Uj Nemzedék, 1940. július (22. évfolyam, 147-173. szám)

1940-07-01 / 147. szám

LXII. évfolyam, 147. szám, Tjimagník • ­ITALO BALBO Chamberlain nyilatkozata az angol ellenállásról London, június 30. (­Reuters) Chamberlain volt miniszterelnök vasárnap este rádióbeszédet mondott és kije­lentette, hogy a brit köm­­ány egységes abban az elhatározás­­ban, hogy mindvégig el­­lentáll a német uralmi kísér­letnek. A beszédet rádió útján továbbították a brit tengeren­túlra és Északamerikába is mind­edenüvé. — A miniszterelnök Irányítá­sával — mondta Chamberlain a többi között — elhatároztuk, hogy megtámadjuk ellenségein­ket, s eltökélten és egy nagy néphez méltó harci szellemben Brehibe szállünk támadásaikkal. Most már magunknak kell meg­védeni magunkat, bízva tovább­ra is a Gondviselésben, hogy el­jutunk a győzelemig. — Lehetséges — mondta Végül *­s hogy az ellenségnek itt-ott sikerül behatolnia. Ebben az esetben szembeszállünk vele min­den úton, minden községben, minden házban, míg az ellenség, vagy mi teljesen el nem pusztu­lunk. (MTI.) London, július 1. Chamberlain tegnapi rádióbe­­s­zédében az egységes angol véle­ményről tett nyilatkozatot. Egyenesen megcáfolta azokat a híreket, amelyek az angol kor­mány tagjai közötti nézeteltérés­ről szólnak. A karrilárisban tel­jes a harmónia és egyetértés. A mi nemzetünk egységes és kitar­tó. Inkább a fontok alá temet­­kezünk, sem hogy beleegyezzünk létéretésünkbe. A kormány ke­belében kelt meghasonlásról ter­jesztett hírek az ellenségnek tesznek csak szolgálatot. (K. H.) — A LEGUTÓBB MEGTAR­TOTT SZAVAZ­ÁS, amelyet az amerikai véleménykutató intézet rendezett, érdekes eredménnyel járt. Az amerikai közvélemény 80 százaléka helyesli Roosevelt elnök ama politi­káját, hogy Anglia számára annyi repülőgépet és egyéb hadi­felszerelést küldjenek, amennyit csak lehet. (K. H.) — HAZASÉÁó. Grábics Vilmos és özv. Völ­gyesi Károlyné, szül. Lél'a't­ Ilona házasságot kötöttek, Vájsz Magdolna Oki.­tánsfőnő (De­recske) és Szö­báldi István kántor­­tanitó (fülisújtanya) júliuss 3-án d. u. 1 órakor tartják esküvőjüket a de­recske r t. kat. templomiában. (Külön értesités helyett.) — Dr. Horváth Győző kalocsai félézéritélt püspököt, aki egy héttel ezelőtt múlatta be armig­­miséjét, XI. Bins pápa felha­talmazta arra, hogy a jubilé­a­­alkalmából pápai áldást oszt­hasson. Ezt bizont Péter és Pál Apostolfejedelmek ünnepén, szombaton délelőtt a 9 órás fő­papi szentmise után adta a ju­biláns. Itt említjük meg, hogy a jótékonyságéról országsziér és ismért püspök jubilénshá alkal­­mából nagy adományokat jut­tatott különböző egyházi, kultu­rális és ezeciális­ célokra. Ma délben ül össze a képviselőház összeférhe­tetlenségi bizottsága Az összefér­hetetlenségi bizott­ság ma délben ülést tart és az összeférhetetlenségi bejelentések egész sorát tárgyalja. Érdemben foglalkozik a bizottság azzal a bejelentéssel, amelyet Teleki Pál miniszterelnök tett Hubay Kálmán és Vágó Pál ellen, Valamint Sztrések Bélának ön­maga ellen tett bejelentésével. A többi összeférhetetlenségi ügy­ben csak az előadókat játsztják Meg és az érdemben tanácskoz­­ésra újabb határnapot tűnnek ki. Valószínű, hogy azokkal az összeférhetetlen­­ségi bejelentésekkel kapcso­latban, amelyeket ma érdem­ben letárgyalnak, a bizottság előadója holnap a képviselő­ház ülésén jelentést tesz. A házszabályok értelmében csak nyolc nap múlva, intézke­dik a Ház elnöke arról, hogy az összeférhet­et­tségi zsűri tizenegy tagját kisorsolják. A Bejelenté­sek felett az összeférhetetlenségi bíróság ítélkezik végérvényesen. Ennek tagjait pedig a Ház plénuma választja titkosan a Ház tagjai sorából. A Hubay -—Vágó-féle összeférhetetlen­ségi ügyben tehát a jövő hét vége felé várható végleges döntés. A képviselőház holnap dél­­utáni 16 órakor zart ülést, majd 11 órakor a pártárként minisz­tereln­öki tanácstermében a MÉP képviselők tartanák érte­kezletét .Este