Uj Nemzedék, 1934. november (16. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-03 / 247. szám
SwinSat, 1931 november 3. Iffeit Mínite Fegyveres rablók lelőtték és kifosztották a postaküldöncöt Zalaegereszeg, november 1. Nova község postahivatalából tegnap délben egy óra tájban indult el Tóth György 34 éves postaküldönc, hogy leveleket s pénzküldeményeket kikézbesítsen Barabásszegen. Tóth gyalogosan indult az útra és hátizsákjában vitte a postai küldeményeket. Útközben összetalálkozott Hári Sándorral, akinek Nova határában, a szőlőhegyen van földje. Együtt haladtak egy jódarabig. Nova községtől mintegy három kil 5ométerre erdőben húzódik el az országút. Amikor Tóth és Hári bejutottak az erdőségbe, hirtelen lövés dördült a hátuk mögött. A következő pillanatban Tóth hangos jajkiállással összeesett. Hári megriadt és futásnak eredt, Tóth azonban, aki nem vesztette el eszméletét utána kiabált: — Ne hagyjon itt magamra! . . . Segítsen!... Hári azonban tovább futott, mert még jobban megijedt, mikor az erdőből két ember ugrott elő, kezében fegyverrel. A támadók egyike odaugrott Tóthoz és még egyszer belelőtt a már vérző testű postásba, a másik pedig Hárit vette üldözőbe. Hári elmenekült, a támadók pedig elvették Tóth hátizsákját és kiforgatták. A postai értékcikkeket és a pénzeszsákot magukhoz vették, majd elsiettek. Házi segítséget hívott és a postást bevitték a zalaegerszegi kórházba. Ott megállapították, hogy a rablótámadók vadászfegyverrel sebesítették meg, 23 nagyszemű sörétet találtak a testében, olyant, amilyennel szarvasra és általában nagy vadra szoktak vadászni. Tóth állapota igen súlyos, mert 8—10 sörét a fejébe is fúródott és megsértette az agyat. A csendőrség nyomban a rablók üldözésére indult. Átkutatták az erdőt, de a rablótámadóknak már nem találták nyomát. A postahivatal jelentéséből megállapították, hogy az elrabolt pénzeszsákban mindössze 5—6 pengő volt. A rablók nyilván azt hitték, hogy a posta küldönc elsején viszi át Barabásszegre a tisztviselőik fizetését és azért támadták meg ezen a napon. Tóth azonban már előző napon kikézbesítette a fizetéseket és tegnap már csak a párpengős küldeményt akarta átvinni a szomszédos községbe. tizenhat betörés után elfogták a legveszedelmesebb pesti betörttbandát A főkapitányság betörőket üldöző detektívcsoportja sikeres fogással kerítette kézre az utóbbi idők legveszedelmesebb betörőbandáját. A banda tagjai Kis József foglalkozásnélküli cipészsegéd, Saguly Ferenc kárpitossegéd és Stern Béla cipészsegéd voltak. A cipészsegéd a rendőri kihallgatás során 16 betörést ismert be. A betörőbanda tagjai azért nem kerültek sokáig rendőrkézre, mert a lopott holmikat homokbányákban s egyéb rejtekhelyeken ásták el és csak később, akkor akarták értékesíteni, amikor a rendőrség gyanúja már elterelődött felőlük. Betörtek Pogány Márton Rákospalota Zápolya út 55. divatáru kereskedésébe. Az árukat a rákospalotai homokbányában ásták el. Fülöp István Rákospalota Tompa Mihály utca 66. szám alatti bőrkereskedésébe, a holmikat a rákospalotai szántóföldön ásták el. Tóth Gábor Pausler utca 4. sz. alatti csemegeüzletéből élelmiszert és italokat vittek el. Ezekből nagy dáridót csaptak. Türk Géza Erzsébet királyné at 58. számú házban lévő divatárukereskedését