Uj Nemzedék, 1936. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1936-01-01 / 1. szám
Szerda, 1936 január 1. ,mHEMZFPIK A Pyramis vádlottjait felmentette a törvényszék A Pyramis Zrt. összeomlásával kapcsolatos, több mint tíz esztendeje húzódó bűnügyben kéthónapos főtárgyalás után ma délelőtt hozott ítéletet a büntető, törvényszék Kovács Miklós dr. törvényszéki bíró elnökletével. Az ítélet szerint a hűtlen kezelés, csalás és magánokirathamisítás bűntettével megvádolt igazgatósági tagokat a törvényszék felmentette a vád és következményei alól. Néhány indítvány előterjesztése után délelőtt tíz órakor hirdette ki Kovács tanácselnök az ítéletet, amelynek rendelkezése így erős: — A törvényszék Strauss Árpád, Sekrecker János, Okolnyi-Schmircz Andor, Forrai József, Posenberg Mátyás és Deutsch Albert igazgatósági tagokat a hűtlen kezelés, illetőleg csalás és okirathamisitás büntette alól felmenti. — A magánjogi igényekben a törvényszék nem határozott. Elrendeli, hogy a bűnügyi költségeket a kincstár terhére írják át. Kováts tanácselnök ezután hozzákezdett 56 gépírásos oldalra terjedő indokolás ismertetéséhez. Az ítélet indoklása Az ítélet indokolása először a Pyramis megalakulásával foglalkozott, majd részletesen ismertette azokat a vásárlásokat, amelyeket a szindikátus határozott el. Megállapítja az indokolás, hogy ezek a vásárlások kevés kivétellel rentábilis vállalkozások voltak. Ezután az alaptőkeemelésekkel foglalkozik, majd áttért ez egyes vádpontok részletes ismertetésére. A hűtlen kezelés vádjára vonatkozólag megállapítja az indokolás, hogy a részvényvásárlásokat Szász Ernő határozta el és ezzel szemben fennáll a vádlottaknak az a védekezése, hogy ezekről a vásárlásokról csak utólag szereztek tudomást. Megerősíti védekezésüket Nágel Pál dr. vallomása is, aki ugyan tudott arról, hogy időnként értesítették az igazgatósági tagokat a részvények vásárlásáról, de ezek az értesítések rendszerint Szász Ernő íróasztalán maradtak. Lindberghék Liverpool előtt London, december 81. Ma első ízben adtak ki hivatalosan jelentést arról, hogy Lindbergh ezredes családjával együtt az „American Importor“ hajó fedélzetén tartózkodik. A hajó ma reggel 7 óra 10 perckor feltűnt Liverpool előtt. Körülbelül 11 órakor köt ki. Győrben elfogott gyanús csavargó Győr, december 31. A rózsa utcai szülemester gyilkosát országszerte keresik, ezzel kapcsolatban tegnap délután a győri rendőrségen egy éoffőr bejelentette, hogy a győri Bissingen-sétányon egy veressapkájú férfit látott, aki pénzt számolt. A detektívek a megjelölt helyen meg is találták a gyanús férfit.. Bekísérték a rendőrségre, ahol megállapították, hogy Kaposváros gyalog érkezett Győrbe és Innen akarta tovább folytatni útját ugyancsak gyalogszerrel a főváros felé. Zsebeiben több pengő értékben kétfilléres pénzdarabokat találtak, valószínű tehát, hogy koldulásból tartotta fenn magát. A rendőrségen egyelőre őrizetbe vették. agyonütötte öccsét Keszeg, december 3. Sormos László diósternői jómódú gazda ittas állapotában összeveszett, András nevű öccsével. A szóváltás hevében Horrtos László olyan ütyet mért öccsére, hogy ez a helyszínen meghalt. A testvérgyilkost a csendőrség letartóztatta. „EGYENES ÚT” Prága, december 31. A Komáromi Magyar Akadémikusok Egyesülete érdekes értekezletet tartott abból az alkalomból, hogy a felvidéki fiatal magyar diplomások Egyenes út“ címmel új folyóiratot alakítottak. A komáromi értekezlet határozati javaslatot fogadott el, amelyben a szövetkezetek kiépítését és a Felvidéki Magyar Közművelüdési Egyesület erélyesebb támogatását hangoztatták. Az értekezlet szerint nagy szükség van arra, hogy a főiskolai városi ifjúságot összehozzák a falusi ifjúsággal, ezért parasztfőiskolák és népegyetemek létesítését kérik. Az értekezlet végül elhatározta, hogy cseh- és németnyelvű röpiratokat ad ki, amelyben statisztikai adatokkal ismerteti a kisebbségi magyarság súlyos helyzetét. Még mindig eredmény nélkül a Rózsa-utcai szücsmester gyilkosát A főkapitányság bűnügyi osztályát nehéz feladat elé állítja a Rózsa-utcai szücsmester gyilkosának kinyomozása. A detektívek állandóan talpon vannak és a város minden részében széleskörű razziákat tartottak napokon