Uj-Somogy, 1920. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1920-02-25 / 45. szám

1i. évfolyam. Kaposvár, 1920. február 25. szerda. 45. (151.) szám. Szerkesztett és kiadóhivatal. KAPOSVÁR, KOSUROSSY­ UTC* 8. SZÁM. TELEFONSZ*1: 128. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Dr. THURY ZSIGMOND. Egész évre - - Fél évre - - -Előfizetési árak: - - 180 K­I Negyed évre - - 90 K­I Egy hóra - - Egyes szám ára 70 fillér. 46 K 17 K Lakásínség. Az ország minden városában a leg­több szó esik a lakásínségről, mely úgy a háztulajdonosok, mint a lakók ajkáról egy­formán hallható. Kaposvár sem maradt el a többi vá­rosoktól, sőt talán, ha nem tévedek, a ve­zető szerepet játssza ezen a téren, mert a háború előtti 24100 főről 45.000 főre sza­porodott a város lakosainak száma. A vá­rosnak ezt a horribilis népesedését a hábo­rús konjunktúra kihasználása, és a mene­kültek nagy száma is okozta. Mert mint köztudomású, alig maradt meg valaki a kaptafájánál a háború alatt, ahelyett inkább kereskedett, üzérkedett, lán­cait és igy lett a falusi vagy pusztai ser­téspásztorból sertéskereskedő, a gulyásból marhakereskedő, a falusi nincstelenből di­vatáru és rőföskereskedő, szabóból, cipész­ből stb. ből 16-, marha és sertéskereskedő, és ki tudja még, hogy milyen kereskedő nem vált azokból, akik a vagyonosodást ezen a téren keresték és keresik. Ismerek egy szabósegédet, aki ezt a mesterséget csak bitorolta, habár tanulta, és felcsapott martakereskedőnek, dacára annak, hogy annyi dunsztja sem volt, hogy az általa megvett szarvas állat tehén-e vagy ökör, mégis horribilis vagyont szerzett ma­gának. . Az ilyen és hasonló kereskedőknek állandóan nőtt az igényük és nem találtak elegendő szórakozást a faluban, vagy a pusztán, hanem beköltözködtek a városba. Vannak, akik házat is vettek, de a legtöbbje csak mint lakó boldogítja a várost. De na­gyon sokan laknak itt olyanok is, kik a vi­déki kisebb városban vagy községben saját birtokkal vagy házzal bírnak, és mert vagy lukszusból, vagy a konjunktúra kihasználá­­sásából kifolyólag nekik jól esik Kaposvá­ron lakni, tehát otthagyták a házukat, mely talán máig is üresen áll, ők pedig, ki tudja milyen címen, itt lakáshoz jutottak és elősegítik a lakásínséget. Hogy a lakásínségen enyhítve legyen, az illetékes hatóságoknak az új lakásrende­let értelmében is joguk van azokat a bérlő­ket, kik a háború alatt és óta költözködtek be a városba, ha­nem itteni illetőségűek és foglalkozásuknál s általában viszonyaik­nál fogva nincsenek jelen lakhelyükhöz kötve, a városból eltávolítani. Azonban, bár ez a jog az előző la­kásrendeletekben is biztosítva volt, mint ta­pasztaljuk, ez irányban komoly intézkedés nem történt. Bár néhányra ki is mondották a költözködési rendelet ezen intézkedését, azonban ez alig járt eredménnyel, mert a kitiltó határozat megfelebbezésével megbí­zott ügyvéd indokolta, hogy foglalkozása idekötik, és a kitiltó határozat ezzel meg­szűnt, vagy szünetel, az illető pedig tovább lakik itt, a városi vezetőség terhére és a háztulajdonos kárára és bosszújára, a la­kásínség növelésére és folytatja tovább a mesterségét, holott a vidéken éppen úgy folytathatná, mint itt. Kaposvár a fejlődése folytán kapta a régi kezdő nevéből ezt a nevet, de a háború alatti népes­edés és az azalatti holtponti fejlődése, valamint a kereskedelem terén el­ért nagy sikere maholnap szükségessé fogja tenni a város nevének megváltoztatását is és pedig Kapcsosvár­ra, mert ma már nem is láncolásnak nevezhető az űzött kereskede­lem, hanem kapcsolásnak, mert a lakosság­nak nagy százaléka kapcsolásból él, ami a kereskedelem nívóját teljesen tönkre teszi, mert amióta a láncosokból kapcsosok lettek, azóta oly méregdrága lett minden, hogy az árakat még a vagyonosabb osztály sem ké­pes megfizetni, nemhogy a szegényebb nép­réteg. Hogy a kapcsosok igenis kapcsosok és nem táncosok, annak bizonyítására elég annyi, ha tudjuk azt, hogy a demarkácioná­­lis vonalon belül vannak kapcsok, melyekbe belekapcsolódnak a vonalon inneni kapcsok és azokba pedig a szélrózsa minden irányá­ból ide összefutó kapcsok és azok mind belekapcsolódnak a fővárosi főkapcsokba és jaj azoknak, akik a kapcsok közé kerülnek, de elsősorban is jaj a háztulajdonosoknak, mert a kapcsok miatt éppen ők vannak leg­érzékenyebben sújtva, mert a szabad ren­delkezési joguktól meg vannak fosztva a­­ város túlzsúfoltsága miatt s mig azok heten­­kint, sőt naponkint ezreket keresnek, a ház­­tulajdonosok nagy része és a régi munkásság is­­ miattuk itt nyomorog. Azon reményben ringattuk magunkat, hogy a februári felmondásig az illetékes kö­rök gondoskodni fognak arról, hogy a la­kásmizéria