Uj Nemzedék, 1930. május (12. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-01 / 98. szám

4 III Nemzedék Csütörtök, 1936 május 1. Nagy sikere volt Olaszország­ban a banktisztviselők futball­csapatának Budapestre jön az angol banktiszviselők tenniszcsapata.­ ­ Az Új Nemzedék tudósítójától.­­A Budapestre érkezett olasz lapok nagy cikkekben számolnak be a magyar és olasz banktisztviselők válogatott fut­ballcsapatának legutóbb Milanóban meg­tartott mérkőzéséről. Kiemelik a magyar csapat nagyszerű küzdőképességét, lelkes játékát­, amellyel a maguk javára tudták eldönteni a­ mérkőzést. Általános a meg­állapítás, hogy a magyar bankválogatott sportbelileg és társadalmilag kimélyítette a ma­gyar—olasz kapcsolatokat. Egyik lap sem feledkezik meg arról, hogy a magyar banktisztviselők nem­csak a sporttelepen, de mindenhol, ahol megjelentek, szimpatikus gentlemanek­nek bizonyultak. Az olasz és magyar banktisztviselők futballcsapata közti kap­csolatot Polinszky Gyula dr., a Pénzinté­zeti Sportegyletek Ligájának ügyvezető alelnöke teremtette meg. Tavaly az ola­szok jártak Budapesten és az első talál­kozáson 3:1 arányban győztek. Most volt Milanóban a reváns. Erről az Új Nemze­déknek a következőket mondta Polinszky Gyula dr. — Az olaszok a lehető legmelegebben fogad­ták Milanóban a magyar banktisztviselők vá­logatott futballcsapatát. Mi tizennégy olyan játékossal utaztunk a küzdelem színhelyére, akik jelenleg nem tagja, egyik nyilvános egyesületnek sem, hanem a pénzintézet fut­ballcsapatában fejt ki sporttevékenységet és a legutóbbi mérkőzéseken tapasztalt formák alapján kerü­lt be a bankválogatott csapatba. Olaszországban állandóan velünk volt Del­­cetta, a Banca Commerciale vezérigazgatója és az északolaszországi Dopolavoro elnöke, D’Elia. Amikor esőre tehették, felkerestek bennünket és Milano polgármestere uzsonnán látta vendégül a magyar csapatot. A ban­kettek, autótúrák egész sorát rendezték tisz­teletünkre. Mi testületileg kivonultunk Milánó város hősi halottainak és az olasz banktiszt­viselők hősi halottainak emléktáblájához. Mind a kettőn elhelyeztük a Magyar Pénzintézeti Sportliga koszorúját, Polinszky Gyula dr. ezután elmondotta, hogy az 1805-ben épült milánói stadion­ban tartották meg a mérkőzést, amelyet átalakítottak a modern sport követelmé­nyeinek. Több, mint tízezer néző jelent meg a mérkőzésen, köztük az olasz sport, bank és társadalmi élet sok kiválósága. A meccs előtt az olasz banktisztviselők zenekara eljátszotta a magyar és az olasz himnuszt. Igen kedves jelenet volt, ami­kor két magyar ruh­ába öltözött kislány jött le a pályára. Az egyik el­szavalta a magyar Hiszekegyet, majd hatalmas vi­rágcsokrot nyújtott át a magyar csapat vezetőjének. — A mérkőzés részletei már ismeretesek, — folytatja Tolinszky. — Külön ki kell emelni még, hogy a mi tizenegy játékosunk között hét családos ember szerepelt a csupa fiatal emberekből álló olaszokkal szemben. