Uj Nemzedék, 1931. április (13. évfolyam, 74-97. szám)
1931-04-01 / 74. szám
Szerda, 1931 április L Ul Nemzedék Kézfogás J egres szól száguldoz a magyar pusztán, ma tavaszváró földeiken, a falusi házikók kéményei között. A márciusi nap kibontotta a fekete rögöket a hótakaró alól, de nem elég erős ahhoz, hogy behatoljon a fagyott földbe, és áldást ígérő, termékenyítő erejével új reményt, új életet fakasszon a rögök alatt és a falusi házak gondverte lakóiban, a tél nélkülözéseibe beledermedt szívekben. Nem tudjuk, mit hoz a tavasz, és nem tudja a gazda, hogy áldás lesz-e a munkáján, vagy pedig csak folytatása lesz-e esztendők keserves küzködésének, értékesítéssel, megélhetéssel, adóval való kemény birkózásának. Nem tudja a magyar gazda, és nem tudhatja senki ebben az országban, hogy a tengerentúli búza métermázsamillióinak urai, a nagy nyugati és amerikai piacok titokzatos hatalmú tőzsdefejedelmei milyen árpolitikát diktálnak, hogyan mozgatják óriási készleteiket az elkövetkező kampányban, és hogy mit jelenthet Magyarországra a mezőgazdaság világválságának ez a belső vívódása, harca, egyik termelő államnak a másikkal és valamennyinek az orosz puszta véréből és könnyéből kisajtolt dömpingbúza rémével. De vannak a magyar glóbuszon, akik a mezőgazdaságnak ezt a világgazdasági történelemben páratlanul álló válságküzdelmét a maguk javára szeretnék kamatoztatni politikailag. Valóban, hálás feladatnak látszik első pillanatra politikát csinálni százezrek keserves napi gondjából, politikai táborba tömöríteni azokat, akiknek elevenébe vág a mezőgazdaság válsága. Az elkeseredett emberrel, gazdával próbálták elhitetni, hogy ez a megcsonkított ország önállóan, egy csapásra leveheti a gazdák válláról a válság minden gondját, ennek a nagyszerű megoldásnak a szabadalmát ők árulják, tehát csatlakozzék hozzájuk a falu népe és esküdjék az ő politikájukra. Azok a kijelentések, amelyeket Bethlen István tett az országos gazdafront küldöttsége előtt hétfőn, az egész ország közvéleménye előtt kertedés nélkül, őszintén, becsületesen megvilágították a való helyzetet és kellő értékükre szállították le azokat a törekvéseket, amelyek az egész ország bajait és gondjait egy politikai alakulás korlátlan vadászterületének szeretnék bekeríteni. .Amikor világszerte azon törik az államférfiak a fejüket — mondta a miniszterelnök, — hogyan lehetne a mezőgazdasági krízisen együttes erővel segíteni, akkor mi hulljunk szét bent az országban, mint oldott kéve,e egymás ellen dolgozzunk, azt képzelve, hogy ez pártkérdés, amikor a világ összefogása sem elegendő ahhoz, hogy ezt a nagy gazdasági válságot megoldja?“ Nem a hatalom, az igazság teszi súlyossá a kormányelnök megállapítását. Válasz ez a jószándékú politikai sátorverőknek, akik a magyar gazda gondjainak golgota hegyére szeretnék ezt a sátrat építeni, és válasz, intő válasz a falu szegénységének lelte ismeretlen politikai ügynökei számára, akik hamis ígéretekkel lelkeket akvirálnak. Egy hűséges kézfogásra hivatkozott Bethlen István gróf. A Nagyatádi Szabó Istvánnal fogadott barátságot pecsételte meg ez a kézfogás, és az uj tavasznak is hűséges kézfogás jegyében kell megmenteni a magyar földet, kézfogással, amelyben kisgazda, nagybirtokos, földművelő ember, szellemi munkás kéz a kézben, tiszta fejjel, becsületes szívvel dolgozik a közös célért, a nemzet fenntartó millióinak, a magyar falu népének jobb sorsáért. Szinte ugyanabban az órában hangzott el a kormány egy másik tagjának figyelmeztetése az egész társadalom felé: „Úgy vagyok, mint Harpagon, — mondotta Ernszt Sándor a képviselőházban — minden fillérrel gazdálkodom, de úgy, hogy a köznek és a legszegényebbnek a hasznára legyek.