keresztül. Több mint 300 embert állítottak elő a razziák során és valamennyinek a szerepét a legpontosabban megvizsgálták. Mindannyijuknak sikerült azonban igazolni magukat. Megnehezíti a nyomozást, hogy Hasigava György, az öreg szücsmester igen zárkózott természetű ember volt. Még a segédje sem tudta, kik a barátai. A segéd tudott ugyan vallomást tenni arról, hogy kik jártak Inistyavához, de legfeljebb Felrobbant a paraffinolaj egy Damjanich-utcai drogériában Ma reggel kilenc óra tájban a Rottenbiller-utca és a Pamjanics-utca sarkán lévő Haler-féle drogériában borzalmas szerencsétlenség történt. A drogéria tulajdonosa, Haller Elemér droglista az üzlet mögötti fülkében paraffinolajat melegített. Hatalmas edénybe öntötte a paraffinodat s alatta lángot gyújtott. Az oldat már kissé felmelegedett, amikor a láng hozzáért, ugyanabban a pillanatban detonáció rázkódtatta meg a levegőt. A drogéria kirakatablakai összetörtek, a kis fülkében szétrepült minden, a berendezés összedőlt. Haller Elemér súlyos égési sebeket szenvedett, a mentők megállapították, hogy első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett. A robbanás után az égő és folyékony paraffinoldat szétkígyózott az egész üzlethelyiségben és útjában mindent lángra gyújtott. Mire a tűzoltók kiérkeztek a helyszínre, a drogéria már lángokban állott. Hiába használták a mindig és kitűnően beváló poroltókészüléket, a tűz annyira elharapózott már, hogy a lángoknak nem lehetett gátat vetni. Oltás köziben az egyik tűzoltó, Tóth IV. Isván megsérült. Haller Eksnerrel együtt kórházba szállították. A rendőri vizsgálat megindult, hogy megállapítsák, kit terhel a súlyos szerencsétlenségért a felelősség. A CSIKÁGÓI GANGSZTEREK LEGÚJABB HALÁLOS ÁLDOZATA: PRIGNANO KÉPVISELŐ Csikágó, december 31. Prignano illinoisi képviselőt a csikágói alvilág emberei meggyilkolták. Amikor a képviselő feleségének társaságában gépkocsiján hazafelé tartott, két fegyveres ember rátámadt és elrabolta tárcáját és óráját. A gonosztevőik ezután úgy tettese, mintha visszahúzódnának, de titokban követték Prignanot és amikor a képviselő már közel volt lakásához, revolver lövésekkel leterítették, majd elmenekültek. Prignanot a golyók halálra sebezték. Gépkocsivezetője rálőtt a támadókra és a vérnyomok arra mutatnak, hogy egyiküket el is találta. Nyilvánvaló, hogy politikai bűncselekményről van szó. Prignano lakása közelében nemrégiben holtan találták az egyik bűnszövetkezet tagját, amely szövetkezet ellensége volt a képviselőnek. A rendőrség azt hiszi, hogy a képviselőt bosszúból gyilkolták meg az illető áldozat társai. Xi Bort, búzát, békességet, kávéfiékét, egészséget B. U. É. K. 3 csak a keresztnevüket tudta. A rendőrség mert igyekszik ezeket a barátokat kikutatni, mert azt reméli, hogy az ő vallomásuk fényt deríthet a titokzatos eset hátterére. A detektívfőnök több detektívcsoportot kizárólag ennek az ügynek a nyomozásaival bízott meg, ás a detektívek minden bejelentést, amely a főkapitányságra érkezik, a legpontosabban megvizsgálnak, hogy minél hamarabb kézrekerítsék a gyilkost. Hó. A mostani időjárás két nagyon érdekes jelenséget hozott. Az egyik az, hogy nap-nap után az ország déli felében, tavasziasan magas mértékre emelkedik a hőmérséklet: sok helyen 12—13 fokot észlelnek. Ezzel szemben az ország északi vidékein (a fővárosban is) csak 5—6 fokig emelkedik a nappali hőmérséklet, mert az országnak ezt a részét sűrű köd borítja. A déli és az északi országrészek közti különbség onnan származik, hogy a párás, enyhe déli szél az ország északi hegységei előtt feltorlódik s ennek folytán vizpárás felhővé és köddé sűrűsödnek össze. Emiatt most a fővárosban csak igen kevés a napsütés s ezért gyenge a nappali felmelegedés. Földrengést éreztek a francia városokban Páris, december 31. A strassburgi földtani intézet igazgatója közölte újságírókkal, hogy a hétfői földlökések sok készüléket megrongáltak és a földrengést jelző inga egyes alkatrészei összetörtek. A Matin jelentése szerint a földlökések Vesoulban és Belfortban, továbbá a Vogézekben és Neurthe et Mosel megyében is érezhetők voltak. Nancy városában néhány épületben egyes bútorok is felborultak. Anyagi kárról eddig még nem érkezett jelentés.