Uj Nemzedék, 1938. április (20. évfolyam, 73-96. szám)

1938-04-01 / 73. szám

2 lastre-magaslatot, ahonnan már urai a városnak. A köztársasági had­vezetőség teg­nap az esti órákban­ a polgárháború egyik legelkeseredettebb ha­ditényét hajtotta végre, hogy megállítsa a nemzetiek offenzíváját és megakadályozza Lerida bevételét. A vörös hadvezetőség parancsára felnyitották a Barbastro városától északra épült bar­a zónas zsili­peket. A völgyzáró zsilipek felnyi­tása következtében olyan óriási víztömeg­ zúdult alá, hogy egyik percről a másikra két méterrel emelte a C­i­n­c­a folyó szintjét. A mesterségesen előidézett árvíz a fal­vak egész sorát árasztotta el. Elsza­kította azokat a ponton-hidakat is, amelyeket a nemzetiek utászcsapatai létesítettek a Ciucán s amelyeken Yague tábornok marokkói csapatai keltek át a katalán partra. A köztársasági kormány egyéb­ként is a legkétségbeesettebb erőfeszítéseket teszi, hogy megakadályozza a nemzetiek elő­­törését a tengerpart felé. Az Ebro folyótól délre elterülő frontszaka­szon a köztársasági milícia össze­vonta minden rendelkezésre álló tüzérségét és légi haderejét. Ennek ellenére a nemzeti haderő, amelyet ezen a szakaszon Aranda tábor­nok vezényel, az utolsó 24 órában is tovább tudott előnyomulni. Aranda katonái tegnap megszállták M­o­n­­roye községet, ami annyit jelent, hogy a nemzetiek Alcaniztól már 40 kilométer utat tettek meg dél felé. TTfmMgmÉK Péntek, 1938 április 1. Companys már a „hazafias érzelmeket" is felfedezte köztársasági had­vezetőség egyéb hadműveletekkel igyekszik teher­mentesíteni a katalán frontot. A vö­­rSA milicia tegnap az estremadurai frontszakaszon, tehát az ország déli részében, heves támadásba ment át, de a nemzetiek minden támadást v­i­s­z­­szavertek. Leridától északra, az aragóniai harctéren, ahol a nemzetiek bal­szárnya harcol, tegnap hat újabb község esett a nemzetiek birto­kába. Companys, katalán elnök este rádióbeszédet mondott, amelyben már nem a népfront és a demokrá­ cia nevében buzdította ellenállásra a köztársasági spanyolokat, hanem a katalán nép „h­a­z­a­­­­­i­s ér­­z­e­lm­ei­h­e­z“ fordult. Felszólította a katalánokat, hogy utolsó csepp vérig álljanak ellent, mert Franco győzelme a katalán szabadságjogok, a katalán intézmények és a katalán nyelv megsemmisülését hozná ma­gával. 8 heti szünet után Összeül a be nem avat­kozási bizottság London, március 31. Nagy érdeklődés előzi meg a be­­nem avatkozási bizottság mai ülését. A bizottság nyolc heti szünet után, ül össze, hogy megvitassa a Spanyolországban harcoló kül­földi önkéntesek elszállítására vonatkozó angol tervet. Míg a lapok egyik része hangoz­tatja, hogy az értekezletnek tulaj­donképpen már nincs is értelme, mert hiszen a spanyol nemzeti csa­patok sorozatos győzelmei után amúgy is rövidesen véget ér az egész polgárháború, addig a lapok másik csoportja meg­lehetősen mozgalmas ülést jósol. Általában azt hiszik, hogy Anglia magáévá fogja tenni a német és olasz álláspontot. Mi történik a Nép mai értekezletén ? A Gömbös-féle házfeloszlatás óta nem tapasztaltak olyan élénkséget a folyosón, mint tegnap délben. A hely­zet megérett a tisztázásra! — val­lotta mindenki