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az olasz banktisztvi­selői válogatott csapat nagy része nyilvános egyesületekben játszik és van olyan is köz­tük, aki a nemzeti válogatott csapatban jutott szerephez. — Az egész vonalon folytatni akarjuk a banktisztviselők sportjának fejlesztését. Az itthoni munkán kívül természetesen minél több nemzetközi kapcsolatot igyekszünk ki­építeni. Az osztrákokkal már tárgyaltunk magyar-osztrák banktisztviselői úszómérkő­­zésről, de nálunk nincs megfelelő szervezet, amely ezt a viadalt lebonyolítaná. Bejelent­hetem, hogy az angol banktisztviselők tenniszszö­­vetségével megállapodtam, hogy jövő évben Budapestre jön az angol bank­­tisztviselők válogatott tenniszcsapata. — Meg kell jegyezni, hogy az angol bank­tisztviselők voltak azok, akik legyőzték a belga nemzeti válogatott tenniszcsapatot. Nagy programunk van a továbbiakra vonat­kozóan is, csak támogassanak bennünket ab­ban a munkában, hogy minél egészségesebb, munkaképesebb, izmosabb legyen a­ magyar banktisztviselő... Házonkíviü­l elsfirendü, változatos, idén iá házi- ét diiz­koszfi kaphat© V., Sas­sarca 24. u­. emdefi 2. szám alatt. Telefon: Automata 288—55. Ma reggel elutazott nagy válogatott­­csapatunk — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Magyar válogatott futballcsapat még sosem utazott el olyan nehéz körülmé­nyek közt, mint most. Ma délelőtt kilenc óra­ öt perckor a nyugati pályaudvarról indult Prágába. Játékosaink a klub­mér­kőzéseken még nem játszottak ki meg­felelő formát az idén. Az egész magyar játékosgárdában nem akad egy sem, akire nyugodt szívvel rá lehetne mon­dani, hogy „válogatott formában van.“ Sérülések is meghendikeppelték a ma­gyar csapatot­, amely holnap Csehország válogatottjaival mérkőzik. Nem díjért menő küzdelem lesz ez, mégis kiemelke­dik a sablonos mérkőzések közül, mert Magyarország és Csehország nemzeti csapatainak találkozásáról van szó. Ez a hangulat uralkodott ma délelőtt a pá­lyaudvaron is, ahol megjelent Zsar­­nóczay János, az MLSz ügyvezető alel­nöke, Minder Frigyes háznagy kíséreté­­ben. Néhány száz érdeklődő búcsúztatta a prágai csatára induló magyar fiúkat. — Holnap győznötök kell Prágában! — igyekezett mindenki az utolsó „szugge­­rálá­s“-sal. A legtöbben Pataki Mihály szövetségi kapitánynál érdeklődnek, hogy végered­ményben hogyan áll majd fel Prágában a magyar csapat, mik a­ tervei a mérkő­zésre vonatkozóan. Pataki nem válaszolt a kérdezősködőknek és inkább a játéko­soknak a vonatban való elhelyezésével foglalkozott. Az indulás előtt az Új Nemzedék munkatársának al­kalma nyílott Pataki­ Mihály szövet­­ségi kapitánnyal beszélgetni, aki feltett kérdéseinkre rendkívül érde­kes nyilatkozatban ismertette a hely­zetet. — A cseh futballszövetséggel legutóbb feszült volt a viszony és most a Prágá­ból érkezett levelek szerint ki akarnak engesztelni bennünket. Ez a kiengeszte­lés szerintem abban kulminálhat, hogy a cseh válogatott csapat tagjai tar­tózkodnak a durva játéktól.­­ Mert borzalmas katasztrófa érné a magyar futballsportot, ha Prágában harcképtelenné tennék azokat a játéko­sokat, akikre, május tizenegyedikén az Európa Kupa-döntő mérkőzésén szüksé­günk van. Nekünk első feladatunk az lesz, hogy amint Prágába érkezünk, be­szélünk a cseh futbalsport vezetőivel a játékoscsere ügyében. Tekintettel arra, hogy ez a mérkőzés semmilyen díjért nem megy, meg kell engedni, hogy a mérkőzés közben a csapatok a játékosaikat cserélhessék. Ez volna nekünk a legfontosabb, mert így abban az esetben, ha látom, hogy a cseh játékosok durvaságra vetemednek, megóvhatom az értékeinket azzal, hogy