Uj Nemzedék, 1935. november (17. évfolyam, 250-273. szám)

1935-11-03 / 250. szám

if___ Korzó-dal *s nem marad ily keskeny torzó, Széles lesz a Dunakorzó. A villanyos se csilingel S a sok jampec vígan linkel. A Buchwald-szék nem fog pangni, Kilátáshoz jut a hangit. Idegen is több foroghat, Csak az adózó morog majd. — (Horthy Miklós kormányzó Szol­nokon.) Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója és felesége, szárnysegéde kíséretében, csütörtökön éjjel különvonaton Szol­nokra érkezett. Csütörtökön megnézte az üzemben lévő cukorgyárat, az­után a vármegyei közkórházat, majd a gabonarakodót és a tárházat, a­ fa- és fémipari szakiskolát, a Stefánia­­házat és a Művész­ telepet. Délben vi­téz nagybányai Horthy Miklós kor­mányzó és felesége tiszteletére Bor­bély György főispán diezebédet adott a Tisza-szállóban. Délután 3 órakor a kormányzó és kísérete elutazott. 1937 eladói „ADÓMENTES“ jeligére a főkiadóba. — (Orvosi kinevezések a fővárosnál.) Budapest székesfőváros főpolgármestere november 1-i hatállyal (dr. Kovács Feren­cet, dr. Tardy Sándort alorvosokká, dr. Csorba Ernőt, dr. Török Károlyt, dr. Tóth Antalt és dr. Volf Kamilt segédorvosokká, dr. Kulcsár Zénót pedig ideiglenes segéd­orvossá nevezte ki. T­UTOROK használtak. u.ak­i Univeral Szőnyegosztályunk megnyílt! _ — (Az abonyi országúton történt rejtélyes haláleset) ügyében a kecs­keméti törvényszék vizsgálóbirája a boncolás után kétségtelenül megálla­pította, hogy Szabó Gyulánét meg­gyilkolták. A boncolás során a fia­talasszony nyakán, mellén és fején sérüléseket találtak, a gerincoszlopa el volt törve és semmiből sem lehe­tett arra következtetni, hogy esetleg autógázolás áldozata lenne. Margecz Miklós felfüggesztett MÁV szertár­nok, Kovács Lajos mázolósegéd, Nagy Ferenc korcsmáros és Szabó József, a fiatalasszony apósa még a kecskeméti ügyészség őrizetében van­nak, noha valamennyien tagadják az ellenük emelt vádlat. Az asszony fér­jét, Szabó Gyulát legutóbb, mint ■megírtuk, kihallgatták a hatóságok, de kihallgatása után azonnal elbo­csátották, mert teljes mértékben tisztázta magát és ellene nem merült fel gyamrok. ................... 1 " 1 " A terv. védett művészi kivitelű ^ HÁZI OLTÁRT « minden katolikus család megszerezheti a részletfizetésre. Kórján prospektust! — FERENCZY - kép-zalon, József-kurut 13. m x (Zugló lakossága) már régóta nélkülöz egy olyan bevásárlási központot, ahol elsőrendű élelmiszert, csemege és háztar­tási cikkeket szerezhetnek be mérsékelt áron. A harminc év óta fennálló nagy­­multú Teleki-téri Deutsch-cég a Hajtsár­­ut­­10. számú házában modern, a kor minden igényének megfelelő áruházat rendezett be. Bizonyára az új vállako­zás is újabb ez­,és ezer vevőt fog sze­rezni a 30 éves Heutsch cégnek. É­r­rtékpapírokat, kölcsön ket ár­ust, mindennemű tízoldérőrész­vényt magas áron vá­sárol Barna Bank, Budapest, V. NAdor­­ntea 2l­. Tőzsdével szemben. Telefon: 