pártvacsora lesz a Magyar Élet Pártjában, ez alkálóraffiái üdvözlik a párt ttj titkos tanácsosait. Szerdára délben a kormány­párt népes bizottsága Any­ácsára utazik és megkoszorúzza Darányi Kál­mán sírját. A MÉP képviselők a tengely­hatalmak győzelmes hadjárata alkalmából, helyeznek koszorút Darányi Kálmán sírjára, aki Dömbös Gyula után tovább folytatta a tengelypolltikát és annak megerősítésén dolgozott. Lázas gyorsasággal szervezik Angliában a háborús egészségügyi szolgálatot London, július 1. A Daily Telegraph tudósítása szerint Churchill miniszterelnök kedden valószínűleg beszédet mond az alsóházban a háború jelenlegi állásáról és a legutóbbi európai eseményekről. Az alsó­­ház tagjai főleg a francia flotta sor­sára és a franciák által ad­ható tengerészeti segít­ségre kiváncsiak, tekintet­tel a gyarmati javak meg­védésére. Az angol munkások egyesüle­tének vezértitkára, John Mar­ch­­­bank vasárnap este tartott ülé­sén azt hangoztatta, hogy a franciaországi események elle­nére az angol nép elszántsága változatlan. Az angol Vörös Kereszt, vala­mint a Szent János Társaság Javára az elmúlt héten negyed­millió font adomány érkezett, amelynek betudásával ez a két szervezet 2.121.000 font felött rendelkezik. Ebből az összegből szerte az országban megszerve­zik az első­segélyállítm­áso­­kat, kórházakat, sebesült­szállító osztagokat és egyéb ilyen elsősegélyt nyújtó intézményeket látnak el anyaggal és segélyezéssel. A hatalmas önkéntes adako­zás az angol sajtó szerint arra mutat, hogy a közönség teljes tudatában van énüak, hogy iüi­­lyén­ veszedeim­és napok követ­­keznél? Angliára. (É. H.) BUDAPESTEN tíz órakor 24 C van A Balaton Vizén­ek hőmérsék­­lete 18­-­19 foko­, a Duna Vizé­nek hőmérsékleté jelenleg 19 fok. Budapesten hétfőn délelőtt 17 órakor 24­­3 van. Mi újság az élelmiszerpiacon? A nagyvásártérlepén hétfőn reggel a forgalom közepes volt. A zöldségfélék piacán több cikk ára emelkedett. Különösért az olyan cikkek drágultak, amelyek felhozatala csökkent. Emelkedett a fejeskápo­ktd (14—18), a fejes­­saláta (6—--9,5), a sóska (16­—25), á paraj (46—80), á sielőborsó (20— 34), á cukorborsó (20­-28) áfa. Olcsóbban Vélt kapható a kólá­ra bé (3—8), á levéleskarfial (20— 9), á fék (3—6), az Uborka­ (40— 0), á sárgarépa zöldjével (5­-86), a jgetfézselyem­ zöldjével (5--80), á várgánya gomba (80—100), á székfű­gom­bá (8­1 -120). A gyüm­ölcspiácok Mafádból (26—100), szamócából (30—160), a kárpátaljai szamócából (60—11­0) Valamint meggyből (§4—60) na­gyobb volt a felhozatal s ezért ezek a cikkek olcsóbbodtak, de néhány fillérrel olcsóbban ártt­ Si tóttá® a kajsalbáfackot (50— 90) is. A ribizké (28— 42) és az epres (28—50) drágult. A piac újdonsága az Őssibáráék volt. Kilóját 80—300 fillérrel kínálták. — A három fipincon­ haszálott nap, lévLijf csak élőhárom lbán­ fejlődött, ki forgalom. Az őrig kacsa (160 200) és az öreg liba (200) ki¥étélévél az egyéb élfi­­báróülfi ára átlagosan 10 fillér­rel eresebbedett. A tojáspiacon szilárdabb lett az irányzat. A láratojást 160—170, a kiolvasott tojáét 178—185, a selejtes tojást 185—160 fillérrel jegyezték ki­­kint. (Zárójelben a h­ágyvásár­­terepi érák.) Összeveszett a feleségével és megfojtotta 5 éves kisleányát egy szabó Bestiális gyermekgyilko­sság történt, tagnap Rákoscsabán. Széfei Lajos férfiszabó összeve­szett a feleségével, majd félesült állapotban 5 éves kisleányával sétára indult. A rákoscsabai h­á- Bárerdőben egy elhagyott he­lyén tt­egfojtette kisleányát, majd felvágta csuklóján az ereit és hosszabb idéig az erdőben kószált. Később hazatért és a feleségé­­rték béjelentette: „ Megöltem a kisleányunkat, ott fekszik ág érdőbél, lefakár­tam­ a kabátommal! . . A halálra rémült asszony si­­koltozására a szomszédok kihív­ták a mentőket, akik az erősen vérző gyermekgyilkost a­ Rófeus­­kórházba szállították. A csend­őrök az éjszaka megtalálták a megfojtott kisleány