helyettük olynokat állítok be, akik job­ban tudnak vigyázni magukra. Minden attól függ, hogy a játékcserét megenge­dik-e. Én remélem, hogy igen , hogy a csehek sportszerűen fognak viselkedni, nem viszik túlzásba az „erélyes játékot“ . Megmondom őszintén, arra gondolok — a játék elfajulása esetén — hogy Tú­rást kicseréltetem, mert rá az olaszok el­len nagy szükség lesz. Viszont ő az a já­tékos, aki nem tud­ kellően vigyázni ma­gára, minden akcióban szívvel-lélekkel „benne van“. Túráit lehet tehát legelőször is harcképtelenné tenni. Takács II.-vel már más a helyzet, ő ugyanis tud vi­gyázni magára. Játékoscsere esetén a tartalékokat, Barátkit és Toldit szerepel­tetni fogom. Mindkettőm allround futbal­listák, akiket bármelyik poszton lehet sze­repeltetni. — Ami a mérkőzés eshetőségeit illeti, nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy magyar válogatott csapat még sosem győzött Prágában. — Tisztességes vereségre kell elkészül­nünk. Igen nagy teljesítmény volna a já­tékosok részéről az a kellemes meglepe­tés, ha döntetlent, vagy éppen győzelmet tudnának szerezni. Tovább nem tudtunk beszélgetni a szö­vetségi kapitánnyal, aki mindent elköve­tett, hogy a mai körülmények közt is a legjobbak legyenek a megvár csapat tag­jai. A vonat lassan megindult... (P. K.) Végignéztem egy boxmérkőzést... A publikum megrendeli a „horogütést“ — „Üsd ki, Szélvész Samu“ — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Bevallom őszintén, először voltam box­­mérkőzésen. Azt is megmondhatom mindjárt: az egészben a közönség a legérdekesebb. A zsúfolt aréna, ezer meg ezer ember egymás­hoz szorulva, egymás lábát taposva, egymást öklözve, üvöltve, hadonászva, szemét forgatva, fogát csattogtatva. Vérszomjas őrültek, re­megő rúzsozott női szájak, szemüket forgató szadisták és ha­jukat tépő hisztérikák. A boxolókat általában mindenki tegezi, ko­­máznak velük, rájuk ordítanak: „Támadj már , Sári, támadj, ne légy lusta, tá­madj!“ Tanácsokat adnak neki: „Horog, ho­rog!“ Megrendelik a horogütést. A pénzükért horogütést akarnak látni ... Az első sorban egy kopasz, sovány, vézna ember ül. Látszik rajta, hogy soha életében semmiféle sporttal „tettleg“ nem foglalkozott. Ez a legizgatottabb, a legvadabb kritikus. Fölugrik a helyéből, a levegőt dögö­­nyözi két öklével, együtt küzd a magyar boxolóval, a lengyel ellen. Arca éppen úgy eltorzul, mint odafönn annak a viaskodó em­bernek az arca, a szája elferdül, a szeme vér­ben forog, liheg, előre ugrik, oldalt ugrik, rá­lép a szomszédjának a lábára, de senki sem törődik vele. Általában az emberek itt nem nagyon finomkodnak. Egy oldalbarúgást föl sem vesznek. A könyököm véletlenül hozzáért a szomszédomhoz és azt mondtam „Pardon“ A szomszédom csodálkozva nézett rám. Pillantásából ezt olvastam ki: „Uraságod ta­lán idegen!“ * A boxolók taktikája, módszere, harc­modora egészen különböző. Az egyik vadul és ellenállhatatlanul támad, a má­sik ravaszul, hidegen védekezik. Az egyiknek mohó, állatias, ijesztő az arc­­kife­jezése, a másik mosolyog, mintha kedves viccről volna szó. Egy pár orr­­ütést, állonvágást föl sem vesznek. Az egyiknek már dől a vér az orrából, egé­szen bekente a másikat vele. De mi az? Küzdenek tovább... Az egyik­­ fiatal bajor boxoló olyan ütést kap az állára, hogy elterül, az arca kínban vonaglik, behunyja szemét, nem tud fölkelni, vizet öntenek az arcára, úgy kell összeszedni. Meglepetéssel látom viszont ezt a fiatal­embert egy negyed óra múlva, immár teljesen felöltözve, amint segít föl­locsolni egy másik honfitársát. Szinte megfoghatatlan, hogyan térnek ilyen hamar magukhoz! * Egy magyar és egy bajor verekszenek. A magyarnak kissé rosszul megy és a közön­ség egész dühe a bíró ellen irányul. „Pfuj, pfuj!