21-3-16, 10-1­07. x (Áldott állapotban levő nők,) ifjú anyák és többgyermekes asszonyok az enyhe természetes ..Ferenc­­József a keseni­­víznek már mérsékelt adagokban való használata által is rendes gyomor- és bél működést érnek el. Tifchtffalk Vasárnap, 1935 november 3. HÍREK — (Rendőri hir­ek.) A Hungária-körút és a Lehel-tér sarkán Pintér Pál kereskedőt egy ismeretlen férfi, megtámadta és le­szúrta. Pintért a mentők a Rókus-kór­­h­ázba szállították. A súlyosan sérült férfi szerbit valamelyik haragosa bosszúból tá­madhatott rá. —A Mar­git-körút és Szász Károly­ utca sarkán a SA 248 jelzésű autó elütötte Bertie Géza péksegédet, akit a mentők zúzott sérülésekkel az Uzsoka­ ut­­cai kórházba vittek.­­ A kőbányai elöl­járóság épülete előtt csütörtökön délben az EA 241 rendszámú autó elütötte Teleki Gyula villamoskalauz 8 éves kisfiát. A kisgyermek koponyaalapi töréssel került a Szent István-kórházba.­­ A Donáti­ utca 53. számú házhoz hívták ki csütörtökön éjszaka a mentőket. Kesztler Árpád 65 éves bankigazgató lett hirtelen rosszul az éjszaka, mire a mentők kiérkeztek, már csak a beállott halált konstatálhatták. Kesztler Árpádot szívszélhúdás ölte meg.­­ Pénteken reggel arról értesítették a mentőket, hogy a Nap­ utca 7. szám alatti szállodában egy fiatalember megmérgezte magát. A mentők a már eszméletlen fia­talemberen gyomormosást végeztek, az orvosi beavatkozás azonban már nem se­gíthetett a szerencsétlenen, a méreg oly erősen szívódott fel a szervezetében, hogy a mentők kezében meghalt. A harminc év körüli fiatalember zsebében levelet talál­tak, amely Bevilaqua Béla névre volt cí­mezve. Holttestét a bonetoni intézetbe szállították. Kilétének megállapítására nyomozás indult meg.­­ Tegnap este fél nyolc órakor a kelenföldi pályaudva­ron a dombóvári személy­vonat elütötte s elgázolta Demeter Dénes 35 éves vasutast, akiinek a jobblábát reszelték a kerekek. A mentők az Uj Szent János-kórházba szállított­ák.­­ (Emlékszik? . . .) Már tavaly is a Koestlin-féle tejszinmaláta használt leg­jobban köhögés elleni. Kapható mindenütt.­­ (Bottal piszkálta a torkára akadt falatot.) Kiss László ószent­­iváni fül dini­vel, akinek raggelizca közben a falat megakadt a torkán és bottal akarta lejebb piszkálni, olyan súlyos sérülést ejtett önma­gán, hogy meghalt a kórházban. MiluM haaxnált..\k, Ajak universálnAl wesserenvi­n 8-10 Telefon: S7-8-0 — (A jó szájvíz) nemcsak a tisztaság, jó közérzet, hanem a fogak, száj és torok egészsége szempontjából is igen fontos. Újszerű szüjöbültőt szolgáltat a dr. Wan­der gyógyszertár által forgalomba hozott Engollt szájvíztabletta. Az Engolit­­t­abl­ett­a élénk pezsgés közben oldódik, a szérsavbuborékok a szájüreg mechanikus tisztításán felü­l üdítőleg hatnak. Az En­­golt pezsgő szájviztabletta hű­tóanyaga desinficiálja a szájat és a torkot, desodo­­rál, elveszi a kellemetlen szájízt, elejét veszi a torokgyulladásnak. Használata