Uj Nemzedék, 1931. április (13. évfolyam, 74-97. szám)

1931-04-01 / 74. szám

Szerda, 1931 április L Ul Nemzedék Kézfogás J egres szól száguldoz a magyar pusztán, ma tavaszváró földeiken, a falusi házikók kéményei között. A márciusi nap kibon­totta a fekete rögöket a hótakaró alól, de nem elég erős ahhoz, hogy behatoljon a fagyott földbe, és áldást ígérő, terméke­nyítő erejével új reményt, új életet fakasszon a rögök alatt és a falusi házak gondverte lakóiban, a tél nélkülözéseibe beledermedt szívekben. Nem tudjuk, mit hoz a tavasz, és nem tudja a gazda, hogy áldás lesz-e a munk­áján, vagy pedig csak folytatása lesz-e esztendők keserves küzködésének, értékesítéssel, megélhetés­sel, adóval való kemény birkózásának. Nem tudja a magyar gazda, és nem tud­hatja senki ebben az országban, hogy a tengerentúli búza métermázsamillióinak urai, a nagy nyugati és amerikai piacok titokzatos hatalmú tőzsdefejedelmei mi­lyen árpolitikát diktálnak, hogyan moz­gatják óriási készleteiket az elkövetkező kampányban, és hogy mit jelenthet Ma­gyarországra a mezőgazdaság világvál­ságának ez a belső vívódása, harca, egyik termelő államnak a másikkal és valamennyinek az orosz puszta véréből és könnyéből kisajtolt dömpingbúza ré­mével. De vannak a magyar glóbuszon, akik a mezőgazdaságnak ezt a világgazda­sági történelemben páratlanul álló vál­­ságküzdelmét a maguk javára szeretnék kamatoztatni politikailag. Valóban, hálás feladatnak látszik első pillanatra politi­kát csinálni százezrek keserves napi gondjából, politikai táborba tömöríteni azokat, akiknek elevenébe vág a mező­gazdaság válsága. Az elkeseredett ember­rel, gazdával próbálták elhitetni, hogy ez a megcsonkított ország önállóan, egy csapásra leveheti a gazdák válláról a válság minden gondját, ennek a nagy­szerű megoldásnak a szabadalmát ők árulják, tehát csatlakozzék hozzájuk a falu népe és esküdjék az ő politiká­jukra. Azok a kijelentések, amelyeket Bethlen István tett az országos gazdafront kül­döttsége előtt hétfőn, az egész ország közvéleménye előtt kertedés nélkül, őszin­tén, becsületesen megvilágították a való helyzetet és kellő értékükre szállították le azokat a törekvéseket, amelyek az egész ország bajait és gondjait egy politikai alakulás korlátlan va­dászterületének szeretnék bekeríteni. .Amikor világszerte azon törik az ál­lamférfiak a fejüket — mondta a minisz­terelnök, — hogyan lehetne a mezőgazda­­sági krízisen együttes erővel segíteni, ak­kor mi hulljunk szét bent az országban, mint oldott kéve,­e egymás ellen dolgoz­zunk, azt képzelve, hogy ez pártkérdés, amikor a világ összefogása sem elegendő ahhoz, hogy ezt a nagy gazdasági válsá­got megoldja?“ Nem a hatalom, az igazság teszi sú­lyossá a kormányelnök megállapítását. Válasz ez a jószándékú politikai sátor­verőknek, akik a magyar gazda gondjai­nak golgota hegyére szeretnék ezt a sát­rat építeni, és válasz, intő válasz a falu szegénységének lelte ismeretlen politikai ügynökei számára, akik hamis ígéretek­kel lelkeket akvirálnak. Egy hűséges kéz­fogásra hivatkozott Bethlen István gróf. A Nagyatádi Szabó Istvánnal fogadott barátságot pecsételte meg ez a kézfogás, és az uj tavasznak is hűséges kézfogás jegyében kell meg­menteni a magyar földet, kézfogással, amelyben kisgazda, nagybir­tokos, földművelő ember, szellemi munkás kéz a kézben, tiszta fejjel, becsületes szív­vel dolgozik a közös célért, a nemzet fenn­tartó millióinak, a magyar falu népének jobb sorsáért. Szinte ugyanabban az órában hangzott el a kormány egy másik tagjának figyel­meztetése az egész társadalom felé: „Úgy vagyok, mint Harpagon, — mon­dotta Ernszt Sándor a képviselőházban — minden fillérrel gazdálkodom, de úgy, hogy a köznek és a legszegényebbnek a hasznára legyek.