“ — ordítanak torkuk szakadtából. Az­után minden oldalról hallom a vad üvöltést: „Üsd ki... üsd ki... Szélvész Samu üsd ki, üsd ki!“ A magyar gladiátor, Szobolovszkyt, kedélyesen „Szélvész Samu"-nak hívják, olyan gyorsan szokott támadni Mögöttem egy vörös­­képű ember, aki időnként öklével nagyokat üt a karjára, magából kikelve vonítja: „Üsd ki a szemét, üsd ki a szemét!“ Szerencsére „Szél­vész Samu“ — vagyis a derék, szimpatikus Szobolovszky — nagyon korrekt módon boxol és nem üti ki a szemét a bajor boxolónak, még akkor sem, ha a fél cirkusz azt kívánja, hogy üsse ki a szemét a pénzükért. Egy kis affér támad: Nádor, a nép­szerű operettbonviván az első sorban ül és állítólag valamit szintén fölkiabált. Ez egyáltalán nem feltűnő, itt mindenki kiabál, össze-vissza. Erre a bíró ráför­medt a pódiumról: „Maga hülye.“ Lehet, hogy más itt a publikumból ezt föl sem venné, de Nádor fölpattan a helyéről, végigrohan a sorok mentén, általános föl­­tűnést keltve, egyenesen a szolgálatot teljesítő rendőrtisztviselő felé és élénk gesztusokkal magyarázza, hogy mi tör­tént vele. Az emberek fölugrálnak, a figyelem megoszlik a boxolók és az ope­­rettszínész között. Párhuzamos előadás folyik: a pódiumon boxolnak, lent pedig vitatkoznak, össze-vissza kiabálnak, öklök emelkednek a magasba, egyszerre beszél tíz ember... Az érdekeltek azután ki­tódulnak, odakint jegyzőkönyvet vesznek fel. Valaki csalódottan sóhajt. „Már azt hittem, hogy rögtönöznek egy kis meccset.“ * Az emberek hangosan kritizálnak, kicseré­lik a véleményüket, összevesznek azon, hogy horog vagy nem horog, hogy kiüti-e Körösi a németet, vagy sem. Egy éles hang belesü­­vít a hangzavarba­ .Vigyázz ... Itt a meny­asszonyod!“ Figyelmezteti a boxolót, hogy ügyeljen a­ tekintélyére, mert itt a menyasszonya. A má­sik így bőg: „Ne kíméld, ne respektáld, azért mert idegen! Ne respektáld.“ Ezek a gladiátorok, akik az életüket koc­káztatják a dicsőségért — mert hiszen amatő­­rök! — sokkal rokonszenvesebbek, mint a kö­zönség, amely rongyos garasaiért vért akar látni, törött csontokat, szívgödrön ütött ájult embereket és a hisztérikus üvöltésével uszítja, vadítja a harcolókat »Üsd ki a szemét . . . rúgd ... ne kiméld, ne kiméld . . .“ Apró sporthíres? Czája ma döntésig mérkőzik az orosz Laga­­covval. Nagy Sándornak a cseh Svoboda, az osztrák Steinbachnak a román Chirtop lesz az ellenfele. Ugyancsak ma tartják meg a Deplaceur (belga) és Ivanof (bolgár) meccset. A nemzetközi professzionista birkózóverseny fél kilenc órakor kezdődik a városligeti sport­arénában. Csütörtökön, szombaton és vasárnap rende­zik a tornászbajnokságot. Csütörtökön este fél kilenc órai kezdettel a BBTE Attila­ utcai tornacsarnokában a függeszkedő bajnokságot bonyolítják le. Szombaton a BTC tornacsar­nokában az egyéni bajnokság előírt gyakor­latait és a