ugyancsak ők fosztották ki. Boczor Ferenc Vásáritelyi-út 12. alatti bőrkereskedését is kirabolták és a lopott holmikat eladták, ők fosztották ki Bárdos József Lenke-téri hentesmester üzletét, ők tettek ..látogatást“ Adler Béla Maglódi-út 69. alatti divatárukereskedésében. Itt majdnem rajtavesztettek. A rendőr gyanúsnak találta őket, mire a zsákokat eldobták és elmenekültek. Berger Tibor Klauzál-téri üzletéből libákat vittek el, Ők bontották ki a Szent László úri Fülöp Gézáné-féle trafikot. Betörtek még Szakács Tivadar Újpest, Árpád utca 37. alatti sportárukereskedésébe, özv. Szelényi Gusztávné Újpest Horthy Miklós-uti trafikjába, Mit- Tik Béla Újpest, Mária-utcai divatárukereskedésébe, Patkó János Erzsébet királyné-uti hentesüzletébe, Bálint Albert vámfelügyelő Béke-út 77. alatti lakására, Vincze Samu Rákospalota Imre utcai divatárukereskedésébe és özv. Fülöp Gáborné Rottenbiller utca 5/e számú háziban Steiner Jenő hírlapterjesztő Lakásába, ahol a nagystílű betörők kézrekeriltek. Saguly Ferenc múltja Saguly Ferenc, a betörőbanda vezetője azonos azzal a Sagullyal, aki annak idején Leier Amália gyakossági ügyében szerepelt. A nyomozás során akkoriban őt is letartóztatták, de megtagadta a vallomást. Mikor megtudta, hogy fogsága alatt feleségének gyermeke született, kijelentette, ha kiengedik feleségéhez és gyermekéhéhez, hajlandó vallomást tenni Az ügyosztály eleget tett kérésének és Saguly visszatérve felfedte a gyilkosság tettesét, Pödör Gyulát, akit üldözőbe vettek, de mielőtt elfogták volna, agyonlőtte magát. LITVÁNIÁBAN LIBÁBAN FOLYÓSÍTJÁK A KÖZTISZTVISELŐK FIZETÉSÉNEK EGY RÉSZÉT Kovno, november 2. A litván mezőgazdaság válsága, amelyet a libakivitel megakadása különösen súlyossá tett, merész rendszabályra késztette a kormányt. A kiadott rendelet értelmében ezentúl minden köztisztviselő köteles Litvániában a fizetéséhez mért arányban libát fogyasztani. A libafogyasztást a rendelet a tisztviselő rangosztályokkal hozza kapcsolatba. A vezető tisztviselők kötelesek legalább kétszer hetenként libát enni, a bijnokok és a kistisztviselők legalább kéthetenként egyszer. Amennyiben a köztisztviselők nem alkalmazkodnának a rendelethez, a kormány készen áll, hogy a tisztviselői fizetések egy részét természetben, azaz libában folyósítsa. A kormány ilyen módon legalább kétszázezer liba elhelyezését akarja még ebben az évben biztosítani. A rendelet hangsúlyozza, hogy a tisztviselők a rendes piaci árat fizetik a libákért. Budapesti autó és bécsi motorkerékpár halálos katasztrófája Kittsee, november 2. Borzalmas autószerenies ét nemiség történt a Bécsből Budapest felé vezető autóúton, közvetlen a határ közelében lévő Kittsee község előtt. Bécsből hazafelé tartott autóján Dán Károly kormányfőtanácsos, a Pannónia Bárány bőrnemesítő R. T. vezérigazgatója. Az autót a vezérigazgató soffőrje vezette, míg hátul az ülésen Dán Károly, a felesége és leánya foglaltak helyet. Amikor az autó Kittsee közelébe ért, a soffőr, aki az utat kitűnően ismerte, mintegy 25 km-re lassította a gép sebességét. A falu szélén ház zárja el a kilátást. A soffőr itt erősen dudált, a következő pillanatban azonban egy a főútba torkoló mezei útról, mintegy 80—100 km-es sebességgel szóló motorkerékpár közeledett, amelyen két fiatalember