Uj Nemzedék, 1940. november (22. évfolyam, 250-274. szám)

1940-11-02 / 250. szám

A török államelnök­ beszéde Ankara, november 2. (Xénias, Távirati Iroda.) Izmet Inönü­t államelnök pén­teken be­­szédet mondott, a­ törük nemzet­gyűlésen, amelyen foglalkozott a jelenlegi nemzetközi helyzettel. Kijelentette a többi között, hogy Törökország nem hadviselő hata­lomnak tekinti magát, aminek azonban nem szabad megakadá­lyoznia a bar­áti kapcsolatok fenntartását valamennyi ország­gal. Törökországnak a jelenlegi háború tekintetében követett po­litikájában nem történt változás a legtöbbi ülésszak megnyitása­kor leszögezett politikával szem­ben. A török államelnök ezután Tö­rökország kötelességének mon­dotta, hogy a létéért harcoló Angliát újból biztosítsa Török­ország barátságáról és szövetségi hűségéről. A törökök bonyodal­mak nélkül élték ,út azt az időt, mert egységesek voltak a­ bizton­ság és függetlenség kérdésében. Az egész török népnek eltökélt szándéka, hogy megvédje a ha­zát. A török külpolitikát csak az az elv irányíthatja, hogy az ér­szág hatalmas kincseit kihasz­nálva, a leghatékonyabb és leg­gyümölcsözőbb eredményeket érjék el a török nép számára. Az olasz—görög viszállyal kap­csolat­ban Inönü azt mondotta, reméli, hogy a háború borzalmai a jövőben is távol maradnak Törökországtól. A török—szovjet­orosz kapcsolatokról szólva az államelnök kijelentette, hogy a kölcsönös bizalmas viszony ismét visszanyerte barátságos jellegét. (MTI.) Erdélyi munkásszónok a Hivatásszervezet szegedi estjén November első vasárnapján hatalmas „Munkás Erdélyi Es­tet" rendez a szegedi munkásság Hivatásszervezete. A Rókusi Tornacsarnokban szólal meg először a régi anyaország föld­jén a visszacsatolt erdélyi ma­gyar munkásság nevében Ko­vács Antal nagyváradi munkás. Következetes lépése ez a nem­zeti alapon álló és mindenkor törhetetlen harcot folytató Hi­vatásszervezetnek, hiszen 1939. tavaszán tartott csepeli nagy­gyűlésen nyilatkozott meg elő­ször a visszatért Felvidék kül­dötte, Fedor György kassai munkás, akit az EMSzO Köz­pontja hívott meg erre az alkalomra. Beszédet­ mond Közi Horváth József ország­­gyűlési képviselő, a Hiva­­tásszervezet alapító tagja is, aki a munkásság jövő helyzetéről szól. A rendezésben ez alkalom­­mal a helyi EMSzOK is részt vesznek s így Szegeden vasár­nap délután lesz a Magyar Szo­­cilis Népmozgalom nyilvános bemutatkozása is az erdélyi est alkalmából. Mélységes fájdalommal tudat­tjuk, hogy igazgatóságunk nagy­­laevű­ elnöke nagyenyedi Enyedy Béni úr vissz­aadta nemes lelkét a Terem­tőnek. A megboldogult kiváló mű­szaki tudásával és nagy alkotá­saival nemzetközileg elismert na­pot, gazdasági és pénzügyi téren félévszázadot meghaladóan kifej­tett munkásságával pedig széles­körű megbecsülést szerzett ma­gának. Int­ézet.ütiknek alapítása óta el­nöke volt és vállalatunk felvirá­goztatása körül oly feledhetetle­nek az érdemei, hogy nemes em­lékét minden időkben a leghálá­­sabb kegyelettel fogjuk meg­őrizni. Temetése a rém- kath. anya­szentegyház szertartása szara­­f. hó 3-án d. e. 11 év.: Farkasréti tematijben. dam török miniszterelnök és von Papén nagykövet a török függetlenségi ünnep során na­gyon szívélyesen üdvözölték egymást. Von Papén azt a re­ményét fejezte ki a török állam­fő előtt, hogy Törökország nem avatkozik bele a háborúba, hanem tovább a is békében fog élni. Moszkvá­ból