Uj Nemzedék, 1936. szeptember (18. évfolyam, 199-223. szám)

1936-09-01 / 199. szám

4 Az elnök felesége és a közlekedési rendőr Newyork, augusztus 31. Amerikában úgyszólván egyik napról a másikra lett hírnevessé Michael Helley, egy newyorki közle­kedési rendőr. Az óriásváros egyik legforgalmasabb pontján, a Times Squaren teljesített szolgálatot, ami­kor észrevette, hogy egy sportautó, amelyet egy hölgy vezetett, szabály­talanul kanyarodik be a nagy térre. A hölgy vigyázatlansága kisluíjján súlyos közlekedési balesetet okozott, mert ugyanabban a pillanatban szá­guldott el arrafelé egy utasokkal zsúfolásig megtelt autóbusz. A rend­őr erre azonnal leállította a forgal­mat, odasietett a hölgy autójához és erélyesen igazolásra szólította fel a szabálytalanul hajtó hölgyvezetőt. A következő pillanatban már titkos rendőr állott Helley mellett és figyel­meztette a rendőrt, hogy a hölgy nem, más, mint Roosevelt elnök fele­sége. Helley azonban ennek ellenére kötelesség­szerűen ragaszkodott Mrs. Roosevelt igazoltatásához s a közle­kedési kihágásról jelentést tett felet­tes hatóságának. Kötelességtudó ma­gatartásáért nyilvánosan megdicsér­ték. — Megkezdődtek a ceglédi napok. Vasár­nap volt a ceglédi napok megnyitó ün­nepsége. A nagy alföldi város ez alka­lommal rendezett először kiállítást, amo­lyan bemutatta dolgos és szorgalmas la­kosságának mezőgazdasági és ipari mun­káját.­­ Cegléd óriási határában a szőlő az uralkodó s a kiállításon is a szőlő foglalta el a nagyobb helyet. A kiállí­tás rendezői szemléletesen tárták a láto­gatók elé Cegléd termelésének kereszt­metszetét. A kiállításra és a ceglédi na­­pok megnyitására sokezer ember érkezett Budapestről és környékről. A 10-ik esztendeje miiödó ill. eng. nyilv. -jogú angol-magyar elemi iskola mely II. Pasa­ utca 11. szám alatt van, közli, hogy a pótbeiratkozások d. e. 9—11-ig folynak. S. Kies Judith igazgató — Apatinnál fogták ki a Dunából, az eltűnt pécsi igazgató holttestét. Megírta az Új Nemzedék, hogy az el­tűnt Kun Kálmán pécsi nyugalma­zott polgári iskolai igazgató felső­ruháit a mohácsi sziget bokrai között találták meg. Most a b­ács megyei Apatinból értesítés jött, hogy a Du­nából kifogták egy idősebb férfi holt­testét, amelyre pontosan ráillik az eltűnt igazgató személy leírása. A holttest nyakára hatalmas terméskő volt kötve. Az­ eddigi nyomozás sze­rint valószínű, hogy Kun Kálmán saját maga kötötte nyakára a követ e így ugrott a Dunába. Tettét min­den bizonnyal súlyos idegbaja miatt követte el.­­ Egy kültelki korcsmában arra lett figyelmes a belépő detektív, hogy az egyik vendég összetörött templomi ke­­helydarabot nyújt át a korcsmárosn­ak s az­zal akar fizetni. A detektív igazoltatta a gyanús alakot, majd bevitte a főkapi­tányságra. Ott kiderült, hogy egy rég­óta keresett templomi tolvajt, Varga Já­nost sikerült kézrekeríteni, aki társával, Esztári Illéssel együtt követett el soroza­tosan betöréseket és templomfosztogatá­sokat. Esztárit már he­tekkel ezelőtt el­fogták s azóta az ügyészségen van, Var­gát azonban hiába keresték mind a mai napig. Beismerő vallomása után most le­tartóztatták.