“ Tudjuk és elhisszük Ernszt Sándornak, hogy ő így gondolkodik De nagyon sok Ernszt Sándorra lenne szükség ennek az országnak közhivatalaiban, intézményei­ben, nagyhatalmú bankjaiban, Ernszt Sándorokra, akik a maguk életével fedik a kijelentéseiket, akik az államkincstár m­inden fillérén meglátják az adófizető Terítékes gondjainak ujjlenyomatát, és akik tisztában vannak azzal, hogy nem lehet egyik oldalon kitartást, türelmet, szociális kötelességeket hirdetni a közélet dobogójáról, a másik oldalon pedig mammutjövedelmekkel meg­tömni a zsebet. Amikor a falu népe között folytatott demagógia alól a kormányelnök húzta ki a gyékényt, ugyanakkor a népjóléti mi­niszter a munkanélküliséggel kapcsolat­ban a kisemberekről, az elhagyatottakról beszélt. De az ő szavaira, a munkaalkal­mak tremtésére, a kisemberek szociális alátámasztására vonatkozó kijlentéseire nemcsak azok figyelnek fel, akik, százan és ezren beesett, arccal, fénytelen szemek­kel indulnak el nap mint nap nyútt ron­gyaikban, kenyeret szerezni az asszony-­ nak és a gyereknek és eredménytelenül­­ térnek vissza a kihűlt tűzhelyhez, — ha­nem ide kell figyelniük azoknak is, akik azt hiszik, hogy jövedelemhabzsolásukat a társadalom minden körülmények kö­zött megvédi a maga integritásában. Ott, ahol a gond és a szegénység általános, ahol emberek ezrei járnak körül az el­helyezkedés lehetőségének leghalványabb reménye nélkül, ott nemcsak a nyomo­rúságot kihasználó lelkiismeretlen de­magógiát kell erélyes ökölcsapással le­ütni a hordóról, hanem a befolyásosak­nak, a hatalmasoknak is halálosan komo­lyan kell venniük a legilletékesebb fórum­tól származó figyelmeztetést az állam pénzével való takarékoskodásra és a jö­vedelmek morális demarkációs vonalá­nak saját jószántukból való betartására. Nekik is meg kell tenniük azt a szüksé­ges, azt a szociális kézfogást. Két év múlva megindul­nak a Zeppelin-járatok Amerika és Európa közt Eckener nyilatkozik amerikai tárgyalásairól a Az Új Nemzedék tudósítójától­­Newyork, március 31. Eckener, aki az Európa fedélzetén újra út­nak indult Németország felé, szenzációs nyi­latkozatot tett tudósítónk előtt amerikai útjá­nak eredményéről. Eckener a többi között a következőket mondotta. — Gondosan megvizsgáltuk mindazokat a technikai és gazdasági kérdéseket, amelyek az Atlanti-óceánt áthidaló állandó léghajóforga­­lommal kapcsolatban felmerülnek és arra az eredményre jutottunk, hogy az óceánon át való menetrendszerű Zeppelin-közlekedés igenis lehetséges. — Ha előre nem látható akadályok nem bo­rítják föl­ terveinket, úgy 1933 tavaszán, vagy nyárelején megindítjuk a rendszeres Európa— Amerika Zeppelin-szolgálatot. Egyelőre csak két léghajó fogja ellátni a közlekedést, ezeket azonban hamarosan újabbak fogják kiegészí­teni. Valószínűen hetenként kétszer fog Euró­pából, illetve Amerikából elindulni egy-egy léghajó. A menetjegy ára előreláthatóan 800— 1000 dollár lesz. A légijárat hangárait Amerikában valahol Baltimore vidékén fogják elhelyezni, a leszál­lási és indulási hely azonban Newyorkban lesz. Eckener azt hiszi, hogy két éven belül a léghajók áttérnek a Diesel-motorokkal való hajtására, ami által nemcsak a léghajózás biz­tonsága növekednék, hanem egy-egy óceánre­­pülésnél 7—8000 kiló fűtőanyagot is lehetne megtakarítani. Ha a léghajók mintegy 80 mér­­földnyi átlagsebességgel haladnának, úgy Amerikából két nap alatt jutnának el Európába, vissza pedig két