jelentik, hogy az új japán nagykövet, Tatekava, szer­dán látogatást tett Molotov külügyi népbiztosnál. New-Delh­iből érkező hírek szerint Nehru ismert indiai népvezért péntek este egy Al­lahabad környékén lévő pálya­udvaron letartóztatták. Nehru éppen Wardhából jött, ahol Gandhival megbeszélést folytatott. Az indus népvezért az új indiai védelmi törvény alapján tartóztatták le. TN­­emzedék XXII. évfolyam, 236. szám. Utolsó szakaszába érkezett az amerikai választási harc Az északamerikai választási­­harc utolsó szakaszában van. Most merült fel az a kérdés,­­hogy vájjon hogyan szavaz­­ majd a h­é­t m­i­ll­i­ó n­é­m­e­t­­és a négy és félmillió olasz naturalizált amerikai állampolgár. Szavazatuk ugyan­is döntő sulija­ eshet latba, an­nál is inkább, mert a leginkább lakott államokban, New York­ban, Pennsylvaniában, India­­nában, Ohióban és Illino­­sban telepedtek le. Valószínűnek tartják, hogy ezek Wil­­­k­­­e mellé sorakoznak, különösen most, hogy Roosevelt Char­­lottevilleben tartott beszéde so­rán megtámadta Mussolinit. A nemzetiszocialista Newyor­ker Zeitung nyíltan kife­jezi azt a kívánságát, hogy Rooseveltnek buknia kell. Egyébként C o n g­h­­­i­n, a hí­res „rádió­páter“ is felszó­lította híveit, hogy szavazza­nak Willkiere, mert az Egye­sült Államok csak így kerülhe­tik el a háborút. Csungkingból érkezett, eddig meg nem erősített hírek szerint Jesang kínai város lángokban áll. Lehetségesnek tartják, hogy a japánok kivonulásuk közben felgyújtották. Bangkokból jelentik, hogy a francia kormány visszahívta ottani követét, Lepissiert, aki Vidében a sziámi kö­vetelések teljesítés­ét tanácsolta. Helyét az eddigi alexandriai francia követ tölti majd be. Egyébként hivatalo­san közüki Bangkokban, hogy a sziámi hajóknak megtiltották az indokínai kikötőkbe való be­jutást, kivéve azt az esetet, ha erre külön engedély van a sziámi kormánytól. Jelentik m­eg, hogy Martin tábornok, Indokína, volt katonai főpa­rancsnoka, a sziámi miniszter­­elnök meghívására néhány­ na­pot tölt Bangkokban, Francia­­országba visszavezető útján. Eddig 79 helységet szállottak meg az olaszok 35.000 lakossal Róma, november 2- (NST) Az olasz lapok jelen­tései szerint a görög területen előrenyomuló olasz csapatok eddig 79 helységet szálltak meg, összesen 35.000 lakossal. Az egyik olasz osztag már Janína elé érkezett. A Stefani-iroda jelentése rá­mutat arra, hogy Epirusban az utak­­vigasztalan állapotban vannak. A legtöbb országutat elbo­rította a víz és az utak két oldalán valóságos mocsár terül el. A görögök elsősorban az utak elpusztításával igyekeznek vé­dekezni. Megállapítást nyert, hogy görög részről erre már régóta előkészületet tettek. Az egész határvidéket alá­aknázták. Ehhez, járult még a szakadat­lan , esőzés, amely az utakat tön­kre tette. Október utolsó napjaiban azonban az időjárás lényegesen javult. Antonescu november - án utazik Rómába Bukarest, november 2. (Bud. Tud.) Antonescu állam­­vezető hír szerint november 8-án utazik Rómába, ahol négy napot tölt el és 12-én tér visz­­sza Bukarestbe.