holtestét a rákoscsabai erdőben. Székit felgyógyulása utatt átszállítják a pestvidéki ügyész­ség fe­gházába. Cvetkovics nyilatkozata az olasz-jugoszláv együtt­­működésről Róma, június 30. ,Magyar Jávirali Iroda.) Az. Olasz lapok közlik azt a nyilat­­kozatot, am­elyet Cvetkovics jugoszláv miniszterelnök az olasz sajtó belgrádi képviselői előtt tett. A jugoszláv miniszterelnök hangoztatta, hogy már kora fiatalságától kezdve híve az olasz—jugoszláv együtt­­működésnek és reméli, hogy ezt az együttműködést mód­jában lesz tovább kiépíteni. FÜRDŐTRIKÓK Strandruhák, ÚSZÓNADRÁGOK ________________________3 Miért öregszenek meg némelyek olyan gyorsan? A „megrakodott“ vastagbél lehet az oka. Miért őrzik meg némelyek fiatalság­­ukat, mialatt mások idő előtt öreg­­szenek ? Az élő test szöveteit vizsgáló szakorvosok megállapították, hogy a fizikai és szellemi erő fokozatos ha­nyatlása gyakran a szervezetben ál­­landóan gyülemlő mérgelvee vezet­hető vissza. H­a megakadályozzuk a m­érgek félgyülemülését, elhalaszthat­­juk az öregség kellemetlenségeinek bekövetkeztét Bebizonyosodott már, hogy az öre­­gedést okozó mérgek egyik fő fészke a vastagbél. A vastagtél az a tág­bél rész, allelyben a szervezet által fel­dolgozott anyagok kb. 12 méternyi vékony bélcsatornán való áthaladá­­suk után összegyűlnek. A vastagbél­­nek legalább egyszer naponta töké­letesen és könnyen ki kell ürülnie. Csakhogy minél idősebb lesz az em­ber, vastagbélé an­nál ,,megrakodottab­­bá“ válik, akárcsak kél Vizcsa. Vágy fazék, áfs mélynek fa­lára idővel Vizkő ra­kódik le. A felgyü­lemlő bélsár Hozzá­­rágád a vastagbél faláh­oz, gyakran romlásnak indul és mérgez­ő anyagokat termel. Ezek állan­­dlóan behatolhatnak a szervezet többi ré­szébe is, akárcsak a gennyes fog mérgei, györsglíh,cak a szervezetet és rossz közérzést okozhatnak. Hát- és végtagfájdalmak léphetnek fel, így a lépcsőjáróé nehézzé válik, rossz al­vás, tökéletlen érhesztés, állandó fá­radtság és levertség kínozza az em­­bert. Vastagbél, ame­y­lyen annyi a lero­­bódás, m­int e­­y kanna vagy kazán belsejében. Hogyan tisztítsuk meg a megrakódott vastag­­belet? Kísérletek mutatják, hogy a min­den­s­éggel éhgyomorrá bevett kié adág Vánige Gyógy­só kim­éretésén, de biztosan m­egszabadítja a vastagbél falát a dáérégtermelő Salakoktól és állandóan tisztán tart­ja a bélrendszert. A Vánge Gyógysó (Tange-gyógy­­forrás, Észes* Anglia) „megnöveli“ a vastagbelét, úgy hogy az a maga fel­adatát mindennap rendesen teljesíti. A bélsár órára pontosan ürülhet, ter­­mészetellenes késedelmek nélkül. Kövessük­ a ,,'Vangé-égésZSég Sza*­bályt“ azáltal, hogy egy fél kávéska­­nálnyi Vange Gyógysót Veszünk ste egy pohár meleg vízben minden reg­­gel. Bizonyára hamarosan fedjük ta­pasztalhatni általános közérzetünk meglepő javulását. Vange Gyógysó minden gyógyszer­tárban és drogériában kapható. Kis s­vegje P 2.30, nagy üvegje P 3.90. Kijelentette, hogy a jugoszláv ikanikáskérdés söegelőága téren szem­ előtt akarja tartani az olasz testületi rendszert. A jugoszláv rdl­un­kárt ág­ót fa­siszta módra szindikátusok­­ban szervezik meg, és egységes szervezetbe töm­örí­­tik az egyetemi ifjúságot is. A mirikásszer­vezettel párhuzam­o­­san s munkaadószerezeteket is létesítenek. Az új jugoszláv állam tehát a munka­­fegyelmére fog­­felépülni. A balkáni helyzetről szólva Gretkovics miniszterelnök ann­ak a reménynek adott kifejezést, hogy a Balkán békéje továbbra is fennm marad. Magyarországra kitérve m­eg­­állapította, hogy a magyar - jugoszláv kapcsolatok kitűnőek és u­gyanilyen kitűnő Jugoszlá­viának Bulgáriával való viszo­nya is. Nem látok semmi okot arra — l mondotta végül —, hogy Jugoszlávia részt vegyen egy esetleges viszályban. NE KÍNLÓDJUNK ha nem muszáj! Ide­ges fájdalmak, fejfájás, fogfájás, női gyengél­kedés stbi­déjén kitartó gyógyszer az 1, 3 és 8 kátyás dobozokban minden gyógyszer­tárban kapható ALGOCRATINE

Next