és fél nap alatt. Végül kije­lentette Eckener, hogy Európába megérkezése után azonnal tárgyal illetékes párisi körökkel, hogy Franciaország területén közbeeső kikötő­helyet lehessen létesíteni. Az angol közvélemény Henderson mögött áll a német osztrák vámunió kérdésében . Az Új Nemzedék tudósítójától. -London, március 31. Az egész angol sajtó helyesléssel fogadja Henderson alsóházi beszédének azt a lénye­gét, hogy a német-osztrák vámunió vitáját a népszövetségi tanács elé kell vinni. Bécs és Berlin nagyon okosan tennék, ha Henderson indít­ványát elfogadnák s ezáltal elejét vennék, hogy a vita még job­ban kiéleződjék. Németország és Ausztria ve­zető államférfiai helytelen módszerrel dolgoz­tak — írja a Daily Telegraph — és nem tud­tak ellentállni a nacionalista jelszavaknak, úgy hogy ma rendkívül nehéz nekik a vissza­vonulás útját megtalálniok. Egészen bizo­nyos, hogy még mindig a legegyszerűbb kivezető út az, amely Genf­be vezet. A Times is fentartás nélkül helyesli a kül­ügyminiszter álláspontját és azt hiszi, hogy a Népszövetség előtti vitával sikerülni fog a kérdést egyszerű jogi probléma színvonalára sülyeszteni. zíaris, március 31. A párisi reggeli lapok kivétel nélkül kivo­natokban köztik Henderson beszédét, bár min­den lelkesedés nélkül és igen hűvös hangon írnak róla. Érdemleges megjegyzéseket csak igen kevés lap fűz a beszédhez s ezek közül is a legjelentősebb Sauerwein cikke, aki sejtetni engedi, hogy Franciaország diplomáciai ak­ciója milyen irányban fog elindulni. Németor­szágnak be kell bizonyítania — írja Sauer­­wein —, hogy respektálni fogja azoknak az államok­­nak a fennállását, amelyekkel vám­közösségre lép. Ebben az esetben a francia közvé­lemény talán megnyugodnék és nem tekintené olyan gyanakvással a német-osztrák terveket Ha Németország garantálná a középeurópai status quot, ebben az esetben mód nyílnék arra, hogy Franciaország növekvő bizalommal várja be a német-osztrák tárgyalások befejezését. E pillanatban lehetetlen megítélni, hogy Sauer­­wein kissé homályos kijelentéseinek mely je­lentőséget lehet tulajdonítani és váljon a francia­­akció té­nyleg csupán a status quo vé­delmére fog-e szorítkozni. ELI­DA J^^tf^SZAPPAT enyheséget és tisztaságot; finom illattal párosít 3 PARDON!... ■ » ' —IMI——»INI — HOL A VALASZ! Joggal hittük, hogy a Népszava ma válaszolni fog azokra a kérdéseinkre, amelyeket tegnap ebben a rovatban intéztünk hozzá a franciaországi magyar munkásokkal kapcsolatban. A válasz azonban elmaradt. Olvasunk ugyan a Népszavában egy fanyar, kelletlen írás­­félét, de azt nem tekinthetjük —­ pardon — válasznak. Mert megpróbálja ugyan ki­forgatni saját vasárnapi cikkének értel­mét, de egyetlen szóval sem felel a leg­lényegesebb kérdésekre: hogy lenne-e ma ekkora nyomorúság nálunk, ha nem let­tünk volna Trianon miatt csonka or­szággá,­­ hogy nem munkásérdekből kel­lene-e elsősorban harcolnia a Conti-utcá­­nak minden eszközzel Trianon ellen, to­vábbá Léon Blum és hasonló francia elv­társai ellen, akik körömszakadtig védel­mezik ezt a munkás­gyilkos Trianont? Ehelyett, miután a Trianont és Léon Blumot oka van nem emlegetni, azzal a láng­elméjű kijelentéssel szolgál a Nép­szava: — A francia munkások nem vándorol­nak ki Magyarország ipartelepeire, mert a demokratikus kormányzat lehetővé teszi, hogy emberi életet éljenek. Majd ha a viszony fordított lesz, hogy Magyar­­országon az idevándorolt francia munká­sok koplalnak, akkor henceghet a délutáni fekete. Pardon, de a délutáni fekete azt üzeni a reggeli vörösnek: éppen a Népszava cikke konstatálta, hogy a demokrata