­­ Hatalmas átalakuláson ment keresz­tül Budapest egyik legrégibb, legszoli­dabb és legolcsóbb mulatója, a Chapeau Rouge. Emeleti páholyai, óriási méretű aranyitalas akváriuma, neonfényes szökő­­kútja és új török terme feltétlenül világ­városi nívóra emelik ezt a kis mulatót. Megnyitása kedden este. TlfMHzmtK Kedd, 1936 szeptember 1. HÍREK — KÖLTEKEZŐ FELESÉGE MIATT LETT ÖNGYILKOS. Hercegszántó köz­ségben Schimi Mátyás vasúti őr a rak­tárban felakasztotta magát és meghalt. Tettét azért követte el, mert felesége drága ékszereket vásárolt és a vasúti őr attól félt, hogy nem fogja tudni ki­fizetni. — Nyugdíjba megy a szabolcsi al­ispán. Virányi Sándor, Szabolcs vár­­megye alispánja benyújtotta nyug­díjazás iránti kérvényét. A törvény­­hatóság szeptember 5-én rendkívüli közgyűlés keretében vesz búcsút a közszeretetben álló alispántól. ISIOLATÁSKÉK 3IIPE •— Szólh­úzóval gyilkolt. A kecskeméti országút mellett fekvő Józsa Kovács Mi­hály korcsmájában Mészáros János 28 éves félegyházai földműves összevereke­dett Bodor János kovácsmesterrel. Bodor egy széfhúzóval nyakszirten vágta Mé­szárost, az azonnal meghalt. A gyilkos azután önként jelentkezett a csendőrsé­gen, ahol letartóztatták. — 155 százalékos pótadó! Kiskun­félegyháza város képviselőtestülete a kereseti adót hét százalékban, a városi pótadót 155 százalékban álla­pította meg. — Aki sokat evett vagy ivott és rosszul érzi magát annak egy pohár term­észetadta „Ferenc József“ keserűvíz igen gyorsan és alaposan kitisztítja a gyomrát és a beleit és felfrissíti egész szervezetét! — Nyolcezer főnyi közönség vett részt vasárnap Iváncon a tűzoltó­­zászló felszentelésén. A zászlóanyai tisztet Etelka főhercegnő, Ottó ki­rály húga vállalta e­l, akit Sigray Margit grófnő képviselt. A nagysza­bású ünnepségen a szomszédos köz­ségek lakossága mellett részt vett több burgenlandi tűzoltóegyesület küldöttsége is. A zászlószentelést Wenckheim Frigyes gróf jáki apát végezte, az avatóbeszédet Huszár Mihály sárvári apátplébános, or­szággyűlési képviselő tartotta. A társasebéden Sigray Antal gróf, Geiszlinger Béla esperes plébános, Wenckheim Frigyes gróf jáki apát és Kiss Emil tűzrendészeti felügyelő szólaltak fel. A Zsebtolvaj garázdálkodott tegnap a 4-es villamoson. Lukács Zsigmond hajó­altiszt észrevette, hogy kilopták a pénz­tárcáját. Látta, amikor a tolvaj leugrott a villamosról. Utána vetette magát s a Zsigmond­ utcában utal is érte, az azon­ban közben már eldobta a pénztárcát. Lukács felindulásában alaposan megverte a zsebtolvajt, majd rendőrnek adta át, aki bevitte a főkapitányságra. Ott meg­állapították, hogy Katz Jenőnek hívják. Letartóztatták. — Hasfel­metszés a korcsmában. Szom­bat délután Jászárokszállás községben Korcsmáros László korcsmájában Pálig Ferenc munkás bicskájával Fü­leki Alajos munkás hasát két helyen felmetszette. A szerencsétlen embert reménytelen álla­potban vitték kórházba. Pallát a csend­­őrség letartóztatta. — Kilencven éves vőlegény. Kü­lönös márkapár állott a napokban az olmützi anyakönyvvezető előtt. A vőlegény Chvalovski Nándor nyugdíjazott vasutas, aki nem ke­vesebb, mint kilencven esztendős korában határozta el magát a há­zasságra. Menyasszonya egy öt­venkét esztendős özvegyasszony, akinek már felnőtt gyermekei van­nak. A kilencven esztendős vőle­gényt házasságkötése alkalmával a kerületi főnök, sőt a belügymi­niszter is táviratban üdvözölte. Béka-export Mi most snejdig magyar mersszel Sok furcsa tervet portálunk, Például darazsak után Békákat is exportálunk. Pedig külkereskedelmünk Ennél szebb