­­ Csak a kenyérlisztek áránál érvényesül az 50 százalékkal mérsékelt lisztforgalmi adó. Az Új Nemzedék megírta, hogy a lisztforgalmi adót 50 százalékkal mérséklik. Most jelent meg az erre vonatkozó kormányrendelet, amely november 1-én életbe is lépett. A rendelet értelmében a liszt forgalmi adó 59 százalékos mérséklése teljes egészében, csak a kenyérlisztek áránál érvénye­sül, más lisztfajták ára változat­lan maradt. A pénzügy­min­­is­z­te­r intézkedési­ alapján a malmok­ban, a pékeknél és a kereskedők­nél lévő lisztkészleteket, amelyek után a magasabb lisztforgalmi adót már megfizették, össze kell írni. E készletek után a kenyér­­lisztek árcsökkenésének megfe­lelő összeget visszatérítik.­­ KÖZTISZTVISELŐI KÖLCSÖN. A Közszolgálati A­lkalmazottak Nemzeti Szövetsége (KANSz) leg­utóbb emlékirattal fordult a kor­mányhoz, melyben többek között a Pénzintézeti Központ részéről enge­délyezhető köztisztviselői kölcsön összegének és visszafizetési időtarta­mának felemelését, egyben a kama­tok leszállítását kérte. Az illetékes tényezőktől nyert értesülés szerint egyelőre a kamatok, leszállítása iránti kérés teljesítése ügyében vár­ható rövid időn belül kedvező intéz­kedés. Letartóztattak egy val­utázó gabonakereskedőt A valutaügyészségen ma dél­előtt , fizetési­­ eszközökkel elköve­tett visszaélés bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezték Raditz István gabonakereskedőt. A nyomozás adatai szerint a múlt évben 50.000 pengőt csempé­szett ki külföldre. Az ügyben to­vább folyik a vizsgálat. Raditz a letartóztatás ellen felfolyamo­­dást jelentett be. Mikor álakul meg a magyar-román vegyesbizot­tság? Magyar Távirati Iroda je­rk bukaresti Orient Ra­­az alábbi közleményt adta (A lenti. dió ki: „A budapesti rádióállomás azt állítt­otta, hogy Gyárfás Ele­­mér úr a romániai magyar ki­sebbség nevében a román kor­mánynak azt javasolta, hogy v­e­­gyes bizottságot létesítse­nek a magyar területen maradt románokat és a Romániában ma­radt magyarokat érdeklő kérdé­sek megoldására. A magyar rá­dióállomás hozzáfűzte, hogy A­n­­t­o­n­es­c­u tábornok, államvezető ezt a javaslatot elutasította. Ezekkel az állításokkal — mond­ja az Orient Radio •— a legha­tározottabb cáfolatot szegezzük szembe." Magyar illetékes körök ebből a közlemény­ből tudomásul ve­szik, hogy Antonescu tábornok államvezető eredeti elutasító magatartását m­­e­g­v­á­lt­o­zt­a­t­­ta és hogy most már sem­mi aka­dálya sincs­­annak, hogy Gyárfás Elemérnek a magyar—román MEGPECSÉTELTE A SIKERT WIEN PTI­M A Fuvarhitelintézet Rész, /én­­társaság igazgatásába, felfigyeli: bizottsága és tisztviselőkara.% Prolongálva: URÁNIA!Mától ÁTRIUM ül megbékélést célzó javaslata meg­valósuljon. Magyarországon ér­deklődéssel várják, hogy a jel­zett bizottság mikor fog tényle­gesen megalakulni. — A PÁLOSOK SZIKLATEM­PLOMÁBAN kilenc napon át este fél 7 órakor gyászszertartást végeznek a­ világháború hősi halottainak lel­­­ki üdvéért. — HALÁLOZÁS. Memestóthy-Szabó Gyula, aki, mérnök, tart, főhadnagy életének 45-ik évében meghalt. Szer­dán temették nagy részvéttel az­ óbu­dai temetőben. Vady Antalné Reisinger Karolina dohánygyári igazgató özvegye, októ­ber 31-én elhunyt. Temetése ma dél­után fél négy órakor lesz a farkas­réti­ temető halottasházából. Kiesett a vonatból a­­ mozdonyvezető Szombaton reggel 8 órakor r®, bogott át a rákoscsabai pálya­udvaron a keleti pályaudvarról kiinduló kassai gyorsvonat. Amint az állomást elhagyta, ed­dig meg­ nem állapított okból Morvai János mozdonyvezető le­esett a mozdonyról és az úttestre zuhant. A sűtő megállította a vonatot, amely rövid idő múlva más mozdony­vezetővel folytatta útját. Morvai János életveszélyes állapotban került a budapesti MÁV-kórházba. Az ügyben meg­indult a vizsgálat. — Urmánczy Nándor vissza­tért Erdélybe — meghalni! 