele vannak olyan nyi­latkozatokkal, amelyeket a különféle román vezető politikusok a háború alatt adtak“ •— Az Epoca — folytatta Vajda — ezen az alapon hazaárulónak bélyegezhetne mindenkit, a bocskoros oláhtól kezdve a püspökig, mert az otthon maradt románoknak nem volt más vá­lasztásuk, mint a golyó vagy pedig a „hazáért és királyért való lelkes kötelesség“ teljesítése. Ők kénytelenek voltak a hazafiak szerepét ját­szani s ezzel, mint Papp-Csicsó példája is mu­tatja, ezer és ezer román életét mentették meg. (Ez az állítás nem áll, mert a románok egészen Amerika aktív közbelépéséig hittek Németország győzelmében, sőt még Amerika barát hozása után is azt hirdették, hogy az erősebbik félhez fognak csatlakozni, amint azt Bratianu szám­os nyilatkozata, egész semlegesség!. politikája s a Nua Viaca Romamaszka 1916 múniusi számá­ban megjelent interjúja bizonyítja. Addig az erdélyi románok a magyar hadseregben harcol­tak az tintán­ ellen, így Maria is, aki csak jó­val a Károlyi-forradalom után, novemberben vetette le tiszti egyenruháját. Aki pedig gyáva volt és ki akart bújni a katonáskodás alól, könnyen átszökhetett a határon, aminthogy köztudomásúan több mint harmincezer rónáni katonaszökevény élt a királyságban. A kétszínű bukaresti politika egyébként is váltig biztatta a magyarországi román népet, hogy­ csak harcol­jon a magyarokkal együtt, amíg vagy a köz­ponti hatalmakkal, vagy pedig, ha a kocka úgy fordul, az antanttal megköti az alkut. A szerk.) — De már 1918 novemberében — így szól tovább Vajda nyilatkozata — komolyan gon­dolhattunk a forradalom megszervezésére. (Nem volt nagy hőstett, minthogy akkor Jászi már odadobta a hatalmat a nemzetiségeknek, Linder pedig szétbomlasztotta a magyar had­sereget. A szerk.) A szervezők között voltak Maniu, Papp-Csicsó, Gold­is, Vlad, Hacegan, Miháli Tivadar, Braniste, Lázár Aurél, Szu­­csu, Csordás — az utóbbit a magyarok (!) öl­ték meg —, továbbá a felekezelem két püspöke és még igen számosan. Mi szerveztük a gyula­­fehérvári népgyűlést, amelynek határozatát a mi kezdésünk és férfias (?) föllépésünk provo­kálta, pedig minket az Epoca árulóknak ne­vez. Mindazokat a­ területeket, amelyek a Ro­mániával való egyesülést szabad elhatározá­sukból kimondották (lásd Flondor és Zadik tábornok szerepét Bukovinában s Saint-Aulaire, Berthelot és Vopicka agitációját Kisenevben és Bukarestben !), sajnos, nem a román had­sereg emberfölötti fáradozásai (Nagyszerű be­ismerés !), de nem is a békekonferencia dön­tése (?) szerezte meg, hanem ez egyszerűen a népek ligája részéről kimondott önrendelke­zési elv tökéletes végrehajtása. (Hol volt ez a liga? Az önrendelkezési jog elvét köztudomá­súan csak Wilson hirdette, ő is csak akkor, amikor még nem tudta, milyen visszaélésekre használják föl a románok és csehek. Egyéb­ként ez a kijelentés jó tanulság az árvánt szá­mára. A békekonferencia még el sem készült a magyar békeszerződéssel és a románok máris azt. hirdetik, hogy( Erdélyt nem a fyéktanács. Ítéletének köszönhetik.) — Ami egyébként az*Adevărül interjúját illeti, —­­mondja tovább Vajda. — az erdélyi románságnak a világháború kitöréséig két al­ternatíva között kellett választania : vagy a monarchia keretében keresi a fejlődés lehetősé-, gét, ami mellett ébren tarthatja­ a nemzeti ön-­­tudatot és az egységre való törekvést, vagy pe­dig nyíltan irredenta politikát folytat. A két alternatíva közül csak a dinasztikus politikára lehetett gondolni A bukaresti pártok vezérei különben is már 1907-től fogva (a román pa­­rasztlázadás óta!) megegyezés alapján kikap­csolták programjukból az erdélyi kérdést. En­nek az­ egyezségnek a megvalósításán az erdélyi román nemzetiségi párt vezetőj te ig nagy ambí­cióval fáradoztak, viszont a erdélyi vezetőség sem kezdett semmiféle pomitikai akciót, amíg Bukarestül nem kapott utasítást. A f­opo vácsoméi folyóirata, a „Gross­­ötrormdhrigiptigy, mint a Tribuna, Roma­­■fiuí, s a többi erdélyi román újság a­­ mindrakari román kormányok szubvenció­­i simán részesültek. Ennek fejében ezek az ú­j­ságok a bukaresti utasításoknak megfelelően, kivétel nélkül hangoztatták a Habsburg-di­­nasztiába vetett rendületlen hitüket. — Természetesen csal, szintég, mert a so­rok közt és magánúton az ifjabb generáció irre­denta nevelését szerveztük, sőt magát az egész népet is ilyen irányban neveltük, helyen lant még a mértéket is túllépve, úgy hogy a bukaresti hivatalos körök Becs­esel szemben nem egyszer kínos helyzetbe jutottak s maga Bécs kérte időnkint a király­ságbeli politikusokat, hogy fékezzenek ben­nünket. —Magam, nem egyszer kértem a bukaresti vezetőséget, ne erőszakoljon ránk ilyen meg­alázó dinasztikus manifesztációkat, mert ránk nézve tűrhetetlen volt, hogy tovább folytassuk ezt a képmutató odaadást azokkal szemben, akiket szívünkből gyűlöltünk (?) Csak egy Habsburgtól várhattuk sorsunk­ (talán inkább hatalmi vágyunk!) jobbra fordulását: Ferenc Ferd­inánd főhercegtől. A föderalizált Ausztriától vártuk népünk konszolidációját s az egység felé való .Köze­ledést. — A „Drang nádi Osten“’ jelentette nekünk a magyar mindenhatóság bukását, pedig a ma­gyarság Bécs háta mögött Berlinből kapott tá­mogatást. Romániában azután sokan akadtak, akik az erdélyieket arra biztatták, hogy dolgoz­zanak rendületlenül tovább ebben az irányban. 