Uj Nemzedék, 1939. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-01 / 1. szám
Vasárnap, 1939 január 1. Iffisssise, Belgrad, december 31. A bellyei erdőség nagyfontosságú diplomáciai eredmények színhelye lesz január harmadik hetében. Január 19-én Frigyes főherceg hajdani kastélyába gyűlnek Sztojadinovics miniszterelnök vadászvendégei: gróf Ciano olasz külügyminiszter és Göring tábornagy, Poroszország miniszterelnöke. A két napig tartó vadászat iránt Európaszerte nagy érdeklődés mutatkozik, de különös figyelemmel kell kísérnünk nekünk, magyaroknak déli szomszédaink vendéglátását, annál is inkább, mert a világsajtó jelentése szerint minden jel arra vall, hogy az egyre kimélyülő jugoszláv—magyar kapcsolatok fordulóponthoz érkeznek. Maga a jugoszláv sajtó sem csinál titkot ebből. A magyar közvélemény már ismeri azt a szívélyes hangot, amelyet a belgrádi sajtó Ciano gróf budapesti látogatása alkalmával Magyarországgal szemben használt. Most két újabb pozitív megnyilatkozásról számolhatunk be. A belgrádi Novosti írja: — „Ciano gróf látogatása Budapesten Jugoszlávia felé pozitív eredményt hozott és kezdete volt a Jugoszlávia és Magyarország közötti helyzet újjárendezésének, ami Ciano gróf belgrádi látogatása során konkrét alakot ölthet. A Ljubljanában megjelenő Slovenec többek között megállapítja, hogy „Ciano gróf magyarországi vendégeskedése során az olasz külügyminiszter és a magyar államférfiak tanácskozásain egy „láthatatlan harmadik“, Jugoszlávia is részt vett. A Budapesten mondott pohárköszöntők immár egy új, konstruktív együttműködést jelentettek be Középeurópában, ami a közeljövőben újabb lépés révén hozzájárul már e vidék viszonyainak rendezéséhez és megerősítéséhez. Ezt bizonyítja az olasz külügyminiszter jugoszláviai látogatásának bejelentése.“ Feltűnő hangok a jugoszláv sajtóban Budapest és Belgrád viszonyának rendezéséről Súlyos német-amerikai bonyodalmak lekes belügyminiszter újabb támadásai miatt Berlin, december 31. lekes amerikai belügyminiszter újabb, minden eddigit felülmúló hevességű németellenes támadása újra igen súlyos bonyodalmat idézett elő annál inkább, mivel az Egyesült Államok kormánya visszautasította a német tiltakozást, amely ebben az ügyben hozzá érkezett. A Deutsche Allgemeine Zeitung megállapítja, hogy a washingtoni külügyi hivatal magatartása azt a látszatot kelti, „mintha Jehes belügyminiszter és vele együtt az amerikai kormány külpolitikai akcióba kezdett volna.“ A Berliner Tagblatt ezt írja: Ebeken a legsúlyosabban kompromittálta az Egyesült Államok kormányát. Az amerikai belügyminiszter nemcsak a nemzeti szocializmust támadta meg, hanem síkraszállott a békés német-amerikai kapcsolatok fenntartása ellen is. A Völkischer Beobachter rámutat arra, hogy a virágzó németamerikai kereskedelmet Roosevelt kormányzata tönkretette. Majd így folytatja: a 125 millió tisztességes amerikai, (az Egyesült Államokban élő 5 millió zsidót kivéve) országa érdekét szolgáló cselekedetnek minősítené, ha véget vetnének a német nép elleni hisztérikus izgatásnak és az amerikai kormány elég bátor lenne ahhoz, hogy helyreállítsa Németországgal a normális kapcsolatokat. Mits Sándor, Hoschek Antal, Valentin József, Barton