csapatbajnokságot tartják meg. Vasárnap este hat órakor a Nemzeti Torna­­csarnokban a szabadon választott gyakorlato­kat rendezik Cserkész céllövőverseny lesz Szombathelyen. A szombathelyi III. cserkészkerület fennállá­sának tízéves jubileuma alkalmából június nyolcadikén Szombathelyen országos cserkész céllövőversenyt rendez. Az ország különböző cserkészcsapatai szerepelnek az első ilyen versenyen. Négy birkózónk startol Európa szabadstílusú birkózóbajnokságában. Hármat már kijelöltek. Ezek Gyarmati (Testvériség), Kárpáti (UTE), Zombory (MAC). A negyedik reprezentánsunk a Tasnády—Fehér-mé­rkőzés győztese lesz. Ezt a meccset ma tartják meg. Ugy­e nyájasságban megőszült olvasó, te már régen elsirattad őt? Tudom, sokáig sajgott a szíved utána. Megértem. Ha ilyen levelet el­sodor a szél egy nemzet kultúrájának terebé­­lyéről, az nem kismiska. És te, nyájasságban stb. olvasó összeszorítottad fogaidat, legyűr­ted könnyeidet és némán szenvedtél. Szenved­tél, fájó irigységgel gondolva arra a fiatal és máris oly tehetséges nemzetre, amely min­dig az európai kultúra élén haladva elrabolta, mondhatnám magához szippantotta eme Na­­gyunkat. És ő, eme Nagyunk, hagyta magát szippantani. Kiabált ugyan egy kicsit, hogy fogjatok meg, mert elszippantanak, — dehát nem fogták meg. Pedig meg kellett volna fogni és kalitkába zárni, hogy mindenki gyö­nyörködhessen benne. Mindegy, de most félre a csüggedés denevérszárnyainak sötét suhogá­sával! Fel, a könnytől iszamos fejekkel! Félre a gyász könnyben ázó bakacsin javai! Jó hírt hozok, számban az öröm olajfalevelével! Én magam se akartam hinni szemeimnek. Lehetetlen. Te tévedsz, — mondtam magam­nak bizalmasan. Nem tévedek, mondta vissza énem, tegezve. Ő itt van. Itt van és vígan mu­togatja magát a budai kávéház tükörablaká­ban göndör hajával és önimádattal mézédes mosolyával. Bámultatja magát, de még ha megelégedne ezzel. Nem, ő előadást tart. Ko­moly, húsz év körüli és még ennél is idősebb szellemtitánok veszik körül, néha egy-egy ó-román arcét. Tegnap például e­gy jól táp­lált liberális lábú úrral tárgyalt. Csak nemi — Nem vált volna be a román orientációt Éa most Palesztina felé tekintenek ezek a felejt­hetetlen szemek! A szomszéd asztaloknál ülő, nyugodtan ol­vasgató öregurak megkínzottan tekintenek feléje, de hiába. Nem lehet tőle olvasni. D­enunciál. Irodalom, faji kérdés, politika, ha­dászat, vadászat és madarászat. Mindezen tu­dományok ó-román kisujjában vannak és on­nan rázza ki könnyedén a vendégek, a kenye­res, a ruhatáros és a pikkoló okulására. A kávéházban mindenki kénytelen hiányos mű­veltségét az ő ó-román tudományos emlőjén kielégíteni. Sem az alsóspartik harcias csatakiáltásai, sem a billiárdgolyók csattanásai nem képesek túlszárnyalni őt, aki mint valami dákóromán hangszóró harsog, szünetlenül. George Mills vagy ha úgy tetszik Mille Gyurka, te nagyon gyanús vagy! Te itt akarsz maradni! Te, nagytakarítást akarsz végezni véredé­­nyeidben és vissza akarod fajosítani vissz­­ereidet. Elgondolni is grandiózus. Ő megint itt van, ő ismét a miénk, nem adjuk őt töb­bet oda. T­e nem is kell senkinek. Heuréka! Új magyar író született, a Gyurka! Redivi­­vus Gyurka! A román anyaország és gyer­meke a körülményekhez képest jól érzik ma­gukat! Mi nem. Fintor.

Next