eredményt kiván, Méltán szólják, mert nem nő túl Már a béka-perspektiván. — LOVASÍTOTT RÁDIÓ. Érdekes kísérletet valósított meg a lan­­cashirei rendőrség. Szabályos rádióállomást szerelt fel az egyik rendőrló nyergére, úgyhogy a lovas állandó rádiókap­csolatot tarthat fenn a kerület összes rendőri kirendeltségeivel. A „l­o­v­a­­sított rádióállomás" fontos szolgálatot teljesít az országút-háló­­zaton és autóbalesetek alkalmával már eddig is bebizonyította jelentő­ségét ez elsősegélynyújtás terén.­­ Gyomor és bélbajoknál, a máj és az epeutak megbetegedéseinél, reggel fel­keléskor egy pohár valódi Ferenc József keserűvíz kortyomként elfogyasztva remek term­ész­et alkotta hashajtó! A szülő rémes álma szeptember 1-én Szülők figyeln­ébe? A budai Szent József fiúnevelő tn­ternátus elemi- és polgári iskolájánál. PÓTBEI­RATÁSAI megkezdődtek. — Prospektust szívesen­­ küld az igazgatóság. — I., Istenhegys­ig út 32. Telefon: 1-652-23. Divatposzton Hölgykörökben nyomott a kedv. Ez a szabókra is kihat. A hírre, hogy túlnyomólag Posztó lesz ősszel a divat. Kávéházban lógó orral jár-kel a divatlap­osztó. Zsebsebek sajogva sírják. Sajnos, itt se pénz, se posztó. — RENDŐRI HÍREK. A Kerepesi-úti vámnál a VA 576. rendszámú túraautó el­ütötte Schiveier János 7 esztendős kis­fiút. Preisz Sándor, aki az autót vezette, a kisfiút bevitte az Uj Szent János-kór­­házba. — Szuhovszky Kornél cukrászse­géd felesége Kispesten Attila­ utca 6. számú házban sevenállal megmérgezte magát. A Rókusba szállították. — Retkes András napszámos a Császárkertben egy padon sósavat ivott. Haldokolva vitték a Rókus-kórházba. — Bálint Mihály 38 éves kazánkovács a Rákóczi-téren ismeretlen mérget vett be. Súlyos állapotban került a Rókus-kórházba. — Miskei Gizella a sashalmi állami lakótelepen szerelmi bá­natában megmérgezte magát. A Rókusba került. — A Jókai­ utca 1. számú ház ne­­gyedik emeletéről vasárnap délbe® leug­rott Laczkó Irma. Holtan terült el a kö­vezeten. A rendőrség megállapította, hogy szerelmi bánatában lett öngyilkos.­­ Az ötven év óta fennálló pécsi ipar­­testület vasárnap Morvay Ferenc elnök­­­lésért jubileumi diszközgyű­lést tartott, amelyen az iparügyi minisztérium ré­széről Kruchina Károly báró miniszteri osztályfőnök átnyújtotta a jubileum al­kalmával kitüntetett pécsi iparosoknak a díszoklevelet. A kitüntetett iparosok kö­zül Kis József csizmadia 57 év óta, Schu­­vay Károly kelmefestő, valamint Schack Ferenc aranyműves 50 év óta önálló mes­ter, Caflisch Kristófné pedig 60 év óta űzi cukrásziparát és 50 év óta önálló. Kruchina báró nagyobb beszédet mon­dott, amelyben hangsúlyozta, hogy az ipartestületeknek a jövőben irányító sze­repet kell vinniök az iparosság gazda­sági és szellemi felemelése terén. — VIII. EDWARD A GÖRÖG SZIGETEKET LÁTOGATJA. A Nahlin yacht, fedélzetén VIII. Ed­ward angol királlyal, kifutott az athéni kikötőből. Lapjelentések sze­rint az angol király először a kisebb görög szigeteket látogatja meg, majd a Dardanellák felé folytatja útját.­­ A Ballplatzon állítják fel Doll­­fuss kancellár szobrát. Az osztrák fővárosban a kancellári palota előtt a Ballhausplatzon állítják fel a tragikus véget ért Dollfuss kancel­lár szobrát. Az osztrák kormány már megbízást is adott a nagysza­bású szobormű elkészítésére és az alapkőletételre még az őszi hóna­pokban sor kerül.

Next