egyszerű, újra könnyen elvihető. F Hurl­anfihvilÁsok és hálósioriss­­ugAMA Telefon: 168-27. . (Új apátok.) Virág Ferenc pécsi me­gyéspüspök Braun István mágócsi espe­rest ivá­n­i apáttá, Györkös József leány­gimnáziumi igazgatót, az Actio Catho­lics pécsegyházmegyei igazgatóját szek­szárdi apáttá, Kelemen Andor dr. belvá­rosi plébánost pedig siklósi apáttá ne­vezte ki. Jeisszifizmaiáta / csomag 20 fillér. kah'oQis tam | RÁDIÓMŰSOR A rádió mindennap 6.15-kor tornagya­­korlatot, utána gramofonelőadást, — 9.45, 12.39, 2.40, 4.45-kor és este 9.29 és 9.45 közötti időben híreket ad. — 12, 1.15, 4.45 órakor és 10—10.59 közötti időben pontos időjelzést, időjárás- és vízállásjelentést ad. — 2.19-kor élelmiszer- és piaci árak, árfolyamok. — Az egyes napok műsorá­ban tehát ezeket n­e i­ ismételjük meg. VASÁRNAP. 10: K­ef. islentieztelU (Mura­­l­c­zy Gyula). — 11: Magyar miémm­ulfcúgok éti effyházi é*­ek a Regnum Marjaimus ká­polnájából (Luz«ény*z ky Aladár.) — 12.30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. — 1.40: Dr. Mali­é Elek előadása. — 2: Hangl­eme­zek. — 2.40: Egőtíziségü­gyi Kalendárium. — 3: Dr. Prack László gazdasági előad­ója. — 3.,10: Koronazay Dé­nes mélyhegedű műsora. — 4.30: Dr. Hankie* Jan:K­ole­adám­íj. — 5: Szerva­tez­ky er­a­­­onzen­e­kar. — 6: Szép Ernő d­­evogefró. — 0.30: Toll Jancsi­ns Árpád ci­gányzene­kara. — 7.30: Dr. Szendy Károly pol­gármester előadása. — 8: „Lili bárónő“ ope­­rettelőadást a Stúdióban. — 10.33: Közvetítés a margiszu­gol­i nemzetközi usz­óv örményről. — 11: Ilniczky László jazz-zenekara. — Buda­pest II. 3: Katon­azenekar. — 5.30: Dr. Bu­­day György előadása. — 0: Hanglemezek. — 7: Dr. Molnár Antal előadása. HÉTFŐ. 10.20: Fel­olvasások. — 10.05: Hang­lemezek. — 1.40: Zilzer Piroska zongorázik. — 4.10: A rádió diák félórája. — 5: „A ka­­rádi pinceszerz” köz­vetí­tés Karádról. — 5.50: Lugóczy Béla tároga­tózik. — 1­.10: Francia n­­yelvoktatán. — 6.33: Reisz—Angyal szalon­zenekar. — 6.55: Dr. Kérik Mihály előadása. — 7.23: Pilinczky Zsi­gmond énekel. — 8: Dr. Csalnoky Jenő előadója. — 8.30: Buda­pesti Hangverseny­zenekar. — 10.20: Sárközi Gyula és Béla cigányzenekara. — 11: Hang­lemezek. — Budapest II. 5: Reisz—Angyal szalonzenekar. — 11. 30: Lakatos Gyula ci­gányzenekara. — 8.30: Dr. Baróthy Gyula előadása. — 9.30: Jákob Terka e­zalonzene­­kara. KEDD. 10.20: Felolvasások. — 12.05: Postás­­zenek­ar. — 1.40: Budai Dalárda. — 4.10: A­sszony­ok tanácsadója. — 5: Dr. Rátz Jenő előadása. — 5.30: B. Fehér Miklós hegedül. — 6: Bárt®* 1.is János Jankovics Ferenc verseikből adnak elő — 1.3: Bertha István szalonszenekara. —­ 7.25: Dr. Nagy Iván elő­adása — 8: Magyar nóták (Nagy Izabella, Cselényi József és Magyari cigányzenekara). — 9.40: Liszt Ferenc zongoraát iratai Bellini operákból. — 10.40: Dr. Cl­ük György német­nyelvű előadása. — 11.10: Mandits jazz-zene- 1971­ — Budapest II. 6.05: Bertha látván sza­lonzenekara. — 6.35: Mezőgazdasági félóra. — 7.10: Hang­lem­ezek. — 8.10: Kerekesházi Ke­­rek­es József előadása. SZERDA. 