“ Tudjuk és elhisszük Ernszt Sándornak, hogy ő így gondolkodik De nagyon sok Ernszt Sándorra lenne szükség ennek az országnak közhivatalaiban, intézményeiben, nagyhatalmú bankjaiban, Ernszt Sándorokra, akik a maguk életével fedik a kijelentéseiket, akik az államkincstár minden fillérén meglátják az adófizető Terítékes gondjainak ujjlenyomatát, és akik tisztában vannak azzal, hogy nem lehet egyik oldalon kitartást, türelmet, szociális kötelességeket hirdetni a közélet dobogójáról, a másik oldalon pedig mammutjövedelmekkel megtömni a zsebet. Amikor a falu népe között folytatott demagógia alól a kormányelnök húzta ki a gyékényt, ugyanakkor a népjóléti miniszter a munkanélküliséggel kapcsolatban a kisemberekről, az elhagyatottakról beszélt. De az ő szavaira, a munkaalkalmak tremtésére, a kisemberek szociális alátámasztására vonatkozó kijlentéseire nemcsak azok figyelnek fel, akik, százan és ezren beesett, arccal, fénytelen szemekkel indulnak el nap mint nap nyútt rongyaikban, kenyeret szerezni az asszony- nak és a gyereknek és eredménytelenül térnek vissza a kihűlt tűzhelyhez, — hanem ide kell figyelniük azoknak is, akik azt hiszik, hogy jövedelemhabzsolásukat a társadalom minden körülmények között megvédi a maga integritásában. Ott, ahol a gond és a szegénység általános, ahol emberek ezrei járnak körül az elhelyezkedés lehetőségének leghalványabb reménye nélkül, ott nemcsak a nyomorúságot kihasználó lelkiismeretlen demagógiát kell erélyes ökölcsapással leütni a hordóról, hanem a befolyásosaknak, a hatalmasoknak is halálosan komolyan kell venniük a legilletékesebb fórumtól származó figyelmeztetést az állam pénzével való takarékoskodásra és a jövedelmek morális demarkációs vonalának saját jószántukból való betartására. Nekik is meg kell tenniük azt a szükséges, azt a szociális kézfogást. Két év múlva megindulnak a Zeppelin-járatok Amerika és Európa közt Eckener nyilatkozik amerikai tárgyalásairól a Az Új Nemzedék tudósítójátólNewyork, március 31. Eckener, aki az Európa fedélzetén újra útnak indult Németország felé, szenzációs nyilatkozatot tett tudósítónk előtt amerikai útjának eredményéről. Eckener a többi között a következőket mondotta. — Gondosan megvizsgáltuk mindazokat a technikai és gazdasági kérdéseket, amelyek az Atlanti-óceánt áthidaló állandó léghajóforgalommal kapcsolatban felmerülnek és arra az eredményre jutottunk, hogy az óceánon át való menetrendszerű Zeppelin-közlekedés igenis lehetséges. — Ha előre nem látható akadályok nem borítják föl terveinket, úgy 1933 tavaszán, vagy nyárelején megindítjuk a rendszeres Európa— Amerika Zeppelin-szolgálatot. Egyelőre csak két léghajó fogja ellátni a közlekedést, ezeket azonban hamarosan újabbak fogják kiegészíteni. Valószínűen hetenként kétszer fog Európából, illetve Amerikából elindulni egy-egy léghajó. A menetjegy ára előreláthatóan 800— 1000 dollár lesz. A légijárat hangárait Amerikában valahol Baltimore vidékén fogják elhelyezni, a leszállási és indulási hely azonban Newyorkban lesz. Eckener azt hiszi, hogy két éven belül a léghajók áttérnek a Diesel-motorokkal való hajtására, ami által nemcsak a léghajózás biztonsága növekednék, hanem egy-egy óceánrepülésnél 7—8000 kiló fűtőanyagot is lehetne megtakarítani. Ha a léghajók mintegy 80 mérföldnyi átlagsebességgel haladnának, úgy Amerikából két nap alatt jutnának el Európába, vissza