megszűnjön. Sajnos, ezen remé­nyünkben csalódtunk és nemhogy rendelet­tel, de még felhívással se igyekeztek a be­özönlött illetékteleneket rábírni, hogy a vá­rosból kiköltözködjenek, pedig van rá ok és mód, de úgy látszik, hogy a vezető körök­nek egyéb gondjuk is van, mint a lakás­ínségen segíteni. Ma van február 24-ike és tudjuk, hogy Somogyban általánosságban a mezőgazdasá­gok szokásai szerint a gazdasági cselédek felmondása és félfogadása 24-től számított 8 napon belül szokott megtörténni. Azt hit­tük, hogy valami formában felvilágosítja a városi vezetőség a mezőgazdasági munkával foglalkozó, itteni illetőséggel nem bíró, a város előnyét nem szolgáló, ellenben a vá­rosra nagy terhet rakó egyéneket a további ittmaradás hátrányáról és veszélyéről, de ez nem történt meg. Remélem, nem veszi rossz néven tőlem a város vezetősége, ha én fi­gyelmeztetem ezeket a városban maradás káros hatására. Több ezer személy hagyta ott a pusztát, a falut a háború és a kommunizmus alatt és ki számításból, ki minden számítás nél­kül beköltözködött ide és felcserélte a jó pusztai vagy falusi életet a város minden nélkülözésével járó kellemetlenségekkel, a házak túlzsúfoltsága miatti járványbetegség tanyájával és nem gondolt ennek káros voltával. Itt az idő, mától 8 napig módjában áll az életét és családját szerető, a meglevő kis vagyonát megtakarítani óhajtó mezőgazda­­sági munkás, bognár, kovács és pásztornak uradalmakban elhelyezkedni, hol szép, a mostani kornak megfelelő lakást kaphatnak és a megélhetésükre szükséges konvencióban részesülhetnek, még tehenet és sertést is­­ tarthatnak, ott a munkájuk után megbecsü­lésben részesülnek, nyugodt lakásuk lesz és se tüzianyagról, se sóról stb. ről gondos­kodjak nem kell, a napi teendőjüket el­végzik és gond, baj nélkül élnek, a konven­ciójukat negyedévenkint kimerik és nem kell uzsoraáron lisztet venni, vagy éhezni, mint itt, sőt még ők lehetnek abban a kellemes helyzetben, hogy gabnát, kukoricát stb.-t adhatnak el. A konvenciós cselédeken kívül nagyon sok munkásra van az uradalmaknak szüksé­gük, melyeket már most szívesen beszer­ződtetnek az uradalmak Eddig nagyon sok munkást tudtak szerezni az uradalmak Mező­kövesdről Borsod megyéből és a tót várme­gyékből, bár a tótok által lakott vármegyék a csehek által meg vannak szállva és mégis szöknek át munkakeresők, nálunk azonban alig akad, aki dolgozni akar. Itt csak az éhesek jelentkeznek, hogy enni adjanak ne­kik, de a munkára vajmi kevesen, holott az új Magyarországot csak úgy lehet felépíteni, ha mindenki dolgozik. Az építési anyag drágasága és a magas munkabérek, továbbá a háztulajdonosokkal szemben hozott sérelmes lakásrendeletek miatt szó sem lehet építkezésről, sőt még renoválásról sem, tehát itt munkára bent a városban senki nem számíthat, azért okosan cselekszik az, aki addig távozik a városból, míg nem késő, mert a nagy drágaság miatt kereset hiányában lassan feléli a kis pén­zecskéjét, ha van és ha az elfogy, a búto­rát, s mire észretér, nem lesz semmije, még az sem lesz, hova fejét lehajtsa, ennek okozója pedig egyedül a munkakerü­lés lesz. Sok munkásra van szükség csupán a megye területén levő uradalmakban, de nagyon sokan találnának alkalmazást kis­gazdáknál is, mert most nincsenek hadi­foglyok, tehát szükség van a munkásra, kiket a kisgazdák is szívesen fogadnak. Hogy milyen nagy a munkáshiány, igazolja az a körülmény, hogy január 18 ikán láttam több tábla kukoricát szedetlenül a patdsfai uradalomban. A beözönlött egyének a munkameg­oszlás folytán lehetetlenné teszik az itt szü­letett, vagy régebb idő óta itt lakó munká­sok megélhetését is és megakadályozzák őket a tisztességes lakásszerzésben. A városra nagy terhet, a vezetőségre pedig nagy mun­kát rónak az élelmezés és ellátás miatt és mint látjuk, a vezetőség tehetetlen, mert circa 400 vagyon gabonára valna szükség, hogy az új gabonáig szűkösen el lehetne a várost tartani, de annak beszerzéséről szó sem lehet, tehát itt csak koplalni és éhen­­pusztulni lehet, de megélni nem. Információm van arról, hogy a nemzet­gyűlés minden eszközzel meg fogja szüntetni a kapcsolást és a munkanélküliséget, tehát aki önként nem lép munkába, az kényszer­­munkára lesz kötelezve, de akkor már nem oda fog menni, ahova akar, hanem ahova viszik, mert csak annak jár kenyér, aki dol­gozik, a legerélyesebb rendszabályok lesznek életbe léptetve a munkakerülőkkel szemben. A lakásínség enyhítésének a másik módja pedig az volna, ha a menekülteket kitelepítené a hatóság a falvakba, hol a kis­gazdák nagy részének lakatlan szobái vannak és ott nincsenek a lakbérre utalva, mint a városi háztulajdonosok és ott munkát is

Next