és a képviselők úgy a kormánypárton, mint az ellenzéken nem hagytak kétséget aziránt, hogy a közhangulatot izgató belpolitikai kérdéseket sürgősen meg kell oldani. Néhány szélsőséges képviselőtől el­tekintve, egybehangzó volt az a m­eg­­állapítás, hogy a rendet és nyugal­mat minden körülmények között biz­­tosítani kell, a felforgató propagan­dát meg kell szüntetni és a Darányi­kormánynak m­inden körülmények között meg kell adni a szilárd alapot arra, hogy nyugodt légkörben hajtsa végre az ország sorsára döntő jelen­tőségű feladatot. Rendkívül meg­­nyugtatólag hatott a parlamentben az Új­­Nemzedék híte, hogy illetékes helyről rövid időn belül kimerítő nyilatkozat fog elhangzani, amely felöleli az összes aktuális kérdéseket. A kormánypárt elnöksége ma este fél hét órára pártértekezletet hívott egybe. Ugyanakkor T­árczay Ferenc is értesítette híveit, hogy a pártérte­kezlet után a Pannóniában találkoz­nak, bizalmas tanácskozást folytat­nak. A hírek szerint Bárczay mér­sékletre intette a gazdacsoport tag­jait és figyelmeztette őket, hogy fel­tétlenül álljanak Darányi Kálmán miniszterelnök rendelkezésére. A kormánypárt centrumához tartozó képviselők már tegnap este összeül­tek a belvárosi Kárpáthia-étterem­­ben és átbeszélték a helyzetet. Nem volt formális értekezlet, nem elnökölt senki, a képviselők egymás közt tanácskoztak csupán, de egyöntetű volt minden asztalnál az a felfogás, hogy a kormánypárt­ban feltétlenül rendet kell terem-­i meg. Az Új Nemzedék munkatársá­­tón i­s le kell vonni a konzekvenciá­­nak értesülése szerint a tegnap esti kát. A Kárpátiában tegnap este megbeszélések már a mai pártérte­ 108 kormánypárti képviselő fordult , kezdeten éreztetni fogják hatásukat. Holnap döntenek a nyolcórás ülésekről A képviselőház ma délelőtt tíz óra-­ hogy Temple Rezső írásbeli indit­kor folytatta a választójogi vitát. I­rányt nyújtott be a választójognak Sztranyavszky Sándor elnök közölte,­­ nyolc órás üléseken való tárgyalá­ t&iesep 71 legkisebb hirdetés 10 mm. Ttwa­t 4 pengő r I d ft olcsó, jó, L11 U divatos Domonkosnál. ' kérut** *" 50 éves szaktizlet. VENDÉGÁGY, hotelágy, sezlon, recamier, fotelek nagyon olvadn. Tomorynál, Baross­ utca 19. Kétablak­os cim­ha bútorozott »ZiUUt» szép kilátással. fürddüzok» és tele­fon használattal azonnal kiadó. 1., Fery Oszkár utca 59. II. 47. BÚTOR és TEXTIL-kereskedelmi Részvénytársaság, — Liszt Ferenc-tér 6. szám. — Egy helyen—egy számlán előlegnélküli legméltányosabb rész­letfizetésre. Ebédlők, hálók, kombi­náltak. Szőnyegek, kel­engyevá­sznak. Vidékre költségmentes mintaárjegyzék. FIZETŐ VENDÉGET küldj­nk, elhelyezünk! Még ma Írjon: Fizetővendégszervező iroda, Bp. Luther­ u. 1/a (Rákóczi-út sarok) Kerti bútorok3SS*$£: asztalok, ernyők, kuglibábuk és golyók (signum sanctum) használtak is olcsón kaphatók Vendéglő és Kávé*­házberendezési Vállalatnál* VII., öip­­utc* 1*. Tel: 185-148 Eucharisztizkus miniatűr zászlók és egyéb cikkek terjesztésére fel­kérjük a katolikus kántor és tanító urakat és hölgyeket. Szalay és Tárta B.T., Budapest, V., Alkotmány­ u. 12. Vidéki v»gy külföldi lakos szép nagy erk­ályes utcai szo­bit kaphat hetekre vagy napokra is. XI., Horthy Miku­s-út 16/b. V. em. 86. aj­tó, (Joliért­ is Kmlan-földinél (Liftj. BÚTORT legjobban „BOG.MIL.