pedig két és fél nap alatt. Végül kijelentette Eckener, hogy Európába megérkezése után azonnal tárgyal illetékes párisi körökkel, hogy Franciaország területén közbeeső kikötőhelyet lehessen létesíteni. Az angol közvélemény Henderson mögött áll a német osztrák vámunió kérdésében . Az Új Nemzedék tudósítójától. -London, március 31. Az egész angol sajtó helyesléssel fogadja Henderson alsóházi beszédének azt a lényegét, hogy a német-osztrák vámunió vitáját a népszövetségi tanács elé kell vinni. Bécs és Berlin nagyon okosan tennék, ha Henderson indítványát elfogadnák s ezáltal elejét vennék, hogy a vita még jobban kiéleződjék. Németország és Ausztria vezető államférfiai helytelen módszerrel dolgoztak — írja a Daily Telegraph — és nem tudtak ellentállni a nacionalista jelszavaknak, úgy hogy ma rendkívül nehéz nekik a visszavonulás útját megtalálniok. Egészen bizonyos, hogy még mindig a legegyszerűbb kivezető út az, amely Genfbe vezet. A Times is fentartás nélkül helyesli a külügyminiszter álláspontját és azt hiszi, hogy a Népszövetség előtti vitával sikerülni fog a kérdést egyszerű jogi probléma színvonalára sülyeszteni. zíaris, március 31. A párisi reggeli lapok kivétel nélkül kivonatokban köztik Henderson beszédét, bár minden lelkesedés nélkül és igen hűvös hangon írnak róla. Érdemleges megjegyzéseket csak igen kevés lap fűz a beszédhez s ezek közül is a legjelentősebb Sauerwein cikke, aki sejtetni engedi, hogy Franciaország diplomáciai akciója milyen irányban fog elindulni. Németországnak be kell bizonyítania — írja Sauerwein —, hogy respektálni fogja azoknak az államoknak a fennállását, amelyekkel vámközösségre lép. Ebben az esetben a francia közvélemény talán megnyugodnék és nem tekintené olyan gyanakvással a német-osztrák terveket Ha Németország garantálná a középeurópai status quot, ebben az esetben mód nyílnék arra, hogy Franciaország növekvő bizalommal várja be a német-osztrák tárgyalások befejezését. E pillanatban lehetetlen megítélni, hogy Sauerwein kissé homályos kijelentéseinek mely jelentőséget lehet tulajdonítani és váljon a franciaakció tényleg csupán a status quo védelmére fog-e szorítkozni. ELIDA J^^tf^SZAPPAT enyheséget és tisztaságot; finom illattal párosít 3 PARDON!... ■ » ' —IMI——»INI — HOL A VALASZ! Joggal hittük, hogy a Népszava ma válaszolni fog azokra a kérdéseinkre, amelyeket tegnap ebben a rovatban intéztünk hozzá a franciaországi magyar munkásokkal kapcsolatban. A válasz azonban elmaradt. Olvasunk ugyan a Népszavában egy fanyar, kelletlen írásfélét, de azt nem tekinthetjük — pardon — válasznak. Mert megpróbálja ugyan kiforgatni saját vasárnapi cikkének értelmét, de egyetlen szóval sem felel a leglényegesebb kérdésekre: hogy lenne-e ma ekkora nyomorúság nálunk, ha nem lettünk volna Trianon miatt csonka országgá, hogy nem munkásérdekből kellene-e elsősorban harcolnia a Conti-utcának minden eszközzel Trianon ellen, továbbá Léon Blum és hasonló francia elvtársai ellen, akik körömszakadtig védelmezik ezt a munkásgyilkos Trianont? Ehelyett, miután a Trianont és Léon Blumot oka van nem emlegetni, azzal a lángelméjű kijelentéssel szolgál a Népszava: — A francia munkások nem vándorolnak ki Magyarország ipartelepeire, mert a demokratikus kormányzat lehetővé teszi, hogy emberi életet éljenek. Majd ha a viszony fordított lesz, hogy Magyarországon az idevándorolt francia munkások koplalnak, akkor henceghet a délutáni fekete. Pardon, de a délutáni fekete azt üzeni a reggeli vörösnek: éppen a Népszava cikke konstatálta, hogy a