10.20: Felolvasások. — 12.05: Pa­­ládi Jóska cigány zen­ek­ar. — 1.30: Weidi­n­­ger Ede sza­lo­nzenekára..— 4.10: Diáktél óra. — 5: Közvet­ítés a győri országúiról, a KMAC őszi rekord napjáról. — 5.30: Diós­győri Vasgyári Tiszti Dal­egylet­­- 6.15: Olas­z nyelvoktatás. — 6-40: Tánclem­­ezek. — 7: Magyari Károly előadása. — 7.35: „Krisz­tin“ c. színmű előad­ásai a Stúdióban. — 10: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. — 1­­. 10: Vajda—Párice jaz­.­zenekar. — Buda­pest II. 5.40: Dr. Neubauer Gyula előadása. — 6.20: Haugb­auezek. — 8.30: Sárai Elemér c­i­gá­n­y­z­enek­a­ra. CSÜTÖRTÖK. 10.20: Felel­vasasok.­­ 12.03: Szim­fonikus zenekar. — 1.40: K. Bárány Sziget hegedül. — 4.10: Simon Blanka előadása. —■ 5: Báldy Bálint gazdasági előad­ása. — 5.30: Müller Béla cigányénekara. — 6: Angol nyelvoktatás. — 6.30: Ungár Imre zongorázik. — 7.10: Kosztolányi Dezső előadása. — 7.30: .­fam­iliaeuisora c. opera közvetítése az Operá­ból. — 11.15: Sándor György szalonzenekara.. — Budapest II. 5.05: Gyenes Rózsa előadása. — 11.05: Müller Béla cigányzenekara. — 6.35: Farkas Zoltán előadása. — 7.35: Tamás István elbeszé­lése. — 6.05: Hanglemezek. PÉNTEK. 10.20: Felolvasások. — 12.05: Bér­lők Fürike énekel. — 1. Magyar szalon ötös. — 4.10: Diákfélóra. — 6. Dr. Horváth János előadása. — 5.30: Pityó József ja­zz-zenek­ara. — 6.15: Gyorsíró tanfolyam. — 6.45: Liszt­­hangoy kö­zvetítése a Zeneakadémiáról. — 7.50: Fodor Ferencné előadása. — 8.20: Budapesti Hang­verseny Zenekar. — 10.10: Hanglemezek. — 11.10: Kiss Lajos cigány­zenekara. — Budapest II. 6.05: Pityó József jazz-zenekara. — 7: Dr. Sebestyén Ede elő­­adás­a. — 7.35: Hanglemezek. —■ 8­­.O: Bene­dek Marcel előadása. SZOMBAT. 10.30: Felolvasások. — 13.03: Katonazenekar. — 1­ 30: Nyilas Piéta cigány­zenekara. — 4.10: Madaristy Erzsébet elő­adása. — 5: Zakariás János előadása. — 5.30: Bura Sánd­or cigányzenekara. — 6.10: Révay Géza előadása. — G 10: Kilián Zoltán elő­adása hanglemezekkel. —■ 7.45: Dr. Gombocz Endre előadása. — 8.15: Lakatos Árpád sixo­f­onozik. — 8.35: Három dán hang­játék. —• 10.3*5: Kem­pff Vilm­os zongorázik. — 11.15: Kiss Béla cigány zenekara. — Budapest II. 5.35: Mezőgazdasági feli*«. — 6.16: Bura Sándor cigányzenkara. — 7.50: Rruderzene­­kar. — 10: Tánclimezek. ELEKTRA CSILLARGYÁR Modern, antik­us ^ VII., Dob­ utca 42. 14 mintaterem Üvegcsillárok TM rímre tessék ügyelni: ^ Árjegyzék ingyen Mit AoMoétillik a KoxLLóJtant Siterda, csürtörtök és péntek mű­során aránya® elosztásban kapott a közönség előadásokat, könnyű és klasszikus zeneszámokat, valamint templomi közvetítéseket. Szerda este az Operaháziból Puccini Toscaja kifogástaln közvetítését élveztük. A csütörtökön az Operaház tagjaiból alakult zenekar rövid műsorán Liszt Ferenc két szimfonikus