23 éven át gyakran láttuk Buda­pest utcáin Urmánczy Nándort, aki — sohasem mosolygot . Maga volt az élő gyász, szül földjéért, Erdélyét szag­ért, mely­nek földje idegenek martaléi, lett. Isten megadta neki az örü­let, hogy Erdély visszatért a haza testébe. Urmánczy Nándó lázasan dobogó szívvel sietet haza, de a viszontlátás percei nem bírta el; október 31-én Ma­roshévizen, családja ősi fészkén savszélhűdésben meghalt- 72 évet élt. 1902-ben lett képviselő legelőször. A háború alatt bát­ran kiállt a képviselőházban, hogy az idegen elöljárók önké­nyétől szenvedő magyar katonák sérelmeit ország-világ elé vigye. Trianon után a revízió legel­szántabb harcosa lett. Vezércik­keiben és beszédeiben óriási szolgálatokat tett a nemzet er­kölcsi ellenállásának. Ő indí­totta el az Or­szág zászló-mozgal­mat is. A magyar közéletnek ezt a nemes alakját vasárnap dél­után helyezik nyugalomra Ma­­roshévizen, a családi sírboltban.­­ Hétfőn hősi emlékművet avat fel a Kapisztrán-templomban a tábori püspök. Hétfőn d. e. 10 órakor Hass István tábori püspök pontifikálja a budavári KaPiSztván Szent János helyőrségi templomban,«■'Itali­a­ kir. budapesti 1. népfő­.kelő gyalogezred hőseiért bemutatott .«eptj»isét. A püspök azután felszenteli az ezred emléktábláját, a félhplom­" belsejében. Este bajtársi vacsora lesz a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének kaszinójában (Madách Imre­ tér 2.). A vacsorára jelentkezni lehet D’Uday Alajos dr ny. fővárosi tanácsnoknál (XL. Edömér­ utca 6­). Mi újság az élelmiszerpiacon? A nagy vásártel­epen szombaton reggel a forgalom élénk volt. A zöldség és főzelékfélék piacán számos cikk ára emelkedett, mert a kereslet nagyobb volt a kíná­latnál. Drágult a fejeskáposzta (6—10), a kelkáposzta (8—12), a fejessaláta (3—10), a leveleskar­fiol (18-28), a tök (10—15), az apró hegyes zöldpaprika (18—45) és a cékla (10—18). Csupán a paraj (30—45) olcsóbbodott né­hány fillérrel. Jelentékenyebb mértékben emelkedett a csiperke­­gomba, (300—380) ára. A gyü­mölcsfélék piacán szilárd volt az irányzat. A csökkenő felhozatal miatt a szőlő (70—230) jelentéke­nyebb mértékben drágult,­­ emelkedett a nemesalma (60—16­' és a közönséges alma (35—80) )­ is. A héjasdiót 110—125­ fillérre jegyezték. A baromfipiacon meg élénkült a forgalom. Az élőkacs­a (210—220), az la kibelezett csilp (200—320), a tisztított liba­i kacsa (190—230) drágábban vem kapható. rJudta nmet mj ti q tál a ti k ed i U az északnyugati határán lakó törzsek lázongani kezdenek Brit uralom ellen. Erről a ma an­yira érdekes témáról cikke­zik Buktay Ervin dr. a Képes Krónika legújabb számában A kolozsvári egyetem ünnepségeiről, színházaink bemutató­járól, Erdély ismeretlen tájairól friss képek számolnak be csakúgy, mint a nagyvilág fontos eseményeiről. Endrédi Berra az induló társasági szezonról, Tóth László az Alcazar-filíz sikeréről, Morfin Amadé pedig a 150 évvel ezelőtt induló ma­gyar színészet első hősnőjéről, Moór Annáról fest színes ké­pet. Rexa Dezső, Baróti Géza, Péczely József vidám Írásai teljes rádióműsor, divat, kézimunka, grafológia és Ijjas Antal izgalmas regénye díszítik meg a Kolba Gyula szerkesztésé­ben megjelenő Képes Krónikát. EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR.

Next