­* bútoráruház­ban Tátiról VT, Vilmos császár-ut 43. 30. (Báthory-utcával szemközt.) Kombinált Mohák, hálók, ebédlők dús választékban. Géplakatos, csőszerelő, 88 éves, keresztény, nős, mun­kát keres. ifj. TILL SYÖRGY, Csillaghegy, Kissing-u­tca 5. Katolikus, Jó erkölcsű­, fiatal szövőleányokat keres vidéki szövő üzem, teljes ellá­tás és fizetés ellenében. Részletek: Budapest, a„ Jurányi­ utca 9. I.. s. Keresztény ügynököket és ü­gynöknőket az Eucharisztikus kongresszussal kapcsolatos tömeg­cikk teljesztésére felveszünk. Nagy kereseti lehetőség. Vidéki ügynökök közöljék elmüket. Szalay és Társa, V., Alkotmány­ u. 18. Tsl. 111-716. sára. Az­ indítvány felett a képviselő­i ülé, holnap határoz. A nyolcórás ülések bevezetésére nem azért van szükség, mintha sok szónok iratkozott volna fel, hiszen a vitarendezőknek éppen az a legna­gyobb gondjuk, hogy a felszólalók kellő számban rendelkezésre állja­nak, hanem, hogy a­ részletes vitával mihamarabb készen legyenek, mert 220 előadói módosítást kell letár­gyalni. Ha felszólalás nem is hang­zana el az egyes módosításoknál, akkor is egyenként öt percet vesz igénybe egy-egy indítvány megsza­vazása. Az első felszólaló ma Meizler Károly volt, aki határozati javasla­tot nyújtott be, a választási költsé­gek és politikai pártok pénzeinek ellenőrzéséről. Tizenkét évig vagonban élt egy többszörös milliomos Brassó, március 31. A brassói Mátyás-te­l­ep mett egy vas­úti kocsiból alakított lakásban meg­halt Istrate Ernő volt vasúti főfel­ügyelő. Halála után derült ki, hogy a kü­lönös öregúr, aki állandóan rongyok­ban párt és maga főzte ételeit, több­szörös millomos volt. Tizenkét évvel ezelőtt vette meg a vagonlakást és azóta senkihez sem szólt. A hatóságok szobájában bank- és postatakarékpénztári könyveket ta­láltak 160 ezer lejről. Szalmazsákja alatt állami kötvények voltak közel kétmillió értékben. Kiderült, hogy, Bukarestben emeletes háza is van és 4500 lej havi nyugdíjat kapott. A különc öreg úr két és fél millió lejt a targu ocnai főgimnáziumra hagyott, nevére szóló alapítványként. A rendőrség nem­ találta rendben a kolozsvári cégtáblákat Kolozsvár, március 81. Tegnap a kolozsvári rendőrség emberei végigjárták a várost, hogy megállapítsák, hogyan festették kjr­ a kereskedők cégtábláikat román nyelvre. Az ellenőrző bizottság megállapí­totta, hogy valamennyi cégtábla ro­mán ugyan, de 25 százalékuk nem fe­lel meg pontosan a rendelet előírá­sainak. Ezért a kolozsvári kereske­dők negyedrészét megbüntetik. ­ ÖNMŰKÖDŐ FÉNYJELZÉS AZ ÍRÓGÉPEN. Több évi kísérletezés után egy boroszlói zongorakészítő­­nek sikerült olyan írógépet szerkesz­teni, amely önműködő fényjelzéssel figyelmezteti a gépírót, amikor már csak öt sor fér rá a gépben lévő pa­pírlapra. A találmányt szabadalmaz­ták és rövidesen megkezdik az új­­szerkezetű gép tömeggyártását. A Tét község határában egy szalma­­kazal tetejéről lezuhant Marcali István 16 éves béresgyerek és egy késbe esett. A mentők súlyos állapotban vitték a győri kórhá­zba. Gitárt legkltŰnőb- ^ ■ . ben tanít BENZSÓT és T­O­­­MAHDOUHT

Next