költeménye szerepelt, majd Andersen Felicia csillogtatta szavalóműv­enetét. A pénteki nap műsorából Tóth Tiha­mér előadása emelkedett ki, a ha­lottak napjának előestéjén Verdi Requiemjét kaptuk igazán kitűnő előadásban. Könnyes hangulatot te­remtő melódiákkal zárult a pénteki műsor. ______ SZOMBAT: 12.05: Magyar vonósnégyes. — * 1.15: Pontos idő, időjárás, hírek. — 4.10: Harsán­yi Gizi meséi. — 5. v. Fa­ra­gó Ede: „A láthatatlan cserkészcsa­pat“. —■ 5.30: Eyssen Irén énekel, Ker­pely Jenő gordonkázik. — 6.30: Közv. a Szerepesi­ temetőből. — 7: Harangszó. — 7.05: Sugár Viktor orgonahangversenye. — 7.40: Odry Árpád szaval. — 8.10: Opera zenekara. — 9.20: Hírek. — 9.40: Hang­lemezek. — Budapest II. 5.20: Missziós üzenetek. — 5.50: Mezőgazdasági félóra. — 7.10: Lyka Károly. ..A magyar natu­ralista festészet­. — 7.40: Hanglemezek. — (Emésztési nehézségek,­ gyomorfájás, gyomorégés, csalánkiütés, rosszullét, fej­fájás, idegizgalmak, álmatlanság esetén a természetes „Ferenc József“ keserű­víz megszünteti az emésztési zavarokat, fer­tőtleníti a gyomrot és a beleket, a vér­keringést helyes útra tereli és felfrissíti a szellemet. Az egyetemi klinikákon vég­zett kísérletek bizonyítják, hogy alkoho­listák a Ferenc József víz használata folytán étvágyukat majdnem teljesen visszanyerik.­­(Házasság.) Ruzicska Károly cipász­mest­er és neje, szül. Jankovics Cecilia most ünnepelték házasságuk 50-edik ...év­fordulóját. A váci székesegyházban dr. Kovács Vince kanonok, al­só­városi plébá­nos áldotta meg az arany lakod­alm­as há­zaspárt. AlfCáhh lott * :1 sonka védj. m­aj­y. A Stk.S'tyifv sonk­apio, mellyel sonkák, közneműek prá'­ai módon nácolhatók. 50 fil­lér .és 1 P 60 fillér NyúllÁc 21 fillér. Fit­­szerüzletekben, drogériákban, gyógy­szertárakban. Bietklildéer ..CZAICH B­illaister Ur, Budapest, Joasef­ utca út. Mátyás-tér Bárok, — (Eljegyzés.) Stern Imre, a Blockner J. hirdető­iroda fötisztviselője eljegyezte Gerő Verát. KISASSZONY! Ön könnyebben kap állást, ha gyorsíráspróbájánál TITAN ceruzát használ. Ezzel jobban és gyorsabban dolgozik Gyártja : SCHULER JÓZSEF R.-T. Káposztásmegyeri versenyek A Pestvidéki Versenyegylet vasárnapi programján semmit sem látszik, hogy a szezonnak pár nap múlva vége van. Minden futamra olyan gazdagon nevez­tek az istállók, hogy e nap vetekedni fog a pesti pálya legsikeresebb napjai­val. Különösen érdekének ígérkezik a kísérleti verseny, melyben Emese, Szél­toló, Pici és Napfelkelte találkoznak. A kétéveseket Szarkatáb képviselheti leg­sikeresebben. A három handicapben monstre mezőnyök indulnak. A Ti­ elten, handicapben Salut'ntis és Matador, a két­­évesekében Carmen és Báré, //., a Bandi, capben San, a­ki és Gemma kaptak elő­nyös terheket. Jelöltjeink a következők: I. Puszta—Hypermangun. I­. Sorell­a— K­oszom­bor. — III Lima­nova—Landler. — TV. Pici—Szurkolóit. — V. Solurnus— Matador. — VI. Carmen—Itáéé. — VII. Samaki—Gemma.

Next