1910-ben megkérdeztem az egyik román vezető politikust, vájjon Carol királynak mi a véle­ménye erről a dologról ? A következő feleletet kaptam: — Bármilyen ömnegtagadtukba kerül is, teljesítsék a főherceg kívánságát. Arra az ellenvetésemre, hogy engem csak a román szempont irányíthat, a politikus megjegyezte, hogy az erdélyiek egyetlen ve­zető szempontja csak az lehet, hogy a főherceg kívánságát teljesítik. — 1913-ban egy másik temperamentumos politikust látogattam meg, aki nagy meglepetésemre ezt filmezte tőlem : —* Megállapították már rajok azokat a sza­badságjogokat/ amelyeket/M Ferenc Ferdinánd fog juttatni a románoknál, ha hatalomra jut ? — Ilyent kategóriáim formában még nem­­vetettük fel a kérdőd — feleltem én. —/Pedigm­eg kell lenniük, — szólt a politikus.^^A mi királyunk már öreg em­ber. fPP/£r- mint Ferenc József. Lehet, hogy egyidaben hsának meg. Nekünk tehát elő kell készítenünk a talajt, hogy az agg uralkodók halála után végleg rendezhessük a román nép sorsát. Ferenc Ferdinánd autonómiát ad az­ erdélyi románságnak, mi pedig, itt a ki­rályságiján, kikiáltjuk a monarchiához való csavarkozás­aikat. — Nem igen hiszem, — feleltem én, — hogy a magyarok elfogadnák Ferenc Ferdinán­­dot, a román dinasztia pedig bizonyára presztízs­kérdést csinálna abból, hogy a Habs­­burg-dinasztiának legyen alárendelve. — A magyarokkal majd csak megegyezik ‘Ferenc Ferdinánd, — volt a válasz, — mi pe­dig majd Hímezzük a dolgunk*t a mi jövendő királyunkkal. Akár aláveti magát akaratunk­nak, akár nem, mi többre tartjuk’ azt a Habsburgot, aki nem­zeti egységünket megvalósítja, annál a Ho­­henzolem­mel, aki azt megakadályozza. — De a dinasztia válsága mégis rettenetes volna, — jegyeztem meg én. — Ezt ön az erdélyi szemével látja. — fe­lelte a politikus. Az orosz veszedelemmel szem­ben egyetlen védekezésünk a föderalizált Ausz­triához való csatlakozásunk, Popovics Aurél elvei alapján. — Kérem önt, — szólt, — egyengesse az út­jai annak, hogy legközelebb Bécsben audienciát kaphassak. — Ugyanilyen kéréssel fordult ez a politi­kus Popovics Aurélhoz is. Egy csomó tanút tudnék állítani arra, hogy ezek a demarch­e-ok megtörténtek. —­­Vagy­.Ausztria gondolatával -- foly­tatta ’Vajda — az előbb említett államférfi a''­ pedig politikailag valóságos antagonis­­tája volt, teljesen megbarátkozott. Jorga Mik­lós azonban sohasem hitt a nemzeti egységnek abban a formájában, amely a habsburgi di­nasztia keretében valósul meg. A bukaresti sajtó mindaddig, amíg Románia a háborúba nem avatkozott, váltig dicsérte az erdélyi román ka­tonák hitelességét. Tudjuk, hogy amikor Ro­mánia megindította a háborút, a vitéz román katonák nagy része, köztük sok oroszországi fogoly, a 64. gyalogezred sok katonája otthagyta arany és­ ezüst vitézségi érmét a fogoly tábor­ba, s Romírmába szökött át. (Mert már akkor aj­ánlánt érdekében agitáltak köztük.) — "Ha történt árulás, már t. i. olyan érte­lemben, hogy az erdélyi románok a csatame­zőn vagy a börtönökben pusztultak el ..üdvö­zítő királyukért“, akkor ez nem az ő hibájuk, sem vezetőiké, hanem mindazoké, akik ötven év óta­­ irányították politikánkat. Nem lehet azonban sem hibáról, sem árulásról szó, mert a szituáció megváltoztával megváltoztak a mód­szerek, a tervek és meggyőződések is mindazok­nál, sütik nyitott szemmel látták az új helyze­tet. Fia mindezek után Pap-Csicsó, a gyulafe­hérvári ülés elnöke és az erdélyi önkéntes se­reg szervezője, továbbá Goldis Vazul, a gyula­­fehérvári határozat kodifikálom árulók, akkor szívesen állom magam is ezt a nevet. Jó társa­,sápban vagyok velük (Ez igaz!) s a történelem objektív kritikája följegyzi majd az eseménye­ket, bármint igyekeznek is most elhomáb­osí­­tani vagy előcrelleníteni. Reméljük, írja a Dácia tudósítója, hogy a hála érzése támad majd fel odahaza a marti­­rimnál járt erdélyiekkel szemben, csak az uniós egyezményt megvalósították­­.Azóta csakugyan kidobták őket minden hatalomból,é­s hisszük, hogy az efféle támadások többé nem fognak m­egism­étlődni.

Next