ült. A motorosok az utolsó pillanatban már látták, hogy a katasztrófát nem tudják elkerülni, pillanatra még gázt adtak gépüknek és ezáltal egyenesen belerohantak az autó hűtőjébe. A motorkerékpár vezetőjének egyik lába megakadt a hűtő és lökhárító között, így valósággal leszakadt a gépről s mintegy 30 méterre eléje zuhant az úttestre. Azonnal meghalt, motorkerékpár másik utasa fejével zuhant nejei az autó hűtőjének s összetört tagokkal 15 méteres távolságban terült el az országúton. A soffőr még előttük állította meg az autót. A bentülők kiugráltak a kocsiból, de mielőtt még segíteni tudtak volna, a másik motoros is kiszenvedett. Az autó hűtője teljesen összetört. Három kilométerre a katasztrófa színhelyétől van a kórház és a kittseei csendőrség. Azonnal bizottság szállt ki a helyszínre, megjelent a vizsgálóbíró is, aki a felubeli szemtanúk kihallgatása után Dán Károly soffőrjét szabadon bocsátotta. Az Új Nemzedék munkatársa ma reggel beszélt Dán vezérigazgatóval, aki a következőket mondotta: — Lépésben haladtunk, ment hoszszú idő után ez volt az első kormo- 5 lyabb túra, amit ötéves gépünkön tettünk s a kipuffogó cső azbesztrendzése mintegy négy kilométerrel a katasztrófa előtt izzani kezdett. A soffőr ekkor teljesen lelassított, hogy az izzás megszűnjön. A következő pillanatban irtózatos csattanást hallottunk és láttuk, hogy két férfi teste a levegőbe repül. A kocsi annyira összetört, hogy vissza kellett vontatni Bécsbe, mi magunk vonaton jöttünk haza. »»4» 4» 4» 4» 4» 4»4» 4» 4» 4» 44 44 M Meghalt Fodor Oszkár a „Zsófia“ igazgató-főorvosa Fodor Oszkár dr. egészségügyi főtanácsos, a Zsófia gyermekszanatórium igazi gató-főorvosa november elsején 58 éves korában Budapeten meghalt. Igen jelentős szerepe volt nemcsak a gyermekszanaitóriumi mozgalom fejlesztéseiben, hanem a népművelődés előmozdításában is. Szívbaja az utóbbi időben egyrejobban elhatalmasodott és tegnap megölte. Halála nagy részvétet keltett. Temetése 4-én, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz Rákoskeresztúron. „Egységes“ cseh pálinkát hoznak forgalomba Belgrád, november 2. Mint a lapok írják, a cseh likőrgyárosok szövetsége a gazdasági válság leküzdésére hazafias alapon akarja a lakosságot fokozottabb szeszfogyasztásra ösztökélni. A terv szerint új egységes cseh pálinkát hoznak forgalomba «csehszlovák nemzeti vodka» címen, amelyet a nemzeti érzésre való hivatkozással a lakosság figyelmébe ajánlanának. A hősök emlékezete Mindszentek napján a Hősök temetőjében kegyeletes ünnepség volt a világháború elesett hőseinek emlékezetére. A főváros a sírokat virágokkal difesztette, mindenütt fáklyák és mécsesek lobogtak. Az egyetemi ifjúság az idén 16 kegyeletes módon emlékezett meg az egyetem hősi halottairól. Mindenszentek napján az ifjúság zárt sorokban gyülekezett a tudományegyetem előtt, majd részt vett az ünnepi gyászmisén. Gyászmise után a világháborúban hősi halált halt diákok emlékműve előtt kezdődött a gyászünnepség az Egyetemi Énekkarok közreműködésével. Az ünnepi beszédet Komáromy László, az egyetemikör elnöke mondotta. BING CROSBY Amerika legnagyobb énekese SIKER MUZSIKÁJA Paramount film. CASINO Ma premier! fc iTaTiiK-ji- '— ----------------------------------1-------------—........----------------irni