demokrata Franciaországban a francia munkások is „állatoknak való“ munkát kénytelenek végezni éhbéren. Továbbá: a magyar munkásnak sem kellene kivándorolnia, ha a Conti-utca forradalmának következménye. Trianon, nem rabolta volna el éppen az ipari munka feltételeit a Felvidékkel és Erdéllyel, mint ahogy a békében nem hogy kivándoroltak volna a magyar munkások, hanem még idegeneket is el tudtunk tartani. Végül: a második mondatban benne foglaltatik, hogy most a magyar munkások koplalnak Franciaországban. Pardon, de ha Franciaországot érte volna trianoni országcsonkítás, akkor a francia munkások volnának kénytelenek koplalni és kivándorolni. Ha ellenben az ország területét visszaszereznék, a magyar munkás itthon maradhatna és boldogulhatna. Pardon, de miért nem akarja ezt a Népszava? Mert ha akarná, velünk harcolna Trianon és Léon Blum ellen. Erre feleljen a reggeli vörös. FŰRÉSZELJÜNK! Nem vagyunk éppen fűrészelő kedvünkben, de a Körút déli lapjának egyik tegnapi tudósítását kénytelenek vagyunk kissé — pardon — fűrészelni. Ez a lap ugyanis nagy betűkkel közli: .Júlfűrészelték a tengeri kábeleket, hogy tőzsdei manővert hajthassanak végre." És a legártatlanabb képpel ujsárgálja, hogy egyik nap a londoni tőzsde legizgalmasabb óráiban megszakadt a london—newyorki főkábel működése, mert ismeretlen tettesek „az Atlanti-óceán fenekén egy helyen elfűrészelték a kábelt“, hogy ezzel „megakadályozzák bizonyos tőzsdei kurzusoknak Newyorkból Londonba való leadását“ és így „a londoni tőzsdén nagy össszegeket keressenek“. Pardon, mi ugyan ismerjük a tőzsdespekulánsok mindenre elszánt természetét, de az óceán fenekére csakúgy könnyedén leszállni és ott kábeleket fűrészelni: ez talán még a legviharedzettebb spekulánsok erejét is meghaladná, a kisfürészét neki! Nem szólva arról, hogy ha Newyorkból kurzusokat akarnak közölni Londonnal, akkor kábel híjján megelégesznek ma már a rádió nevű eléggé ismeretes technikai találmánnyal is. Kérjük tehát a Körutat, hogy legalább az Óceán fenekét ne fűrészelje olyaténképpen, ahogy azt Móricka, vagy Andorka elképzeli, mert a „Zsidó az óceán fölött“ még passzirt, de a „Zsidó az óceán alatt“ — ez már talán mégis sok lenne. 2800:200. Elhisszük, hogy a Budapesti Cipészipartestület komoly tagjai, és ez a nagy többséget jelenti röstellik, ami velük tegnap történt. Két, pontosabban csak egy szótöbbséggel szociáldemokrata elnököt ültetett a nyakukba egy kétszáz főnyi elvadult, lármás, brutális kisebbség. Pardon, hiszen dicsőségnek az sem valami napóleoni, dicsőség, hogy a vörös elnök egy szótöbbséggel került elnöki székébe, amelyen — reméljük — nem fog megmelegedni. De ha már röstelnek valamit a derék, hazafias és antimarxista gondolkozású cipészek, akkor főképp azon kell mellüket vernünk ami — sajnos — nemcsak az ő hibájuk. Kétezernyolcszáz tagja van az ipartestületnek, és kétszáz ember mégis rá tudta kényszeríteni az akaratát azért, mert olyan fontos alkalomból, mint az elnökválasztás, még ötszázan sem fáradtak el a gyűlés színhelyére. Ha a csaknem háromezer tagból csak ezerben van meg a szükséges önfegyelem és öntudat, ez a szomorú malőr meg nem esik. Pardon, mi ezt Péternek mondjuk, hogy Pál is értsen belőle: nem egy fővárosi vagy országos vérosztásnak más lenne az eredménye, ha a nomálszín háromezrei ébsen, fenyelmenetiek, éberek és aktívak tennének, mint a vörös elvtársak kétszázai. A budapesti és vidéki távbeszélő előfizetők közt a postahivatalok üzeneteket közvetítenek. Részletes felvilágosítást atávbeszélő központok adnak.