Franciaországban a francia munkások is „állatoknak való“ munkát kénytelenek vé­gezni éhbéren. Továbbá: a magyar mun­kásnak sem kellene kivándorolnia, ha a Conti-utca forradalmának következmé­nye. Trianon, nem rabolta volna el éppen az ipari munka feltételeit a Felvidékkel és Erdéllyel, mint ahogy a békében nem hogy kivándoroltak volna a magyar mun­kások, hanem még idegeneket is el tud­tunk tartani. Végül: a második mondat­ban benne foglaltatik, hogy most a ma­gyar munkások koplalnak Franciaország­ban. Pardon, de ha Franciaországot érte volna trianoni országcsonkítás, akkor a francia munkások volnának kénytelenek koplalni és kivándorolni. Ha ellenben az ország területét visszaszereznék, a ma­gyar munkás itthon mar­adhat­na és boldo­gulhatna. Pardon, de miért nem akarja ezt a Népszava? Mert ha akarná, velünk harcolna Trianon és Léon Blum ellen. Erre feleljen a reggeli vörös. FŰRÉSZELJÜNK! Nem vagyunk ép­pen fűrészelő kedvünkben, de a Körút déli lapjának egyik tegnapi tudósítását kény­telenek vagyunk kissé — pardon — fűré­szelni. Ez a lap ugyanis nagy betűkkel közli: .Júlfűrészelték a tengeri kábeleket, hogy tőzsdei manővert hajthassanak végre." És a legártatlanabb képpel ujsár­gálja, hogy egyik nap a londoni tőzsde legizgalmasabb óráiban megszakadt a london—newyorki főkábel működése, mert ismeretlen tettesek „az Atlanti-óceán fe­nekén egy helyen elfűrészelték a kábelt“, hogy ezzel „megakadályozzák bizonyos tőzsdei kurzusoknak Newyorkból Lon­donba való leadását“ és így „a londoni tőzsdén nagy össszegeket keressenek“. Pardon, mi ugyan ismerjük a tőzsdespe­kulánsok mindenre elszánt természetét, de az óceán fenekére csakúgy könnyedén le­­szállni és ott kábeleket fűrészelni: ez ta­lán még a legviharedzettebb spekulánsok erejét is meghaladná, a kisfürészét neki! Nem szólva arról, hogy ha Newyorkból kurzusokat akarnak közölni Londonnal, akkor kábel híjján megelégesznek ma már a rádió nevű eléggé ismeretes techni­­kai találmánnyal is. Kérjük teh­át a Körutat, hogy legalább az Óceán fenekét ne fűrészelje olyat­énképpen, ahogy azt Móricka, vagy Andorka elk­épzeli, mert a „Zsidó az óceán fölött“ még passzirt, de a „Zsidó az óceán alatt“ — ez már talán mégis sok lenne. 2800:200. Elhisszük, hogy a Budapesti Cipészipartestület komoly tagjai, és ez a nagy többséget jelenti röstellik, ami ve­lük tegnap történt. Két, pontosabban csak egy szótöbbséggel szociáldemokrata elnököt ültetett a nyakukba egy kétszáz főnyi elvadult, lármás, brutális kisebb­ség. Pardon, hiszen dicsőségnek az sem valami napóleoni, dicsőség, hogy a vörös elnök egy szótöbbséggel került elnöki székébe, amelyen — reméljük — nem fog megmelegedni. De ha már röstelnek va­lamit a derék, hazafias és antimarxista gondolkozású cipészek, akkor főképp azon kell mellüket vernünk ami — saj­nos — nemcsak az ő hibájuk. Kétezernyolcszáz tagja van az ipartes­­tületnek­, és kétszáz ember mégis rá tudta kényszeríteni az akaratát azért, mert olyan fontos alkalomból, mint az elnök­­választás, még ötszázan sem fáradtak el a gyűlés színhelyére. Ha a csaknem há­romezer tagból csak ezerben van meg a szükséges önfegyelem és öntudat, ez a szomorú malőr meg nem esik. Pardon, mi ezt Péternek mondjuk, hogy Pál is értsen belőle: nem egy fővárosi vagy országos vér­osztásnak más lenne az ered­ménye, ha a nom­álszín háromezrei ébsen, fenyelmenetiek, éberek és aktívak tenné­nek, mint a vörös elvtársak kétszázai. A budapesti és vidéki távbeszélő elő­fizetők közt a postahivatalok üzeneteket közvetítenek. Részletes felvilágosítást a­­távbeszélő központok adnak.

Next