Károly. A választás után Németh László pápai kamarás az Új Nemzedék munkatársának a következőképen nyilatkozott: — Az eredménnyel meg vagyunk elégedve, bár még kedvezőbb is lehetett volna, azonban a karácsonyi szent ünnepeket nem akartuk korteskedéssel, agitációval tölteni. Ez volt az egyik ok, a másik bizonyos rétegeknek nemtörődömsége, tunyasága. Több mint ezer szavazó nem teljesítette választói kötelezettségét. Hogy a győzelem nem nagyobb arányú lett, ennek harmadik oka, hogy Érdekes eredménnyel végződött a szentendrei választás Rendkívül izgalmas napja volt teg- nap Szentendrének. Időközi községi s képviselőtestületi tagválasztást tarttottak, amelyen két párt indult: az egyesült keresztény jobboldali képviselő és Imrédy miniszterelnök törekvéseit támogató Független Polgári Párt és a Városi Nemzeti Szocialista Párt. A választás a Németh László pápai kamarás, esperes-plébános vezetése alatt álló Független Polgári Párt fölényes győzelmével végződött. Két kerületben történt a szavazás. Összesen 1721 érvényes szavazatot adtak le, amelyből a Független Polgári Párt 10117, a Városi Nemzeti ■Szocialista Párt 631 szavazatot kapott. A két kerületben együttvéve 15 rendes és 8 póttagot választottak. A Független Polgári Párt győzelmével az összes mandátumokat megszereztea nyilasoknak egyetlen mandátum sem jutott. Képviselőtestületi tagok lettek: Az I. kerületben rendes tagok: Német László, Czotter Aladár, M. Tóth Sándor, Szőke Lajos, Krajcsovits Márton, Juhász Károly, Takács Sándor, Ciffer Rebus János. Póttagok: Tabacska Lajos, Kögler József, Bender István, Drobilits Lőrinc. A II. kerületben rendes tagok: Kállay Sándor, Dr. Simkó István, Szautner Sándor, Szántó Ignác, Kovácsics Kálmán, Brandtner János, Hornyák János. Póttagok: Benko 3 MiMi i\ :n-\4 'fmi a Városi Nemzetiszocialista Párt megtévesztette a közönséget. — Autót küldött az én nevem alatt a választóknak s ez bizony szerepet játszott az eredmény kialakulásában. Hogy a nyilasok milyen módszerekkel dolgoztak, erre vonatkozóan csak egy esetet emelek ki. Kállay Kristóf nyugalmazott bankigazgatót’ hozzájárulása nélkül listájukon szerepeltették. Mi kilenc éven át küzdöttünk keresztény testvéreinkért, hűek maradtunk Istenhez, hazához, néphez, ez a jövőre vonatkozólag is a programunk. VÍZÁLLÁS A Duna Esztergomnál, Paksnál és Mohácsnál árad, máshol apad. Pozsonynál közepes ,máshol igen alacsony. A jég Pozsony—Remete között és Mohácsnál áll, Komárom—Paks között zajlik. Mai vízállások: Pozsony 333, Komárom —, Budapest 1, Paks 58, Baja —36, Mohács 100. A Dráva Barcsnál —136, Drávaszabolcsnál 0. A Tisza Vásárosnaménynál apad, máshol árad, alacsony vízállású. A jég Tiszaujlaknál zajlik, Vásárosnaménytól lefelé áll. Mai vízállások: Tiszaujlak —86, Vásárosnamény 24, Tokaj 60, Tiszafüred 90, Szolnok 68, Csongrád 23, Szeged 90. A Szamos Csengérnél 114, a Körös Békésnél 9, Gyoménál 140, a Maros Makónál 58. A Balaton Siófoknál 58, a Velencei-tó Agárénál 26. Mollevitárlis bizalom kérdés* évrőL'ÉVRE Marad a technika ÉVRŐL-ÉVRE TÖBBET Mujt az ORION-RADIO Királyi és uAvan p——■—— hím«szergyár Telefonok VII,Rékeui-H60. llZT. Az ország legnagyobb 137»718 és le£*»ebb rádió terme »mmmmmmmmmmm Sternberg